Amerika minden pénzt megad az éltető csipekért, de bőven vannak buktatók

Legfontosabb

2022. augusztus 16. – 10:05

Amerika minden pénzt megad az éltető csipekért, de bőven vannak buktatók
Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • Az Egyesült Államok egy ötéves távlatban több mint százmilliárd dolláros állami költést tartalmazó csomagot fogadott el a hazai félvezetőgyártás felpörgetése érdekében.
  • A kétpárti támogatással elfogadott törvény a vállalati beruházások és az oktatás finanszírozásával próbálja rávenni a csipgyártókat, hogy Kína helyett Amerikában bővítsék kapacitásaikat, és ezzel csökkentsék az Egyesült Államok ráutaltságát az ázsiai technológiai importra.
  • Bár számos gyártó új beruházásokat tervez a pénzből, a szkeptikusabb hangok szerint az ázsiai importról való leszakadás a félvezetőgyártás összetettsége miatt önámítás; az egyébként pénzben úszó csipgyártók támogatása nem hatékony; és munkaerő sincs elég ahhoz, hogy hirtelen növeljék az amerikai gyártást.
  • Az viszont biztos, hogy az iparpolitikai hevület és a világgazdasági és nemzetbiztonsági kérdések egyre markánsabb összekapcsolása fontos és világos irányváltást jelent az Egyesült Államok részéről.

A nyugati ipari termelés relatív csökkenésének vélt vagy valós társadalmi károkozása, a Kínával szembeni politikai feszültségek és a koronavírus-járvány idején tapasztalt logisztikai fennakadások nyomdokvizén az utóbbi években rendkívül népszerű gondolat lett az Egyesült Államokban és az Európai Unióban is, hogy ideje lenne arra ösztökélni egyes kulcsfontosságú iparágakat, hogy telepítsék át termelésüket Ázsiából Amerikába és Európába. (Erről tavaly itt írtunk részletesen.)

Az újraiparosítás és az Ázsiától és különösen a Kínától való függés csökkentésének vágya különösen a félvezetők, azaz az elektronikában és számítástechnikában használt mikrocsipek, memóriák stb. területén erős.

Ezek egyfelől a modern gazdasági tevékenységek legalapvetőbb alkatrészei, a technológiai fejlődés alapelemei. Másrészt ezen a piacon hatalmas az ázsiai vállalatok dominanciája, a gyártás több mint kértharmada Tajvanon, Dél-Koreában, Kínában és Japánban zajlik, és európai és amerikai cégek alig rúgnak labdába. Mint az utóbbi két év csiphiánya jelezte, ez súlyos stratégiai sebezhetőséget jelent a nyugati világnak, a német autóipartól az amerikai IT-szektorig.

Az Egyesült Államok ezen a helyzeten egy szerdán életbe lépett törvénnyel tervez változtatni, amely állami támogatásokkal ösztönözné amerikai beruházásokra a csipgyártókat, egyúttal pedig a kínai terjeszkedésük tiltásával próbálja csökkenteni a nyugati világ kínai függését, valamint akadályozni Kína technológiai felzárkózását.

Hogy a manapság Washingtonban nagyon ritkának számító kétpárti támogatással elfogadott csiptörvény mennyire lesz elég e tekintetben, arról megoszlanak a vélemények, és még az amerikai újraiparosítás elkötelezett hívei sincsenek meggyőződve arról, hogy reálisak az ötéves távlatban több mint százmilliárd dolláros programhoz fűzött remények. Ettől függetlenül a példa mégis ragadós: az EU-ban is hasonló tervek készülnek.

Repkednek a milliárdok

A szerdán Joe Biden elnök által is aláírt törvény 52,7 milliárd dollárral és további adókönnyítésekkel tervezi támogatni az amerikai csipgyártást. Ennek keretében a program

  • 39 milliárd dollár (kb. 15 ezer milliárd forint) állami támogatást tartalmaz új üzemek létesítésére, valamint meglévő üzemek bővítésére és modernizálására;
  • további 13,2 milliárdot ad a legfejlettebb félvezetőipari technológiákhoz köthető kutatás-fejlesztési tevékenységek ösztönzésére, és félmilliárdot a nemzetközi ellátásbiztonság megtámogatására.
  • A fenti összegből emellett másfél milliárd dollár pedig a telekommunikációs eszközöket gyártó cégeknek is jut, hogy felvegyék a versenyt az Egyesült Államok által jó ideje tiltólistára tett kínai Huaweijel.

A program másik csapásiránya a csipgyártás mögött álló kutatási tevékenység fejlesztése, amely területen 170 milliárdos költést tartalmaz a csomag (bár ebből 87,5 milliárdot jelenleg is futó szövetségi programok megújítására fordítanak, csak a nagy csomagok elfogadása esetén a számok feltupírozása érdekében szeretik a programok meghosszabbítását is felszámolni). Ebből a pénzből részben felsőoktatási programokat és ösztöndíjakat, részben állami kutatóintézeteket finanszíroznak majd.

Ennek keretében pedig a csipgyártás mellett jelentős összegeket kap a zöldenergia-kutatás is, azaz a Demokrata Párt a valójában elsősorban a klímaváltozás lassításáról szóló inflációcsökkentő csomag mellett ebbe a programba is becsempészett fontos zöldelemeket.

A világ legnagyobb bérgyártója, a tajvani TSMC már jelezte, hogy érdekli az állami támogatás, bár ezt nem új üzemre, hanem a már épülő phoenixi gyárának finanszírozására használná. Phoenixben egyébként pont az amerikai kormány hosszas, elnöki ciklusokon átívelő noszogatására kezdett építkezésbe a cég.

A legnagyobb amerikai csipgyártó, az Intel állítása szerint 20 milliárd dolláros amerikai beruházásokra tervez állami támogatást felvenni, amelyek négy üzemet érintenek Ohio, Arizona és Új-Mexikó államban. Egy kisebb amerikai bérgyártó, a GlobalFoundries is bővíteni tervezi hazai kapacitásait a pénzből.

Ugyanakkor a megközelítőleg 53 milliárd dolláros összeg korlátait jelzi, hogy a TSMC idén egymaga 40-44 milliárd dollár értékben tervez beruházásokat világszerte. A félvezetőgyártók tavaly 153 milliárdot fordítottak beruházásokra, becslések szerint ez az idén 190 milliárdra nő majd. Az amerikai állam által bedobott összeg tehát bár jelentős, de a szektor méretéhez képest nem vízválasztó.

Kína ellen

A hazai gyártás támogatása mellett a törvény másik sarokpontja a kínai gyártás korlátozása. Az amerikai állami támogatásban részesülő cégeknek tíz évig tartózkodniuk kell a kínai csipgyártási kapacitásaik „növelését célzó jelentős tranzakcióktól” a 28 nanométernél kisebb tranzisztorokkal bíró (azaz a legfejlettebb), valamint „azzal egyenértékű” technológiai színvonalú csipek területén.

A dolog hátterében elsősorban az áll, hogy Kína is jelentős összegeket fordít a hazai csipgyártás fejlesztésére és a tajvani, dél-koreai és amerikai cégek technológiai színvonalához való felzárkózásra, amelyet az Egyesült Államok évek óta próbál szankciókkal megakadályozni, vagy legalábbis megnehezíteni. (Erről részletesen a G7-en írtunk.)

Ugyanakkor a kínai kapacitások terjeszkedésének akadályozása abból a szempontból visszaüthet, hogy az elektronikai összeszerelés nagyrészt Kínában zajlik, azaz a csipekre ott helyben van szükség, hogy aztán iPhone-okban, MacBookokban, szerverekben és autókban visszajussanak a nyugati piacra. Ennek fényében egyelőre kérdéses, hogy mennyire lesznek hajlandók belemenni az amerikai támogatásért járó feltételekbe.

A világ legnagyobb bérgyártója, a tajvani TSMC egy korábbi vezető jogtanácsosa szerint a törvény végső szövege hagy némi rugalmasságot azt illetően, hogy pontosan mi tartozik a tiltott kínai beruházások körébe, például nem világos, és a mindenkori amerikai kormány jóindulatától függ, hogy mi számít jelentős tranzakciónak, a relatíve hosszú csipgyártási procedúra milyen munkafolyamatai tartoznak a „csipgyártási kapacitások” alá, illetve mi az egyenértékű technológia.

A TSMC gyára Nankingban, Kína keleti részén, 2022. augusztus 10-én – Fotó: AFP
A TSMC gyára Nankingban, Kína keleti részén, 2022. augusztus 10-én – Fotó: AFP

Emiatt szerinte nem feltétlenül lesz problémás a dolog a nagyobb ázsiai gyártók számára, bár az is tény, hogy az utóbbi amerikai és kínai rendelkezései „az extrém konzervatív nacionalizmus korszakát” hozhatják el. Ez ugyanakkor a csipgyártó fellegvár Tajvan számára politikailag nem feltétlenül baj:

a tajvani vezetés az egyre fokozódó kínai fenyegetés fényében eleve szeretne inkább Amerikához közeledni gazdaságilag, és gyengíteni nagyon súlyos kínai függését.

(A tajvani csipiparról és annak globális fontosságáról részletesen itt írtunk. A Tajvan körüli fenyegetésekkel pedig legutóbb itt foglalkoztunk.)

A Financial Times forrásai szerint a törvény következtében a két nagy dél-koreai csipgyártó, a Samsung és az SK Hynix is felülvizsgálja kínai terveit. A geopolitikai kockázatok miatt a két cég újabban inkább az Egyesült Államok irányába tervezi terelni beruházásait, mert a csipiparban használt csúcstechnológiák terén még mindig fontosabbak az amerikai beszállítók – miközben az amerikai kormány élénken próbálja elzárni az amerikai cégek termékeitől a kínai gyártókat és a Kínában lévő gyárakat.

„Ha választaniuk kell az Egyesült Államok és Kína között, nincs más választásuk, mint hogy az Egyesült Államok mellett döntsenek” – mondta Kim Jungvu, a szöuli kormány tanácsadója. A Samsung tavaly egy 17 milliárd dolláros texasi csipüzem létrehozását jelentette be, az SK Hynix idén egy 22 milliárd dolláros amerikai terjeszkedésről döntött.

Mások viszont hangosabban elégedetlenkednek. Két fontos csipgyártógép-gyártó, a japán Tokyo Electron és a holland ASML is sokat panaszkodik manapság az amerikai korlátozásokra, miután a saját csipgyártási kapacitásainak fejlesztésére törekvő Kínában jelentős a kereslet a gépeikre, ám Washington szeretné megakadályozni, hogy a legfejlettebb termékeiket eladják Kínába.

Bonyolult

A tervvel kapcsolatban ugyanakkor sok szakmabeli megszólaló és kutató szkeptikus. A fanyalgók egyik érve, hogy a félvezetőgyártás egy rettentő bonyolult folyamat, amelynek különböző szintjein és részfolyamataiban szakosodott cégek ezrei vesznek részt. Azaz pár amerikai csipgyár támogatása nem fogja csökkenteni a stratégiai sebezhetőséget.

Egy iparági szervezet becslése szerint egy nagyobb amerikai félvezető-forgalmazónak 16 ezer beszállítója és partnere lehet.

Az összetettség oka, hogy a szektor rendkívül tudás-, technológia- és tőkeigényes, emiatt a tervezők, beszállítók és gyártók jellemzően egy-egy kisebb szegmensre összpontosítanak. Itt pedig évtizedes szakosodás, piaci verseny, és az egyes országok eltérő erőforrásai és erősségei alapján rendkívül bonyolult nemzetközi ellátási láncok alakultak ki.

A félvezetőgyártásban használt lézerekben töltött neongáz jelentős részét például Ukrajnában finomítják, az orosz acélgyártás melléktermékeként keletkező gázokból. Más fontos csipipari gázok, vegyi anyagok és fémek – szilíciumlapkák, vegyi anyagok, gyanták, ultravékony rézfóliák – előállításában japán, német, francia, belga és osztrák cégek a dominánsak. A nyersanyagok egy jelentős része Kínából érkezik, miután az ország jó ideje központi szereplő a ritkaföldfémek és az elektronikában használt más nyersanyagok és vegyületek előállításában és feldolgozásában.

A Nikkei japán üzleti lap egy augusztus eleji cikkében számos konkrét példát hozott a félvezetőgyártás ellátási láncának összetettségéről, és az abban rejlő fennakadásokról. Az egyik aktuális hiánycikk a csipgyártásban a fluorpolimerek kategóriája, amelyek fluor-szénhidrogén-gázokból előállított műanyagok. Ezeket szelepekben, pumpákban, tárolókban, csövekben, nyílászárókban használják.

  • Itt az alapanyagként szolgáló fluor-szénhidrogén-gázok előállításában dél-koreai, japán, belga, orosz és tajvani cégek játszanak kulcsszerepet.
  • Az e gázok összetevőjeként szolgáló kalcium-fluorid előállításában viszont Kína a domináns szereplő, 60 százalékos piaci részesedéssel, míg a kisebb szereplők között van Mexikó, Mongólia, Dél-Afrika és Bulgária is.
  • A fluor-szénhidrogén-gázok fluorpolimerré formálásában és a konkrét csipipari alkatrészgyártásban belga, japán, kínai, amerikai, dél-koreai, svájci, orosz, tajvani és osztrák cégek is fontos szerepet játszanak.

Hasonlóan összetettebb a helyzet a csipgyártó gépek és az azokban használt alkatrészek terén. A nanométeres pontosságot és páratlan üzemtisztaságot követelő szektor precizitását csak nagyon kevés, erősen szakosodott, évtizedes tapasztalattal bíró vállalat képes hozni.

A kulcsfontosságú fluorpolimer anyaggyártók között van például a belga Solvay – Fotó: Laurie Dieffembacq / AFP
A kulcsfontosságú fluorpolimer anyaggyártók között van például a belga Solvay – Fotó: Laurie Dieffembacq / AFP

Ezek a cégek nem különösebben rugalmasak, főleg az utóbbi bő két év logisztikai fennakadásai és keresleti kilengései után. A csipgyártásban használt precíziós golyósorsókra (ezek jellemzően a japán THK, a német Bosch és a tajvani Hiwin termékei) jelenleg 12-14 hónapot kell várni; a német Zeiss által gyártott optikai alkatrészekre 12-15, a csipgyártó gépekben keringő gázokat terelő szelepekre 10-13, a szilíciumlapkákat kezelő (japán és amerikai) robotokra 10-12, a szilíciumlapkákra az áramköröket felnyomtató (holland és japán) litográfiai eszközökre 18-20 hónapot, és így tovább.

A dolog egyik oldala, hogy az összetettség magas fokú ráutaltságot és sebezhetőséget jelent:

egyes résztermékek, fémek, gázok, műanyagok ellátásának elapadása vagy állami korlátozása is jelentős hatással lehet a szektorra – miközben csipek és más félvezetők nélkül a modern gazdaság nem képes működni. Másrészt az összetettség azt is jelenti, hogy nem lehet csak úgy hazatelepíteni egy ennyire mélyen szakosodott és nemzetköziesedett szektort.

Morris Csang, a TSMC egyik alapítója és a tajvani csipgyártás talán legnagyobb tiszteletben tartott szereplője tavaly egy iparági fórumon arról beszélt, hogy az amerikai tervek a szektor összetettsége miatt irreálisak. „Még ha dollárszázmilliárdokat költenek is rá, azzal fognak szembesülni, hogy az ellátási lánc nem teljes, miközben nagyon magas költségekkel működik majd, jóval drágábban, mint most” – idézte a Nikkei japán üzleti lap.

Drága lesz

Az ellátási lánc egy országba telepítésének nehézségei mellett kapcsolódó ellenérv, hogy a nemzetközi ellátási láncok veszélyeit az utóbbi években a politika és a sajtó jelentősen felnagyította, és valójában a globalizált termelési láncok jóval hatékonyabban működnek, mintha mindenki haza akarná hozni a termelést. Egy, a Covid-járvány alatti sokkokat vizsgáló, tavaly megjelent kutatás például arra jutott, hogy a termelési láncok hazatelepítése nem mérsékelte volna a járvány okozta gazdasági károk mértékét, miután a vírus okozta termelési és logisztikai gondok az azonos országon belüli iparágak termelését is felforgatták.

De mindez békeidőben is igaz lehet: az Egyesült Államokban nemrég úgy tört ki ellátási válság az anyatej-helyettesítő tápszerek piacán, hogy a gyártás szinte teljes egészében belföldön zajlik – miután hiány alakult ki egy michigani gyár bezárása után, ideiglenes engedélyekkel külföldről kellett importálni a hazai helyett.

Emiatt az utóbbi időben már az Egyesült Államok sem nagyon erőlteti, hogy mindenképpen minden munkafolyamat Amerikába vándoroljon: a kormány közelmúltbeli stratégiája inkább arról szól, hogy a fontosabb iparágak ellátási láncai „barátságos országokban” épüljenek fel,

azaz Kínától és Oroszországtól függetlenedni kell ugyan, de a német, koreai vagy japán beszállítókkal, vietnámi, indonéziai vagy malajziai gyárakkal nincs gond.

A másik ellenérv az összetettség mellett – amelyre Csang is utal –, hogy nem feltétlenül a gazdaságfejlesztés leghatékonyabb módja, ha az amerikai nagyvállalatokra ráöntenek egy talicska pénzt, amelyet politikusok és bürokraták által kijelölt célokra kell felhasználniuk. A csipipar eleve tele van pénzzel: az utóbbi két év csiphiánya jelentős áremelkedést és hatalmas bevételeket generált, a TSMC adózott nyereségrátája a 40 százalékot ostromolja. Ennek fényében nem hatékony még állami pénzből is támogatni a vállalatokat – szól az ellenkórus. (Sőt, olyan előrejelzések is vannak, amelyek szerint a csipgyártók jelenlegi beruházási üteme miatt hamarosan pont hogy túlkapacitásokkal küzd majd a szektor.)

Kína egy hasonló program keretében másfél ezer milliárd jüant, azaz valamivel több mint 220 milliárd dollárt fektet a hazai csipgyártási ellátási lánc létrehozásába, egyelőre mérsékelt sikerek, és egyre gyakoribb korrupciós ügyek mellett. A szkeptikusok szerint az Egyesült Államoknak nem egy technológiailag fejletlenebb országról kellene példát vennie a technológiai fejlődés terén. (Ugyanakkor az is tény, hogy idei hírek szerint egy kínai gyártó már eljutott a 7 nanométeres tranzisztorok nyomtatásáig, ami fontos előrelépés, és az Intelénél magasabb, bár a TSMC-nél és a dél-koreai Samsungnál alacsonyabb technológiai színvonalat jelent.)

Joe Biden elnök aláírja a csipgyártás előmozdítását támogató törvényt a Fehér Ház előtt, 2022. augusztus 9-én – Fotó: Evelyn Hockstein / Reuters
Joe Biden elnök aláírja a csipgyártás előmozdítását támogató törvényt a Fehér Ház előtt, 2022. augusztus 9-én – Fotó: Evelyn Hockstein / Reuters

Nem csak politikusok bizakodnak

A nacionalizmus egy további hátulütője, hogy a csipgyártáshoz szükséges tudást nagyrészt külföldiek birtokolják, ezért az Egyesült Államoknak lazítania kellene bevándorlási szabályain ahhoz, hogy becsalogassa az ipari és technológiai reneszánszhoz szükséges munkaerőt, illetve nagyobb számban meg tudja tartani az amerikai egyetemeken végző külföldieket. Az amerikai félvezetőiparban dolgozók 40 százaléka külföldön született; a jelentős kapacitásbővítéshez értelemszerűen bevándorlásra lenne szükség. Ez azonban a jelenlegi politikai klímában nem tűnik reálisnak.

Az állami gazdasági beavatkozás támogatói ugyanakkor inkább optimisták a jogszabály kapcsán, és gyakran felhozzák, hogy Tajvanon és Dél-Koreában is hathatós állami segítséggel nőtt nagyra a csipipar, ahogy annak idején az Egyesült Államokban is nagyrészt a hidegháborús versengéshez köthető állami kutatás-fejlesztési programokból nőtt ki a Szilícium-völgy.

A nemzetközi beruházásokkal foglalkozó Sarah Bauerle Danzman szerint a csipgyártás egy jó terület az iparpolitikai támogatások számára, mert a csipgyárak rendkívül tőkeigényesek, nehéz őket mozgatni, jól fizető munkahelyeket vonzanak, és jellemzően további beruházásokat ösztönöznek – azaz itt nem arról az elhibázott modellről van szó, mint amikor a magyar kormány irtózatos pénzeket fizet alacsony hozzáadott értékű külföldi gyártósorokért.

Emellett a Kínával szembeni feszültségek ellenére a törvény – korábbi tervekkel ellentétben – nem tartalmaz tágabb befektetési és kereskedelmi korlátozásokat Kínára vonatkozóan sem, csak az amerikai pénzben részesülő cégek kezét köti meg. Azaz szerinte a két ország gazdasági leválását és az ebből fakadó anyagi károkat soroló beszámolók túldramatizálják a helyzetet.

Dani Rodrik, a Harvard Egyetem szabadpiaci megoldások ostorozásáról híres professzora szerint a törvény történelmi jelentőségű, mivel „azt jelzi, hogy tovább léptünk a piaci fundamentalizmuson, és kétpárti támogatást élvez az iparpolitika”.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a törvény túl sok legyet próbál ütni egy csapásra: egyszerre próbálja szolgálni a hazai gyártást, a Kínával szembeni nemzetbiztonsági érdekeket és a munkahelyteremtést.

Különösen az utóbbi területre igaz, hogy az Egyesült Államoknak „különböző ipari politikákra van szüksége a munkaerőpiaci és regionális egyenlőtlenségek kezeléséhez”, mondta a Washington Postnak.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!