A németek megcsinálnák Európa legsúlyosabb rezsicsökkentését, ami egységbe kovácsolta Brüsszelt és Orbánt

A német kormány szeptember végén egy 200 milliárd eurós alap – Olaf Scholz kancellár megfogalmazása szerint „védőpajzs” – létrehozását jelentette be a növekvő energiaárak megfékezése és az ellátás biztosítása érdekében. Bár a csomag elköltésének pontos módját még nem dolgozták ki, a tervek között szerepel a gázár hatósági korlátozása, a gázra vonatkozó áfa csökkentése, valamint a lakossági és ipari gázfelhasználók anyagi kompenzációja.

A csomag méretét jelzi, hogy a 200 milliárd euró a 2021-es német bruttó hazai össztermék (GDP) 5,6 százalékával egyenértékű, ráadásul a német kormány korábban már félretett és részben el is költött 100 milliárd eurót a gázáremelkedés kezelésére. A 300 milliárdos német keret kétszer akkora, mint a két másik nagy uniós gazdaság, Franciaország és Olaszország energiaügyi beavatkozása együtt, GDP-arányosan pedig háromszor akkora, mint bármelyik másik európai rezsicsökkentés.

Ez utóbbi miatt a német csomag Európában is kiverte a biztosítékot, az Európai Bizottságtól kezdve a máskor a nemzeti megoldásokról papoló, most kivételesen Brüsszel kottájából játszó Orbán Viktor magyar miniszterelnökig számos uniós vezető bírálta.

Ennek az oka, hogy a Bizottság és a németeknél kevesebb pénzügyi puskaporral ellátott tagállamok egy közös európai megoldást akarnak az energiaválságra, és attól tartanak, hogy a különutas német válasz máshol áremelkedést okoz majd.

A legrosszabb esetben pedig az is valós forgatókönyv, hogy uniós koordináció hiányában arra kényszerülhetnek az európai államok, hogy egymásra licitálnak az energiapiacon.

A német kormány ezzel szemben azt hangoztatja, hogy a német gazdaság nagyobb gázigénye miatt nagyobb szükségük van az állami beavatkozásra, és mindenki rosszabbul járna, ha nem tesznek gyors és határozott lépéseket az árak letörése érdekében.

Első körben 96 milliárd euró rezsicsökkentésre

A német kormány tervei még nincsenek kőbe vésve: a 200 milliárd egyelőre a bevethető pénzmennyiséget jelöli, de annak pontos elköltéséről még nem született döntés. A tervek mindenesetre már elkezdtek körvonalazódni: az energiaválság megoldásával megbízott német szakértői bizottság – a hanyatló Nyugaton ilyen is van – hétfőn adta át első javaslatcsomagját Olaf Scholznak.

Ez egy kétlépcsős tervet tartalmaz: az első lépcsőben a háztartások és a kis- és közepes méretű vállalkozások decemberben az egyhavi gázszámlájukkal egyenértékű egyszeri pénzbeli juttatást kapnának. A második lépcsőben jövő év márciustól 2024 áprilisáig kilowattóránként 12 eurócentes (a távhőre 9,5 centes) ársapkát vetnének ki a lakossági és kkv-gázfogyasztásra, az előző évi fogyasztási szint 80 százalékának erejéig. A 80 százalék feletti fogyasztásra a piaci ár vonatkozik majd.

Egyes becslések szerint 41 százalékkal alacsonyabb lesz így a gázszámla jövőre, mint az árfék nélkül.

Az ipari nagyfelhasználók a lakosságnál is jobb feltételeket kapnának. Az évi 1,5 millió kilowattóránál többet fogyasztó vállalatok (ilyenből becslések szerint 24-25 ezer darab van Németországban) 2023 januárjától az előző évi fogyasztási szint 70 százalékáig 7 eurócentért vehetnék a nagybani áramot, szemben a mostani 16 eurócentes árral. A maradék 30 százalékot ugyan az aktuális piaci áron kell beszerezniük, de a költségeik várhatóan így is jelentősen csökkennek majd. A tervek bejelentésének hatására a gázfüggő iparvállalatok, elsősorban a vegyipari cégek részvényárfolyamai felfelé indultak. (A cikk írásakor 12 eurócent 51 forint, 7 eurócent 30 forint volt, de ez bármikor jelentősen változhat.)

A szakértői becslések az egyszeri pénzügyi segély költségét 96 milliárd euróra teszik, azaz a 200 milliárdos alap fele menne el a lépésre. A további tervek között szerepel az áram árának hasonló korlátozása, a gázra vonatkozó adók csökkentése (illetve korábban tervezett adóemelések elvetése), valamint az energiatermelés és -import növelése a megújuló források és a hidrogénalapú energia támogatásán és a cseppfolyósítottföldgáz-terminálok létesítésén keresztül.

A Bruegel brüsszeli gazdasági agytröszt gyűjtése szerint

• a második legnagyobb uniós rezsicsökkentést bejelentő Franciaország 71,6 milliárd eurót (GDP-arányosan 2,9 százalék),
• Olaszország 59,2 milliárd eurót (3,3 százalék),
• a kisebb halak közül Spanyolország 35,5 (2,9 százalék),
• Hollandia 23,4 (2,7 százalék) milliárdot különített el a célra.

Ezzel szemben a teljes, 300 milliárdos német csomag – amelyben benne vannak az olyan, korábbi lépések, mint a legnagyobb német gázszolgáltató több mint 15 milliárd eurós megmentése és államosítása – GDP-arányosan 8,4 százalékra jön ki.

A német költségvetés 40 százalékával egyenértékű csomagot adósságból fedeznék, ami az alkotmányba foglalt, kiegyensúlyozott költségvetést előíró német adósságféknek is ellentmondani látszik. A rugalmatlansága és értelmetlensége miatt közgazdászok által sokat bírált, de a választók körében népszerű féket a koronavírus-járvány idején a gazdasági vészhelyzet miatt felfüggesztették, de az eredeti tervek szerint jövőre ismét életbe lépne. Emiatt a kormány most azt hangoztatja, hogy a rezsialap a költségvetéstől elkülönülő, speciális költés, ami nem esik az adósságfék alá.

Európa nem örül

A német csomag az Európai Politikai Közösség első, prágai csúcstalálkozóján – amin az EU-tagok mellett más európai országok is részt vettek – is vitákat okozott, ahol több kormányfő nyíltan bírálta a német kormányt. De még az Európai Bizottságban is szokatlan felhördülés kerekedett, az olasz és a francia biztos a Bizottság német elnökét, Ursula von der Leyent megkerülve szólt be Berlinnek.

Az egyik kifogás, hogy a németek irdatlan támogatást adnak ipari vállalataiknak a gázárgarancián keresztül, és ezzel tovább döntik az eleve feléjük lejtő uniós pályát.

Egy kapcsolódó probléma, hogy egyes várakozások szerint a német program támogatólag hat a fogyasztásra: ahogy Magyarországon is jellemző volt, hogy a rezsicsökkentés idején nem takarékoskodtak a háztartások, úgy Németország esetében is felmerül a veszélye, hogy az ártámogatás miatt az emberek nem fogják vissza a fűtést. Ez egyrészt más európai piacokon is növeli az árakat, másrészt ellátási problémákhoz vezethet: bár az európai tározók már nagyrészt megteltek, és a tél kihúzhatónak tűnik orosz gáz nélkül is, a távlati gázhiány elkerüléséhez EU-s szinten 15, Németországban jó 20 százalékos fogyasztáscsökkenésre lenne szükség.

Egy további gond, hogy a német csomag következményeként jelentősen eltérő inflációs pályára kerülhet Németország és az eurózóna többi állama. A valutaövezetet igazgató Európai Központi Bank számára a tagállamok eltérő gazdasági és pénzügyi helyzete fényében már eddig is komoly kihívást jelentett és nagyfokú kreativitást igényelt, hogy egységes és mindenki számára hatásos monetáris politikát folytasson.

A nagy német beavatkozás pedig felveti a veszélyét annak is, hogy más, hasonlóan jelentős pénzügyi tűzerővel bíró országok követik a német példát, míg a kevésbé gazdag és stabil államok lemaradnak. Emiatt egyes feltételezések szerint az Európai Bizottság versenyjogi aggályok miatt megpróbálja majd elkaszálni vagy felvizezni a német programot.

„Ha minden ország maga próbál egyezkedni, nem marad (földgáz) a piacon. Ha együtt egyezkedünk, nagyobb erőt képviselünk”, mondta a közös megoldást sürgető Emmanuel Macron francia elnök.

A németek szerint nem úgy van

E tekintetben Orbán Viktor is a brüsszeli és macroni kottából játszik: az Európai Bizottság – szava járásával a „brüsszeli bürokraták” – és a nemzeti szuverenitást gúzsba kötő uniós törekvések ellen permanens szélmalomharcot folytató magyar miniszterelnök már a hétvégi csúcs előtt arról beszélt, hogy Németország az energiaválságban sok százmilliárd euróval tudja megsegíteni a saját cégeit, a gazdag országok óriási összegekkel tudják megsegíteni a cégeiket, de a szegényebb országok ezt nem tudják megtenni. Ráadásul szerinte az EU nem segíti a szegényebb országokat, a szankciókat előírták, de anyagilag nem segítenek. „Ez a kannibalizmus kezdete az EU-ban. Ezzel kezdenie kell valamit Brüsszelnek, mert ez az európai egységet meg fogja bontani” – vélekedett Orbán.

A német kormány ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a német ipar függ a legerősebben az orosz gáztól a nagy uniós gazdaságok közül, ezért nekik nagyobb csomagra van szükségük, mint másoknak.

A másik ellenérv, hogy miután az árgarancia csak jövőre indul, és csak a tavalyi fogyasztási szint 70, illetve 80 százalékára vonatkozik, a keresletnövelő hatás nem fog jelentkezni. A csomag jelentette armageddon esélyeit csökkenti, hogy a német ipar az utóbbi hónapokban 20 százalék körüli fogyasztáscsökkenést ért el jelentősebb termeléscsökkenés nélkül. Bár nem örömteli, de az európai, kínai és amerikai gazdasági lassulás a német ipar megrendeléseit is visszafogja, az alacsonyabb termelés mellett pedig várhatóan könnyebb lesz tovább csökkenteni a gázfogyasztást.

Azt is igyekeznek hangsúlyozni Berlinből, hogy a 200 milliárdos szám pusztán az alap potenciális méretére vonatkozik, azt nem feltétlenül tervezik teljesen elkölteni: a koronavírus-járvány idején például egy 600 milliárd eurós stabilizációs alapot hozott létre a német állam, ebből azonban végül csak 50 milliárdot osztottak ki. Egyes elemzők emellett azt is kiemelték, hogy a német ipar összeomlása jobban fájna Európának, mint a német ipar megmentésének piactorzító hatása.

Nagy szükség lenne az egységes válaszra

A bírálatokat az is fűti, hogy Németország elzárkózik két, a gázárak és energiaárak lenyomását célzó uniós megoldási javaslattól is. Az egyik ilyen az volt, hogy a koronavírus-járvány idején elfogadott gazdaságélénkítő csomaghoz hasonlóan az EU most is közösen bocsásson ki adósságot az energia finanszírozása érdekében. Ez a hárompárti német kormánykoalíció legkisebb tagja, a jobbliberális Szabad Demokrata Párt (FDP) számára elvi alapon tabu.

Egy másik bizottsági javaslat, hogy vezessenek be uniós árplafont a gázra vonatkozóan. Ezt a németek a dánokkal és a hollandokkal együtt nem támogatják, mert attól tartanak, hogy egyrészt nem ösztönözné a szükséges fogyasztáscsökkentést (bár ez a német csomag fényében kissé álszent), másrészt ellátási válsághoz vezethetne.

Ennek az oka, hogy a gázkereskedelmi infrastruktúra korlátozott. Az orosz vezetékes szállítások elapadása óta a többi, Európába tartó vezeték majdnem teljes kihasználtsággal működik. A másik megoldás, hogy a földgázt cseppfolyósított formában (LNG), tankerhajókon szállítják Európába. Miután az LNG drágább, mint a vezetékes gáz, Európa kevésbé erős az LNG-infrastruktúra terén (Németország például idén év végén tervezi átadni első kikötői LNG-terminálját). Másrészt az LNG piacára egyszerre igaz, hogy globális, azaz más (jellemzően ázsiai) vásárlókkal kell licitálni; másrészt a kitermelés korlátai miatt igen szűkös.

Ebben a helyzetben felmerül a veszélye, hogy ha az EU zsugori, nem jut majd gázhoz, mert a termelők eladják a magasabbra licitáló japán vagy koreai vásárlóknak.

Az egy más kérdés, hogy a jelenlegi EU-s árakat hány ország tudja megfizetni: a fejlődő világban már most komoly problémát okoz, hogy az európai vásárlók által felsrófolt árakkal kell versenyezniük.

Ez utóbbi kockázat kiküszöbölésére Olaszország, Lengyelország, Görögország és Belgium Prágában azt javasolta, hogy az EU próbálja vállalható keretek közé terelni a gázárat, és határozzon meg egy „dinamikus árfolyosó”, magyarul egy alsó és felső szintet a gáz importárára vonatkozóan, amelynek alsó küszöbje elég magas ahhoz, hogy ösztönözze a megtakarításokat, de nem olyan magas, hogy bedöntse a piacot.

Christian Lindner szabad demokrata német pénzügyminiszter (akinek liberális gazdasági elképzelései általában nem tükrözik a Scholz-kormány egészét) pedig egy olyan uniós ársapkát javasolt, amely a súlyos piaci kilengéseket igyekezne meggátolni: ezen elképzelés szerint megállapítanának egy olyan, magas szintet, ami fölé nem mehet az ár, de ez alatt hagyják, hogy a kereslet és kínálat mozgása határozza meg az árat.

Von der Leyen – a macroni gondolatokat visszhangozva – azzal is előállt, hogy az EU közösen lépjen fel a globális gázpiacon, hogy maximalizálja alkuerejét. Ezt részben Scholz is támogatta, bár ő más nagy vásárlókkal – elsősorban Japánnal és Dél-Koreával – is szeretne koordinálni, ami annak fényében különösen érdekes, hogy az EU még körön belül sem nagyon tud megállapodni. Charles Michel, az uniós állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke pedig egy „valódi energiauniót” akar létrehozni, ahol az energiapolitikát uniós és nem tagállami szinten bonyolítják. (Orbán feltételezhetően nem erre gondolt, amikor arról beszélt, hogy Brüsszelnek tennie kell valamit az európai egység megőrzése érdekében.)

Az unió következő, október 20–21-én esedékes csúcsáig még számos további megoldás előkerülhet, de egyelőre nem látszik, melyik lehet a befutó, ha egyáltalán lesz ilyen.

Az uniós tagállamok szeptember végén arról már megállapodtak, hogy megadóztatják a magas energiaárakon „extraprofitot” elérő energiacégeket. Ebből az Európai Bizottság 140 milliárd eurós bevételt remél, amit az áremelkedés gazdasági és társadalmi hatásainak csökkentésére terveznek fordítani. Szintén megállapodás született róla, hogy a csúcsidőben kötelező jelleggel legalább 5 százalékkal csökkentik az energiafelhasználást, hogy ezzel elkerüljék az energiahiány és a piaci árak elszállását.

Az utóbbi hetekben megteltek az uniós államok gáztárolói, 90 százalék felett áll átlagosan a töltöttségük, ami a legtöbb uniós országban két-három hónapos tartalékot jelent. Az európai tőzsdei gázárak a tárolófeltöltés által hajtott kereslet csökkenésével az augusztusi, kiugró és fenntarthatatlan értékekről visszatértek a nyári eleji, szintén magas, de kevésbé elviselhetetlen tartományba: most a mértékadó holland tőzsdén 150 euró körül jár egy megawattórányi földgáz, míg az augusztusi csúcs 349 euró volt. Ugyanakkor az ukrajnai orosz támadás előtt 70–80, tavaly októberben (amikor a Gazprom már tekergette a gázcsapot) 40–50 euró között, 2020 őszén 15 euró körül mozgott ez az ár. Azaz a helyzet még mindig messze van a normálistól.