Elég sovány Orbán potenciális szankcióellenes koalíciója Európában

Legfontosabb

2022. október 19. – 14:30

Elég sovány Orbán potenciális szankcióellenes koalíciója Európában
Orbán Viktor és Marine Le Pen az európai konzervatív pártvezetők találkozóján Madridban 2022. január 28-án – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz már régóta próbálja az Európai Unió által az ukrajnai invázió miatt Oroszországra kivetett gazdasági szankciókra fogni a kiemelkedően magas magyarországi inflációt és különösen az energiaárak emelkedését, és ezt az üzenetet újabban a szankciókat bombaként ábrázoló plakátkampánnyal is megtámogatta – dacára annak, hogy a hazai inflációs spirál már jóval a háború előtt megindult a Magyar Nemzeti Bank laza monetáris politikája és a választásokat megelőző kormányzati osztogatás miatt, ahogy Moszkva is már jóval a háború előtt elkezdte tekergetni az európai gázcsapot és feltornászni az árakat, egyesek szerint pont a háborús előkészületek részeként.

Ez az álláspont nem egyedi Európában, bár Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett jellemzően kisebb szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok szeretnek a szankciók okozta károkról beszélni, és ők sürgetik – ellenzékből – a büntetőintézkedések feloldását. De köztük van például a francia Marine Le Pen, az osztrák és a német szélsőjobb, a keletnémet állampárt örökösei, valamint a leendő olasz kormánykoalíció háromból egy tagja.

Ugyanakkor Magyarországon kívül egyelőre csupán egyetlen olyan uniós tagállam van, ahol a kormány oroszbarátabb irányba mozdult, Bulgária, de ott is a politikai patthelyzet furcsa következménye, hogy az oroszbarát, szankcióellenes államfő nevezett ki átmeneti kabinetet, miközben a parlament megosztottsága miatt egyik párt sem képes stabil kormányt alakítani.

A másik potenciális dominó Olaszország, ahol Orbán régi szövetségeseinek hatalomra jutásával felerősödtek a szankcióellenes hangok – ám ott a fordulatnak ellentmond, hogy a jobboldali koalíció legnagyobb pártja szankciópárti, és a háromból két kormánypárt nem akar irányváltást. Az európai széljobb pedig eleve nem egységes a kérdésben.

Le Penben és Salviniban mindig bízhat Orbán

Nem meglepő módon az orbáni gondolatok egyik nagy kedvelője Marine Le Pen, a francia szélsőjobboldali gyökerű Nemzeti Tömörülés vezetője, aki az idei elnökválasztáson a Mészáros Lőrinchez köthető MKB Bank hiteléből kampányolt.

Le Pen régóta Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy elvbarátja, és az MKB segítsége előtt orosz pénzből finanszírozta EU-ellenes elnökjelölti kampányait. Ugyanakkor az idei elnökválasztás előtt igyekezett a politikai közép felé mozdulni, és tábora növelése érdekében elítélte az ukrajnai orosz inváziót. Az elnökválasztás második fordulójának elbukása után azonban Le Pen visszatért a régi lemezhez, és manapság arról beszél, hogy a francia kormányt (amely amúgy más uniós tagállamokhoz viszonyítva meglehetősen visszafogott álláspontot képvisel Oroszországgal szemben, és többször próbált közvetíteni is) magával ragadta az „európai uniós hisztéria”, és a hatástalan és értelmetlen szankciók elfogadásával súlyos geopolitikai hibát vétett.

Le Pen Orbánhoz hasonlóan azt tartja, hogy a szankciók elsősorban Európának ártanak, ellenzi, hogy az uniós országok és az Egyesült Államok fegyvereket szállít Ukrajnának, és a fideszes holdudvar szavait visszhangozva háborús uszítónak nevezte a nyugati világot.

Franciaországban a baloldal is tartott nagyobb tüntetéseket a rezsiköltségek erős növekedése miatt, de ők nem kifejezetten az uniós szankciókra, inkább Emmanuel Macron elnökre rótták a megélhetési válságot.

A francia nemzetgyűlési választáson sokat erősödött, de 577-ből így is 89 képviselővel bíró Le Pennél befolyásosabb szankciószkeptikus Orbán régi barátja, Matteo Salvini, az olasz szélsőjobbos Liga vezetője, aki az utóbbi hetekben többször a szankciók eltörlése mellett ágált. Salvini nyilatkozatainak súlyát az adja, hogy pártja tagja a szeptember végi választásokon győztes, hárompárti jobbos koalíciónak. Posztokon kialakultak viták, Berlusconi pedig a jegyzetei alapján úgy tartja, az Olasz Testvérek vezetője „lekicsinylő, főnökösködő, arrogáns és sértegető”, akivel „nem lehet kijönni”, de várhatóan október végén meg fog alakulni az új kormány.

Matteo Salvini és Lorenzo Fontana az olasz parlament alsóházában, Rómában 2018. június 6-án – Fotó: Filippo Monteforte / AFP
Matteo Salvini és Lorenzo Fontana az olasz parlament alsóházában, Rómában 2018. június 6-án – Fotó: Filippo Monteforte / AFP

A kormányváltással járó ideológiai irányváltást Salvini nyilatkozatai mellett az is jelzi, hogy a választási győzelem eredményeként az olasz parlament alsóházának elnöke a Ligában politizáló Lorenzo Fontana lett, aki szereti az EU-t okolni az ország és a világ minden bajáért, és korábban gyakran tömjénezte Vlagyimir Putyint. Emellett természetesen homofób, bevándorlásellenes, és az abortuszt is elítéli.

A miniszterelnöki szék várományosa, a posztfasiszta gyökerű Olasz Testvérek pártot vezető Giorgia Meloni ugyanakkor a választások előtt elítélte Oroszország ukrajnai háborúzását, és Silvio Berlusconi médiacézár pártja, a szebb napokat is látott Forza Italia is igyekezett háttérbe szorítani putyinista múltját az utóbbi hónapokban – habár az új médiamágnás arról is beszélt, hogy szerinte Putyint belekényszerítették a háborúba, és egy, a héten nyilvánosságra került felvételen azt mondta, hogy újra levelezik az orosz elnökkel, húsz üveg vodkát is kapott tőle szülinapjára szeptemberben. A 86 éves politikus azt is hozzátette,

nem oszthatja meg nézeteit a háborúról, mert ha kiszivárog a sajtóba, az katasztrofális lenne számára.

A Forza Italia ugyanakkor azt állította, hogy Berlusconi csak egy régi történetet mesélt képviselőtársainak, és valójában nem áll kapcsolatban Putyinnal. A párt szerint politikájuk összhangban van az európai és amerikai állásponttal, és nincs tere a ködösítésnek a háború ügyében.

A kérdés, hogy Meloni enyhülése pusztán választási taktikázás volt-e, vagy kitart a hatalomra jutásukat követően is. Utóbbi mellett szól, hogy Olaszországnak nagy szüksége van az európai uniós újjáépítési alap pénzeire és az Európai Központi Bank monetáris támogatására, ezért nem engedhet meg magának egy jelentősebb csörtét Brüsszelben. Azonban a házelnök személye is mutatja, hogy ideológiai szempontból elég súlyos karakterek jutottak hatalomra Olaszországban, és míg Melonit újabban kimért stratégaként jellemzi a sajtó, ez koalíciója számos tagjáról nem mondható el.

Tüntetgetnek

Nagy sajtót kapott, hogy Csehországban több tízezres tüntetéseket szerveztek az oroszbarát, EU- és kormányellenes erők. „A kormány teljesen csehellenes. Csak Brüsszelt, az amerikai hatalmat és a NATO-t szolgálja. Nem vesz tudomást a cseh emberekről” – mondta a tüntetések egyik résztvevője. A demonstráción feltűntek szélsőjobboldali jelképek és a cseh kommunista párt zászlói is, de nagyobb politikai párt nem állt be a megmozdulások mögé.

Zoran Milanović horvát köztársasági elnök is beszélt róla, hogy a szankciók ártanak országának, és az ukrán katonák kiképzését sem engedélyezte. A horvát kormány ugyanakkor nem osztja a korlátozott jogkörökkel bíró államfő aggodalmait, és nem beszélt ki az európai uniós egységből.

Kormányellenes tüntetés az energiaválságra és az emelkedő árakra reagálva Prágában, Csehországban, 2022. szeptember 28-án – Fotó: David W Cerny / Reuters
Kormányellenes tüntetés az energiaválságra és az emelkedő árakra reagálva Prágában, Csehországban, 2022. szeptember 28-án – Fotó: David W Cerny / Reuters

Orbán az utóbbi időben a konzervatív osztrák kormányt is próbálta puhítani, a tusványosi fajelméleti fejtegetéseit követően Bécsben fogadták először, és október elején is egy osztrák–magyar–szerb csúcs után ekézte az uniós szankciókat. Ennek ellenére Ausztriában nem a kormányzó jobbközép néppárt (ÖVP), hanem a szélsőjobbos szabadságpárt (FPÖ) az, amely az orbáni kottából játszik: a párt szerint „a tömeges bevándorlás és az EU szankciók helyett Ausztria jólétét és biztonságát” kellene szem előtt tartania a kormánynak. Az FPÖ szerint az uniós büntetőintézkedések gazdasági katasztrófával fenyegetnek, az Ukrajnának való nyugati fegyverszállítások pedig eszkalálják a háborút, más szóval ugyanazt mondják, amit Orbán.

Ezzel együtt a szélsőjobbos pártnak azóta nem sok befolyása van az osztrák politikára, hogy 2019-ben nyilvánosságra került egy rejtett kamerás felvétel, amelyen az akkori pártvezér Heinz-Christian Strache egy magát egy orosz oligarcha családtagjának kiadó nővel tárgyal a párt finanszírozásáról és állami megrendelések elcsalásáról, majd azt fejtegeti, hogy az orbáni recept mentén szeretné elnyomni az osztrák sajtót.

Szélsőjobb és szélsőbal

Orbánéhoz hasonló állásponton van még a német szélsőjobb is. Az Alternatívát Németországnak (AfD) vezetése szerint a német kormány saját lakossága ellen folytat gazdasági háborút az orosz szankciókkal, és a büntetőintézkedések azonnali feloldását követelte; a párt tüntetésein a német mellett orosz zászlók is feltűnnek. A párt szerint a német kormány rezsicsökkentése értelmetlen, inkább vissza kellene térni az orosz gáz vásárlásához – bár azt nem részletezték, hogy az Északi Áramlat vezetékek felrobbantása után ezt infrastrukturálisan hogyan képzelik el. Az AfD az utóbbi hetekben több kisebb tüntetést is szervezett a szankciók eltörlése mellett.

Németországban ugyanakkor a politikai paletta másik végén is vannak támogatói az orbáni gondolatoknak a Baloldal (Die Linke) nevű párt soraiban, amely részben a keletnémet állampárt maradványaiból nőtt ki, bár azóta sokat szelídült. A párt egyik vezetője, Sahra Wagenknecht nemrég keményen nekiment a kormánynak a szankciók miatt, arról beszélt, hogy azok „német családok millióit taszítják szegénységbe”, és lerombolják a német ipart, ezért azonnal vissza kell vonni őket. Wagenknecht álláspontja azonban pártján belül is feszültségeket okozott, és emiatt még a Baloldal frakciójának potenciális felbomlásáról is születtek cikkek.

Ezzel együtt általában véve is jellemző, hogy Nyugat-Európában a régi vágású, a szovjet nosztalgiába beragadt és a világ minden gondjáért az amerikai imperializmust kárhoztató szélsőbalos rétegek és a Putyint mint a konzervatív, maszkulin normalitás védelmezőjeként magasztaló szélsőjobb álláspontja meglehetősen közel van egymáshoz.

Ezt látszik alátámasztani egy idén nyáron kiadott felmérés, amely szerint az európai parlamenti szavazásokon a szélsőbal és a szélsőjobb képviseli a leginkább Putyin-barát álláspontot. Bár a Fidesz Brüsszelben és Strasbourgban sokkal európéerebb módon szokott szavazni, mint azt a budapesti retorika sejteti, a hazai fideszes udvartartás Amerika- és EU-ellenes, a nyugati sajtót gyalázó, Putyin- és Kína-barát kirohanásai sok szempontból a szélsőballal hozzák őket egy külpolitikai platformra, még ha társadalmi és gazdasági elképzeléseik között erős szakadék is tátong.

Ugyanakkor felmérések szerint az is igaz, hogy az oroszbarátság visszaszorulóban van az európai jobbszélen.

A Pew közvélemény-kutató szerint az utóbbi években az összes nagy jobbos párt táborában jelentősen romlott Oroszország megítélése: a Liga szavazóinak 2020-ban 64 százaléka volt pozitív véleménnyel Putyin birodalmáról, ma 15; a francia Nemzeti Front esetében 55-ről 21-re, a spanyol Voxnál 40-ről 12-re, a belga flamand nacionalistáknál 41-ről 14-re, a holland szabadságpárti táborban 37-ről 12 százalékra csökkent az arány.

Vita az Európai Parlament plenáris ülésén az ukrajnai orosz invázióról Strasbourgban 2022. október 5-én – Fotó: Frederick Florin / AFP
Vita az Európai Parlament plenáris ülésén az ukrajnai orosz invázióról Strasbourgban 2022. október 5-én – Fotó: Frederick Florin / AFP

Közben pedig a svéd és finn jobbpopulisták, a Svéd Demokraták és a Finnek párt kifejezetten oroszellenesek, sőt az ukrajnai orosz invázió után még országuk NATO-csatlakozása ellen sem keltek ki. Lengyelországban pedig az ukrajnai háború komoly éket vert a minden más témában régi szövetségesnek számító Fidesz és a lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) közé.

Bár a putyini Oroszország megítélése még így is jobb a szélsőjobbos körökben, mint a teljes társadalomban, Salvini, Le Pen és társaik retorikája inkább szól a régi euroszkeptikus berögződésekről, mint arról, hogy komoly oroszbarát réteg állna mögöttük.

Nem Orbán találta fel a nemzeti érdekek védelmét

Mint korábban részletesen is írtunk róla, nem igaz az a kormányzati állítás, hogy az európai uniós és amerikai szankciók „nem működnek” és „többet ártanak Európának, mint Oroszországnak”, pusztán arról van szó, hogy ezek hosszabb távon fejtik ki hatásukat, és az már most látszik az orosz költségvetésen és a csökkenő energiabevételeken, hogy a háború finanszírozását már a következő hónapokban meg fogják nehezíteni.

Az az orbáni érv is elég gyenge lábakon áll, hogy rajta kívül az összes európai kormányfő nemzete érdekével ellentétesen cselekszik. Számos országban a kormányerők igyekeznek pragmatikusan hozzáállni a szankciózáshoz, és ugyan nem verik akkora dobra, mint Orbán, de igyekeznek bizonyos szektorokat kihúzni a szankciók alól.

Belgium például a gyémántkereskedelmet, Görögország a hajózási szolgáltatásokat, Ciprus a hajózáshoz köthető biztosítási és pénzügyi szolgáltatásokat, Franciaország pedig az uránimportot félti az uniós fellépéstől.

Görögországban és Cipruson ezen szektorok fontossága miatt eleve nem népszerű az uniós szankciós politika, azaz Orbán abban nem egyedi, hogy valamiféle nemzeti érdeket próbál érvényesíteni az EU-n belül – valójában az európai politika pont arról szól, hogy a 27 tagállam mindegyike saját érdekei védelmére és támogatására keres partnereket a klubban.

Ám olyan kormányerő nem igazán van, amely a szankciók ekézéséből akar belpolitikai tőkét kovácsolni – szerencsétlenebb történelmi fejlődésű országokban vélhetően azt is feltételezik, hogy furcsán venné ki magát, ha egy kormány olyan szankciók ellen ágálna, amelyeket megszavazott –, illetve ideológiai okokból támadja az intézkedéseket.

Az egyetlen hely Magyarország mellett az Európai Unióban, ahol kormányközelben van a Putyin-barátság, Bulgária, bár ott is egy szövevényes belpolitikai válság miatt. Bulgária ugyan erősen függ az orosz energiaimporttól, és korábban politikailag sem állt messze az orosz rezsimtől, ám a kormány az ukrajnai invázió kirobbanása óta tartotta az uniós vonalat, elítélte Moszkvát, nagyobb csetepaté nélkül (bár a magyarhoz hasonló kivételek mellett) belement az energiaügyi szankciókba is. Ez ugyanakkor egyes értékelések szerint változhat, mégpedig az oroszbarát elnök politikai szerepének növekedése miatt.

Emögött az áll, hogy a balkáni országban az elmúlt másfél évben négyszer tartottak választásokat, de egyik sem hozott stabil kormánytöbbséget. Ebben a helyzetben most a Rumen Radev elnök által kijelölt átmeneti kabinet vezeti az országot. Radev korábban keményen bírálta a szankciókat és elítélte a fegyverszállításokat. Egyes elemzők szerint mióta Radev emberei állnak az ország élén, látványosan közelednek Putyinhoz, és az előző kormányfő, Kiril Petkov is oroszbarátsággal vádolta az ügyvezető kormányt. A belpolitikai patthelyzet miatt pedig az is elképzelhető, hogy még hosszú ideig Radev emberei lesznek hatalmon.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!