Hetvenezren követelték Prágában a cseh kormány lemondását

2022. szeptember 3. – 17:48

Másolás

Vágólapra másolva

A cseh rendőrség becslése szerint 70 ezren tüntettek szombaton Prágában a kormány ellen, többek között az energiaválság és az infláció miatt – írja a Reuters.

Az EU- és NATO-ellenes tüntetők a Petr Fiala miniszterelnök vezette jobboldali ötpárti kormány lemondását sürgették, és azt követelték, hogy a cseh gazdaság szabaduljon meg a külföldi függőségtől, az ország legyen semleges, és a kormány kössön közvetlen szerződéseket a külföldi gázszállítókkal, köztük Oroszországgal.

„A kormány gazdaságpolitikája teljesen elhibázott, s ha ehhez hozzáadjuk az Európai Unió hasonlóan hibás zöldpolitikáját és Ukrajna-politikáját, akkor az eredmény nem lehet más, csak katasztrófa és szegénység”

– jelentette ki a Vencel téren megtartott tüntetésen Miroslav Ševčík, a prágai Közgazdasági Főiskola nemzetgazdasági karának dékánja az MTI beszámolója szerint. Az eseményen felszólalt a Trikolóra párt elnöke is, Zuzana Majerová azt mondta: „A mai kormány talán ukrán, talán brüsszeli, de semmiképpen nem cseh. A mi érdekeinket semmi módon nem védi.”

Ezt a képet „Csehország az első helyen” felirattal osztotta meg Zuzana Majerová – Forrás: Facebook
Ezt a képet „Csehország az első helyen” felirattal osztotta meg Zuzana Majerová – Forrás: Facebook

A szombati prágai tüntetés volt a nyolc hónapja hivatalban lévő jobboldali koalíciós kormány elleni eddigi legnagyobb lakossági megmozdulás. Erre egy nappal azután került sor, hogy pénteken a cseh parlamentben nem kapott elegendő támogató szavazatot a Petr Fiala kormánya ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítvány.

A cseh miniszterelnök szerint a szombati prágai tüntetést az oroszbarát, szélsőséges nézeteket valló erők hívták össze, amelyek Csehország érdekei ellen dolgoznak, a tüntetést az orosz propaganda és a dezinformációs kampányok megnyilvánulásaként értelmezte, és azt mondta:

„Mindenkinek joga van véleményt nyilvánítani és tüntetni. Szerintem ezek az események nincsenek összhangban Csehország és lakossága érdekeivel.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!