Hiába sulykolják Orbánék, nem igaz, hogy Putyin járt jól a szankciókkal

Ukrajna lerohanása miatt az Európai Unió súlyos szankciókkal sújtja Oroszországot. Február vége óta egyre több büntetőintézkedés vonatkozik az orosz gazdaságra, de a háborús agresszor még mindig nem roppant össze. Közben az EU fölött sötét felhők gyülekeznek, az infláció az egekben, a recesszió gyakorlatilag biztosra vehető. A magyar kormány és sajtója kitartóan és egyre intenzívebben sulykolja, hogy mindez kizárólag azért van, mert a szankciók nem működnek, sőt éppen ellentétes hatást váltanak ki: Oroszország egyre csak gazdagodik miattuk, az EU pedig lábon, sőt tüdőn lőtte saját magát.

A szankciós politika megítélése független elemzők körében általánosságban is vegyes, az pedig most már egyértelmű, hogy a háború eszkalációját nem állították meg, pláne nem kényszerítették visszavonulásra Vlagyimir Putyint. Mindemellett az is biztos, hogy az orosz gazdaság elszigetelődésének középtávon súlyos hatásai lesznek, Európa viszont megerősödve jöhet ki a mostani sokkból.

Keményen odacsapott az EU, Orbánék bírálják

Oroszország ellen hét szankciós csomagot fogadott el az Európai Unió az elmúlt fél évben, ezek legfontosabb elemei:

• egy sor fontos, befolyásos politikust és gazdasági szereplőt szankcionáltak külföldi vagyonbefagyasztással és vagyonelkobzással, országokból való kitiltással;
• leválasztották Oroszországot a SWIFT nevű, nemzetközi pénzügyi elszámolórendszerről;
• kitiltották az orosz szárazföldi és tengeri teherszállítókat az EU-ból;
• megtiltották az orosz szénimportot és még egy sereg más áru behozatalát az uniós tagállamoknak;
• a Kereskedelmi Világszervezettel (WTO) együttműködésben megfosztották Oroszországot az egyenlő kereskedelmi partneri státusztól és az azzal járó előnyöktől;
• Oroszország sok fontos, kritikus ágazatokban nélkülözhetetlen technológiai és iparcikket nem vásárolhat meg Nyugatról (például félvezetők, repülőgép-alkatrészek, bizonyos vegyi anyagok);
• jövő év elejétől az olajimport tilalmát is elrendelték bizonyos tagállami kivételekkel (így például Magyarországra egyelőre nem vonatkozik ez a szankció).

Ezek a csomagok az eleinte vártnál fajsúlyosabbak, korábban csak Irán vagy Észak-Korea szintű országok ellen alkalmazott ennyire kemény büntetőintézkedéseket az EU.

A magyar kormány tagjai, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel szinte minden nyilvános megszólalásukban sietnek leszögezni, hogy a szankciók bevezetése elhibázott döntés volt az Európai Unió részéről, a korlátozások felelősek azért az árrobbanásért, amit az energia- és élelmiszerpiacon tapasztalunk, és hogy a szankciók Európának valójában jobban fájnak, mint a büntetni kívánt Oroszországnak, miközben fő céljukat (az orosz csapatok kivonulását Ukrajnából) nem érik el. Az EU ezzel szemben azt állítja, hogy a szankciók igenis működnek, és előbb-utóbb megtörik Oroszországot. Kinek van igaza?

Nem a szankciók, hanem a gazdasági háború

Tény, hogy a háború és annak következményei erősen odacsapnak a globális gazdaságnak, különösen Európának. Az amerikai jegybank (Fed) kutatói szerint az orosz invázió 1,5 százalékkal csökkenti a világgazdaság teljesítményét és 1,3 százalékponttal növeli az inflációt 2022-ben, és a negatív hatások nagyrészt Európában sűrűsödnek össze. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavasszal úgy számolt, hogy az év elején becsülthöz képest 1,3 százalékponttal alacsonyabb lesz a fejlett európai gazdaságok növekedése, míg az európai feltörekvőknél 2 százalékpontot rontottak a kilátáson.

Az Európát sújtó nehézségek közül ki kell emelni a drágulást, amelynek túlnyomó részét az energiaárak elszállása magyarázza, és amelyet a magyar kormány teljes egészében ráken a szankciós politikára. Utóbbi azonban erős csúsztatás.

„A szankciókhoz kötni az európai energiaválságot nem pontos értelmezése a helyzetnek. Az importtilalom az energiahordozók közül egyelőre csak a szénre terjed ki, ehhez jön még 2023 elején a kőolaj bizonyos kivételekkel.

A földgázra semmilyen szankció nem vonatkozik, annak lokális, kínálatoldali hiányát kizárólag az okozza, hogy az orosz fél különféle okokra hivatkozva korlátozza a szállítást”

– mondta a Telexnek Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, korábbi vezető elemző.

Habár a Gazprom rendre technikai malőrökkel magyarázza a gázszállítás leállítását, valószínűbb, hogy gazdasági nyomásgyakorlásról van szó, amit a szankciókra adott válaszlépésként értelmezhetünk.

A helyzet tehát kettős: az EU-nak ugyan nem állt szándékában elvágni magát az orosz gáztól (amelytől jókora függésben van, eddig a felhasználás közel 40 százalékát tette ki), de az Oroszország gazdasági megroppantására tett kísérlet gazdasági háborús logika alkalmazását váltotta ki a Putyin-rezsimből.

Az oroszok azzal lőnek vissza, amivel tudnak, ez pedig leginkább a gázcsap tekergetése.

Így aztán a végeredmény mégiscsak az, hogy a gázkorlátozás miatt hiány alakul ki, ami az egekbe lövi az árakat – nemcsak a gázét, hanem az áramét is, a villamos energia egy részét ugyanis gázüzemű erőművekben állítjuk elő.

Hasonló a helyzet a mezőgazdasági termékekkel, amelyekre szintén nem vonatkoznak a szankciók, mégis drágulnak. Nem lehet azt mondani, hogy közvetlenül az EU okozná, hogy az orosz vagy ukrán gabona nem jut el a megszokott piacaira, de a fekete-tengeri ukrán kikötők – július végén részlegesen feloldott – blokádja nyilvánvalóan válaszreakció az oroszok részéről abban a gazdasági hadviselésben, amelyet Putyin nézőpontjából az EU kezdett a szankciókkal. (Arról nem beszélve, hogy az energia és az élelmiszer ára nagyjából együtt mozog, így az energiaválság önmagában is drágítaná az ételt.)

Mindez alapot szolgáltat az Orbán-kormánynak arra, hogy a kommunikációban egyenlőségjelet tegyen a szankciók és az energiainfláció, áttételesen a gazdasági válság közé.

Más kérdés, hogy mennyire komolyan vehető ez a kritika egy olyan ország vezetésétől, amely ugyanúgy megszavazta a szankciós csomagokat, mint mindenki más; és hogy mi következne logikusan abból, ha a rövid távon jelentkező nehézségek miatt Európa egy hátraarccal mégis inkább a szankciók feloldását választaná.

Ez utóbbi ugyanis vélhetően nem hárítaná el önmagában a recessziós fenyegetést, miközben feladná azt a – nyugati szövetségi rendszeren belül megkérdőjelezhetetlen fontosságú – célt, hogy gazdasági szinten is ellenérdekeltté tegye az oroszokat az invázióban, és letörje egy nagyhatalmi ambíciókat dédelgető agresszor katonai potenciálját.

Hosszabb távon fáj, de akkor nagyon

„A szankciók értékelésénél gyakori probléma az, hogy elcsúsznak az idősíkok: ezek az intézkedések nem tudják megállítani a tankokat, és semmiképpen sem egy-két negyedév alatt, hanem hosszú távon fejtik ki a hatásukat. Ha volt olyan várakozás, hogy ezzel az eszközzel rövid úton térdre lehet kényszeríteni Oroszországot, az túlzó volt” – mondta Gyurcsik Attila, aki nemrég írt arról a Névértéken:

bár a szankciós politikát hagyományosan sokan kritizálják, az orosz gazdaság jelenleg ennek következtében ténylegesen a szakadék széle felé araszol.

Több konkrét intézkedéstől eleve inkább csak hosszú távú hatást vártak. Ilyen például Oroszország letiltása a kritikus technológiák importjáról: nem néhány hét alatt érezteti a hatását az, hogy nem lehet kicserélni az amortizálódó repülőgép-alkatrészeket vagy mikrocsipeket, egy-két év alatt viszont már súlyos hátrányt jelenthetnek az iparnak, a techágazatnak vagy a szállításnak az ilyen típusú büntetőintézkedések.

Hasonló következtetésekre jutott a CEPA nevű amerikai elemzőközpont kutatója, Tóth-Czifra András, aki a G7-nek adott interjújában arról beszélt:

Oroszországban, ahol jelenleg a gazdasági modell szinte minden eleme kihívásokkal küszködik, hosszú távú és mély negatív hatásokat okoznak a szankciók.

Hétvégi Facebook-posztjában az Európai Bizottság arról írt, a büntetőintézkedések elengedhetetlenek ahhoz, hogy Oroszország ne legyen képes a háborút folytatni, és közölt néhány statisztikát arról, mennyire megszenvedi az orosz gazdaság a helyzetet: a nemzetközi cégek, amelyek kivonultak, a GDP 40 százalékának előállításáért feleltek, a fogyasztás 8,5 százalékkal csökkent, miközben az infláció 22 százalék, és 2022-ben várhatóan több mint 11 százalékkal fog zsugorodni a gazdaság:

Az orosz gazdaság megroppant, az európai csak gyengélkedik

A hanyatlás bizonyos területeken már nyárra látványos volt, Oroszország gazdasága 2022 második negyedévében 4 százalékos csökkenéssel recesszióba került (vagyis két egymás utáni negyedévben zsugorodott).

A lakosság életszínvonala romlik, az IMF előrejelzése szerint Oroszországban 2022-ben 9,3 százalék lesz a munkanélküliségi ráta, ami a turbulens 1990-es évek óta a legmagasabb várt érték. Kivonult az országból rengeteg nagy munkaadó és márka, az autógyártás és az IT-szektor romokban van, az emberek egyre kevesebbet tudnak vásárolni. A drágulás üteme még az európainál is hajmeresztőbb, a nélkülözők száma minden bizonnyal számottevően nőni fog, akár 33 százalék közelébe.

Tóth-Czifra András szerint a közepes forgatókönyvek 2028-ra teszik, hogy Oroszország újra elérje a 2021-es gazdasági teljesítményét, ami egyébként szintén nem túl acélos, nagyjából a 2010-esnek felel meg. Az orosz szempontból pesszimistább becslések szerint pedig 2030-ra sem reális ez a szintű visszaerősödés.

Az európai gazdaság viszont a nehézségek ellenére egyelőre nem állt bele a földbe, sőt az előző negyedévben még növekedett is az eurózóna GDP-je 0,8 százalékkal. Az IMF legfrissebb, júliusi előrejelzése szerint a blokk 2022-ben 2,6, míg 2023-ban 1,2 százalékos gyarapodással zárhat.

A Covid utáni felpattanáshoz képest nyilván jóval gyengébb adatokról van szó, és elemzői konszenzus szerint egyre valószínűbb, hogy menet közben nem elkerülhető egy recessziós periódus. Emellett a drágulás miatt az életszínvonal növekedése sem lesz egy darabig aktuális, az elszálló energiabeszerzési költségek pedig mindenhol csúnyán lerontják a folyó fizetési mérleget. Ez gyengíti az euró és más európai valuták árfolyamát, az inflációval együtt lépéskényszerbe hozza a jegybankokat, recessziós környezetet teremt.

Tehát bár a háborús helyzet fokozta a kockázatokat, nem állja meg a helyét a magyar kormánynak az az állítása, hogy kizárólag ez (avagy a szankciók kivetése) okozná a gazdaság lassulását.

A Covid-csomagok (illetve nálunk a választási osztogatás) által túlpörgetett gazdaság és a poszt-Covid áruhiány olyan inflációt hozott már tavaly év végén, hogy világszerte kamatemelési ciklusokat indítottak a jegybankok. A korábbi optimista jóslatok lefelé módosítása már jóval a háború előtt megindult, elemzők a fejlett és a fejlődő gazdaságok megtorpanását egyaránt várták 2022-re, mivel a világban olyan trendfordulók zajlanak, amelyek egyértelműen a két-három évtizedes gazdasági aranykor végére utalnak. Ezen a helyzeten az ukrajnai invázió rontott ugyan, de nem tehető teljes egészében felelőssé minden rosszért, ami most történik.

Magyarországon és a hozzá hasonló feltörekvő piacokon például a Fed kamatemelési ciklusa miatt legalább annyira fájhat a politikusok és jegybankárok feje, mint a háború miatt, hiszen ha erősödik a dollár, akkor ezekből az országokból az Egyesült Államok felé áramlik a tőke, drágul a finanszírozás.

Kijózanító pofon az EU-nak

A helyzet tehát rózsásnak nem mondható, mindazonáltal nem úgy néz ki, hogy Európában az oroszországihoz akár csak megközelítő háborús gazdálkodásra, elszegényedésre kellene berendezkedni a következő években. Arról nem is beszélve, hogy ha hosszabb időtávon nézzük a mostani eseményeket, még jól is ki lehet jönni belőlük.

„A mostani alapvetően egy lokális energiaválság, a gázár mindenhol magas, de messze nem annyira, mint Európában. A helyi jelleg abból is látszik, hogy a Covid utáni drágulási ciklus már nyár elején elérte a csúcsát az olajnál, az egyedüli olyan energiahordozónál, amelynek valódi globális piaca van. Az utóbbi hónapokban 25 százalékot csökkent a kőolaj világpiaci ára, miközben az európai gázár soha nem látott szinten mozog” – magyarázta Gyurcsik Attila.

Szerinte a mostani sokk jó oldala, hogy hideg zuhanyként ráébresztette Európát arra, milyen egészségtelen volt az a függőségi viszony, amely Oroszországgal évtizedek alatt kialakult, és egészen a háború kitöréséig egyre mélyült.

Ha Vlagyimir Putyin nem rohanja le Ukrajnát, mostanra valószínűleg már üzembe állt volna az Északi Áramlat 2. Ez a gázvezeték újabb fontos kapcsot jelentene az EU legnagyobb gazdasága és Oroszország közt ahelyett, hogy az energiamix diverzifikálására, a földgáz több irányból való beszerzésére törekedne Európa. Gyurcsik szerint jelen kényszerhelyzetben viszont meglepően gyorsan történhetnek lépések a kívánatos irányba.

„Európában megvan a pénz, a tudás, a technológia és most már az elhatározás is, hogy leváljunk az orosz gázról, ami mostanáig a felhasználás negyven százalékát adta. Akár tizenkét hónapon belül jelentős javulást láthatunk, két-három éven belül pedig teljesen átalakuló energiamixet”

– jósolta, hozzátéve, hogy ránk, magyarokra sajnos ez nem igaz.

Hamarosan több földgáz érkezhet Ausztráliából, akár Amerikából, néhány éven belül Katarból is, infrastrukturális fejlesztésekkel a 40 millió köbméter szabad LNG-kapacitású Spanyolországot is össze lehet kötni az EU többi részével.

Vagyis a jó irányú változás elindult, és akár már a következő télen éreztetheti a hatását.

Az EU szempontjából reménykeltő fordulat a másik oldalról nézve viszont aggasztó tendencia: az oroszoknak Európa irányába van kiépített gázvezetékük, ezen keresztül értékesítették eddig a földgázuk nagy részét. Ha Európa a következő pár évben fokozatosan leválik az orosz gázról, akkor Oroszországnak új vevőket kell találnia a termékére. Jelentkezők minden bizonnyal lesznek, de Kínába vagy bárhova máshova kiépíteni egy ilyen szintű infrastruktúrát sok időbe, akár 5-10 évbe telik. A következő években tehát a Putyin-rezsim nehézségekbe ütközhet a gázeladással, és hatalmas bevételkieséssel nézhet szembe.

Az orosz költségvetés közel 60 százalékban támaszkodik a nyersanyag-értékesítésből befolyó összegekre: a gázárrobbanás miatt az idén ezzel jól jártak, a 2021-es bevételhez képest augusztusig 38 százalékos növekedést értek el. Ám ha folytatják a szállítás korlátozását, akkor ez a trend is fordulhat, pláne mert olyan magas áron, amit a mostani hiánygazdaság diktál, már kevesebb tranzakció történik. A potenciális vevők inkább igyekeznek más lehetőségeket találni, például olyan szereplőktől veszik a gázt, akik a korábbi, alacsonyabb áron betáraztak (különös fejleménye a mostani helyzetnek, hogy a jelentős készletekkel bíró Volkswagen-csoport fontos szereplővé vált az európai gázpiacon), vagy akár visszakapcsolják a szenes erőműveket.

Oroszország tehát választhat: ha letekeri a szállított mennyiséget, azzal képes felverni az árat, de kevesebb üzletet tud kötni, ha viszont a szokásos mennyiséget küldi, hiába adhat el többet, a marzs nem lesz olyan hatalmas.

Másoknak is rossz, de inkább összehúzzák a nadrágszíjat

A szankciók nyomán kialakult, brutális inflációs hullámot generáló gazdasági háború tehát egyik félnek sem jó, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Európa hosszú távú érdekei a szankciók visszavonását diktálnák.

A helyzetet úgy is lehet értékelni, hogy

az orosz vezetés az egyelőre nem túl sikeres birodalmi törekvései oltárán feláldozott egy gyümölcsöző gazdasági kapcsolatot a legfontosabb kereskedelmi partnerével.

Ez pedig most már akkor sem áll helyre a korábbi szinten, ha az orosz csapatok holnap leteszik a fegyvert Ukrajnában, hiszen az EU most megégette magát annyira, hogy ne akarjon egy az egyben visszatérni a megszokott ügymenethez.

Tisztán a gazdasági racionalitás alapján Putyin jobban járt volna, ha megtartja a hűvös, de a kiépült energiafüggőségi viszonyrendszer miatt szoros kapcsolatot az EU-val, és akár még évtizedekig profitál a nyugatról érkező nyersanyagbevételből. Ehhez képest Oroszország most olyan szankciókat kapott a nyakába, hogy még a legkedvezőbb forgatókönyvek szerint sem lábal ki a nehézségekből az évtized végéig, középtávon pedig fájhat a feje, hogy kinek és milyen infrastruktúrán keresztül fogja eladni a földgázt. És bár a lendület az új szankciós csomagok elfogadására már alábbhagyott, az eddigi intézkedések fenntartása is elég hozzá, hogy megnyomorított állapotban tartsa az orosz gazdaságot.

„Az olajimportra vonatkozó hatodik szankciós csomag jövő évi élesedése és az orosz gázról történő fokozatos leválás komoly költségvetési kiesést okozhat a orosz oldalon.

Ilyen körülmények között valószínűtlenné válik, hogy a Putyin-rezsim képes lesz még éveken át a jelenlegi intenzitással finanszírozni az ukrajnai inváziót, miközben a Nyugat anyagilag fenn tudja tartani Ukrajna támogatását”

– mondta Gyurcsik Attila.

Ha tehát nem néhány hónapos, hanem néhány éves időtávban gondolkodunk, akkor még az sem feltétlenül igaz, hogy a szankciók haszontalanok a háború megállítása szempontjából. Európa pedig most kap egy mélyütést, ami a vártnál nehezebb pár évet hoz magával, de a folyamat végén jobb, energetikai téren sokkal biztonságosabb pozíciót teremthet.

Arról nem beszélve, hogy geopolitikai, katonai szinten is jobb helyzetbe kerülhet a blokk: mint a szankciók európai hatásait elemző nyári cikkünkben írtuk, az Európai Unió és a NATO több tagállama számára az orosz terjeszkedés megfékezése és az orosz gazdasági-katonai potenciál elsorvasztása nem valami homályos ideológiai cél, hanem nagyon is konkrét materiális érdek, amely sok pénzt megér.

Magyarország vezetése látszólag nem ezt vallja: noha a szankciós csomagokat – olykor bizonyos feltételekkel, de azért végül mégiscsak – megszavazza az Orbán-kormány, a hazai kommunikáció kizárólag az intézkedések ekézésére korlátozódik. Ez egy szinten magyarázható az ország kedvezőtlen adottságaival, például a már említett brutális orosz gázfüggőséggel és a feltörekvő gazdaságokat válságban különösen sújtó negatívumokkal, de azért nem mindenhol ennyire egyszerű a képlet.

Elég csak azt megemlíteni, hogy Európa vezető országainak kormányai úgy is kitartanak a szankciók mellett, hogy van, ahol az energiaárak növekedése mérhető népszerűségvesztést okozott (például Franciaországban Emmanuel Macron esetében), a szankciós politika fenntartásának legnagyobb szószólói között pedig olyan országok is vannak (például Észtország, Lettország, Litvánia, Finnország, Lengyelország), amelyeket a büntetőintézkedések kimondottan fájdalmasan érintenek – a jelek szerint ezen államok kormányai más megfontolások alapján politizálnak, mint Magyarországé.