Kétnapos frakcióüléssel nyitja a szezont Balatonalmádiban a Fidesz

2022. szeptember 20. – 13:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Balatonalmádiban tartja a Fidesz és a KDNP a kétnapos frakciószövetségi ülését – mondta a Magyar Nemzetnek Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője már korábban a Facebook-oldalán közölte, hogy a kormánypártok kihelyezett frakcióülésére szeptember 21–22-én kerül sor.

Kocsis Máté elmondta, hogy a tanácskozás a hagyományoknak megfelelően Orbán Viktor politikai tájékoztatójával indul, a frakcióülés központi témája pedig a brüsszeli szankciók és az azok által kiváltott drasztikus energiaárak lesznek.

Fotó: Kocsis Máté / Facebook
Fotó: Kocsis Máté / Facebook

„2022 júniusa – az olajszállítási szankciók elfogadása – óta a földgáz ára egy hónap alatt megkétszereződött, majd újabb egy hónap alatt megháromszorozódott. Azt ígérték, hogy a szankciók véget vetnek a háborúnak, nem ez történt. Európa szegényebb lett, Oroszország pedig gazdagabb” – emlékeztette a lapot a politikus.

Kocsis Máté hozzátette, hogy napirenden szerepelnek azok a törvényjavaslatok is, amelyek a helyreállítási alappal és a kohéziós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások gyors lezárásához szükségesek.

A kormánypárti frakciók a fenti témában meghallgatják mások mellett Varga Judit igazságügyi miniszter, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Palkovics László technológiai és ipari miniszter helyzetértékelését. A kormánypártok megemlékeznek egykori képviselőtársukról, Wittner Máriáról is.

Orbán Viktor miniszterelnök augusztusban többhetes szabadságra ment, amelynek nagy részét Horvátországban töltötte.

A kormánypártok legutóbb idén februárban tartottak kétnapos frakcióülést Balatonfüreden. Akkor Orbán Viktor a választásokra készítette fel a képviselőket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!