Egyre jobban megérzi az ukrajnai háborút a nyugati politika is

Egyre jobban megérzi az ukrajnai háborút a nyugati politika is
Illusztráció: Somogyi Péter (szarvas) / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi hetekben a nyugati gazdaságok, és ebből fakadóan a politikai vezetők is elkezdték megérezni az ukrajnai orosz invázió, és az amiatt Moszkva ellen hozott szankciók hatását. Az energiaár-emelkedés, valamint az élelmiszer- és nyersanyagexport fennakadása rátett egy lapáttal az előző két év világgazdasági gondjaira, a járvány hosszan tartó hatásaira és a fogyasztás kilengéseire, amelyek miatt már a háború előtt is emelkedett az infláció, nőttek a kamatok, és emiatt törékeny volt a kilábalás. E mélyebb problémákat viszont a háború esetleges vége, vagy a szankciók feloldása sem oldja meg egy csapásra.

Az ukrajnai orosz invázió több mint négy hónapja alatt az Oroszországgal szembeni szankciókról, valamint általában véve a konfliktus gazdasági hatásairól szóló hírek és elemzések kanyargós pályát jártak be.

  • Eleinte népszerű – és általunk is megírt – nézet volt, hogy a szankcióknak nem sok értelmük lesz, mert az orosz energiától való függés miatt eleve nem valószínű, hogy az Európai Unió hajlandó keményebb lépéseket hozni Moszkvával szemben, és ennek fényében a szankciós fenyegetés nem fogja eltántorítani Vlagyimir Putyin orosz elnököt az agressziótól.
  • Aztán az Európai Unió mégis példátlan, eddig csak Irán vagy Észak-Korea szintű helyek ellen alkalmazott pénzügyi és kereskedelmi korlátozásokat vezetett be Oroszországgal szemben, amiből világossá vált, hogy az orosz gazdaságnak eléggé fájni fog az ukrajnai offenzíva.
  • Majd az is világossá vált, hogy az olaj és gáz árának a konfliktushoz köthető világpiaci emelkedése miatt ennek globális következményei lesznek, és az áremelkedés az Egyesült Államokban és Európában is politikai nehézségek elé állítja a döntéshozókat.
  • Manapság pedig már arról szólnak a hírek, hogy nyakunkon a globális recesszió és/vagy stagfláció, azaz a magas infláció és alacsony növekedés párosa, amihez a háború is nagyban hozzájárul.
  • Erre pedig a harctéri sikerek hiányában Putyin is próbál ráerősíteni, és a gázcsap tekergetésével és egyes ipari nyersanyagok kivitelének felfüggesztésével próbálja borzolni a kedélyeket az egyébként is ideges világpiacokon.
  • Így aztán hiába fogják súlyosan visszavetni az egyébként sem túl acélos orosz gazdaságot a nyugati szankciók és a nyugati cégek tömeges kivonulása, ismét megjelentek azok az elemzések, amelyek szerint a hazai gazdasági károk fokozódása miatt a nyugati világ eltökéltsége fogytán van.

Ennek a fő oka, hogy a szankciók hiába fájnak sokkal jobban az orosz gazdaságnak, ha Putyin hatalma nem függ az életszínvonal alakulásától és a hosszú távú gazdasági kilátások romlásától.

2009 és 2022 között az oroszok reáljövedelme nem változott, sőt 2013 és 2022 között egyenesen csökkent, és idénre 6,8 százalékos mínuszt jósolnak az orosz hatóságok. Más szóval az oroszok jövőre rosszabbul fognak élni, mint 14 éve, és a következő évek kilátásai is pocsékul néznek ki. Ennek ellenére az orosz elnök a nacionalista propagandával, az ellenzék ellehetetlenítésével, a független sajtó bezáratásával, a karhatalmi elnyomás feltekerésével, valamint a választások módszeres elcsalásával képes kezelni az ebből fakadó feszültségeket.

A novemberi félidős választásokra készülő amerikai Demokrata Párt vagy a parlamenti többségét elvesztő Emmanuel Macron francia elnök számára ezek az eszközök nem állnak rendelkezésre.

A másik probléma, hogy az ukrajnai orosz invázió és az Oroszország pénzügyi és gazdasági elszigetelését célzó szankciók egy olyan időszakban érkeztek, amikor a koronavírus-járványból kikecmergő nyugati világ gazdasági helyzete eleve törékeny volt: az infláció nem 2022 márciusában – az orosz beavatkozás után – indult meg, hanem jóval korábban; ám erre egy jó nagy lapáttal rátett a háború.

Az pedig nem világos, hogy mi a megoldás:

míg a szépségkirálynő-választások színvonalán mozgó magyar külpolitika azt hangoztatja, hogy az infláció ellenszere a béke, a helyzet azért ennél valamivel bonyolultabb.

Mekkora a baj?

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kutatói egy május végi beszámolóban azt írták, hogy az ukrajnai orosz invázió globális szinten 1,5 százalékkal csökkenti a világgazdaság teljesítményét, és 1,3 százalékponttal növeli az inflációt világszinten 2022-ben. Ettől függetlenül azt a Fed modellje is megerősíti, hogy

a negatív gazdasági hatások nagyrészt Európában koncentrálódnak, és kiemelten érintik majd az autóipart és az energetikát.

Mark Zandi, a Moody’s Analytics vezető közgazdásza úgy számolt, hogy 2022 májusában a négy évtizedes rekordot jelentő 8,6 százalékos amerikai inflációból 3,5 százalék volt az ukrajnai háborúhoz köthető, amelynek hatása elsősorban a magasabb nyersanyag- és energiaárakban jelenik meg. További 2 százalék a koronavírus-járvány utóhatásaiból állt össze, ezt javarészt az ellátási láncokban máig tapasztalható fennakadások és a járványügyi korlátozások feloldásához köthető hatások, valamint a munkaerőhiány teszik ki.

Joe Biden elnök Janet Yellen pénzügyminiszterrel (jobbról) és Jerome Powell-lel, az amerikai jegybank elnökével május 31-i találkozójukon, amikor is az infláció elleni stratégájukról beszéltek – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images / AFP
Joe Biden elnök Janet Yellen pénzügyminiszterrel (jobbról) és Jerome Powell-lel, az amerikai jegybank elnökével május 31-i találkozójukon, amikor is az infláció elleni stratégájukról beszéltek – Fotó: Kevin Dietsch / Getty Images / AFP

A Fed egy másik, komolyabb módszertanú elemzése szerint az amerikai inflációból 1,4 százalékpontot magyaráz a magas kereslet (azaz az emberek sokat vásárolnak, ezért drágulnak a dolgok), és 2,5 százalékot az alacsony kínálat, amibe a koronavírus-járvány utóélete és az ukrajnai háború is beletartozik.

Bár ilyen pontos kutatások Európa egészére nézve nem jelentek meg, Európában a kínálati oldal, különösen az energiaárak elszaladása az infláció nagyobb részét magyarázza. Alapvetően más téma, de a magyar inflációs helyzethez egy érdekes adalék Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzőjének számítása a forint euróval szembeni leértékelődésének okairól. E szerint

a jelenlegi 400-as euróárfolyamból 10 forintot magyaráz a háború, 10 forintot a kormánynak az EU-val fennálló jogállamisági vitája, 20 forintot pedig a hazai sérülékenység és a gazdaságpolitika minőségével kapcsolatos problémahalmaz.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi gyorsértékelése szerint a januárban jósolthoz képest 2 százalékponttal lesz alacsonyabb az európai feltörekvő országok gazdasági növekedése 2023-ig; míg a fejlett európai gazdaságok esetében 1,3 százalékponttal rontottak a kilátásokon. Az infláció a fejlett világban 1,8, a fejlődő világban 2,8 százalékkal lesz magasabb, mint azt a konfliktus előtt várták.

Az Európai Fejlesztési Bank egy június közepén kiadott elemzésében azt írta, hogy 3 százalék alatti reálnövekedésre számít az idén az eurózónában, miközben a háború előtt még 4 százalékot jósolt. Az infláció a háború előtt várt 3,9 százalék helyett 6,8 százalék lehet.

Nem februárban kezdődött

Ezzel együtt a fent idézett elemzések között elég súlyos különbségek vannak. Mark Zandi kifejezetten a májusi adatokat bontotta le, amelyek egy pillanatképet adnak az akkori helyzetről, amely elemzése szerint az infláció csúcsa lehet, miután nem valószínű, hogy az orosz olajkereskedelmet az Egyesült Államok és az EU után mások is szankcionálják majd.

A Fed kutatói a geopolitikai feszültségek hatását próbálták modellezni a 2022-es év egészére vonatkozóan, az Európai Fejlesztési Bank pedig pusztán azt nézte, hogy hogyan változtak az EU statisztikai hivatala, az Eurostat, valamint az IMF növekedési jóslatai a háború előtt és a háború megindulása után. Azaz kivonták a január–februári előrejelzés értékéből az április–májusi előrejelzés értékét. Utóbbi módszer egy közepesnél jobb (nem magyarországi) egyetemen akkora karót érne, hogy kilógna az elektronikus naplóból, miután az oksági viszony vizsgálatára teljesen alkalmatlan.

Az ilyen jóslatokhoz azt is illik hozzátenni, hogy a különböző nemzetközi szervezetek mindig szeretnek szép nagy növekedést és mérsékelt inflációt jósolni, ám

a korábbi optimista jóslatok módosítása már jóval a háború előtt megindult.

Az Eurostat például egy évvel ezelőtt 1,9 százalékos uniós inflációt jósolt 2021-re, 2022-re pedig mérséklődő, 1,5 százalékos drágulást. Ehhez képest a 2021-es éves adat 2,9 százalék lett, és az infláció nemhogy mérséklődött volna, hanem rendesen felgyorsult: már 2021 decemberében – két hónappal a háború előtt – 5 százalék fölé nőtt az éves inflációs mutató, az áremelkedés felét az energiaárak elszaladása adta.

Betett a búza

A helyzeten természetesen sokat rontott a háború és az arra válaszul hozott szankciók. Ukrajna és Oroszország a világ legfontosabb búzaexportőrei között van, ezért azt már a háború hajnalán lehetett sejteni, hogy az orosz invázió élelmezési gondokat fog okozni. Moszkva szerint a probléma forrása, hogy az ukránok elaknásították a kikötőiket, ezért nincs mód az ukrán búza exportálására. Ukrajna és az EU szerint a probléma forrása, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, blokád alá vonta az ukrán kikötőket, és a megszállt ukrajnai területeken egyszerűen lenyúlta az ukrán készleteket. Bár az Egyesült Államok Lengyelországon keresztül szeretné megoldani az ukrán exportot, ez logisztikailag jóval macerásabb, és nem jelent azonnali megoldást. A helyzetről itt írtunk részletesen.

A mezőgazdasági ellátási láncokat a szankciók is megtépázták. A Bloomberg washingtoni forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a nyugati cégek tömeges oroszországi kivonulása az amerikai kormányt is meglepte, és a kabinet egyes tagjai attól tartanak, hogy a nem várt lépések súlyosbíthatják az amerikai és európai inflációt, és ronthatnak a globális élelmezési helyzeten, miközben Putyint nem fogják eltántorítani az agressziótól.

Üzleti oldalról a dolog nyitja, hogy a nyugati vállalatok nem akarnak szankciósértésbe keveredni, mert annak súlyos következményei lehetnek az orosznál jellemzően sokkal fontosabb amerikai és európai tevékenységükre nézve. A szankciók az orosz gazdaság számos szektorát – például a mezőgazdaságot vagy a gyógyszeripart – egyáltalán nem érintik ugyan, a pontos jogi helyzet sok nyugati cég számára átláthatatlan, ezért óvatosságból inkább kerülik az oroszországi üzletelést. A washingtoni kormány a Bloomberg szerint most a háttérben – az áremelkedéstől tartva – direkt buzdítja az amerikai vállalatokat, hogy a mezőgazdasági területen folytassák az orosz kereskedelmet.

Az élelmiszerárak mellett a másik fő csatorna, amelyen keresztül a háború érezteti hatását Nyugaton, az energiaellátás.

Ezzel kapcsolatban kissé paradox helyzet, hogy a nyugati energetikai szankciók eleve mérsékeltek, csak az olajra terjednek ki, a gázra nem.

Másrészt a szankciók még nem léptek életbe, az uniós olajembargó csak az év végével lép hatályba. Egyelőre csak arról van szó, hogy a szankció jövőbeli életbe lépése miatt a kereskedők arra számítanak, hogy nehezebb lesz olajhoz jutni, ami felnyomja az aktuális világpiaci árakat. (Ebből születnek aztán a magyar kormánymédiában azok a vicces helyzetek, amikor a szankciók az egyik cikkben Európa összeomlásához vezetnek, a másik cikkben meg már arról van szó, hogy látszatintézkedések, és az orosz olaj a szankciók ellenére is el fog jutni Európába.)

Bár ez az információ a magyar sajtóba nem nagyon csorgott le, az üzemanyagárak elszaladásához nagyban hozzájárult az is, hogy a finomítói kapacitások világszerte szűkösek. A koronavírus-járvány alatt összeomlott az olaj iránti kereslet, ezért sok finomító bezárt, és máig nem nyitott újra. Így amikor a járvány utáni nyitás során ismét kilőtt a benzin és dízel iránti kereslet, már nem voltak elegendőek a megmaradt kapacitások.

Nem csak a háború áll mögötte

Egy, a háborútól független, de gyakran felhozott ok, hogy az áremelkedés elszaladásához nagyban hozzájárultak a koronavírus-járvány alatt elfogadott nyugati élénkítőcsomagok, amelyek jelentős átmeneti, de közvetlen pénzügyi transzfereket tartalmaztak a háztartások számára. Magyarul: például az amerikai állam a korábbinál jóval bőkezűbb és gyakoribb családi pótlékot és munkanélküli-segélyt fizetett, és jelentős adókedvezményekkel támogatta a népet, amely ezt a pénzt fogyasztásra költötte. Ez jelentősen növelte a keresletet, ám a termelés részben pont a Covid-járványhoz köthető fennakadások miatt nem tudott lépést tartani a kereslettel, emiatt az árak emelkedni kezdtek.

Egy kapcsolódó, a koronavírushoz köthető jelenség a fogyasztási szokások gyors változása is.

Ennek egy klasszikus példája, hogy a karanténban az emberek sok számítógépet vásároltak, de nem mentek étterembe és nem utaztak. Most már kevesebben vesznek számítógépet, de többet utaznak és többet járnak étterembe, ami csökkentette az elektronikai ellátási láncok felfordulását, de jelentősen növelte az üzemanyag iránti keresletet és a szolgáltatási szektor munkaerőigényét. Ezért van, hogy az olaj és más nyersanyagok ára már bőven az ukrajnai háború előtt felfelé kúszott, az élelmiszerek világpiaci ára pedig évek óta rekordokat döntöget.

Fertőtlenítő munkások Sanghaj Huangpu kerületében június 4-én, amit lezártak a koronavírus terjedése miatt – Fotó: Hector Retamal / AFP
Fertőtlenítő munkások Sanghaj Huangpu kerületében június 4-én, amit lezártak a koronavírus terjedése miatt – Fotó: Hector Retamal / AFP

Azaz

a drágulásnak az sem vetne véget, ha Joe Biden amerikai elnök bejelentené, hogy feloldják az összes szankciót, többet nem szállítanak fegyvert Ukrajnának, és Vlagyimir Putyin azt csinál a Lajtától keletre, amit csak akar. De attól sem állna le a drágulási folyamat, ha Vlagyimir Putyin döntene úgy, hogy megtér, és az orosz hadsereg hirtelen kivonul Ukrajnából.

A globális és európai növekedési adatokra emellett más, távoli, a háborútól független jelenségek is hatással vannak. Ezek közül az egyik legnagyobb hatású Kína zéró-Covid-politikája: Sanghaj és más kínai nagyvárosok elhúzódó és szigorú lezárása tetézi a globális ellátási láncok fennakadásait, csökkenti a kínai fogyasztást, és ezáltal rontja a növekedési mutatókat. Sanghaj két hónapos lezárását februárban ugyanúgy nem látták az előrejelzések, mint a háborút, az április-májusi romló kilátásokban ez is vastagon benne van.

A kamatemelésre mindenki ráparázik

A gyengülő növekedési kilátások mögött ott áll a nyugati monetáris politika irányváltása is. Az emelkedő árak miatt a Fed az utóbbi időben elkezdte emelni az alapkamatot, ami globális következményekkel jár.

A 2008-as világválság óta a fejlett világban a kamatszint nullára (vagy az alá) esett, a nagy jegybankok pedig úgynevezett mennyiségi könnyítéssel, azaz a gyakorlatban államkötvények és később vállalati értékpapírok másodpiaci felvásárlásával próbálták növelni a pénzkínálatot, a hitelezést, a beruházási és fogyasztási kedvet, hogy feltornázzák a kórosan alacsony inflációt és beindítsák a kórosan alacsony növekedést. (Bár elsőre az alacsony infláció tűnhet jó dolognak, de a gyakorlatban általában árt a fogyasztási és beruházási hajlandóságnak, és ezen keresztül a foglalkoztatás és a bérszínvonal-növekedés ellen hat.)

Bár az infláció okaival kapcsolatos magyar kormánykommunikációból ez valamiért rendre kimarad, hasonlóan laza monetáris politikát folytatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is, és a laza monetáris politikát laza költségvetési politika követte, más szóval a kormány szórta a pénzt, amíg volt. Emiatt Magyarországon már 2017 óta markánsan magasabb volt az infláció, mint a térségben.

Most az infláció részben a háborútól független, részben ahhoz kapcsolódó, részben pont a fenti, laza jegybanki politika miatti felfutásával tarthatatlan lett, így a Fed, az eurózóna jegybankja, az Európai Központi Bank (EKB), valamint az MNB is elkezdte a monetáris szigorítást, hogy letörje az áremelkedést. Ez ugyanakkor szükségszerűen visszafogja a növekedést és növeli az eladósodott országok terheit, az e téren állatorvosi lónak számító Olaszországban például már el is kezdték kongatni a vészharangot.

Egy másik következmény, hogy a kamatemelési ciklus felfordulást okozott a pénzpiacokon és a feltörekvő gazdaságokban is.

Amikor a fejlett világban alacsony a kamatszint, a tőke a feltörekvő piacokra vándorol, ahol magasabb kockázat mellett ugyan, de jobb haszon kecsegtet. Amikor viszont az amerikai kamatemelés hatására a biztonságosnak tartott dolláreszközök potenciális haszna is nő, a befektetők szeretik pénzük egy részét visszavinni az Egyesült Államokba. A tőkekivonás jellemzően gyengíti a feltörekvő piaci valutákat, csökkenti a beruházásokat, és ezáltal árt a fejlődő világnak.

Arról persze sok a vita, hogy ez jó-e így. Ben Bernanke, a Fed egy korábbi elnöke például arról beszélt, hogy az amerikai jegybank túl későn lépett az infláció megfékezése érdekében, és már tavaly el kellett volna kezdeni a szigorítást. Más elemzők azért kárhoztatják az EKB-t és a Fedet, mert egy olyan helyzetben akar kamatot emelni, amikor a romló növekedési mutatók miatt a monetáris szigorítás recesszióval fenyeget.

Nem a gazdaságról szól

Mindezen összetett dilemmák mellett a békéért kiáltozó és az általa megszavazott szankciókat elítélő magyar kormány kommunikációjából rendre kimarad, hogy a gazdasági károkozás nem szándékos önszívatás, hanem politikai célokat szolgál.

Bár a jelek szerint a magyar kormány nem igazán tart attól az eshetőségtől, hogy Vlagyimir Putyin szabadon engedése esetén szuverén ország helyett Novorosszija egy ispánságává váljon Magyarország, az Európai Unió és a NATO több tagállama – például Lengyelország, a balti államok, vagy Finnország – számára az orosz terjeszkedés megfékezése és az orosz gazdasági-katonai potenciál elsorvasztása világos elvi és materiális érdek, amely elég sok pénzt megér.

A szankciók valójában ezekben az országokban fájnak a legjobban, mégis ők a legnagyobb szószólói a büntetőintézkedéseknek.

Az Egyesült Államok és általában véve az angolszász világ vezetői nem igazán bíznak benne, hogy Moszkva az erőn kívül bármiből is ért. Az Európai Unió végein való háborúzás feltartóztatása pedig a jelek szerint még az alapból az angolszász világnál jóval oroszbarátabb német és francia kormány számára is van olyan fontos, hogy beáldozzanak pár százalékpontnyi növekedést és inflációt. Robert Habeck német zöldpárti gazdasági miniszter például a napokban arról beszélt, hogy kemény idők jönnek, valós veszély az energiahiány, a gyárleállások, az ellátási láncok szétszakadása, a munkanélküliség növekedése, de Putyin hiába akarja szétrobbantani Németországot, ez nem fog menni – még.

Robert Habeck gazdasági miniszter június 23-án kihirdette a gázfelhasználásra vonatkozó vészhelyzeti tervet – Fotó: Michael Kappeler
Robert Habeck gazdasági miniszter június 23-án kihirdette a gázfelhasználásra vonatkozó vészhelyzeti tervet – Fotó: Michael Kappeler

Ezzel együtt az is igaz, hogy az utóbbi időben Nyugat-Európában nő azon opció népszerűsége, miszerint Ukrajna adjon át területeket Oroszországnak a fegyverszünetért cserébe.

Tehát az orosz olajról és gázról való – fokozatosra tervezett, de a jelek szerint egyre sürgősebbnek ígérkező – leválás is azt jelzi, hogy Budapesten kívül a legtöbb helyen úgy vélik: túl nagy kockázattal járna, ha Európa nem lép, és tétlenül nézi az Orosz Birodalom feltámasztására tett kísérleteket.

A keményebb hangok szerint ennek érdekében még inkább fel kellene tekerni a szankciókat: miközben például az EU olajembargót hirdetett,

  • Oroszország manapság nagyrészt görög hajókon szállítja az olajat az ázsiai vevőknek;
  • a harmadik országokkal való olajkereskedelmet nem szankcionálták;
  • és a gáz- és élelmiszerexportot sem.

Emiatt az orosz állam továbbra is jelentős bevételekhez jut, és minden gazdasági kárral együtt jó ideig képes lesz finanszírozni a háborúskodást.

Vészharangkongatókból legalább nincs hiány

Egyesek szerint Putyin arra játszik, hogy kihúzza októberig, amikor a gázfegyverrel már nagyobbat lehet ütni Európán, az ukrán és orosz élelmiszerexport korlátozásával az inflációt is magasan tartja, esetleg az orosz és ukrán szállításokra szoruló fejlődő országokban okoz válságot.

A Putyin – az utóbbi hónapokban már párszor megdőlt – stratégiai géniuszába vetett hit másik eleme, hogy míg az orosz népnek nincs lehetősége megbüntetni őt a szankciók miatt romló életszínvonalért, addig Nyugaton a választókat hosszabb távon jobban zavarja a benzinár, mint az ukrajnai civilek lemészárlása.

  • Emmanuel Macron francia elnök pártja például a spekulációk szerint nem kis mértékben az energiaárak növekedése miatt vesztette el a többséget a parlament alsóházában.
  • A novemberi amerikai félidős választások előtt Joe Biden amerikai elnök megítélése rosszabb, mint elődjéé, Donald Trumpé volt az elnöksége azonos időszakában, és a felmérések szerint erről nagyrészt az infláció, különösen az üzemanyagárak emelkedése tehet.
  • Németországban a legnagyobb kormánypárt, a szociáldemokraták népszerűsége április óta lejtőn van, bár közepes koalíciós partnerük, a Zöldek népszerűsége nő.
  • Olaszországban a jobbszélről támadó Olasz Testvérek a legnépszerűbb párt (bár az is tény, hogy erősödésük nagyrészt más populista pártok gyengülésével áll párhuzamban).

Vélhetően az sem deríti jókedvre a fejlett világ polgárait, hogy az IMF elemzése szerint a 2022. tavaszi helyzet alapján még mindig a fejlett világ bukta a legkisebbet gazdaságilag a mostani helyzetben: a fejlődő és szegény országok növekedési kilátásai jóval nagyobbat estek, miután ott az európainál is súlyosabb infláció, tőkemenekülés, árfolyamesés és ebből fakadóan egyebek mellett élelmezési és adósságválság fenyeget.

Ezzel együtt vannak jó hírek is. A tengeri szállítás fennakadásai enyhülni látszanak, véget ért az autóipari és elektronikai termelést évekig visszafogó félvezetőhiány, és a nemzetközi élelmiszerárak is lefelé indultak a tavaszi csúcsok után. Ez utóbbinak nem az volt az oka, hogy Vlagyimir Putyin megszelídült volna, hanem hogy a brazíliai termés a vártnál jobban alakult.

Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!