- Brutális infláció, hatósági árak, fogyatkozó állami tartalék, elszaladó államadósság: ha az ellenzéki politikai kommunikátorok képesek lennének tematizálni a közbeszédet, nem lenne nehéz pár hangzatos szlogennel borús képet festeni a jelen és jövő magyar gazdasági helyzetéről.
- Ennek ellenére a makrogazdasági mutatók alapján nem úgy tűnik, hogy egyhamar itt lenne az armageddon, sőt európai összevetésben egyedül az infláció terén súlyos a magyar helyzet, de ez valójában már évek óta így van.
- Sőt, pont a relatíve stabil gazdasági helyzetnek köszönhetően tudja két kézzel szórni a kormány a pénzt a választások előtt, ami bár valóban megtépázta az állam tartalékait, válsággal nem fenyeget.
- Ennek ellenére a válság hatásait sok esetben, például a szegénység és munkanélküliség terén nem feltétlenül adják vissza az európai összevetésben átlagos makromutatók.
A választások közeledtével egyre többet halljuk ellenzéki oldalról, hogy az Orbán-kormány utóbbi időkbeli teljesítménye után kiürült államkasszával, romokban heverő gazdasággal veheti át az irányítást egy esetleges új kormányzat, amelynek így jelentősen korlátozott lehet a mozgástere.
A magyar válságkezelés az osztogatás kedvezményezettjei tekintetében eltér az európai sztenderdektől, és a koronavírus-járvány hatásai miatt különösen igaz, hogy bizonyos, relatíve jó makrogazdasági mutatók nem feltétlenül fedik a két válságév társadalmi kárainak valós mértékét.
A minőségi mutatókban pedig már a válság előtt sem muzsikált jól a magyar gazdaság, az uniós átlaghoz való felzárkózás távoli ábránd, sőt ma már reális forgatókönyv, hogy az egy főre eső gazdasági teljesítményben nemsokára Románia is megelőzi Magyarországot. Azaz arról sincs szó, hogy idén beköszönt a Kánaán. Makroadatok segítségével mutatjuk be, mennyire indokolt az ország gazdasági helyzetével való riogatás.
Két év alatt elértünk oda, ahol két éve voltunk
A magyar GDP értéke (szezonális- és naptárhatástól és inflációtól megtisztítva) 2021 harmadik negyedévére már elérte a válság előtti utolsó negyedév, 2019 negyedik negyedévének szintjét, tehát az év végére nagyjából ott állt a magyar gazdaság teljesítménye, ahol két éve.
Ám dacára annak, hogy az uniós átlagnál jobb a magyar adat, az uniós tagállamok kétharmada mégis jobb teljesítményt produkált. A kettő közti látszólagos ellentmondás oka, hogy az átlagot erősen lehúzza Németország gyenge teljesítménye.
A beruházások értéke szintén meghaladta a 2019-es negyedik negyedévet, bár ez nem jelenti azt, hogy a válság előttinél magasabb lenne az érték, miután 2019-ben a második és a harmadik negyedév is erősebb beruházási volument hozott, mint a negyedik. Ettől függetlenül a különbség nem jelentős, a beruházások bezuhanása időleges volt a válság alatt.
A háztartások fogyasztása fél százalékkal ugyanakkor elmaradt a válság előtti szinttől. Hogy ez jó vagy rossz eredmény két évnyi válság után, azt az Eurostat adatai segítenek kontextusba helyezni: az EU 27 tagállama közül 12 volt, amelyben csökkent a fogyasztás szintje a két időszak között, ezek közül 10 volt, ahol a magyarnál nagyobb mértékben. Utóbbi kategóriába Magyarországon kívül jellemzően nyugati és déli tagállamok tartoztak, míg az EU keleti felén jellemzően nőtt a fogyasztási mutató, Szlovákiában 1,7, Litvániában 3,7, Lengyelországban 4,6, Bulgáriában 6,6 százalékkal.
Érdekes jelenség, hogy ha 2020 első negyedévéhez hasonlítjuk a 2021 harmadik negyedéves adatot, akkor Magyarország szenvedte el a legnagyobb csökkenést az EU-ban, ráadásul csupán három további ország volt, ahol ez az összehasonlítás mínuszt mutat. Ez annak a lenyomata, hogy Magyarországon 2020 első negyedévében nőtt a fogyasztás, míg sok más helyen már lefelé indultak az adatok a Covid márciusi beköszöntével.
A magyar háztartások elkölthető jövedelme a statisztikák alapján folyó áron 2021 harmadik negyedévére már meghaladta a válság előtti szintet, ugyanakkor a két időszak közötti jelentős infláció fényében a keresetek reálértéke alacsonyabb maradt, mint a válság előtt volt.
Összességében tehát arról van szó, hogy kicsit még rosszabbul élünk, mint két éve, de a különbség nem számottevő.
Ez persze azt is jelenti, hogy a magyarok vásárlóértéken számolt egy főre eső fogyasztásban ugyanúgy a legszegényebbek közé tartoznak az EU-ban, mint a válság előtt.
Ezzel együtt az Eurostat és a KSH adatai a 2020-as évben nem mutattak jelentős elszegényedést, bár néhány tized százalékponttal nőtt, és 18,2 százalékos arányával magas maradt a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya, ez az érték 2018 előtt jóval magasabb volt. A 2020-as adatok alapján a jövedelmi szakadék sem mélyült, bár a járvány mélyebb hatásait a most rendelkezésre álló információkból nem lehet megítélni (a Világbank idei jelentése is azt írja, hogy inkább a hosszabb távú hatások lesznek mérvadók).
Hogy részletesebb vizsgálatokra lesz szükség, azt jelzi, hogy egyes mutatók, például a szegénység „mélységét” vizsgáló szegénységi rés szerint a szegénységben élők helyzete évek óta romlik, és az EU-n belül a legrosszabb Magyarországon.
Inflációban régóta verjük Európát
Az utóbbi hónapok az egész fejlett világban az infláció elszaladásáról szóltak. Magyarország esetében azonban nem új jelenségről van szó: mint az alábbi grafikonon látszik, a magyar fogyasztói árak emelkedése már 2016 közepén elvált az európai trendektől, és évek óta jóval magasabb, mint az uniós átlag, sőt hosszú ideje a legmagasabbak között van az EU-ban. 2021-ben inkább közelített az európai átlag a magyar értékhez, bár hazánk Lengyelországgal karöltve így is a legmagasabb inflációt produkálta, ha az elmúlt 12 hónap átlagát nézzük (bár az előző év azonos hónapjához viszonyítva 2021 decemberében csak ötödik volt Magyarország, miután a három balti államban hirtelen megugrott inflációs ráta novemberhez képest, ugyanakkor az uniós átlagot így is sikerült 2 százalékponttal megugrani).
Mindez ráadásul úgy jött ki, hogy a magyar kormány az európai inflációt hajtó két fontos termékkategóriára, az üzemanyagokra és a gázra hatósági árat alkalmaz, azaz mesterségesen próbálja elfojtani a fogyasztói árak emelkedését (aminek következtében az infláció a termelők és kereskedők oldalán csapódik le).
A régóta magas magyar inflációt különböző szereplők különböző jelenségekkel magyarázzák. A Magyar Nemzeti Bank például szereti kiemelni, hogy a magyar béremelkedés és a növekedés is a legmagasabbak között van uniós szinten, ez pedig növeli a fogyasztást, és ezzel felhajtja az inflációt.
Mások az MNB prociklikus monetáris politikáját okolják, amely magyarul azt jelenti, hogy a jegybank akkor is rendkívül alacsonyan tartotta az irányadó kamatlábat és Növekedési Hitelprogramja keretében tolta a pénzt a gazdaságba, amikor egyébként is jól muzsikált az ország. Hasonló vádak érik a kormányt is, amely – ezen érvek szerint – évek óta erősebb ütemben szórja a pénzt, mint az indokolt lenne. Surányi György volt jegybankelnök egy tavaly novemberi részletes elemzésében azt írta, hogy a költségvetési és a jegybanki politika évek óta fűti a belföldi keresletet és az inflációt.
A mostani inflációs hullámnak természetesen vannak fontos külső okai is. A koronavírus-járvány hosszan tartó fennakadásokat okozott a globális termelési láncokban, és az ellátási problémák számos nyersanyag árát jelentősen felnyomták; erre pedig rátett egy lapáttal, hogy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában a kormányok jelentős gazdaságélénkítő csomagokkal növelték a keresletet. Azaz jóval több pénz lett vásárolni, de a termelési gondok miatt nehezebb lett gyártani. Az árak így világszerte emelkedtek, ami Magyarországra is begyűrűzött, az importált inflációs hatást pedig erősítette a forint folyamatos mélyrepülése, amely növeli az euróban vagy dollárban elszámolt külföldi termékek forintárait.
Surányi szerint az infláció mérséklése végett a jövőben nagyobb költségvetési fegyelemre, egyes nehezen igazolható beruházások felmondására, a lakástámogatási rendszer átalakítására, valamint a bérnövekedés mérséklésére lesz szükség. Függetlenül a 2022-es választás kimenetelétől, ezek a lépések vélhetően nem lesznek különösebben népszerűek sem a lakosság, sem a politikai vezetés köreiben.
Eladósodtunk, de mindenki más is
Mind az államadósság, mind a költségvetési hiány jelentősen nőtt a járvány alatt, bár ezekből egyik sem meglepő és kirívó jelenség. Az egész Európai Unióban jellemző volt, hogy adóssággal finanszírozták a koronavírus-válságból való kilábalást.
Az adósságráta GDP-arányos értékének emelkedése alig haladta meg az uniós átlagot, bár az tény, hogy miközben Európában 2021 második felében már lefelé indult az adósság, a magyar kormány tavaly növelte az adósságkibocsátást.
A költségvetési hiány tekintetében is jellemző, hogy valamivel jobban kiköltekezett a magyar kormány, mint az európai átlag: bár mindenhol elengedték a költségvetést, 2020 végén kirívóan magas volt a magyar adat. Az uniós átlagtól való eltérés már a válság előtti két évben is megfigyelhető volt, bár nem volt súlyos a magyar hiány, de markánsan magasabb volt az EU átlagánál. Ez egybevág az infláció költségvetési fűtésére vonatkozó bírálatok állításaival.
A jövő évi, a GDP arányában 4,9 százalékos hiánycél is jóval magasabb a járvány előtti, jellemzően 2 százalékos szintnek, és az Európai Bizottság által 3,6 százalékosra várt uniós átlagnál is.
Mindez úgy, hogy a magyar növekedési várakozások is magasabbak az EU-s átlagnál, az Eurostat 5,4 százalékos bővülést vár nálunk, és 4,3 százalékot a teljes EU-ban (bár az átlag egy százalékpontos felülteljesítése gyengébb a válság előtti évek tendenciáinál).
Óvatosan kell bánni a javuló munkanélküliségi mutatókkal
A KSH adatai szerint a munkanélküliség novemberre 3,7 százalékra csökkent, amely esés a januári 5 százalékos adathoz képest, bár magasabb a válság előtti, 2019 novemberi 3,3 százalékos értéknél. A foglalkoztatási ráta azonban a járvány előtti helyzethez képest is nőtt: a 15 és 64 év közötti korosztályban 2021 novemberében 73,9 százalék volt, szemben a 2019 novemberi 72,5 százalékkal.
Ugyanakkor a dolgozó emberek számát illetően stagnálást mutatnak a statisztikák: 2019 novemberében 4 millió 574 ezer ember volt foglalkoztatott, 2021 novemberében 4 millió 572 ezer. A munkanélküliek száma pedig nőtt:, 156-ról 174 ezerre. Az arányok és abszolút számok közti különbség oka, hogy a 15–64 éves korosztály létszáma 120 ezer fővel csökkent két év alatt. (Ez nagyrészt nem a koronavírus, hanem általános demográfiai tendenciák hatása: többen mennek nyugdíjba, mint ahány új munkavállaló belép a munkaerőpiacra. Mindazonáltal 2017 és 2019 novembere között 30 ezerrel kisebb volt a 15–64 éves korosztály fogyása.)
A munkanélküliséggel kapcsolatos adatok értelmezésekor azt is fontos tudni, hogy mélyebb kutatások szerint a KSH adatai nem feltétlenül tükrözik a helyzet súlyosságát. Mint az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ (KRTK) két kutatója, Köllő János és Reizer Balázs egy tavalyi, a koronavírus-járvány első hullámának foglalkoztatási hatását vizsgáló tanulmányában kiemelte, bár a hivatalos foglalkoztatási ráta 2020 tavaszán csupán 3,5 százalékot csökkent; ám azok száma, akik legalább egy órát valóban le is dolgoztak a mért időszakban, 8 százalékkal, a munkaórában mért foglalkoztatás 9 százalékkal csökkent.
Ennek módszertani okai vannak. A KSH módszertana szerint az minősül foglalkoztatottnak, aki legalább egy óra jövedelemtermelő munkát végzett a lekérdezés előtti héten, vagy ha nem dolgozott, akkor csak átmenetileg volt távol a munkahelyétől betegség, szabadság, egyebek miatt. Az átmenetileg munkát nem végző foglalkoztatottak aránya normális esetben 1,5-2 százalék szokott lenni, ám ez a koronavírus idején 7 százalékra ugrott a kényszerszabadságok miatt.
A helyzet még 2021-ben is súlyos maradt, derül ki az KRTK januárban megjelent Munkaerőpiaci Tükör című tanulmánykötetéből. A tanulmányok szerint 2021-ban is növekedett a huzamosabb ideje munkanélküliségben lévők aránya, akinek kétharmada ráadásul álláskeresési járadékra sem volt jogosult.
Más szóval a szociális költések alakulásához hasonlóan itt is megmutatkozott, hogy a hivatalosan a munkaalapú társadalom zászlaja alatt a kormány a rászorulók támogatása helyett az ideológiai alapon (középosztálybeli gyermekvállalók) vagy politikai alapon (13. havi nyugdíj, rendvédelmi szervek egyszeri juttatásai) ad-hoc jelleggel osztogatja a pénzt.
Választási osztogatásra van pénz
A költségvetési hiány felhasználásban is eltért a magyar módszer az európai átlagtól. A járvány alatt Európa-szerte növekedtek a szociális kiadások, miután a kormányok a szociális védőháló megerősítésével és egyszeri juttatásokkal próbálták kezelni a járvány és az ahhoz köthető gazdasági válság negatív hatásait.
Ezzel szemben Magyarországon folyó áron és az uniós átlaghoz viszonyítva is csökkentek a szociális kiadások.
A költségvetési adatokhoz azt is hozzá kell tenni, hogy a fenti grafikonok a tavaly október végén zárult 2021-es harmadik negyedévre vonatkoznak, mivel egyelőre eddig vannak összehasonlítható adatsorok az Eurostatnál. Ugyanakkor mint a Portfolio cikkéből kiderült, a kormány év végére szokásához híven kiköltekezett, az éves 5100 milliárd forintos költségvetési hiányból 1170 milliárd decemberben jött össze. A költekezés mértékét jelzi, hogy az utóbbi húsz évben csak egyszer, 2015-ben zuhant nagyobbat a likvid tartalékok összege az év utolsó hónapjában, a kincstári egységes számla (konyhanyelven kb. az állam számláján lévő pénz mennyisége) 2020 júliusában volt utoljára ennél alacsonyabb.
A Portfolio januári összefoglalójából az is kiderült, hogy a kormány nemcsak a tartalékokat ürítette ki, hanem a tavaly kibocsátott eurókötvényekből befolyó pénzt is azonnal kiszórta, nagyrészt uniós programok előfinanszírozására (amelyeket az Európai Bizottság a különböző viták miatt nem fedez egyelőre), az állami vagyonnal kapcsolatos kiadásokra (például az MVM feltőkésítésére) és a nyugdíjkiegészítésre. Vivorácz Péter, az ING vezető közgazdásza egy tavalyi cikkében úgy taksálta, november és február között pusztán a lakossági transzferekre 1250 milliárd forintot költ el a kormány, ami tovább hajtja majd az inflációt.
Ezzel együtt a kormányzati pénzmag tízéves átlagban nem számít kirívóan alacsonynak, viszont az is tény, hogy 2022 első negyedévében további jelentős költekezést tervez a kormány, például a családok szja-visszatérítése 600 milliárd forintot tesz majd ki február közepéig, de a rendvédelmi dolgozók extrajuttatásai és a 13. havi nyugdíj is további extra kiadásokat fog jelenteni.
Más szóval a kormány a választásokig annyit osztogat, amennyit csak elbír az államkassza, miközben a politikai finanszírozásban kiemelt szerepet játszó projekteket az uniós források híján is pörgeti.
Tartósan romlik az ország külső finanszírozási képessége is, amely konyhanyelven azt jelenti, hogy több megy ki Magyarországról, mint amennyi bejön külföldről. Ez nagyrészt a folyó fizetési mérleg hosszabb távú gyengélkedésének a lenyomata, amelyről még a válság előtt írtunk az internetes szupersztráda egy szebb napokat látott webkikötőjén.
Ezzel együtt a Portfolio szerint nem érdemes aggódni a magyar állam pénzügyi helyzete miatt, miután a nemzetközi piacokon sem jelent komoly gondot pénzhez jutni, és a kiköltekezés vélhetően csak a választásokig tart majd. Az egy másik kérdés, hogy egy esetleges kormányváltás esetén
a 2021 utolsó és 2022 első negyedévének pénzszórása egy politikailag különösen fontos időszakban korlátozza majd az új kormány mozgásterét (bár az inflációs nyomás fényében a költekezés folytatása amúgy se tenne jót).
Mindemellett pedig az is tény, hogy általában véve az utóbbi évek magyar növekedése relatíve mérsékelt minőségi javulást mutat, azaz a két válságos évet követően konszolidálódó makrogazdasági mutatók ellenére nem arról van szó, hogy a kis megbicsaklás után Magyarország most már lassan behozza Ausztriát. Sőt, e téren Románia erősebben közeledik, mint Ausztria vagy akár az uniós átlag.
