A jobboldali-szélsőjobboldali szövetség győzött az olasz választáson

Meggyőző fölénnyel nyerte a jobboldali koalíció a vasárnapi olaszországi választást, 44 százalékkal végeztek az élen, míg a baloldali szövetség 26 százalékot ért el. Az este 11 órás urnazárás után az exit pollok is a szélsőjobboldali Olasz Testvérek és a pártelnök Giorgia Meloni vezette jobboldali koalíció győzelmét vetítették előre.

Ez parlamenti helyekre átszámítva 237 főt jelent a jobboldalnak a 400 fős alsóházban, illetve 115 szenátort a 200 fős felsőházban, így a kétharmados többségtől végül elmaradtak.

Pártokra lebontva a listás szavazatokat: az Olasz Testvérek 26 százalékon állnak, míg a Matteo Salvini-féle jobboldali populista Liga közel 9, Silvio Berlusconi exminiszterelnök Hajrá Olaszországja pedig valamivel több mint 8 százalékot ért el. A baloldali koalíciót vezető Demokrata Párt (PD) 19 százalékon, a baloldali populista Öt Csillag Mozgalom 15,4, a centrista pártok pedig 7,8 százalékon végeztek.

A részvételi arány 64,7 százalék volt, jóval alacsonyabb a négy évvel ezelőtti 73 százaléknál. A leendő miniszterelnököt a kormányalakításra majd hivatalosan Sergio Mattarella államfő kérheti fel. Az új törvényhozásnak október közepéig kell összeülnie, utána fog egyeztetni Mattarella elnök hivatalosan is a pártok vezetőivel.

Meloni minden olaszért akar dolgozni

„Az olaszok világos üzenetet küldtek: egy, az Olasz Testvérek által vezetett jobboldali kormányt preferálnak” – mondta Meloni újságíróknak a győzelme bejelentésekor. Arról is beszélt, hogy minden olaszért fog dolgozni, és egyesíteni akarja az embereket. A Facebookra kirakott üzenetében pedig azt írta, hogy nem fogják elárulni azokat, akik mindig is hittek bennük. „Készek vagyunk felemelni Olaszországot” – írta.

Salvini a Twitterén megköszönte a támogatást, amivel egyértelmű többségbe kerültek a törvényhozás mindkét házában. Miközben azonban az Olasz Testvérek nagyot nyertek, a Liga jelentősen visszaesett, és az előzetes felméréseknél is rosszabbul szerepelt. Ettől még a legtöbben azt valószínűsítik, hogy megint Salvini lesz a belügyminiszter.

Giuseppe Conte korábbi miniszterelnök, az Öt Csillag vezetője méltatta, hogy harmadik helyen sikerült végezniük. Azonban hozzátette, ez nagy felelősséggel jár, és azt ígérte, hogy megalkuvást nem tűrő ellenzéke lesznek Meloni szövetségének.

Orbán: Bravo, Giorgia!

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délelőtt, nem sokkal fél 11 után posztolta gratulációját. „Több, mint megérdemelt győzelem. Gratulálok!” Közös képükre pedig a „Bravo, Giorgia!” feliratot tették. Korábban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szintén a Twitteren üdvözölte a jobboldal győzelmét, ő a megegyező európai víziót és az olasz–magyar barátságot emelte ki.

Már az exit pollok közlése után az elsők között gratulált Meloninak Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök. Reagált már az európai széljobbos politikusok közül Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés és Santiago Abascal, a spanyol Vox párt vezetője is. Bővebben a reakciók itt.

Az EU reméli, hogy konstruktív lesz a viszony

Eric Mamer uniós szóvivő hétfő reggel azzal kommentálta az olasz választási eredményt, hogy „az Európai Bizottság mindig a választási eredmények alapján felálló kormányokkal dolgozik, és ezen alapelv alól Olaszország sem jelent kivételt. Természetesen reméljük, hogy az új olasz kormányzattal konstruktív viszonyt tudunk kialakítani”.

Korábban Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke a választás előtt azt nyilatkozta, hogy a testület tiszteletben tartja a demokratikus döntést, de ha az EU és a leendő olasz jobboldali kormány kapcsolata olyan „problémás” irányt vesz, mint Magyarország vagy Lengyelország esetében, akkor a Bizottságnak megvannak az eszközei a demokratikus értékek betartatására. Von der Leyen az uniós támogatások visszatartásával burkoltan fenyegető nyilatkozatát Salvini „szégyenletes arroganciának” minősítette.

Ezt jelezték előre a felmérések is

A közvélemény-kutatások alapján toronymagas esélyesként indult neki a választásnak a jobboldali koalíció. Ez a posztfasiszta gyökerű, bár néppártosodni próbáló Olasz Testvérekből (Fratelli d'Italia, egyes fordításokban Olasz Fivérek), a hasonló pályát bejárt, de a jobbszélen megrekedt Salvini-féle Ligából és a szebb napokat is látott Berlusconi szebb napokat is látott pártjából, a mai olasz palettán jobbközépként definiált Hajrá Olaszország (Forza Italia) hármasából állt.

Az utolsó felmérések szerint a három jobbos párt érdekszövetsége 45 százalék körül mozgott, az utolsó hetek tendenciái alapján az is elképzelhető volt, hogy kétharmados többséget szerez a parlamentben. A baloldal ráadásul a belviták miatt nem tudott tágabb választási koalíciót kialakítani: a PD összeveszett a Meloni-ellenes centristákkal, és az Öt Csillag sem merült fel partnerként. A magyarhoz hasonlóan inkább nagy blokkoknak kedvező olasz választási rendszerben pedig végzetesnek ígérkezett ez a döntés.

A mostani választáshoz vezető legújabb olasz kormányválság kialakulásáról itt, az elmúlt időszakban a nemzeti egységkormányból kimaradó és ebből profitáló Olasz Testvérek felemelkedéséről pedig itt írtunk részletesen.

A jobboldali koalíció élén Giorgia Meloni személyében először lehet női miniszterelnöke Olaszországnak. A Benito Mussolini néhai fasiszta diktátort korábban nyíltan dicsérő, Orbán Viktorral is barátkozó volt ifjúsági miniszterről itt írtunk bővebben.

Az európai politikára is komoly hatása lehet

Egy jobboldali győzelem jelentőségét és annak hatását az európai politikára itt elemeztük részletesebben. A 2018-as választáson még csak 4,3 százalékot szerző pártja élén Meloni a korábbi évek semmiből feltört populista vezéreihez hasonlóan szintén részben a „brüsszeli bürokrácia” és a nemzeti identitást elnyomó Európai Unió elleni tirádákkal építette fel magát. Ahogy azonban sok más hasonszőrű populista erő, úgy az utóbbi években az Olasz Testvérek is elkezdett szelídülni, és a voksolás előtt több kérdésben már ők adták a leginkább európéer álláspontot a három jobbos párt közül.

Az egyik ilyen téma az ukrajnai orosz invázió volt. Berlusconi és Matteo Salvini, a Liga vezére az ukrajnai invázió kitörése után többször azt hangoztatta, hogy nincs értelme a keménykedésnek Oroszországgal szemben. Meloni viszont erősen Putyin-ellenes, Ukrajna-párti vonalat visz, a NATO-tagság mellett is kiállt.

Ugyanakkor Meloni győzelme növelné az unió mélyítését ellenzők, valamint a konzervatív társadalmi nézetekben és bevándorlásellenes rigmusokban utazó politikai erők európai befolyását. A Melonival, Salvinivel és annak idején Berlusconival a nyilvánvaló érték- és érdekazonosság miatt sokat kokettáló Orbán Viktor magyar miniszterelnök is új szövetségeseket kaphat az uniós politikában, ahol Angela Merkel visszavonulása és a német konzervatívok bukása óta jóformán csak a lengyelekre számíthatott – az orosz háborúzás pedig ezt a kapcsolatot is meggyötörte.

Közben viszont amellett is számos érv szól, hogy Meloni és erősen a jobbszélre pozicionált koalíciója hatalomra kerülése esetén nem fogja felforgatni Olaszországot és Európát. A legsúlyosabb ezek közül, hogy Olaszország 190 milliárd euróra jogosult a koronavírus-járvány hatásait enyhíteni hivatott EU-s gazdaságélénkítő csomagból – politikailag vélhetően kifizetődőbb a pénzeső alá állni, mint küzdeni az EU ellen.

Szintén nem mellékes Meloniék számára, hogy az olasz adóssághelyzet nem javult a 2011-es csődközeli állapot óta, Olaszország finanszírozásában azóta is nagy szerepet játszik az Európai Központi Bank pénze és kreativitása. Emiatt a jobbos koalíció programja már egészen EU-konform szólamokat pengetett – kérdés persze, hogy ez mennyire őszinte, és mennyire fenntartható egy nem minden tekintetben harmonikusnak ígérkező koalíció élén.

Hogyan jutottunk el idáig?

Érdemes feleleveníteni, hogyan jutott el Olaszország bő tíz év alatt a hetedik kormányáig.

A mostani válság gyökerei minimum az euróválság idejéig nyúlnak vissza. Akkortájt két nagy tábor uralta az olasz politikát: a balközép Demokrata Párt (PD) és Silvio Berlusconi média- és politikai vállalkozó Forza Italia, avagy Hajrá Olaszország nevű jobboldali mozgalma. Utóbbi volt kormányon 2011-ben, amikor Olaszország az eurózóna adósságválsága során kis híján csődbe ment. Ez a kormány bukásához vezetett, 2011-től 2013-ig szakértői válságkezelő kabinet irányította Olaszországot.
Ezt követően a Forza Italia fokozatosan eljelentéktelenedett, Berlusconit elítélték adócsalásért, egyre több információ szivárgott ki szexpartijairól is. Helyét a jobboldalon a korábban a gazdagabb Észak-Olaszország függetlenedését hirdető Liga (eredetileg Északi Liga) vette át, amelynek vezére, Matteo Salvini az európai nacionalista populizmus egyik vezéralakjává és Orbán Viktor migrációellenes harcostársává vált.

A szakértői kormányok után a Demokrata Párt több különböző konstellációban kormányzott, mígnem a 2018-as választásokon kiürült az olasz közép, és elsöprő győzelmet arattak a politikai paletta két oldalán elhelyezkedő populista erők. A balos Öt Csillag Mozgalom (M5S) koalícióra lépett Salvini Ligájával, aminek az élére egy külsőst hívtak Giuseppe Conte jogászprofesszor személyében. A kezdetektől fogva vitákkal terhelt koalíciót egy évvel később felrobbantotta Salvini, ám a meggyengült Öt Csillag lepaktált a meggyengült Demokrata Párttal, és balos koalíció alakult 2019 őszén továbbra is Conte vezetésével.

Ez tartott egészen 2021 kezdetéig, amikor a korábbi miniszterelnök Matteo Renzi centrista pártja megvonta bizalmát a koalíciótól, és megbuktatta Contét. A politikai drámát megelégelve Sergio Mattarella elnök egy huszárvágással Mario Draghit, az Európai Központi Bank korábbi elnökét bízta meg kormányalakítással, az általános elismertségnek örvendő szakember mögé pedig az Öt Csillagtól a Ligáig terjedő nemzeti egységkormány állt össze.

Ez a technokrata kormány bukott meg júliusban, amihez a kormányzati munkában erősen elhasználódó, illetve kettészakadó baloldali populista Öt Csillag Mozgalom zsarolása, majd Salviniék kavarása járult hozzá.

A Draghi-korszak nagy nyertese lett Giorgia Meloni, akinek pártja nem vett rész a nagykoalícióban, így másfél évig töretlenül tudták ekézni Draghiék minden lépését, és ezzel jelentős szavazói bázist vonzottak el a Ligától és a Forza Italiától. A 2018-as választáson mindössze 4 százalékot szerző szélsőjobboldali, bevándorlás-, LGBT- és EU-ellenes kultúrharcos mozgalom így rövid idő alatt a legnagyobb politikai erővé nőtte ki magát.