Orbán régi és új szövetségesei alkothatják a következő olasz kormányt

Olaszország élén legutóbb 2011 novemberében állt konzervatív miniszterelnök, amikor a milliárdos médiavállalkozóból a jobboldal pápájává vált Silvio Berlusconi az euróválság idején, a pénzügyi összeomlás tornácán volt kénytelen távozni. Az ezt követő tizenegy évben aztán volt minden az olasz politikában: szakértői kormány, balközép koalíció, jobb- és balpopulista koalíció, populista-balközép koalíció, és legutóbb a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság miatt Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnökének vezetésével állt fel egy nemzeti egységkormány, amelyet a legtöbb nagy párt támogatott.

A szakértői kormányzásra tett legutolsó kísérlet valamivel kevesebb, mint másfél évig tartott. A balszéltől a jobbszélig nagyon változatos politikai erőket egy akolba terelő koalíciónak végül nem a számos pártközi nézeteltérés tett be, hanem az, hogy az utóbbi években a semmiből feltört, a legutóbbi, 2018-as választáson a legtöbb szavazatot szerző, de a kormányzati munkában erősen elhasználódó balpopulista Öt Csillag Mozgalom felfalta önmagát, és magával rántotta a kormányt is (erről itt írtunk bővebben). Draghi az egység megbomlása miatt nem vállalta tovább a miniszterelnöki munkát, július végén feloszlatták a parlamentet, és szeptember 25-re előrehozott választásokat írtak ki.

Ennek a nyertese a jelek szerint egy másik, a semmiből feltört, a 2018-as választáson mindössze 4 százalékot szerző szélsőjobboldali, bevándorlás-, LGBT- és EU-ellenes kultúrharcos mozgalom lesz.

Az Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia, egyes fordításokban Olasz Fivérek) néven futó párt volt az egyetlen nagyobb politikai erő, amely kimaradt a nemzeti egységkormányból, és az elmúlt szűk másfél évet azzal töltötte, hogy folyamatosan savazta Draghi összes lépését. Ez nem ártott a támogatottságuknak, sőt: mára a 24-25 százalék körülre mért párt a legnépszerűbb olasz politikai erő.

Az Olasz Testvérek a parlament júliusi feloszlatása után lepaktáltak Berlusconi erősen meggyengült, 7-8 százalékon álló mozgalmával, a Forza Italiával, valamint a Matteo Salvini vezette, 14-15 százalékra mért Ligával, amely 2018 és 2021 között a jobboldal vezető ereje volt, mígnem a jobbról előző Olasz Testvérek elszívták a támogatását.

Ebben a helyzetben a jobboldalon egy, a listás szavazatok 45-50 százalékára, és egyes becslések szerint akár az alsóházi parlamenti helyek 60 százalékára számító egységes blokk áll szemben egy szétforgácsolt baloldallal, amelynek két legnagyobb szereplője nem igazán akar szóba állni egymással.

Azaz ha nem történik valamilyen alapvető változás, az szinte borítékolható, hogy a szeptember végi választásokon visszatér a jobboldal a hatalomba, és Olaszország kormányfője a jellemzően szélsőjobbosként vagy posztfasisztaként jellemzett Olasz Testvérek vezetője, Giorgia Meloni lesz, aki mostanában látványosan igyekszik szelídebb arcát mutatni.

EU-konform program

A győzelmi esélyek növekedésével a 45 éves Meloni és pártja hirtelen elkezdte magát szalonképes jobbközép „keresztény családanya” szerepébe navigálni, miközben igyekszik megtartani azokat a szélsőséges bevándorlás- és rendszerellenes be- és kiszólásokat, amelyeknek népszerűségét köszönheti.

A három jobboldali párt augusztusban nyilvánosságra került közös programjában kiállt Ukrajna támogatása mellett, elítélte az orosz inváziót, megerősítette az olasz NATO-tagságot és az azzal járó kötelezettségeket, valamint az európai uniós integrációban való teljes körű olasz részvételt hangoztatta – még ha azt azért hozzá is tette, hogy

egy „kevésbé bürokratikus”, a nemzeti érdekeknek nagyobb teret hagyó EU-t szeretnének, valamint több rugalmasságot az államháztartási szabályokra vonatkozóan.

Meloni augusztusban egy angolul, spanyolul és franciául is közzétett kampányvideóban azt üzente, nem igaz, hogy veszélyt jelentene az olasz demokráciára, valamint az olasz, az európai és a nemzetközi stabilitásra, és a brit Konzervatív Párthoz hasonlította magát. Azt ígérte, hogy biztonságot, szabadságot és prosperitást hoz Olaszországra, „akár akarja a baloldal, akár nem”.

Meloni belátta, hogy kénytelen betartani a játékszabályokat. Hogy ez mennyire őszinte részéről, az kérdéses, de már az is fontos változás a korábbiakhoz képest, hogy más szavakat használnak – nyilatkozta a jelenségről Roberto D’Alimonte, a római Luiss Egyetem politológusa.

A hangnemváltásnak elég világos pénzügyi okai vannak.

Meloni korábban az ismert széljobbos taktikát alkalmazva éveken át hőzöngött a „brüsszeli bürokraták” ellen, ugyanakkor mint ezen narratíva más hangoztatói, úgy ő is szeretne hozzájutni az európai uniós forrásokhoz, elsősorban a koronavírus-járvány utáni talpraállást támogató alaphoz, amelynek Olaszország lenne a legnagyobb kedvezményezettje a maga 200 milliárd eurós részével.

Az Olasz Testvérek és szövetségeseik emellett azt is tudják, hogy az európai gazdasági helyzet romlásával és a kamatok emelkedésével nem feltétlenül jó ötlet euroszkeptikus szólamokkal ráijeszteni a kötvénypiacokra és az Európai Központi Bankra, ellenkező esetben komoly finanszírozási problémákkal nézhet szembe az Európa legnagyobb adósságterhével bíró ország.

A jobboldali pártok azt ígérték, hogy a források elosztását szeretnék megváltoztatni a korábban elfogadott programhoz képest, ami érdekes menetnek ígérkezik az Európai Bizottsággal. Ugyanakkor Meloni azt is hangsúlyozta, hogy nem fogja veszni hagyni az uniós forrásokat. Az nem világos, hogy pontosan mit és miért akarnak változtatni, csupán nagy általánosságokban beszélnek az olasz „fejlődés, növekedés és innováció” támogatásáról.

Fontos változás a programban Ukrajna támogatása és az Oroszországgal szembeni kiállás is.

Silvio Berlusconi legendásan jó viszonyt ápolt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és Matteo Salvini még Ukrajna lerohanása után is orosz „békemissziót” próbált szervezni. Salvini és a Liga, valamint az Öt Csillag Mozgalom balszélének oroszbarátsága miatt az olasz sajtóban az is felmerült, hogy a kormányválság kirobbantásában Moszkvának is szerepe lehetett, bár komolyabb bizonyíték nincs erre vonatkozóan.

Fasiszta kötődések

Az persze minimum vitatott, hogy a hangnemváltás mennyiben őszinte. Az utóbbi napokban abból lett botrány, hogy Meloni és Salvini arról posztolt videót, hogy egy afrikai menedékkérő megerőszakol egy ukrán nőt az utcán Piacenzában, és azt írták, megválasztásuk esetén „helyreállítják a biztonságot” Olaszországban. A szokás szerint a bevándorlás körül forgó jobbos kampányba korábban kissé belezavart, hogy nemrég országos botrány lett belőle, hogy brutálisan meggyilkoltak egy nigériai utcai árust, bár a rendőrség később kizárta a rasszista indítékot.

Egy nemrég nyilvánosságra került, 1996-os videón a fiatal Meloni Benito Mussolini fasiszta diktátort dicsérte. Meloni 15 évesen az Olasz Szociális Mozgalom nevű neofasiszta pártban kezdte politikai karrierjét, és az Olasz Testvérek tagságában sokan vannak az egykori fasiszta mozgalom volt tagjai közül, a két párt logója is erős átfedést mutat. A keresztény anya szerepében tetszelgő Meloni ellenfelei szerint antidemokratikus eszméket vall, és egy olyan zárt társadalmat képzel el, amely inkább a középkorra hasonlít, mint a 21. századra.

Meloni egy hónappal a parlament feloszlatása előtt, júniusban egy másik szélsőjobbos párt, a spanyol Vox egy kampányrendezvényén a tömeges bevándorlás, a külföldi bűnözők, az iszlám és az „LGBT-lobbi” ellen beszélt. Az olasz pártvezér állítása szerint

a hasonló rigmusokkal dolgozó Fidesszel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is jó viszonyt ápol, többször is találkoztak Olaszországban.

Ha Róma, akkor Giorgia Melonival sem maradhat el a találkozó – így fogalmazott egy tavalyi találkozójukról szóló posztjában Novák Katalin, aki akkor a Fidesz nemzetközi ügyekért is felelős alelnökeként vett részt az ankéton, ahol „az afganisztáni összeomlás miatt várható migrációs nyomásról” beszéltek, amely a sok riogatás ellenére elmaradt. Annak idején Berlusconi is jó viszonyt ápolt a magyar kormányfővel az első Orbán-kormány alatt, és a Fidesz sokat merített az olasz jobboldal mobilizációs módszereiből. Az utóbbi években Matteo Salvini, a Liga vezetője is gyakran kokettált Orbánnal, és még mindig szeretne egy szélsőjobbos európai parlamenti pártcsaládot létrehozni a Fidesz részvételével, bár újabban a Fidesz a jobbközép Európai Néppártba való visszatérés irányába is tett bátortalan lépéseket.

A jobboldali olasz hatalomátvétel ezzel együtt biztosan hatással lenne az európai politikára. Az utóbbi bő két év nagy uniós alkuiban fontos szerepe volt annak, hogy a három nagy európai gazdaság, Németország, Franciaország és Olaszország vezetése egy oldalon állt, és 2021 eleje óta Mario Draghi személyében egy kifejezetten EU-barát, Brüsszelben tisztelt és könnyen szót értő vezetője volt Olaszországnak. Az Olasz Testvérek középre tolódása ellenére a legtöbb spekuláció szerint Meloni hatalomra jutása véget vethet ennek a békés időszaknak, és a tagállamok képviselőiből álló szervben, a Tanácsban akár egy olasz–lengyel–magyar euroszkeptikus dacszövetség is létrejöhet.

Belföldön a jobbos szövetség nemrég a közvetlen államfőválasztás bevezetését is felkarolta, amivel nem nagyon titkolt céljuk a kormány feletti fékek és ellensúlyok gyengítése. A relatíve erős jogosítványokkal bíró, és azokat az utóbbi évek politikai válságaiban gyakran használó Sergio Mattarella elnök a politikai stabilitás és a szélsőségek megregulázásának egyik fő letéteményese volt Olaszországban. Az olasz köztársasági elnököt egy elektori testület választja meg, ami a parlament két házának a tagjaiból és a 20 olasz régió delegálta 58 elektorból áll. Ez a rendszer alapvetően a régivágású politikusoknak kedvez. Egy közvetlen választás ugyanakkor ajtót nyitna a populisták előtt – idén például Silvio Berlusconit akarták betolni az elnöki székbe, aki inkább a médiamanipuláció mestereként, valamint szexpartijai nyomán, nem pedig államférfira jellemző nagyságával vonult be az olasz politikatörténetbe.

Az Olasz Testvéreknek vannak további érdekes tervei is: például államosítani akarják a legnagyobb mobilszolgáltatót, a Telecom Italiát, emelnék a nyugdíjakat és csökkentenék az adókat, csak azt nem árulják el, hogy pontosan miből. Meloni a napokban egy vitán ugyanakkor elutasította a hatósági gázár bevezetését, arra hivatkozva, hogy az romba döntené az energetikai vállalatokat, és európai uniós megoldást sürgetett a gázárak elszállásának megfékezésére, ami elég távol áll korábbi retorikájától.

Mauro Magatti, a milánói Università Cattolica del Sacro Cuore egyetem szociológusa szerint

az Olasz Testvérek jelentette fő veszély nem is fasiszta gyökereikben rejlik, hanem a populista üzenetek és a szakpolitikai felkészületlenségük közti ellentmondásban.

A párt tábora nagyrészt rossz anyagi helyzetű, alacsonyan képzett emberekből áll, és ha nem lesznek képesek javítani a helyzetükön (amire jó esély van), az nehezen előre jelezhető politikai következményekkel járhat.

Felforgácsolódott baloldal

Meloni nézeteitől és terveitől függetlenül nem valószínű, hogy a baloldal komolyabb veszélyt jelentene győzelmére a szeptember 25-én esedékes voksoláson. Ugyan a Demokrata Párt a felmérésekben fej fej mellett áll az Olasz Testvérekkel, de mögöttük nem áll egy egységes baloldali blokk, és a jelen állás szerint szeptemberig nem is lesz egység centristák, a PD és a balszél között.

Bár a PD augusztusban bejelentette, hogy választási szövetségre lép egy kisebb, Akció (Azione) nevű liberális–centrista tömörüléssel, ám ez a történet nem sokáig tartott, miután a PD a balszél felé is elkezdett kacsintgatni, amin a két párt vezetése jól össze is veszett. A balszélen ugyanakkor azért nem szeretik a PD-t, mert a párt a vádak szerint elfordult a munkásosztálytól, és az utóbbi években egy technokrata–liberális irányba mozdult, amit az is jelez, hogy Mario Draghi kormányának legfőbb támogatói voltak.

Enrico Letta, a PD vezére az utóbbi hetek szappanoperája miatt hallani sem akar az Öt Csillaggal való szövetségről, és az Öt Csillag jelenleg nagyjából 10 százalékon álló maradéka sem nagyon akar újra lepaktálni a Draghi-féle program továbbvitelét hirdető PD-vel.

„A PD úgy döntött, hogy nem baj, ha most kikapnak – és jó vesztesként akarnak kijönni a dologból. A másik oldal mindent megtesz a győzelem érdekében, de (a baloldal) nem. Az adatok nagyon világosak: hacsak nem történik valamiféle csoda, (a baloldalnak) semmi esélyük a győzelemre”

– nyilatkozta Daniele Albertazzi, a Surrey Egyetem politológusa.

Az olasz parlament két házában a székek 37 százalékát egyéni körzetekben, egyszerű többséggel osztják ki, a 61 százalékáról listás szavazatok döntenek, a maradék 2 százalékról pedig a külföldön élő olaszok voksai. Bár ez a rendszer valamivel arányosabb, mint például a magyar, még mindig a nagy blokkoknak kedvez, emiatt a hosszú ideje példátlanul széles jobboldali összefogás a 40-50 százalék közötti eredménnyel nagyon kényelmes többségre tehet szert. Giovanni Orsina, a Luiss Egyetem politikatörténésze szerint ez lenne az olasz köztársaság történetének legjobboldalibb kormánya – még ha a fasiszta jelző szerinte nagyon erős túlzás is.

Az igazi kérdés az, hogy meglesz-e Meloniéknak az alkotmányozó többség: ennek a felmérések szerint mérsékelt az esélye, de az Olasz Testvérek vezére már arról beszél, hogy egy nagy győzelem esetén át akarják írni az alkotmányt is.