Euroszkeptikus, kultúrharcos, de a gazdasági realitások által korlátozott jobbos kormány jöhet Olaszországban
2022. szeptember 25. – 09:56
Hacsak a közvélemény-kutatók nem vétettek kapitális hibákat, akkor nem az a kérdés, hogy ki nyeri a vasárnapi olasz választásokat, hanem hogy mennyivel.
A választás után minden bizonnyal a posztfasiszta gyökerű, bár néppártosodni próbáló Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia, egyes fordításokban Olasz Fivérek), a hasonló pályát bejárt, de a jobbszélen megrekedt Liga, és a szebb napokat is látott Silvio Berlusconi exminiszterelnök szebb napokat is látott pártja, a mai olasz palettán jobbközépként definiált Forza Italia (Hajrá Olaszország) hármasa alakíthat kormányt. Ennek élén Giorgia Meloni személyében először lesz nő, illetve Benito Mussolini néhai fasiszta diktátor egykori rajongója az olasz miniszterelnök.
Az utolsó felmérések szerint a három jobbos párt érdekszövetsége 45 százalék körül mozgott. Olaszországban a szavazás előtt két héttel nem szabad közvélemény-kutatási adatokat közzétenni, ezért nem tudni, hogy a kampányhajrában mennyiben változott a helyzet, az Olasz Testvérek mindenesetre az utolsó felmérések alapján felívelő pályán voltak, míg a legerősebb balközép erő, a Demokrata Párt (PD) gyengülőben volt. Ezen tendencia alapján az is elképzelhető, hogy a jobbos hármas kétharmadot szerez a parlamentben.
A jobboldali győzelem az európai politikára is nagy hatással lehet.
Meloni a korábbi évek semmiből feltört populista vezéreihez hasonlóan szintén részben a „brüsszeli bürokrácia” és a nemzeti identitást elnyomó Európai Unió elleni tirádákkal építette fel magát. Berlusconi és Matteo Salvini, a Liga vezére az ukrajnai invázió kitörése után többször azt hangoztatta, hogy nincs értelme a keménykedésnek Oroszországgal szemben.
A Melonival, Salvinivel és annak idején Berlusconival a nyilvánvaló érték- és érdekazonosság miatt sokat kokettáló Orbán Viktor magyar miniszterelnök is új szövetségeseket kap majd az uniós politikában, ahol Angela Merkel visszavonulása és a német konzervatívok bukása óta jóformán csak a lengyelekre számíthatott – az orosz háborúzás pedig ezt a kapcsolatot is meggyötörte.
Ugyanakkor amellett is számos érv szól, hogy Meloni és erősen a jobbszélre pozícionált koalíciója nem fogja felforgatni Olaszországot és Európát. A legsúlyosabb ezek közül, hogy Olaszország 190 milliárd euróra jogosult a koronavírus-járvány hatásait enyhíteni hivatott EU-s gazdaságélénkítő csomagból – politikailag vélhetően kifizetődőbb a pénzeső alá állni, mint küzdeni az EU ellen.
Szintén nem mellékes Meloniék számára, hogy az olasz adóssághelyzet nem javult a 2011-es csődközeli állapot óta, Olaszország finanszírozásában azóta is nagy szerepet játszik az Európai Központi Bank pénze és kreativitása. Emiatt a jobbos koalíció programja már egészen EU-konform szólamokat pengetett – kérdés persze, hogy ez mennyire őszinte, és mennyire fenntartható egy nem minden tekintetben harmonikusnak ígérkező koalíció élén.
Hogyan jutottak ide?
A 45 éves Giorgia Meloni már jó ideje mozog az olasz politika jobbszélén, Silvio Berlusconi utolsó kormányában ifjúsági miniszter is volt. Berlusconi 2011-es bukása után aztán jobbról próbált előzni, 2012-ben alapította a posztfasiszta gyökerű Olasz Testvéreket, erősen EU-szkeptikus, bevándorlásellenes, társadalmi kérdésekben mélyen konzervatív pártként. Ezzel sokáig nem zavart sok vizet, a legutóbbi, 2018-as választásokon 4 százalékot szereztek. Most a párt a legutolsó közvélemény-kutatások szerint 25 százalékon állt, ezzel a legtöbb voksra számíthat vasárnap. (Meloni politikai karrierjéről szóló részletes portrénkat itt találja.)
Hogy egy törpepártból hirtelen kormányerő lesz, nem szokatlan jelenség az utóbbi évtized Olaszországában.
A 2018-ban a nem sokkal korábban egy humorista által alapított euroszkeptikus, elit- és rendszerellenes, balra hajló populista Öt Csillag Mozgalom nyerte a választást. Első koalíciós partnerük az az euroszkeptikus, bevándorlás- és rendszerellenes Liga lett, amely sokáig a gazdagabb északolasz tartományok függetlenségét hirdető rétegpártként tengett a politikai paletta jobbszélén, mígnem Matteo Salvini vezetésével relatíve hirtelen országosan releváns politikai erővé vált. Az Öt Csillag és a Liga koalíciója végül pont azért bomlott fel, mert nem sokkal hatalomra jutásuk után a Liga lett az ország legnépszerűbb pártja, és Salvini kormánybuktatással próbált előrehozott választást kierőszakolni, hogy aztán miniszterelnökké váljon.
A gyors és egyszerű lózungokban utazó két populista erő azóta sokat vesztett fényéből, és középpárttá gyengült. Az Öt Csillag a Ligával való koalíció felbomlása után a balközép Demokrata Párttal kormányzott egy ideig; miután ez a felállás is megbukott, Sergio Mattarella államfő egy váratlan húzással Mario Draghit, az euróövezet jegybankjaként funkcionáló Európai Központi Bank volt elnökét kérte fel miniszterelnöknek. Draghi mögött aztán hatpárti „nemzeti egységkormány” állt fel, amely másfél évig Brüsszelben, Washingtonban és belföldön is relatíve népszerű és kompetens technokrata kormány képét nyújtotta.
Ez idén nyárig tartott, amikor az Öt Csillag balszárnyának sok lett a technokrácia, és nem szavazták meg a kormány egy gazdasági törvényjavaslatát. A koalíció megbomlására aztán a jobboldal is lecsapott, Meloni lepaktált a Ligával és a Forza Italiával, és a két szegett szárnyú párt között a jobboldal vezérévé vált.
Kimaradtak a nemzeti egységből, jól jártak
Az Olasz Testvérek felfutásának egy közkeletű magyarázata, hogy a párt lett a Draghi-korszak nagy győztese: miután kívül maradtak a nemzeti egységkormányon, másfél évig töretlenül ekézték Draghiék minden népnyúzó lépését, és ezzel jelentős szavazói bázist vonzottak el a Ligától és a Forza Italiatól:
egy felmérés szerint a 2018-ban a Ligára szavazók 44, a Forza Italiára szavazók 38 százaléka most az Olasz Testvérekre voksol majd.
A felmérésekből az is kiderül, hogy már az előző, 2018-as választás idején is igaz volt, hogy a „munkásosztály” jobbra húz. 2018-ban nagyrészt a Liga vitte az alacsonyabb jövedelmű alkalmazottak voksait, és ma is igaz a pártra, hogy a havi 1000 és 1500 euró között kereső réteg körében a legnépszerűbb. Ugyanakkor az idén a munkás rétegek körében a Ligánál is népszerűbbé vált az Olasz Testvérek, aminek egyik potenciális magyarázata, hogy a déli, szegényebb országrészekben nem felejtették el Salviniék korábbi, a leszakadó déli országrészt démonizáló szövegeit.
De Meloni pártja még a gazdag, iparosodott északon is jól megy, ahol a vállalkozói réteg is kész elhinni neki, hogy ő jelenti a szükséges gazdaságpolitikai változást, amely segíthet visszanyerni versenyképességüket a globális versenyt megszenvedő helyi kis- és középvállalkozásoknak. Mások szerint szimplán arról van szó, hogy északon hagyományosan erős a jobboldal, és az emberek nagy része hajlamos az aktuális jobbos koalícióra szavazni.
A jobboldal erejének egy tágabb oka, hogy a felmérések szerint ahogy sok más európai balközép párt, úgy az olasz Demokrata Párt támogatottságára is jellemző, hogy egyre kevésbé a munkás rétegek, és egyre inkább a városi értelmiség és a képzett középosztály pártja. Utóbbi természetesen szűkebb réteg, amit az sem ellensúlyoz, hogy a karakánul EU-párti PD erős a fiatalok és az idősek között is.
Ezzel szemben a balpopulista Öt Csillag Mozgalom elsősorban a fiatalok és a legszegényebb rétegek között teljesít jól, azaz elvitte a balos tábor nem értelmiségi részét a PD elől, amelyben nagy szerepet játszott, hogy a havi 780 euró (kb. 316 ezer forint) alatti jövedelmű háztartásoknak jelentős állami transzfereket ígért. A baloldal ráadásul a belviták miatt nem tudott tágabb választási koalíciót kialakítani: a PD összeveszett a Meloni-ellenes centristákkal, és az Öt Csillag sem merült fel partnerként.
Ez az olasz választási rendszer fényében a felmérések alapján végzetes döntés lesz.
Az olasz parlament két házában a székek 37 százalékát egyéni körzetekben, egyszerű többséggel osztják ki, a 61 százalékáról listás szavazatok döntenek, a maradék 2 százalékról pedig a külföldön élő olaszok voksai. Bár ez a rendszer valamivel arányosabb, mint például a magyar, még mindig a nagy blokkoknak kedvez, emiatt a hosszú ideje példátlanul széles jobboldali összefogás a 40-50 százalék közötti eredménnyel nagyon kényelmes többségre tehet szert.
EU-ellenesből szoftos EU-szkeptikus
Ahogy sok más hasonszőrű populista erő, úgy az utóbbi években az Olasz Testvérek is elkezdett szelídülni, és a voksolás előtt több kérdésben már ők adták a leginkább európéer álláspontot a három jobbos párt közül.
Az egyik ilyen téma az ukrajnai orosz invázió, ahol a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel régi jó kapcsolatot ápoló Berlusconi és Salvini is hajlamos más európai vezetőknél kisebb szolidaritást mutatni Ukrajna, és nagyobbat Oroszország irányába. (Ennek mentén felmerültek olyan elméletek is, hogy az oroszok keze is benne volt Draghi megbuktatásában, bár az olasz kormánybuktatások története alapján az ilyesmihez hagyományosan nem nagyon kell külső beavatkozás.)
Meloni ugyanakkor erősen Putyin-ellenes, Ukrajna-párti vonalat visz, a NATO-tagság mellett is kiállt, azaz e tekintetben ő a moderáló erő a koalícióban.
Hasonló a helyzet az uniós gazdasági ügyek terén. Olaszország a 750 milliárd eurós uniós gazdaságélénkítő csomag legnagyobb kedvezményezettje, 200 milliárdot kaphat a közös hitelfelvételből származó forrásokból. A pénz elköltéséről szóló programot még a Draghi-kormány idején fogadták el, és az Európai Bizottság ehhez a tervhez szeretné tartani Olaszországot. Meloni ugyan felvetette, hogy szeretne kisebb változtatásokat, de azt is leszögezte, hogy erre a pénzre szüksége van Olaszországnak, azaz vélhetően nem akar komoly csatákat vállalni.
A gazdaságpolitika hasonló történet. A korábban a „globalisták” és a „tőkések” ellen ágáló Meloni nemrég már azt ígérte a tőkéseknek, hogy tartja magát a Draghi-féle gazdasági programhoz, és egyensúlyban tartja majd a költségvetést – miközben persze az adókat is csökkenti.
Egyes elemzői vélemények szerint nem Meloni pártja jelenti a fő veszélyt az EU-s és NATO-s egységre nézve, sőt a jelenlegi koalíciós felállásban annál jobb, minél erősebb az Olasz Testvérek, mert a Liga és a Forza Italia még veszélyesebb. (Az olasz jobboldalon az erőviszonyok alakulásáról és az Olasz Testvérek posztfasiszta gyökereiről itt írtunk bővebben.)
Nem brüsszelita
Ez azonban nem jelenti azt, hogy az európai integráció nagy barátja lenne az olasz kormányfői poszt várományosa. Meloni 2021-es önéletrajzi könyvében azt írta, hogy a demokratikus szuverenitás megtestesítői elsősorban a nemzetállamok, és az EU árt a demokráciának, amikor „nem választott európai bürokratáknak ad törvényhozási szerepet”. Korábban felvetette azt is, hogy az olasz jognak elsőbbséget kell élveznie az uniós joggal szemben, ami aláásná az EU működését, hiszen nem lehet úgy működtetni egy integrációt, ha bármely tagállam felülírhatja a közös döntéseket (nemrég a német alkotmánybíróság egy ítélete is hasonló húrokat pengetett, aztán a lengyeleknél került elő hangsúlyosan ez a kérdés, de Németország később biztosította róla az Európai Bizottságot, hogy az uniós jogot tartja elsődlegesnek).
Ezen érvek – nemzetek Európája, a demokráciát romboló nem választott brüsszeli bürokraták – nagyjából megegyeznek az orbáni Európa-képpel, de közel állnak a lengyel kormánypárt, a manapság inkább a jogtiprásban utazó Jog és Igazságosság (PiS) álláspontjával is. Utóbbi annak fényében nem meglepő, hogy Meloni pártja az Európai Parlamentben a PiS-szel egy frakcióban, az enyhén euroszkeptikus, de azért nem kifejezetten EU-ellenes Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládjába tartozik.
Meloni a könyvben gyakran hivatkozik a fideszes holdudvar kedvelt brit konzervatív filozófusára, Roger Scrutonra, akiről érdemei elismeréseként kávézót neveztek el Budapesten. De szereti magát a brit Konzervatív Párt és az amerikai Republikánus Párt elvbarátjaként emlegetni. Természetesen szívesen találkozgat Orbán Viktorral is, és – az Európai Parlamenttel szemben – arról is meg van győződve, hogy Magyarországon demokrácia van.
Meloni győzelmével a Fidesz által támogatott számos szélsőjobbos nyugat-európai politikus egyike futhat be, ráadásul egy fajsúlyos államban.
Ez tovább csökkenti a magyar kormány uniós megbüntetésének esélyét, növeli az unió mélyítését ellenzők, valamint a konzervatív társadalmi nézetekben és bevándorlásellenes rigmusokban utazó politikai erők európai befolyását.
Egyes spekulációk szerint Meloni hatalomra jutása véget vethet ennek a békés időszaknak, és a tagállamok képviselőiből álló szervben, a Tanácsban akár egy olasz–lengyel–magyar euroszkeptikus dacszövetség is létrejöhet. Más brüsszeli elemzők ugyanakkor a három ország jobbos vezetőinek konkrét szakpolitikai nézetkülönbségei miatt ebben kevésbé hisznek. Berlusconi pedig korábban hiába volt Orbán nagy cimborája, azt mondta, hogy számára az uniós ügyekben az Európai Néppárt álláspontja az iránymutató, amelyből a Fidesz évekkel ezelőtt kisasszézott.
Meloniék abban is hasonlítanak Orbánra és a PiS-re, hogy bírálóik szerint nem nagy rajongói a végrehajtói hatalom feletti fékeknek és ellensúlyoknak, az államfőválasztás és a parlamenti választási rendszer általuk támogatott reformjai is ezek gyengítéséről szólnak. A kormányfőjelölt pedig korábban gyakran beszélt a konzervatív–katolikus társadalomszemléletének törvénybe iktatásáról is, és az LGBTQ-jogok, az abortusz, a bevándorlás és általában véve minden liberális métely elleni felháborodás beszédei elmaradhatatlan eleme.
Orbán személye a választási kampányban is előkerült.
Enrico Letta, a PD vezetője például Salvini és Orbán jó kapcsolatát ekézve arról beszélt, hogy a Liga egy lombardiai fellegvára, Pontida települése „Magyarország tartománya”, és Orbánt egész Európára leselkedő veszélynek nevezte. Az Öt Csillag vezére és volt miniszterelnöke, Giuseppe Conte pedig azután, hogy az Európai Parlament megszavazta, hogy nem tartja teljes értékű demokráciának Magyarországot, azt mondta, hogy Meloni és Salvini alkalmatlan Olaszország vezetésére, ha nem ismeri be, hogy tévedtek, amikor korábban bevédték Orbánt.
Meloni tirádáit Brüsszelben is nagy figyelem övezi. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön egy, az olasz széljobbra vonatkozó kérdésre válaszolva közölte, bármely demokratikus kormánnyal hajlandó együttműködni, de „ha a dolgok rossz irányba mennek – ahogy Lengyelország és Magyarország esetében –, megvannak az eszközeink”, utalva az uniós források befagyasztására a két renitens keleti tagországgal szemben. Erre Salvini a Bizottság római kirendeltsége előtt tiltakozott, és azt mondta, hogy Von der Leyennek tiszteletben kell tartania az olasz emberek szuverén döntését.
Belső és külső kihívások
Ezzel együtt a jobbos koalíciónak nem lesz egyszerű dolga. Egyrészt a hármas összetartása érdekes kihívásnak ígérkezik: Meloni ugyan jó stratégának bizonyult az utóbbi hónapokban, de ilyen mély vízben még nincs tapasztalata.
Helyzetét pedig az is nehezíti, hogy Salvini nem tett le kormányfői ambícióiról, és nemrég a 85 éves Berlusconi is ismét aktivizálta magát.
A 2011 óta eltelt időszak bővelkedett a kormányválságokban és a váratlan puccsokban, és a jelenlegi helyzetben Meloni sem lehet nyugodt azt illetően, hogy két koalíciós partnere nem fordul ellene, ha nem megy jól a kormány szekere.
Az ennél is komolyabb probléma, hogy a jobbos hármas értelemszerűen válságos gazdasági helyzetben veszi át Olaszország vezetését, és sok a kétség afelől, hogy mennyire lesznek kompetensek a problémák kezelésében. A Reuters forrásai szerint a kormány aktuális – egyelőre nem nyilvános – előrejelzése az idei 3,3 után mindössze 0,5 százalékos gazdasági növekedést jósol jövőre, és piaci elemzők is hasonló értékre számítanak.
Az infláció augusztusban 9,1 százalékra emelkedett, amiért az Olasz Testvérek egyes prominens tagjai igyekeztek az EU-t és Mario Draghit okolni. A kormány eddig 50 milliárd eurót költött a növekvő energiaárak lakossági és ipari költségeinek enyhítésére, de a kormányváltás előtt Draghi leköszönő kabinetje egy további, 14 milliárd eurós csomagot is át akar nyomni. Európa leginkább eladósodottabb gazdaságától, amelynek egy főre eső gazdasági teljesítménye gyakorlatilag az 1990-es évek óta stagnál, ez elég nagyvonalú költekezés, amelyet Olaszország részben az Európai Központi Bank támogatása, részben az uniós helyreállítási alap forrásai miatt engedhet meg magának.
Európában persze van példa arra is, hogy egy kormány a „Brüsszellel” folytatott szélmalomharccal sikeresen hárítsa az inflációból, gazdasági lassulásból és a fűtési költségek elszaladásából fakadó társadalmi elégedetlenséget. Hamarosan kiderül, hogy Giorgia Meloni és koalíciója milyen taktikát választ, és az olaszok mennyire lesznek vevők erre.
