Giorgia Meloni útja a neofasizmustól Orbán Viktor barátságáig

2019 végén az olasz szórakozóhelyeken egy szokatlan elektronikus zeneszám terjedt el. A számban egy nő azt mondja: „Giorgia vagyok, egy nő vagyok, anya vagyok, olasz vagyok, keresztény vagyok.”

A szám szövegét Giorgia Meloni egyik beszédéből vágták össze. Az akkor még marginális szélsőjobboldali Olasz Testvérek (Olaszország Testvérei, Fratelli d’Italia, FdI) vezetője beszédet mondott egy, a többi jobboldali párttal közös tüntetésen, amelyen ezzel a később elhíresült mondattal definiálta magát. A beszédében az ellen szólalt fel, hogy a hivatalos dokumentumokban az anya és az apa helyett 1-es és 2-es számú szülőket tüntessenek fel.

Meloni 2019-ben még a politikai paletta legszélén, jóval 10 százalék alatti támogatottságú, 21 parlamenti képviselővel bíró ellenzéki párttal a háta mögött a lehető legmesszebb állt a kormányzástól. Mostanra az FdI a legnépszerűbb az olasz pártok között, amely a jobbközép koalíció többi tagjával, köztük Matteo Salvini Ligájával és Silvio Berlusconi Hajrá Olaszország (Forza Italia) pártjával együtt minden bizonnyal többséget fog szerezni a szeptember 25-i választásokon. Ebben a felállásban pedig Giorgia Meloni Mussolini óta Olaszország első szélsőjobboldali miniszterelnöke lesz.

Nehéz gyerekkor

Giorgia Meloni 1977. január 15-én született Rómában, igazi délolasz családban. Édesapja szardíniai adótanácsadó, aki elhagyta a családot, amikor Giorgia 12 éves volt, innentől a lány szicíliai származású édesanyjával a város Garbatella nevű munkásnegyedében élt. Az Észak-Olaszországban sok helyen lenézett római tájszólását, valószínűleg tudatosan, azóta sem hagyta el.

Meloni édesanyja ebben az időben nagy nehézségekkel küszködött, hogy egyedül eltartsa két gyerekét, és egyik alkalmi munkából a másikba menekült. Meloni hozzá hasonlóan nagyon fiatalon dolgozni kezdett, és saját bőrén tapasztalta meg az olasz munkaerőpiac nehézségeit.

Saját bevallása szerint az édesapja hiánya később arra késztette, hogy folyamatosan megfeleljen mások elvárásainak, és a lehető leginkább bizonyítson minden rábízott helyzetben. Ez a férfiak dominálta olasz szélsőjobboldalon nagyon kijött rajta.

Neofasisztaként indult

Meloni nagyon fiatalon, 15 éves korában belépett a neofasiszta Olasz Szociális Mozgalom ifjúsági tagozatába, majd a párt felbomlásakor a Nemzeti Szövetség nevű utódszervezet ifjúsági szervezetében is azonnal tag lett. 1996-ban a szövetség vezetője lett, és még ugyanebben az évben szerzett szakérettségit. Egyetemre soha nem járt, érettségi után pedig bébiszittelésből és pincérkedésből tartotta el magát.

1996-ból maradt fenn az az idén nagyon visszhangot kiváltó videó, amin Meloni még pozitívan (vagy kritikusai szerint: még őszintén) beszél az olasz fasizmus időszakáról. Szó szerint azt mondja franciául:

„Szerintem Mussolini jó politikus volt. Mindent, amit tett, Olaszországért tette. Az elmúlt ötven évben nem volt hozzá hasonló politikus.”

A politikai tyúklétrán határozottan és kitartóan lépkedett felfelé a következő években. 1998-ban, mindössze 21 évesen a Nemzeti Szövetség színeiben Róma megye tanácsosa lett, 2004-ben pedig egy másik szélsőjobboldali ifjúsági szövetség, a Fiatal Akció (Azione Giovani) vezetőjének is megválasztották. 2004-től 2006-ig a szélsőjobboldali Secolo d’Italia (Olaszország Évszázada) napilap újságírójaként dolgozott, amíg a 2006-os választásokon a Nemzeti Szövetség színeiben végül parlamenti képviselő lett. 29 évesen ő volt a valaha megválasztott legfiatalabb parlamenti képviselőnő, akit bejutása után rögtön a törvényhozás alsóházának alelnökévé választottak.

Berlusconi minisztere volt, túlnőtt rajta

Az olasz (szélső-)jobboldalon már nagyon fiatalon sokaknak feltűnt Meloni munkabírása, valamint érvelési és retorikai képessége, a férfiak dominálta politikai közegben pedig déliként és nőként külön kitűnt párttársai közül. Nem csoda, hogy eleinte a Nemzeti Szövetség vezetője, Gianfranco Fini vette szárnyai alá, parlamentbe jutása után pedig a nőkkel kapcsolatban mindig nagyon lelkes Berlusconival is jó kapcsolata alakult ki.

A 2008-as választásokra készülve Berlusconi Forza Italiája egyesült a szélsőjobboldali Nemzeti Szövetséggel, a választásokat megnyerve pedig a médiamogulból lett miniszterelnök negyedik kormányába Melonit nevezte ki ifjúsági miniszternek.

A szélsőjobboldali politikus ezzel az olasz köztársaság történetének legfiatalabb minisztere lett, és az olasz jobboldal egyik neves figurájává lépett elő.

Berlusconi 2011-es bukása után a valamikori jobboldali egység is megtört, a Nemzeti Szövetség volt tagjainak egy része pedig az egységpártból kilépve Olasz Testvérek néven alapított új szélsőjobboldali pártot. Ennek lett 2014-ben Meloni az elnöke, az ez után következő választásokon pedig rendre ő vezette a párt listáját. A 2018-as választásokon korábbi eredményüket megtöbbszörözve, de még mindig marginális erőként, jutottak be 4,3 százalékkal az olasz parlamentbe.

A többi pedig történelem: Meloni az észak–dél ellentétet kihasználva 2018 után maga mellé tudta állítani a többi olasz párt szavazóinak egy részét, 2021 elejétől pedig azt is ki tudták használni, hogy az összes többi jelentős parlamenti párt beállt Mario Draghi nemzeti egységkormányába. Az összefogásból kimaradt lényegében egyetlen nagyobb politikai erőként

az elmúlt szűk másfél évet azzal töltötték, hogy folyamatosan savazták Draghi összes lépését, amiből megerősödve került ki a bevándorlás-, LGBT- és EU-ellenes kultúrharcos mozgalom.

Olaszország anyja

Meloni soha nem járt egyetemre, de az olaszon kívül folyékonyan beszél angolul, franciául és spanyolul is. A nyelvtudása pedig nemcsak azt könnyítette meg neki, hogy sikeresen építse ki kapcsolatait Nyugat-Európa többi szélsőjobboldali erejével, de azt is, hogy többé-kevésbé sikeresen mossa le magáról a fasiszta címkét a nyugati vezetők, de elsősorban „Brüsszel” szemében. Augusztusban például franciául, angolul és spanyolul is elmondta egy videóban, hogy a fasizmus szerinte történelem, és elítéli a fasizmus alatt született zsidóellenes törvényeket.

Ettől még persze az FdI és az olasz szélsőjobboldali szubkultúra nem jámborodott meg egyik napról a másikra. Ahogy a róluk szóló cikkünkben is írtuk, a tagság és a szavazók egy része továbbra is imádja Mussolinit, néha pedig egy-egy karlendítéses csoportkép is előkerül.

A Melonit ismerők szerint a politikus fiatalkorában már céltudatos, határozott karakter volt, aki képességeivel kitűnt a társai között. Szervezőkészsége, nyíltsága pedig jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy viszonylag gyorsan az olasz politikai élvonalba kerüljön, ahol egyébként nemzetközi összehasonlításban rendkívül öregek szoktak lenni a vezetők.

Az elmúlt évtizedekben Meloni kiváló szónokká vált, aki sikeresen helyezkedett bele a nemzetét védő szélsőséges családanya szerepébe. A külföldi sajtó ennek megfelelően gyakran meg is szokta jegyezni, hogy az olasz társadalomban, ahol hagyományosan a nők irányítják a családi életet, különösen nagy felvevőpiacra talált Meloni a határozott kiállásával és mondataival.

Orbán harmadik olasz barátja

A magyar miniszterelnök már a kilencvenes évek végén jó viszonyt épített ki a populizmusával az egész világot két évtizeddel megelőző Berlusconival, a barátság pedig a 2010-es évek elejéig meg is maradt. Berlusconi azonban pont 2011-ben veszítette el a miniszterelnökségét, és a következő években pártja fokozatosan gyengült – éppen akkor, amikor Orbán bebetonozta a hatalmát.

A 2015-ös menekültválság után a magyar miniszterelnök az akkor éppen felfutó népszerűségű Salviniben találta meg olasz (és egyik legfontosabb európai) szövetségesét. A két politikust pedig nemcsak a bevándorlásellenességük, és a Brüsszellel szembeni ellenérzéseik kötötték össze, de neolibarlizmusokkal és oroszbarátságukkal valódi ideológiai kapocs is van köztük.

Aztán amikor az utóbbi időben a Fratelli d’Italia került a hatalom közelébe, Orbán velük is megtalálta a hangot, bár kétségtelen, hogy ők ideológiailag azért jóval messzebb állnak a Fidesztől, mint a Liga. Tavaly Orbán még a müncheni magyar–német válogatott meccset is kihagyta, hogy Melonival találkozzon, de a sokadik tárgyalásuk után sem derült ki több kapcsolatukról, mint hogy vannak dolgok, amiben hasonlóan gondolkodnak.

A magyar kormánysajtó mindenesetre nagyon lelkesedik, hogy vasárnap végre szövetségeseik kerülnek hatalomra egy nyugat-európai országban és felállhat az olasz–lengyel–magyar dacszövetség Brüsszellel szemben, de könnyen lehet, hogy csalódniuk kell majd. Meloni ugyanis külpolitikailag az utóbbi időben teljesen belehelyezkedett abba az atlantista-konzervatív vonalba, amit a lengyel kormány is képvisel (a nyugat-európai szélsőjobb egy részéhez hasonlóan). Ez a csoport pedig nem is állhatna távolabb Orbán oroszbarátságától.

Nem ő lesz a második Mussolini

Meloni és a hétvégi olasz választások miatt sokan aggódnak, hogy a második világháború óta először a szélsőjobboldal fog vezetni egy nagy, nyugati-európai országot. Azonban nem nagyon lehet tudni, mit fog csinálni a hatalomra kerülő jobboldali olasz kormánykoalíció az országgal.

Meloni az elmúlt harminc évben fokozatosan mérséklődött neofasisztából konzervatívvá, az utóbbi fél évben pedig nagyon sokszor azt állította: pártja nem szélsőségesebb a brit konzervatívoknál és az amerikai republikánusoknál – bírálói szerint azonban mindez nem több színjátéknál. Az, hogy a Meloni mögött állók valójában mennyire mérsékeltek, nem egyértelmű, pártjában továbbra is bőven vannak szélsőséges arcok.

Viszont az olasz politikára amúgy is jellemző, hogy a pártok ellenzékben rendkívül radikális dolgokat mondanak, kormányon pedig nagyon mérsékeltek lesznek. Így történt a populista 5 Csillag Mozgalommal is, amely ellenzékből még hangosan kritizált szinte mindent, aztán kormányon ígéretei közül szinte semmit nem sikerült megvalósítania.

Olaszországot ráadásul szinte mindig koalíciós kormányok vezetik, a koalícióban lévő pártok pedig nem egyszer teljesen különböző irányvonalakat képviselnek. Meloni mellett pedig a kormányban ott fog ülni az olasz jobbközép veteránja, Berlusconi is, aki két évtizede dolgozik a szélsőjobb megszelídítésén, és a következő években rajta tarthatja még a kezét a kormányon arra az esetre, ha Meloni Európából kifelé vezetné az ország hajóját.

Erre viszont elég kevés esély lesz. A Fratelli d’Italia évekkel ezelőtt letett arról a követeléséről, hogy kivezesse az országot az eurózónából, az utóbbi egy évben pedig pont azért ostorozta a nemzeti egységkormányt (amelyből egyedüli számottevő parlamenti pártként maradt ki), mert az szerintük nem tudta jól megszervezni az EU-s helyreállítási alap lehívását. A választásokon az egyik fő ígéretük ennek megfelelően az volt, hogy minél szorosabban együtt fognak működni Brüsszellel, a nekik járó 191,5 milliárd eurós (körülbelül 76 ezer milliárd forint) támogatási csomag lehívása érdekében.

Azt az előzetes nyilatkozataiból nehéz megjósolni, hogy ezen kívül mire készül, hiszen az elmúlt években az eurózónáról, Putyinról és a melegek bejegyzett élettársi viszonyáról is gyökeresen megváltoztatta álláspontját. Valamikori Putyin-rajongóként így most éppen Ukrajnát támogatja, és a háború eleje óta következetesen elítéli az orosz agressziót.

Más kérdés, hogy a Meloni mögött álló frakciók mit akarnak majd. A Fratelli d’Italiának a következő ciklusban rengeteg olyan képviselője lesz, akik most kerülnek be először a parlamentbe, az ő elképzeléseikről pedig még csak találgatni lehet. Ehhez jön majd még a jobboldali kormányban minden bizonnyal helyt kapó másik két nagyobb párt, Salvini Ligája és Berlusconi Forza Italiája. Az az egy viszont biztos, hogy stabil jobboldali kormánytöbbséggel a háta mögött Meloninak lehetősége lesz jelentős reformokat is véghez vinni, kérdés, hogy ez Olaszország javára vagy kárára válik majd.