Családi körben, Fülöp herceggel oldalán eltemették II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnában

Legfontosabb

2022. szeptember 19. – 11:36

frissítve

Családi körben, Fülöp herceggel oldalán eltemették II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnában
Fotó: Victoria Jones / AP / Pool / PA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva
  • Hétfőn tartották II. Erzsébet brit királynő temetését, amit közel egymillióan követhettek a helyszínen és sokmillióan a világban.
  • A királyi család tagjai kísérték át a koporsót a londoni Westminster-apátságba, ahol magyar idő szerint déltől kezdődött a szertartás.
  • A westminsteri prépost és a canterbury érsek mellett Liz Truss kormányfő is felolvasott a Bibliából. Az egyórás szertartás végén kétperces néma csend következett, majd elénekelték a himnuszt.
  • A kétezer vendég között ott voltak a világ vezetői, királyi családok tagjai. Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök képviselte.
  • A Westminster-apátságból a koporsót átkísérték a Wellington-diadalívhez. A Buckingham-palota előtt sorfalat állt a személyzet.
  • A koporsót halottaskocsival vitték Windsorba, ahol magyar idő szerint délután négy óra után újabb gyászmenet kezdődött.
  • A windsori kastélyban III. Károly és a királyi család több tagja is becsatlakozott a menetbe, ők kísérték el a koporsót a Szent György-kápolnáig.
  • A szertartás végén leeresztették a koporsót a királyi sírboltba. A királyi család szűk körű szertartása után, hétfő este elhelyezték II. Erzsébet koporsóját a VI. György emlékkápolnában, ahol néhai férjével, Fülöp herceggel együtt nyugszik.

A főkápolnához toldott kis emlékkápolna kriptájában a legszűkebb királyi család hétfőn késő este még lerótta kegyeletét az egykori uralkodó előtt, de ez a búcsúaktus már a kamerák távollétében, a nyilvánosság teljes kizárásával zajlott. Az udvar hétfő éjjel közleményben tudatta, hogy ezután II. Erzsébet koporsóját elhelyezték a sírboltban a királynő néhai férje, Fülöp edinburghi herceg koporsójával együtt.

Fülöp herceg tavaly áprilisban, életének századik, Erzsébettel kötött házasságának 74. esztendejében hunyt el, és tőle is a windsori Szent György-kápolnában vettek búcsút. Már akkor bejelentették azonban, hogy nyughelye ideiglenes, és hitvese halála után Fülöp koporsóját a kápolnán belül átviszik II. Erzsébet temetkezési helyére, a VI. György emlékkápolnába, ahol a házaspárt együtt helyezik végső nyugalomra. Ez történt meg hétfőn késő este, a néhai uralkodó nyilvános gyászszertartásai után.

Tömeg várja a királynő koporsóját szállító menetet a windsori kastélynál – Fotó: Carl de Souza / AFP
Tömeg várja a királynő koporsóját szállító menetet a windsori kastélynál – Fotó: Carl de Souza / AFP

II. Erzsébet brit királynő hétfői temetésének pillanatait ebben a nagyképes cikkben foglaltuk össze.

II. Erzsébet temetésének a nyilvános része véget ért. Magyar idő szerint 20:30-kor azonban III. Károly és a közeli rokonok visszatérnek majd a Szent György-kápolnába egy szűk körű, zárt szertartásra. Akkor fogják eltemetni II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnába, ahova néhai férjének, Fülöp hercegnek a koporsóját is áthelyezik.

Sorban hagyják el a királyi család tagjai a Szent György-kápolnát. Elsőként III. Károly és Kamilla királyné ült autóba, miután röviden beszéltek a Canterbury érsekkel. A többiek is követték őket.

A Canterbury érsek áldást mondott, majd elénekelték a himnuszt, az Isten óvja a királyt. Ezzel véget ért a szertartás, legalábbis a nyilvános része. A királyi család később privát szertartással eltemeti II. Erzsébetet.

Fotó: Dömötör Bálint / Telex
Fotó: Dömötör Bálint / Telex

A tömegben állva nem lehetett sokat látni II. Erzsébet koporsójából, amikor még megérkezett a kastélyhoz. Csak az első egy-két sorban állók láthatták viszonylag jól, a királyi testőrség tagjai is végig a halottaskocsit szorosan körbevéve vonultak.

Közben skót duda szólt. Itt lent, a királyi sírboltban nyugszik egyelőre férje, Fülöp herceg is. Később viszont mindkettejüket elszállítják egy magán temetési szertartásra a VI. György király emlékkápolnába. A házaspár végül itt lesz együtt eltemetve, Fülöp herceg koporsóját felesége koporsója mellé helyezik majd el.

Fotó: Jonathan Brady / Reuters
Fotó: Jonathan Brady / Reuters

A szertartás részeként a koporsóról levették a brit koronát, a jogart és az országalmát, amelyeket a windsori esperes az oltárra helyezett. III. Károly király koronázása csak hónapokkal később várható, II. Erzsébet esetében több mint egy évvel apja halála után tartották csak a koronázást 1953-ban.

A windsori esperes prédikációjában Isten kegyelmébe ajánlotta II. Erzsébet lelkét, majd arról beszélt, ebben a gyorsan változó világban a királynő nyugodt és méltóságteljes jelenléte adott erőt ahhoz, hogy szembenézzenek az eljövendővel.

Ezután a Jelenések könyvéből olvasott fel, pontosan azt a részt a 21. fejezetből, amit II. Erzsébet nagyapja, V. György király 1936-os temetésén, és apja, VI. György király 1952-es temetésén is felolvastak.

Fotó: Dömötör Bálint / Telex
Fotó: Dömötör Bálint / Telex

A tömeg nagyjából fele továbbra is a Long Walk mentén áll. Az út mellett felállított óriáskivetítőkön közvetítik a kastély falain belül, a Szent György-kápolnában zajló ceremóniát. Közben pedig az úton levonulnak a menetet felügyelő királyi testőrök és katonák.

II. Erzsébet királynő halálhírét követően az egész világ megtorpant. Sokaknak az állandóságot, stabilitást jelképezte, míg mások „mindenki nagymamájaként” tekintettek rá, aki vészterhes időkben is állta a sarat. Révész Renáta Liliána gyásztanácsadó és pszichológus szerint azért lehet az egész világ számára megrázó a közismert, ám idegen uralkodó halála, mert más az emberek viszonya a halállal, mint egykor, egyre inkább kikopnak a kultúránkból azok a rítusok és hagyományok, amik segítenek szembenézni saját halandóságunkkal és a minket ért veszteség feldolgozásában is. Cikkünket a témában itt olvashatják>>>

Elhelyezték II. Erzsébet koporsóját az oltár előtt a Szent György-kápolnában, a királyi család elfoglalta a helyét az első sorokban, a szertartás elkezdődött. Ezen elsőként a windsori esperes prédikál.

London belvárosában a kocsmák megteltek, mindenki a királynő windsori temetését nézi a tévében.

Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Fotó: Ferenci Ármin / Telex

17 óra 9 perckor a királynő koporsóját kiemelték a halottaskocsiból, majd végső nyughelyére, a Szent György-kápolnába vitték, ahol hamarosan kezdődik a szertartás.

A kastélyban III. Károly, Anna királyi hercegnő, András herceg, Eduárd wessexi gróf, Vilmos herceg, Harry herceg és a királynő unokái közül Peter Philips is becsatlakozott a halottaskocsit kísérő menetbe.

A corgikhoz hasonlóan a királynő kedvenc lova, Emma szintén Windsorban van, hogy lássa az uralkodó utolsó útját.

A halottaskocsi lassan beér a Windsor-kastélyba. Menet közben a windsori személyzet is kiállt az út mellé, ők a Buckingham-palota személyzetéhez hasonlóan főhajtással tisztelegtek a koporsó előtt.

II. Erzsébet halála után kedvenc háziállatai, a két corgija András yorki herceghez és volt feleségéhez kerültek. A corgik sokat jelentettek a királynőnek, kislánykora óta rajongott értük. A 18. születésnapjára kapta az első corgiját, Susant, azóta pedig több tucat ilyen kutyája volt. Az egyikük, Willow szerepelt a londoni olimpia megnyitójára készült James Bond-os videóban. A corgik most a királyi család tagjaival együtt várják a gyászmenetet a windsori kastélynál.

Fotó: Peter Nicholls / Reuters
Fotó: Peter Nicholls / Reuters

Néma csendben fogadta a tömeg a gyászmenetet a windsori kastélyba vezető Long Walk mentén. A lépésben haladó halottaskocsit a királyi testőrség tagjai kísérték. Néhányan a tömegben csalódottságuknak adtak hangot, hogy III. Károly király, illetve a királyi család más tagjai nem vettek részt a gyászmenetben ezen a részen, ők majd a kastélyban fognak csatlakozni. A menet elhaladása után sokan azonnal elindultak hazafelé, hogy megelőzzék a tömeget.

Bár még mindig magas a rendőri készültség, és továbbra is kordonok között kell közlekedni, kezd visszatérni az élet a londoni belvárosba. Többen leültek pihenni a felvonulás fő útvonalaként szolgáló Mall gyepére, páran pedig a közeli St. James park tavában gyönyörködnek.

Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Egy mellettem elhaladó, jó nagy sátorral felvértezett család azt mesélte, előző este mentek ki aludni a Parlament közelébe. Emiatt tudták most az első sorból végignézni a koporsó útjának az elejét. „Se az amerikai elnököt, se a japán császárt nem láttuk, de a királyt igen, ráadásul egészen közelről” – mondták.

Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Fotó: Ferenci Ármin / Telex

A főutakra merőleges kisebb utcákban jellemzően még mindig tilos az átjárás. Ezekben a keresztutcákban sűrűn lehet látni pihenő vagy falatozó rendőröket.

II. Erzsébet és férje 1993 májusában Magyarországra érkezett, a királynő négy napot töltött az országban, látogatását pedig nemcsak a magyar, de a külföldi lapok is részletesen megénekelték.

Fotó: Martin Keene – Pa Images / Getty Images
Fotó: Martin Keene – Pa Images / Getty Images

A királynő megnézte a Szent Koronát, járt múzeumokban, beszélt a parlamentben. A szokásos politikusi körök mellett egy hajléktalanszállóra is ellátogatott, illetve paraszttálat is falatozott Bugacpusztán citeraszó kíséretében. Régi újságcikkekből emlékeztünk nagyképes cikkünkben II. Erzsébetre és arra, mennyire szerette őt Magyarország, bővebben itt>>>

II. Erzsébetet a férje, Fülöp herceg mellé temetik majd. Ehhez Fülöp herceg koporsóját ki kell emelni a Szent György-kápolna királyi sírboltból, ahova 2021 áprilisában a gyászszertartása után leengedték. Ezt már akkor is ideiglenes megoldásnak szánták, mert a terv mindig az volt, hogy végül együtt temetik majd őket.

II. Erzsébetet szintén ide engedik majd le a tervek szerint magyar idő szerint 17 órakor kezdődő gyászszertartása után, ezt még a nyilvánosság is látni fogja. Később, hétfő este mindkettejüket elszállítják egy magán temetési szertartásra a VI. György király emlékkápolnába. A házaspár végül itt lesz együtt eltemetve, Fülöp herceg koporsóját felesége koporsója mellé helyezik majd el.

Itt temették el II. Erzsébet apját, VI. György királyt, az anyját és nővérét, Margit hercegnőt is. (Sky News)

Justin Welby, Canterbury érseke is megérkezett a Szent György-kápolnához, ahol elfoglalták helyüket a kápolnába vezető lépcsőn. A menet most a Long Walk sétányon halad a windsori kastély felé. A király és a királyi család többi tagja a kastélynál csatlakozik majd a menethez.

(Guardian)

A tömeg néma csendben fogadja a menetet, jelentette helyszíni tudósítónk. Itt lehet megnézni, hogyan közeledik a halottaskocsi a kastélyhoz:

Megérkezett Windsorhoz a halottaskocsi II. Erzsébet koporsójával, ahol egy újabb gyászmenet indult. Nemsokára – a tervek szerint magyar idő szerint 16:40-kor – III. Károly és a családja is előkerül, akik gyalogosan kísérik majd a koporsót a windsori kastélyban található Szent György-kápolnához.

Fotó: Carl Recine / Reuters
Fotó: Carl Recine / Reuters

A windsori kastélynál elájult egy katona. A tömeg megtapsolta, miközben elvitték egy hordágyon a kastély felé. A tömeg legszellősebb pontján is több mint tíz sorban álnak egymás mögött az emberek.

Fotó: Kirsty O'connor / AFP
Fotó: Kirsty O'connor / AFP

II. Erzsébet halálhíre a királyi családtól a brit népen keresztül a Nemzetközösségig sokakat összehozott. Félárbóc, ágyúlövések, Meghan Markle – itt foglaltuk össze a királynő halálától a ravatalig eltelt eseményeket nagyképes cikkben.

Nagy-Britanniában nem mindenki gondol jó szívvel II. Erzsébet királynőre, a skót Celtic szurkolói például többször is monarchiaellenes kiállásokkal hívták fel magukra a figyelmet az elmúlt napokban. Vasárnap, a St. Mirren elleni bajnoki mérkőzés előtt a Celtic-szurkolók egy része azt énekelte, hogy: „Ha gyűlölitek a királyi családot, tapsoljatok”, és egy ilyen feliratú molinót is kifeszítettek a lelátón. Az ír, erősen katolikus gyökerű glasgow-i klub drukkerei a szerdai Bajnokok Ligája meccsükön is monarchiaellenes molinókat helyeztek el stadionban. Emiatt az Európai labdarúgó-szövetség eljárást is indított a Celtic ellen a szurkolóik viselkedése miatt.

A hétvégi Rangers-Dundee United skót bajnokin néhány szurkoló szintén megzavarta a kezdőrúgás előtti egyperces csendet. A vendég drukkerek szektorából füttyszó és becsmérlő skandálások hallatszottak.

A Skót Labdarúgó-szövetség a királynő halála miatt az előző hétvégén elhalasztotta az összes mérkőzést, a mostani hétvége előtt pedig a klubok dönthettek arról, hogy a megemlékeznek-e a királynőről.

II. Erzsébet koporsója érkezik a Westminster-apátságba 2022. szeptember 19-én – Fotó: Frank Augstein / Reuters
II. Erzsébet koporsója érkezik a Westminster-apátságba 2022. szeptember 19-én – Fotó: Frank Augstein / Reuters

Összesen körülbelül kétezer állam- és kormányfő, politikus, magas rangú és különleges vendég vett részt II. Erzsébet brit királynő gyászszertartásán a londoni Westminster-apátságban hétfőn délelőtt, az eseményt már most többen is az évtized társasági eseményeként emlegetik. Képes cikkünket itt olvashatják>>>

A királyi család tagjai már Windsorba érkeztek, megelőzve a menetet. Laura Bundock, a Sky News tudósítója számolt be arról, hogy néhány perccel ezelőtt felvonták a királyi zászlót a windsori kastélyban, ebből lehet tudni, hogy a király meg megérkezett.

A királyi család hivatalos Twitter-csatornája tudatta, hogy II. Erzsébet búcsúztatása a terveknek megfelelően, 17 órakor (helyi idő szerint 16 órakor) kezdődik a Szent György-kápolnában.

(Sky News)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!