Egy korszak véget ért: így zajlott II. Erzsébet temetése

Egy korszak véget ért: így zajlott II. Erzsébet temetése
Tömeg várja a királynő koporsóját szállító menetet a windsori kastélynál – Fotó: Carl de Souza / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

2022. szeptember 19-én lezárult egy korszak a brit monarchia történelmében: eltemették a szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynőt. A londoni Westminster-apátságban tartott gyászszertartás után a koporsót a Wellington-diadalívhez vitték, onnan pedig halottaskocsival szállították a windsori kastélyba.

Ott III. Károly király és a királyi család több tagja csatlakozott az újabb gyászmenethez, ami a Szent György-kápolnához kísérte a királynő koporsóját. Az ottani szertartás végén leengedték a koporsót a királyi sírboltba. A királyi család szűk körű szertartása után, hétfő este helyezik majd el II. Erzsébet koporsóját a VI. György emlékkápolnában. Nagyképes cikkünkben tekintjük át a hétfői temetés eseményeit, amiket közel egymillióan követhettek a helyszínen és sok millióan a világban. A nap eseményeit itt olvashatja újra.

Fotó: Hannah Mckay / Pool / AFP
Fotó: Hannah Mckay / Pool / AFP

Napok óta százezrek álltak sorban Londonban, hogy láthassák a Westminster Hallban felravatalozott koporsót. A tíznapos gyászidőszak hétfőn ért véget, a temetés napját Nagy-Britanniában szabadnappá nyilvánították, így akár százezrek is az angol fővárosba utazhattak, hogy végső búcsút vegyenek királynőjüktől. Az utolsó gyászolók londoni idő szerint reggel 6:30-ig róhatták le tiszteletüket a ravatalnál, ezután bezárták a Westminster-palota kapuját.

Fotó: Tristan Fewings / Pool / Reuters
Fotó: Tristan Fewings / Pool / Reuters

Nem sokkal 8 óra után megnyílt a Westminster-apátság kapuja, és elkezdtek megérkezni a méltóságok és politikusok a királynő gyászszertartására. II. Erzsébet ólomkoporsóját a királyi Haditengerészet 142 katonája húzta a Westminster-apátságig. A királynő gyerekei, III. Károly, Anna hercegnő, András herceg és Eduárd wessexi gróf az első sorokban kísérték a koporsót, őket követte Vilmos walesi herceg és Harry herceg. A gyászszertartáson részt vett a kilencéves György herceg és két évvel fiatalabb húga, Sarolta hercegnő is.

Fotó: Phil Noble / Reuters
Fotó: Phil Noble / Reuters

A gyászszertartáson a westminsteri prépost és Canterbury érseke mellett Liz Truss brit miniszterelnök is felolvasott a Bibliából. Justin Welby, Canterbury érseke arról emlékezett meg, hogy a királynő a 21. születésnapján megfogadta, életét az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség szolgálatának szenteli. „Ritkán tartottak meg ennyire egy ígéretet” – mondta. Szerinte kevés vezetőt övezett olyan szeretet, mint ami a királynő felé irányult. Welby azt mondta, hogy azokat a vezetőket, akik szolgálnak, szeretet veszi körül, és emlékük tovább él, míg azokat elfelejtik, akik kapaszkodnak a hatalomba és a kiváltságaikba.

Fotó: Phil Noble / WPA Pool / Getty Images
Fotó: Phil Noble / WPA Pool / Getty Images

A szertartáson a volt brit kormányfők is megjelentek: John Major, Tony Blair, Gordon Brown, David Cameron, Theresa May és Boris Johnson külön helyet kaptak az apátságban. A meghívott vendégek között volt Joe Biden amerikai, és Emmanuel Macron francia elnök is, valamint több uralkodócsalád is képviseltette magát az eseményen. Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök és férje képviselte.

Fotó: Gareth Fuller / WPA Pool / Getty Images
Fotó: Gareth Fuller / WPA Pool / Getty Images
Fotó: Ben Stansall / Pool / WPA Rota / Reuters
Fotó: Ben Stansall / Pool / WPA Rota / Reuters

A szertartáson a királynő közvetlen családtagjai foglaltak helyet a koporsóhoz legközelebb: az első sorban gyermekei, III. Károly király és felesége Kamilla, Anna királyi hercegnő és férje, Sir Tim Laurence ellentengernagy, mellettük András yorki herceg, valamint Wessex grófja és Wessex grófnője ült. Mögöttük foglalt helyet Harry herceg és felesége, Meghan Markle, mellettük Beatrice hercegnő, Edoardo Mapelli Mozzi és Lady Louise Windsor, valamint James, Severn vikomt. Vilmos walesi herceg és családja a sor túloldalán foglalt helyet.

Fotó: Isabel Infantes / Pool / AFP
Fotó: Isabel Infantes / Pool / AFP

A szertartás kétperces néma csenddel és főhajtással ért véget, ami után elénekelték az új, „God Save the King”, vagyis „Isten óvja a királyt” változatú angol himnuszt. A néma csendet az apátságon kívül várakozó tömeg is betartotta, egész Nagy-Britanniában megállt az élet erre a két percre.

Fotó: Peter Tarry / WPA / Pool / Getty Images
Fotó: Peter Tarry / WPA / Pool / Getty Images

A királynő gyászmenete ezután London belvárosán haladt keresztül, az utak mentén az emberek tömött sorokban nézték a gyászkíséretet. A tömeg vastapssal búcsúztatta a vonulókat. II. Erzsébet koporsója a Buckingham-palota előtt is elhaladt, ahol a palota személyzete sorfalat állt az egykori uralkodónak.

Fotó: Jason Cairnduff / Reuters
Fotó: Jason Cairnduff / Reuters
Fotó: Chip Somodevilla / Pool / Reuters
Fotó: Chip Somodevilla / Pool / Reuters

A körülbelül egy óráig tartó menet a Wellington-diadalívnél ért véget, ahol a királynő koporsóját egy halottaskocsiba helyzeték át. Ezzel szállították végső nyughelyére, a windsori kastélyban található Szent György-kápolnába.

Fotó: Daniel Leal / AFP
Fotó: Daniel Leal / AFP

A London belvárosától bő negyven kilométerre fekvő Windsorban is ezrek vártak a királynő gyászmenetére. A kastélyhoz vezető Long Walk sétány két oldalán egy kilométer hosszan álltak az emberek. A tömeg óriáskivetítőkön tudta követni a menetet.

Fotó: Glyn Kirk / AFP
Fotó: Glyn Kirk / AFP

II. Erzsébet kedvenc corgijai, Muick és Sandy – a királyi család többi tagjához hasonlóan – a windsori kastélynál várták a gyászmenet délutáni megérkezését.

Fotó: Adrian Dennis / AFP
Fotó: Adrian Dennis / AFP

A királynő koporsóját szállító halottaskocsi angol idő szerint néhány perccel 16 óra után ért a Szent György-kápolnához, ahol aztán újabb szertartás következett.

Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images
Fotó: Jeff J Mitchell / Getty Images

A windsori esperes prédikációjában Isten kegyelmébe ajánlotta II. Erzsébet lelkét, majd arról beszélt, hogy ebben a gyorsan változó világban a királynő nyugodt és méltóságteljes jelenléte adott erőt ahhoz, hogy szembenézzenek az eljövendővel. A szertartás részeként a koporsóról levették a brit koronát, a jogart és az országalmát, amelyeket a windsori esperes az oltárra helyezett. III. Károly király koronázása csak hónapokkal később várható, II. Erzsébet esetében több mint egy évvel apja halála után tartották csak a koronázást 1953-ban.

Fotó: Jonathan Brady / Reuters
Fotó: Jonathan Brady / Reuters

III. Károly brit király a brit hadsereg gránátos őrezredének zászlaját helyezi édesanyja, II. Erzsébet néhai brit uralkodó koporsójára. Ezután a koporsót leengedték a királyi sírboltba, közben skót duda szólt. A canterburyi érsek áldást mondott, majd újra elénekelték a himnuszt. Ezzel véget ért a szertartás, legalábbis a nyilvános része. A királyi család később privát szertartással temeti majd el II. Erzsébetet, ahol férjével, Fülöp herceggel együtt a VI. György király emlékkápolnában helyezik végső nyugalomra.

Kedvenceink