Családi körben, Fülöp herceggel oldalán eltemették II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnában

Legfontosabb

2022. szeptember 19. – 11:36

frissítve

Családi körben, Fülöp herceggel oldalán eltemették II. Erzsébetet a VI. György emlékkápolnában
Fotó: Victoria Jones / AP / Pool / PA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva
  • Hétfőn tartották II. Erzsébet brit királynő temetését, amit közel egymillióan követhettek a helyszínen és sokmillióan a világban.
  • A királyi család tagjai kísérték át a koporsót a londoni Westminster-apátságba, ahol magyar idő szerint déltől kezdődött a szertartás.
  • A westminsteri prépost és a canterbury érsek mellett Liz Truss kormányfő is felolvasott a Bibliából. Az egyórás szertartás végén kétperces néma csend következett, majd elénekelték a himnuszt.
  • A kétezer vendég között ott voltak a világ vezetői, királyi családok tagjai. Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök képviselte.
  • A Westminster-apátságból a koporsót átkísérték a Wellington-diadalívhez. A Buckingham-palota előtt sorfalat állt a személyzet.
  • A koporsót halottaskocsival vitték Windsorba, ahol magyar idő szerint délután négy óra után újabb gyászmenet kezdődött.
  • A windsori kastélyban III. Károly és a királyi család több tagja is becsatlakozott a menetbe, ők kísérték el a koporsót a Szent György-kápolnáig.
  • A szertartás végén leeresztették a koporsót a királyi sírboltba. A királyi család szűk körű szertartása után, hétfő este elhelyezték II. Erzsébet koporsóját a VI. György emlékkápolnában, ahol néhai férjével, Fülöp herceggel együtt nyugszik.
A brit királyi család öröklési rendje – Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex
A brit királyi család öröklési rendje – Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex

III. Károly trónra lépésével Vilmos herceg a trónörökös, legidősebb fia, György a második, Vilmos testvére, Harry pedig az ötödik az öröklési sorban. Bővebben itt olvashatják cikkünket>>>

A Sky News élő közvetítésén is lehet követni az útját. Az út mellett végig ezrek búcsúztatják II. Erzsébetet. A Westminster-apátságban 2000 vendég volt a szertartáson, Windsorban nagyjából 800-an vesznek majd részt az ottani gyászszertartáson, ami magyar idő szerint négy óra után fog kezdődni.

A tömeg mögött az út mindkét oldalán food truckok és mobilvécék sorakoznak, hogy kiszolgálják a várakozó tömeget Windsorban. Vannak burgeresek, hotdogosok, fánkosok és kávésok is. Az egyik kocsinál brit különlegességeket, pasty-ket és sausage rollokat lehet venni (ezek különféle, hússal töltött péksütemények). A cornish pasty-ért 3600 forintot, a sausage rollért 2100 forintot kérnek. A tea 1300, a kávé 1400 forintba kerül. Van több ivókút is, ahol ingyen lehet vizet inni.

Fotó: Dömötör Bálint / Telex
Fotó: Dömötör Bálint / Telex

II. Erzsébet négy gyöngysorból és egy csatból álló nyakékét viseli Katalin walesi hercegné a királynő temetésén. A brit királynő a ‘80-as évek végén és a ‘90-es években rendszeresen viselte ezt a darabot, és ez volt rajta férje, Fülöp herceg temetésén is. Katalin fülében az a gyöngy- és gyémánt kombinációjú fülbevaló is látható, amit II. Erzsébet 1947-ben kapott Fülöp hercegtől, amikor összeházasodtak.

Katalin hercegnő távozik a Westminster-apátságból Fotó: Peter Cziborra
Katalin hercegnő távozik a Westminster-apátságból Fotó: Peter Cziborra

Kamilla, az új király felesége még messzebbre ment vissza a történelemben: ő Viktória királynő szív alakú zafír brossát tűzte magára.

Ez is mutatja, hogy ahogyan élete során a királynő is, úgy a temetésén résztvevő nők is üzennek az öltözködésükkel, ékszereik sokat elárulnak a királyi családban elfoglalt helyükről is. Közben a királyi család férfitagjai katonai rangjelzéssel ellátott egyenruháikkal teszik ugyanezt.

A széles karimájú kalapoktól a sötét fátylasokig sokféle fejfedőt viseltek a gyászoló nők, bonyolult mintát választott például Carole Middleton, Katalin édesanyja, és a brit alsóház vezetője, Penny Mordaunton is. A francia elnök felesége, Brigitte Macron pillbox stílusú kalapot választott, elöl apró fekete fátyolos részletekkel. Ez a típusú kalap eredetileg katonai kalap volt, és a nemzetközösség katonái viselték. Jill Biden amerikai first lady egy ennél sokkal minimalistább, vékony, fejpántszerű kialakítással ellátott kalapot viselt.

II. Erzsébet királynő koporsóját ólommal bélelték, ez nem új tradíció, hanem több száz éves szokás, többek között Diána hercegnét és Fülöp herceget is ólomkoporsóban temették el.

Fotó: Sarah Meyssonnier / Pool / AFP
Fotó: Sarah Meyssonnier / Pool / AFP

Rejtélyesnek tűnik, de valójában nagyon praktikus oka van az ólom használatának: a cél az, hogy az uralkodók földi maradványait minél jobb állapotban őrizzék meg, az ólomkoporsó pedig lassítja a bomlást azáltal, hogy távol tartja a nedvességet a testtől. Erről bővebben Észkombájn-cikkünkben olvashat>>>

A gyászmenet útvonala és a vasútállomás között félúton van a kastély. A Windsorba érkezők közöl többen is virágot helyeztek el a kastély falánál. Voltak akik üzenetet is hagytak. Az egyik rajzon azt üzenték gyerekek: „Szeretünk, Királynéni!”

Fotó: Dömötör Bálint / Telex
Fotó: Dömötör Bálint / Telex

A menet elhaladtával a Whitehallon sorakozó tömeg elkezdett feloszlani. Miután az utolsó katonák is vastaps közepette távoztak, a rendőrök egy irányba terelve engedték lassan távozni az embereket. Többen gratuláltak egymásnak, és megdicsérték a ceremóniát. Westminster irányába egyáltalán nem lehetett haladni, és a koporsót se engedték követni, ahogy befordult a Buckingham-palota felé vezető útra.

Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Délután két órára a nyüzsgés oszlik London egész belvárosában, és bár munkaszüneti nap van, a kávézók és az éttermek is nyitva vannak. Ennek megfelelően mindenki megrohamozta őket, egyelőre azonban inkább telefont töltenek, mintsem fogyasztanak az emberek. A Trafalgar térhez csak kordonok mentén lehet eljutni, a tér közepe pedig teljesen üres, oda nem engednek be senkit.

A Kolozsvárról származó Ildikó férjével és két gyerekükkel jött Windsorba Southamptonból, ahol 17 éve élnek. A királyi család erdélyi kapcsolatai miatt érzik magukhoz közelinek a királynőt, és főleg az új királyt, III. Károlyt, aki rendszeresen látogat Erdélybe. A nő szerint Károlynak fel kell majd nőnie új feladatához, de bizakodó vele kapcsolatban. A néhai királynő azért is foglal el különleges helyet a szívében, mert saját elmondása szerint az angol tankönyvében szereplő kép Erzsébet királynőről adta neki az első löketet arra, hogy kiköltözzön Angliába.

III. Károly erdélyi kötődéseiről a Transtelex írt bővebben.

II. Erzsébet koporsóját halottaskocsiba tették, és a kocsi a Wellington-diadalívtől elindult a királyi család nevét adó Windsor-kastélyba, közben felcsendült a himnusz is. A tervek szerint két óra alatt kéne átérniük, és utána ott újabb gyászmenet indul.

Egy kilométer hosszan állnak az emberek reggel óta a windsori kastélyhoz vezető Long Walk két oldalán. Sokan jöttek gyerekekkel. A tömeg óriáskivetítőkön tudta követni a gyászszertartást.

Fotó: Dömötör Bálint / Telex Fotó: Dömötör Bálint / Telex
Fotó: Dömötör Bálint / Telex

Az eredeti tervekhez képest fél órával később, pár perccel fél három előtt II. Erzsébet koporsója megérkezett a Wellington-diadalívhez. Itt halottaskocsiba rakják, aztán a gyászolók és a kocsi is elindulnak a királyi család nevét adó Windsor-kastélyba.

Fotó: Toby Melville / Reuters
Fotó: Toby Melville / Reuters

„Én tegnap este fél tízkor érkeztem a sorba, és ma reggel negyed hétkor mehettem be II. Erzsébet ravatalához. Az utolsó 15 percben, mielőtt bezártak volna a Westminster Hallt. Az utolsók között voltam, akit beengedtek, még hajnal 3-kor is küldtek haza embereket, akiknek karszalagjuk is volt” – írta olvasónk, Gabriella.

„Felejthetetlen és nagyon megható volt. Egy életen át emlékezni fogok erre az élményre” – írta. Hozzátette, hogy nagyon nagy volt az összetartás az emberek között, „végig beszélgettünk, egymásban tartottuk a lelket, a végén megöleltük egymást, úgy váltunk el. Úgy, hogy a sorban ismertük meg egymást.”

Londonban forgatott videónkat itt tudják megnézni:

A királynő koporsója most hagyta el a Buckingham-palotát, útban a Wellington-diadalívhez. Onnan majd halottaskocsival szállítják át Windsorba, ahol már mi is ott vagyunk a helyszínen.

Fotó: Dömötör Bálint / Telex
Fotó: Dömötör Bálint / Telex

A nagyjából 75 perces utat több mint 3 órába telt megtenni, ugyanis a londoni Paddington pályaudvarról induló összes vonatot törölték hétfő reggel egy gázolás miatt, így a Windsorba indulókat is. Végül fél Londont átszelve, Vauxhallban sikerült elcsípnem egy windsori vonatot. A vonaton délelőtt alig voltak, úgyhogy sokan valószínűleg a távolsági buszt választhatták, miután törölték a Paddingtonról induló vonatjukat.

A londoni gyászszertartás után itt, a windsori kastély Szent György-kápolnájában helyezik majd végső nyugalomra a királynőt hétfő délután.

London egyik fő turistalátványossága, a Big Ben egyperces időközönként üt egyet, miközben a menet lassan halad az angol főváros utcáin. Ahogy a menet végigvonult a The Mallon, a Buckingham-palotát a Trafalgar térrel összekötő úton, elhaladtak a királynő szülei, VI. György király és Erzsébet királyné tiszteletére emelt szobrok mellett. A menet eleje már elért a Wellington-diadalívhez, II. Erzsébet koporsója épp a Buckingham-palota előtt haladt el, ahol a palota személyzete felsorakozott.

Fotó: Pool / WPA Rota / Reuters
Fotó: Pool / WPA Rota / Reuters

A Whitehallnál mindenki előkapta a telefonját, amikor közeledett a menet. A koporsó érkezése előtt az egyik őr lova kicsit megvadult, nem akart visszamenni a kijelölt helyére, de körülbelül akkor, amikor beérkezett a koporsó a kereszteződésbe, sikerült megzabolázni.

Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Fotó: Ferenci Ármin / Telex

Meglepően hosszú ideig csak jöttek és jöttek a fennkölt zenére egyszerre masírozó katonák. A menet végén érkezett a királynő koporsója, mögötte III. Károly király, Vilmos herceg és a királyi család koporsót kísérő többi tagja. A helyszínen tényleg az volt az érzése az embernek, hogy nemcsak egy királynőt, hanem egy egész korszakot temetnek.

A menet végén a tömeg vastapssal búcsúztatta a vonulókat.

A 11 napja uralkodó III. Károly brit király éppen szemben foglalt helyet II. Margit dán királynővel a brit királynő temetési szertartásán a londoni Westminster-apátságban. Az idén aranyjubileumát ünneplő Margit 1972-ben ült a dán trónra, és kifejezetten jó viszonyban volt a brit királynővel. Erzsébet halála után Margit meg is változtatta az 50. évfordulóhoz kapcsolódó ünnepségek terveit.

Fotó: Pool / WPA Rota / Reuters
Fotó: Pool / WPA Rota / Reuters

Az évtized társadalmi eseményén más országok uralkodói is tiszteletüket tették, ott volt

  • Naruhito császár és Maszako császárné Japánból (a világ egyetlen császári párja),
  • VI. Fülöp király és Letícia királyné Spanyolországból,
  • Fülöp király és Matild királyné Belgiumból,
  • Vilmos Sándor király és Máxima királyné Hollandiából,
  • XVI. Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia királyné,
  • a marokkói és norvég uralkodók, valamint több európai királyi család tagjai. Az egykori királyi családok tagjai is jelen vannak, így például a Habsburgok is képviseltetik majd magukat.

A felvonulást a Kanadai Királyi Lovasrendőrség lovasrendőrei vezetik, akiket az NHS, brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat négy képviselője követ. Köztük van May Parsons, aki 2020-ban beadta az első koronavírus elleni vakcinát a királynőnek. A királyi család tagjai autókkal mennek Windsorba.

A gyászmenet a Parlament téren haladt át, ahol a hadsereg, a haditengerészet és a Brit Királyi Légierő személyzetéből álló díszőrség állt sorfalat. Ezután észak felé, a Whitehall irányába haladt tovább a menet.

Fotó: Andrew Boyers / Reuters
Fotó: Andrew Boyers / Reuters

(BBC)

A koporsót most átkísérik Londonon keresztül a Wellington-diadalívhez, miközben a Big Ben harangjait félreverik.

14:00 (magyar idő szerint): A koporsó megérkezik a Wellington-diadalívhez, ahol halottaskocsiba rakják. Innen a gyászolók és a kocsi is elindulnak a királyi család nevét adó Windsor-kastélyba.

16:06: A halottaskocsi megérkezik Windsorba, ahol újabb gyászmenet indul. III. Károly király és családtagok gyalogosan kísérik majd a koporsót a windsori kastélyban található Szent György-kápolnához.

17:00: Elkezdődik a gyászszertartás a Szent György-kápolnában.

II. Erzsébet koporsóját a temetésen nem lovak, hanem 138 tengerész húzza. A DW videója szerint ennek oka egy több mint száz évvel ezelőtti majdnem-baleset: Viktória királynő temetésén ugyanis majdnem elszabadultak a koporsót húzó lovak.

De más érdekes szokásokat is tartanak: a királyi méhész például értesítette a királynő méheit, hogy II. Erzsébet meghalt. A legenda szerint ugyanis balszerencsét hoz, ha ezt nem teszik meg.

A Whitehallon, a parlamenttől a Trafalgar térre vezető főutcán a kétperces néma csendet az őrök lovain kívül mindenki szigorúan betartotta. Néma csend volt az addig megállás nélkül pusmogó tömegben.

A szertartásnak vége, a koporsót kiviszik épp az apátságból, a királyi család pedig követi. Körülbelül egy óra alatt Londonon keresztül átviszik a Wellington-diadalívhez.

Fotó: Hannah Mckay / Reuters
Fotó: Hannah Mckay / Reuters

Kétperces néma csend és főhajtás után a Westminster-apátságban elénekelték az új, „God Save the King”, vagyis „Isten óvja a Királyt” változatú angol himnuszt.

Országszerte kétperces néma csenddel emlékeztek meg II. Erzsébetről a szertartás végén, nem volt ez így másképp a reptéri futópályákon sem: kollégánk épp hazafelé tart Londonból, a gépe viszont megállt a kifutón, és csendben várta ki a két percet.

Fotó: Simor Dániel / Telex
Fotó: Simor Dániel / Telex

A szertartáson a királynő közvetlen családtagjai foglaltak helyet a koporsóhoz legközelebb: az első sorban gyermekei, III. Károly király, és felesége Kamilla, Anna királyi hercegnő, és férje Sir Tim Laurence ellentengernagy, mellettük András yorki herceg, valamint Wessex grófja és Wessex grófnője ült.

A királynő legközelebbi családtagjai együtt énekeltek Fotó: Pool / WPA Rota
A királynő legközelebbi családtagjai együtt énekeltek Fotó: Pool / WPA Rota

Mögöttük ült Harry herceg és felesége, Meghan Markle, mellettük Beatrice hercegnő, Edoardo Mapelli Mozzi és Lady Louise Windsor, valamint James, Severn vikomt. Vilmos walesi herceg a sor túloldalán foglalt helyet, mellette fia, György herceg, mellette pedig felesége, Katalin hercegné.

Országszerte így emlékeznek meg ezekben a pillanatokban II. Erzsébetről.

Egy rendőr szolgálat közben elájult a királynő temetési ceremóniája alatt. A Reuters által készített képeken látható, amint a férfit a Királyi Haditengerészet tagjai hordágyon viszik el.

Fotó: John Sibley / Reuters
Fotó: John Sibley / Reuters

A St. John Ambulance nevű civil szervezet szerint a hétvége során több mint 400 ember szorult orvosi segítségre, miközben a sorban álltak a királynő ravatalához. Múlt csütörtökön a Westminster Hallban a királynő koporsóját védő őrök egyike ájult el.

(Guardian)

Canterbury érseke ezután az Isten kegyelmébe ajánlotta II. Erzsébet lelkét, „az örök életre való feltámadás reményében”.

Fotó: Gareth Fuller / Reuters
Fotó: Gareth Fuller / Reuters

A Westminster-apátságon kívül az út el van kordonozva, katonák masíroznak fel és alá. A kordon tömeg felé eső oldalán terepmintás katonák is megjelentek, várhatóan arra készülnek, hogy itt vonul majd el a királynő koporsója Windsor felé.

Fotó: Ferenci Ármin / Telex
Fotó: Ferenci Ármin / Telex

A londoni Stansted reptéren is kíváncsiak az emberek a temetésre, amit élőben közvetítenek egy kivetítőn.

Fotó: Simor Dániel / Telex
Fotó: Simor Dániel / Telex

Justin Welby, Canterbury érseke megemlékezett arról, hogy a királynő a 21. születésnapján megfogadta, hogy életét az Egyesült Királyság és a Nemzetközösség szolgálatának szenteli. „Ritkán tartottak meg ennyire egy ígéretet” – mondta. Szerinte kevés vezetőt övezett olyan szeretet, mint ami a királynő felé irányult halála után is. Welby azt mondta, hogy azokat a vezetőket, akik szolgálnak, szeretet veszi körül és emlékük tovább él, míg azokat elfelejtik, akik kapaszkodnak a hatalomba és a kiváltságaikba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!