Macron a francia elnökválasztás esélyese, de Le Pen öt év alatt nagyon feljött

Két hete, a francia elnökválasztás első fordulója után úgy tűnt, hogy április 24-én rendkívül szoros második forduló jöhet a két legtöbb szavazatot szerzett jelölt, a centrista Emmanuel Macron elnök és a szélsőjobboldali kihívó, Marine Le Pen között. Akkortájt a közvélemény-kutatások – amelyek az első fordulót illetően magyar szemmel egészen pontosak voltak – már-már hibahatáron belülre mérték a két jelöltet, olyan felmérés is volt, amely csupán 51-49-es Macron győzelmet jósolt.

Azóta az olló valamelyest kinyílt köztük, és a legfrissebb adatok összesítése alapján Macron tíz százalékpontos, 55-45 arányú előnyben van Le Pennel szemben.

Az Economist (ennél valamivel bonyolultabb) modellje 95 százalékos esélyt ad Macron, és 5 százalékos esélyt Le Pen győzelmére, azaz teljesen nem kizárható a szélsőjobb győzelme, de nem valószínű a meglepetés.

Ugyanakkor még Macron esetleges győzelme sem feltétlenül megnyugtató az európai integrációban, a NATO-ban és általában véve a klasszikus köztársasági értékekben hívő európai lakosok számára.

Az Európai Unió kormányaként funkcionáló Európai Bizottság eltörlését, a belső uniós határok visszaállítását, a francia EU-hozzájárulás radikális csökkentését, a NATO katonai szárnyának elhagyását, a „francia érdekek” előtérbe helyezését hirdető, bevándorlás- és iszlámellenes Le Pen jelentősen növelte táborát a legutóbbi, 2017-es elnökválasztás óta, amikor sima és súlyos, 66-34 arányú vereséget szenvedett a második fordulóban. Tehát önmagában már az is súlyos fejlemény, hogy kicsit is izgalmas a voksolás.

Le Pen kampányát a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB bank hitelezte, ami jelzi, hogy a magyar kormány melyik jelöltre tesz – bár a lépés bölcsessége a voksolás eredményétől függetlenül minimum megkérdőjelezhető.

Macron szerint a köztársaság a tét

Marine Le Pen a kampányban azt hangoztatta, hogy – szemben az elitista Macronnal – ő a nép egyszerű gyermeke, aki érti az átlagemberek problémáit, és ezek leküzdése érdekében hajlandó és képes a francia érdekeket képviselni a tudjukkik ellen, legyen szó a brüsszeli bürokratákról, a bevándorlókról vagy a nemzetközi tőkéről. Retorikáját ugyanakkor ezúttal kevésbé a nemzet vélt ellenségeire, inkább az inflációra és az elszaladó benzinárakra hegyezte ki, ami az első forduló eredményei alapján bejött neki.

Emmanuel Macron azzal kampányolt, hogy az április 24-i voksolás választás Európa elhagyása és az Európában maradás között, a szekuláris köztársaság feladása vagy elvetése között. Azt hangoztatta, hogy ő képviseli a „köztársaság frontját”, azaz a szélsőjobboldali kormányzást elvető franciákat. Számos francia közéleti személyiség is beállt az elnök mögé, és egy merőben szokatlan felhívásban nemzetközi támogatókat is kapott a Macron-kampány.

A balközép Le Monde francia lapban Olaf Scholz, Pedro Sanchez és Antonio Costa, a német, spanyol és portugál kormányfő is az európai értékek védelmére szólította fel a francia választókat, és azt írták, az egyik jelölt „egy demokrata, aki szerint Franciaország erősebb egy erős és autonóm Európai Unió tagjaként”, a másik pedig „egy szélsőjobboldali, aki nyíltan kiáll azok mellett, akik támadják szabadságunkat és a demokráciát, a francia felvilágosulásból örökölt alapvető értékeinket”. Bár a jelölteket nem nevezték meg, világos, kire és mire gondoltak.

A két jelölt egyetlen tévévitájában szerda este Macron is ezt hangoztatta. Élesen, a megszokott arrogáns stílusában támadta Le Pent, azzal vádolta, hogy radikálisabb, mint az láttatni szeretné, nem tiszteli a köztársaság szekuláris értékeit, nem ért a gazdasági ügyekhez, valamint orosz érdekek hálójában áll. Le Pen visszavágása a szokásos volt: Macron a gazdagok elnöke, és a koronavírus-válság és az elszaladó infláció okozta megélhetési válságot csak elnökváltással lehet megoldani.

A szélsőjobbos és EU-szkeptikus jelöltnek nem jött jól, hogy pár nappal a második forduló előtt az EU csalás elleni hivatala, az OLAF azzal gyanúsította meg, hogy európai parlamenti képviselőként több párttársával együtt elsikkasztott 617 ezer eurót. Ugyanakkor Le Penen az ilyen botrányokkal eddig nehéz volt fogást találni, a jelek szerint táboráról leperegnek az ilyen maradi nagypolitikai ügyek.

Életszínvonaltól a halal vágásig

Az első fordulóban a nemzetközi trendekhez hasonlóan Le Pen és más szélsőjobboldali jelöltek a falvakban és kisebb településeken, az alacsonyabb képzettségű és alacsonyabb jövedelmű választók körében voltak népszerűbbek. Macron és a balszél jelöltje, az első fordulóban 22 százalékkal szorosan a harmadik helyen végző Jean-Luc Mélenchon ezzel szemben a városi és képzettebb népesség körében szerepelt jól, bár ezen a rétegen belül az elnököt nagyrészt az idősebbek és gazdagabbak, Mélenchont nagyrészt a fiatalabbak és szegényebbek támogatták. Az első fordulós eredményeket részletesen itt elemeztük>>>

Ez már öt éve, a 2017-es voksolás idején is így volt, ám a jelek szerint az akkor 34 százalékon végző Marine Le Pen azóta jelentősen növelni tudta táborát. Ennek okait illetően több magyarázat kering.

Az egyik potenciális ok, hogy Le Pen rálépett a Jobbikkal kapcsolatban „néppártosodás” néven emlegetett útra, azaz tudatos imázskampánnyal – ezen belül például rengeteg macskás fotóval – próbálta magát decens jobbközép politikusnak beállítani; valamelyest letekerte az EU- és euróellenes retorikát; és amikor a helyzet úgy hozta, képes volt gyorsan irányt váltani, például az ukrajnai orosz invázió kezdetekor azonnal kifarolt Vlagyimir Putyin mögül, dacára annak, hogy korábban annyira jóban voltak, hogy Le Pen 2017-es kampányát is az oroszok hitelezték.

Mindez nem jelenti, hogy Le Pen és pártja, a néppártosodás útján Nemzeti Frontról Nemzeti Tömörülés névre átkeresztelt formáció egy átlagos jobbközép európai párttá szelídült volna.cLe Pen kampányában továbbra is központi elem volt a bevándorlás- és iszlámellenesség, a választás egy központi ügyévé vált azon terve is, amely lakásukon és a mecseteken kívül betiltaná az arcot takaró fejkendő viselését a muszlim nők számára, valamint – az állatok jólétére hivatkozva – ellehetetlenítené az élő állatok kóser és halal levágását lehetővé tevő módszereket.

A Le Monde például azt írta, Le Pen programja továbbra is alapvetően szélsőjobboldali, csak a csomagolásán tompított valamennyit.

A másik potenciális ok, hogy a technokrata és retorikájában is fellengzős Emmanuel Macron nem tudta (és igazából nem is akarta) megszólítani a társadalom lefelé csúszó rétegeit, és ezzel átengedte a terepet a bal- és jobbszélnek. Az már öt éve borítékolható volt, hogy Macron liberális gazdasági programjára Franciaország jelentős része nem lesz vevő, és az elnök makrogazdasági szinten hiába ért el nyugat-európai összevetésben tisztes számokat, a vagyoni különbségek és az esélyegyenlőség nem javult, ami egyes kutatók szerint nagymértékben hozzájárul a populisták feltöréséhez.

Le Pen erős számaiba valamelyest az is belejátszott, hogy az egykori fő jobbközép erő, a Köztársaságiak (Republikánusok – Les Républicains) összeomlottak. A tábor egy jelentős részére viszont Emmanuel Macron csapott le: az elnök az iszlámmal, bevándorlással és bűnözéssel kapcsolatos retorikájában erősen jobbra tolódott – bár egyes vélemények szerint ezzel csak a francia közvélemény mozgását követte le.

A kampányban ugyanakkor elsősorban Mélenchon szavazóinak begyűjtésére törekedett, például letekerte korábbi nyugdíjreform-terveit, meghirdette a fosszilis energiahordozók feladását, sőt még kedvenc rapperéről is beszélt, hogy meggyőzze a Mélenchon-párti elővárosi fiatalságot. (Arról itt írtunk részletesebben, hogy a második forduló egyik nagy kérdése, hogyan oszlanak majd meg a kiesett jelöltek szavazói.)

Ha ez sikerül, akkor 2002 óta először fordul majd elő, hogy az elnök újrázni tud

– Macron két elődje, a szocialista François Hollande és a jobbközép Nicolas Sarkozy csak öt-öt évet kapott, előttük a jobboldali Jacques Chirac volt képes két ciklust kitölteni 1995 és 2007 között (Chirac első ciklusa hétéves volt, egy 2000-ben tartott népszavazáson rövidítették öt évre az elnök megbízatását).

MKB, frexit, európai hadsereg

Az MKB Le Pennek nyújtott 10,6 millió eurós (közel 4 milliárd forintnyi) hitele nélkül jóval nehezebb lett volna a szélsőjobb kampánya, miután francia (vagy más nyugat-európai) pénzintézetek nem nagyon szeretnek nyíltan soviniszta politikusokat pénzelni (bár kevésbé nyilvánosan azért igen).

Ebben szerepet játszik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz Európai Néppártból való kisasszézása óta próbál egy jobbos-szélsőjobbos pártcsaládot létrehozni többek között Le Penék részvételével, azaz potenciális szövetségeséről van szó. A dolog egy kapcsolódó értelmezési kerete, hogy Marine Le Pen – Orbánhoz hasonlóan – szereti azt hangoztatni, hogy az Európai Unió további mélyítése és bővítése szükségtelen rossz, ehelyett a szuverén nemzetek Európája, más szóval az integráció gyengítése a jövő.

Ez jelentős részt összecseng a hasonló húrokat pengető orbáni retorikával.

Ezzel együtt a Fidesz a jelek szerint hazárdírozós kedvében van, miután Le Pen győzelme stratégiai szempontból nem lenne különösen előnyös Magyarország számára. A francia EU-hozzájárulás radikális csökkentése nem tenne jót a magyar állam pénzügyi helyzetének (bár az is tény, hogy az Európai Bizottsággal szembeni viták miatt jelenleg eleve nem jön pénz Brüsszelből); Le Pen alatt elképzelhetetlen az Orbán által is többször támogatott macroni terv egy francia–német vezetésű európai hadsereg létrehozásáról; a NATO gyengítése Putyin ukrajnai háborúja alatt nem tűnik kifejezetten jó dolognak Magyarország biztonságára nézve.

Marine Le Pen megválasztása pedig sok nyugati politikus félelmei szerint végső soron az EU jelenlegi formájának a végét jelentené, amit feltételezhetően a magyar kormány sem szeretne.

Az egy másik kérdés, hogy Macron megválasztása esetén mennyit számít majd ez. Macron az MKB-hitelt az elnökjelölti tévévitában is felhozta, és egy kampányrendezvényen beszólogató tüntetőnek is azt mondta, hogy „megteheti, mert ez nem Magyarország”. Ugyanakkor az elnök korábban már többször elővette Orbánt mint illiberális mumust kampányhelyzetekben, miközben pragmatikus kérdésekben egyáltalán nincs szakadék a jelenlegi magyar és francia kormány között. Ahogy pedig a német politikának is csak mérsékelten büdös a magyar kormány, úgy jellemzően Párizsban is inkább az a lényeg, hogy Orbánnal és beosztottjaival mennyire lehet alkudozni a francia stratégiai érdekek megvalósítása terén.

Utóbbit illetően persze akadhatnak még gondok a lényegi ügyekben is. Emmanuel Macron továbbra sem tett le róla, hogy egy „stratégiailag autonóm” Európai Uniót faragjon, amely magyarul nagyjából azt jelenti, hogy egyes gazdasági és külpolitikai kérdésekben több uniós jogkört, egyszerűbb döntéshozatalt és nagyobb európai egységet akar. Bár elért fontos eredményeket, a folyamat nyögvenyelősen ment, és kérdés, hogy Macron újrázása esetén a következő öt évben mennyire lesz összeegyeztethető az EU-ból és a NATO-ból olykor kikacsingató orbáni pávatánccal.