Egy héttel a francia elnökválasztás második fordulója előtt sikkasztással vádolták meg Marine Le Pent

2022. április 17. – 20:05

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyjából 620 ezer euró elsikkasztásával vádolta meg az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) a franciaországi elnökválasztás első fordulójában az öt évvel ezelőttinél is jobb eredményt elérő Marine Le Pent és több párttársát, köztük az apját is. – írja a Guardian.

Az OLAF szerint Le Penék az Európai Parlamentben ülve sikkaszthatták el az EU-s forrásokat, amelyeket aztán pártfinanszírozásra költhettek el Franciaországban. Az ügyről beszámoló, Mediapart nevű francia oknyomozó portálon megjelentek szerint az OLAF márciusban tájékoztatta a francia nyomozókat arról, hogy Le Pen 137 ezer eurót téríthetett el EP-képviselőként 2004 és 2017 között. Egy anonim résztvevő elmondása szerint 2010-ben például a szélsőjobbos politikus 5000 eurós értékben foglalt hotelszobákat a párttagoknak egy konferenciára hivatkozva, a valóságban azonban a párt elnökségének kérdését vitatták meg.

A szervezet Jean-Marie Le Pent, a politikus apját, Louis Aliotot, a párt korábbi alelnökét – és Le Pen volt élettársát –, valamint Bruno Gollnischt, a párt egyik nagyágyúját említi még az anyagban. Az érintettek egyikét sem vádolják azzal, hogy saját célra sikkasztottak volna EU-s pénzeket, de természetesen így is mindannyian tagadták a vádakat. Le Pen azt is mondta, hogy tudomása szerint semmit nem csinált rosszul, az azonban biztos, hogy a politikus ellen már 2018 óta folyamatban van egy nyomozás uniós források nem rendeltetésszerű felhasználása miatt.

„Marine Le Pen vitatja az állítások valódiságát, még úgy is, hogy egyelőre nem is ismeri a részleteket. Ez egyértelmű manipuláció, amin egyébként sajnos nem vagyok meglepődve”

– mondta Rodolphe Bosselut, a politikus ügyvédje, hozzátéve, hogy megdöbbentőnek tartja a szervezet eljárását, amelyben szerinte több mint 10 éves tényállásokat hánytorgatnak fel. Bosselut szerint ügyfelét sosem idézte be semmilyen francia bíróság, megkérdezni is csak öt év elteltével sikerült, az európai hatóságok pedig szerinte meg sem küldték neki a végleges jelentést az ügyről.

Az ügy éppen egy héttel azelőtt robbant ki, hogy Le Pen az elnökválasztás várhatóan nagyon szoros második fordulójában ismét összecsapna Emmanuel Macron francia elnökkel. A politikus pártjának szóvivője természetesen nem is hagyta ezt szó nélkül, szerintük furcsa, hogy éppen most került elő ez az ügy. Ahogy arról korábban részletesen írtunk, a várakozásoknak megfelelően egy hét múlva Emmanuel Macron centrista-liberális elnök és a szélsőjobbos Marine Le Pen között dől el a francia elnökválasztás második fordulója, az azonos felállás ellenére azonban nem teljesen az öt évvel ezelőtti menet újrajátszásáról van szó.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől