Sokáig lefutottnak tűnt, de a hajrára már a szélsőjobbos áttörés sem elképzelhetetlen a francia elnökválasztáson

Március elején a francia elnökválasztás már-már lefutott ügynek tűnt. Emmanuel Macron elnök támogatottsága az ukrajnai orosz inváziót követően erős növekedésnek indult, miután a háború kiszorította a hírekből az elnökválasztási kampányt, az ellenzék nem tudta tematizálni a politikai napirendet, Macron pedig kapott az alkalmon, és a nemzetet felelősen vezető nagy diplomata szerepében próbált megjelenni. Eközben kihívói a jobb- és a balszélen oroszbarát múltjuk miatt magyarázkodtak, a középre húzó jelöltek támogatottsága pedig eleve sosem volt igazán kiugró.

Ehhez képest az utóbbi két-három hétben teljesen megfordult a helyzet. Macron népszerűsége elkezdett visszaesni a háború előtti szintre, miközben az egykori putyinista Marine Le Pen, a jobbszélről középre tartó Nemzeti Tömörülés (korábbi Nemzeti Front) jelöltje jelentősen feljött, és elkezdte megközelíteni az elnököt. Le Pen nyomában pedig a balszél veteránja, Jean-Luc Mélenchon emelkedett ki a mezőnyből.

A közvélemény-kutatások alapján ezzel együtt is az öt évvel ezelőtti meccs újrajátszása a legvalószínűbb.

A kétfordulós választás első etapját vélhetően a centrista Macron nyeri szorosan Le Pen előtt, a második fordulóban pedig Le Pen a magasabb elutasítottsága miatt elvérezhet.

Ugyanakkor a trendek alapján még ez sem feltétlenül lefutott: míg március közepén 59-41-re mérték Macront a második fordulóban Le Pen ellen, a mostani felmérések már csupán 53-47 arányú Macron-győzelmet jósolnak, azaz a különbség közelít a hibahatárhoz (a felmérések hibahatára pedig, mint a magyar választásokon is kiderült, egyre tágabb).

Le Pen előnyére fordította legfőbb gyengeségét

Kissé paradox módon Marine Le Pen az ukrán háborúnak köszönheti feltámadását. A Nemzeti Tömörülés vezetője hosszú ideje Putyin-pozitív, olyannyira, hogy korábban Oroszországból pénzelték őt és pártját. (Le Pennek az idei elnökválasztás előtt már nem az oroszok, hanem a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB nyújtott hitelt a kampányra, 10,6 millió euró, azaz mintegy 4 milliárd forint értékben.) Ugyanakkor pár éve még hiába beszélt nyíltan arról, hogy azonos politikai értékeket vall Vlagyimir Putyinnal, és hiába támogatta öt évvel ezelőtt nyíltan őt az orosz elnök, a francia jobbszélen Le Pen az ukrán válság alatt mégis a mérsékeltebb szereplő volt.

„Marine Le Pen elég okos volt ahhoz, hogy egy mérsékelt álláspontra váltson”, például az invázió elején elhatárolódott Putyintól, elítélte a háborút, azonnal hajlandó volt befogadni az ukrán menekülteket, és az oroszbarát retorika helyett az inflációra és az alacsony keresetű rétegek nehézségeire összpontosította kampányát, vélte a Le Monde francia balközép lap egy elemzője.

A választás előtti napokban például az orbáni példából tanulva azt hangoztatta, hogy az orosz gáz és olajimport beszüntetése „tragédia lenne a francia családok számára”, és azt ígérte, megvédi „a francia családok jólétét”.

A Fideszhez és más jobbpopulista formációkhoz hasonlóan Le Pen korábban is a szociális ígéretekre összpontosított kampányában, például 30 éves kör alatt szja-mentességet, az energia áfájának csökkentését és az „alapvető termékek” áfájának eltörlését, valamint nyugdíjemelést hirdet, és a nyugdíjkorhatár emelése miatt bírálja Macront.

A Nemzeti Tömörülés vezetője eleve évek óta próbálja néppártosítani szélsőjobbról indult pártját, és ugyan a bevándorlásellenesség, az iszlám jelképek elleni támadások vagy a „franciák elsőbbségét” hirdető szólamok megmaradtak, tudatosan próbálja moderálni saját és párttársai retorikáját, és egyebek mellett ma már az Európai Unióból és az euróból sem akarja kiléptetni Franciaországot. Az imázsváltás keretében manapság Marine Le Pen a bevándorlók becsmérlése helyett/mellett macskás képekkel próbálja az emberi arcú politikus szerepét adni (olyannyira hogy még macsaktenyésztői engedélyt is szerzett).

Ennek ellenére arról szó sincs, hogy ne maradt volna erősen iszlám- és bevándorlásellenes és EU-szkeptikus, és az sem változott, hogy Franciaországot kivonná a NATO katonai szárnyából. Azaz megválasztása esetén sem az unió, sem az euroatlanti szövetség nem maradna a régi, sőt. Inkább az a helyzet, hogy a nacionalista politikát egy kis szociális populizmussal öntötte le a tábor szélesítése érdekében.

Elhalt az új szélsőjobb, nem kell a munkásoknak a szélsőbal

A másik oldalról Le Pen abból is profitált, hogy vele ellentétben a másik széljobbos induló, a berobbanása után a felmérésekben Le Pen nyakára érő Éric Zemmour kampánya összeomlott az ukrán válság közepette (a francia szélsőjobboldal belső harcáról itt írtunk korábban). A pontos okok vélhetően ennél összetettebbek, de Zemmour megítélésének nem tett jót, hogy az invázió kezdetén elutasította a menekültek befogadást, miközben ez kifejezetten népszerű dolog volt a franciák körében.

Zemmour tanácsadói szerint az is rontotta a szélsőjobbos publicistából lett elnökjelölt renoméját, hogy az ő támogatói inkább a politikailag tájékozott városi rétegekből kerültek ki, míg Le Pen táborát a napi történéseket kevésbé követő, általában apolitikusabb rétegek alkotják, ezért Zemmour számára nagyobb népszerűségvesztést okozott a Putyin-barát múlt és jelen. Egyes elméletek szerint viszont Zemmour bukásából Le Pen profitált: Zemmour támogatóinak egy jó része jobb híján a mérsékeltebbnek bizonyuló Le Penhez vándorolt.

Ezzel szemben Jean-Luc Mélenchon számára nem okozott nagy problémát NATO-ellenes retorikája, bár a 70 éves szélbalos politikus esetében vélhetően senki nem lepődött meg régóta hangoztatott külpolitikai nézetein. Mélenchon ugyanakkor – Le Penhez hasonlóan – a szociális kérdésekre összpontosított, egy rendkívül részletes tervvel állt elő a francia életkörülmények fenntartása és fenntartható javítása végett, és egyebek mellett az elnöki rendszer lebontását és „a népszuverenitás visszaállítását” ígérte.

A dolog iróniája, hogy míg célja eredetileg a munkásosztály visszacsábítása volt a szélsőjobbról, ez nem sikerült; az egyebek mellett deglobalizációt hirdető és a konzumerizmust bíráló platformja inkább a városi fiatalabb balos rétegek körében népszerű.

Macront Ukrajnától a McKinsey-ig az ág is húzza

Az utóbbi hetekben már Macron számára is elillant az ukrán háború kezdeti népszerűségnövelő hatása, sőt ma már inkább a korábban szintén egészen oroszbarát elnök kényszerült magyarázkodásra, amiért nem elég kemény, vagy pont ellenkezőleg, nem elég visszafogott.

Az elnök számára a választás előtti napokban például az okozott fejtörést, hogy Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő azzal vádolta a Putyinnal gyakran telefonáló Macron, hogy „bűnösökkel alkudozik”, és a szankciók elodázása miatt bírálta Párizst. Erre Macron megalapozatlannak és botrányosnak nevezte a kritikát, illetve antiszemitázással reagált, mire a lengyel kormány bekérette a francia nagykövetet.

Az ilyen botrányok természetesen hozzájárultak a kemény és rátermett nemzetközi vezető képének aláásásához, amelyet Macron a válság alatt sugározni próbált. Erre pedig Le Pen is rájátszott, azt hangoztatta, hogy Macron megbukott, mint vezető.

Az elnök számára az sem jött jól, hogy világossá vált, a francia hírszerzés nem állt a helyzet magaslatán az ukrán válság előtt és alatt. Az utóbbi hetekben pedig a háborútól függetlenül is megtalálta a botrány Macront, miután a főügyészség vizsgálatot indított, amiért a McKinsey nevű, a világ legdrágább PowerPoint-prezentációinak előállítására szakosodott tanácsadócég súlyos pénzeket zsebelt be állami megbízásokból, miközben tíz éve nem fizetett társasági nyereségadót Franciaországban.

Bár a botrány arca a McKinsey lett, a dolog messze túlmutat ezen az egy vállalaton: a francia kormány Macron alatt kétszer annyi pénzt költött külső tanácsadókra, mint az előző vezetés. Ez pedig ismét előtérbe hozta a Macron vezetési stílusával szembeni régi bírálatokat, amelyek szerint az elnök és körei elitista technokraták, akik nem törődnek a néppel.

Elvileg nem lesz újdonság, de

Macron első öt évében ennél súlyosabb botrányokat is túlélt. Az eredetileg a dízelüzemanyag megadóztatása miatt kitört sárgamellényes tüntetések, a munkajogi védelem leépítését kísérő sztrájkok, a koronavírus-járvány minimum felemás kezelése, valamint az egész fejlett világon végigsöprő inflációs hullám fényében az elnök megítélése 2018 eleje óta negatív (azaz többen elégedetlenek vele, mint elégedettek).

Franciaország azonban gazdasági téren nyugat-európai szinten jól teljesített Macron alatt, a munkanélküliség 13 éves mélyponton volt. Bár az 5,1 százalékos infláció sokat rontott a gazdasági liberális Macron és sokat javított a szociális populizmusban utazó Le Pen esélyein, európai összevetésben ez is az alacsonyabb értékek között van. Másfelől régi bírálat az elnökkel szemben, hogy a vagyoni egyenlőtlenségek nőttek, az alacsony jövedelműek helyzete nem sokat javult, sokan Le Pen népszerűségét is ezzel magyarázzák.

Ezzel együtt Macron megítélése inkább javult az utóbbi időszakban, már ha hinni lehet a közvélemény-kutatásoknak.

Ha a felmérések bejönnek, az azt jelentené, hogy az idei voksolás nagyon hasonlóan alakul majd a 2017-es első fordulóhoz,

amikor Macron 24 százalékkal végzett az első fordulóban az élen, Le Pen 21,3-mal lett második, Mélenchon pedig alig lemaradva negyedik lett 19,6 százalékkal.

Azóta annyi történt, hogy Macron rendpárti jobbratolódásával elhappolta a 2017-ben még harmadik helyen befutó Köztársaságiak (Republikánusok – Les Republicans) táborának egy jelentős részét, és a jobbközép idei jelöltje, Valérie Pécresse egy rövid fellángolást leszámítva nem tudott veszélyessé válni. Szintén nem állt fel az előző elnök, François Hollande idején összeomlott baloldal, a szocialisták jelöltje, Anne Hidalgo párizsi polgármester elenyésző támogatottsággal bír.

Így maradt a Macron–Le Pen–Mélenchon trió, kihívóik gyengesége miatt a 2017-esnél kicsit erősebb Macronnal és Le Pennel. Macron az utolsó összesítések szerint 26, Le Pen 23, Mélenchon 17 százalékra számíthat, míg Zemmour 9, Pécresse pedig 8 százalékra csúszott vissza.

Két hét múlva dől el a második körben

A nagy talány a második forduló: az Economist modellje például 77 százalék esélyt ad Macronnak, de a tendencia az elmúlt hetekben erősen romlik az elnök számára. A mostani 53–47-es Macron-győzelmet jósló felmérési átlag pedig súlyos változás ahhoz képest, hogy öt éve a második fordulóban Macron 66–34 százalék arányban verte Le Pent.

A Macronnak kedvező jóslatok szerint egy erős első fordulós Le Pen-szereplés beindíthatja az ilyenkor szokásos, szélsőjobb ellenes mozgósítást a második fordulóra; a borúsabb kommentárok szerint a felmérések azt jelzik, hogy Le Pen kitört a szélsőjobbos kalitkából, és ma már jóval alacsonyabb az elutasítottsága, mint öt, vagy akár egy-két éve.

A Le Pennel szembeni elutasítottság csökkenését jelzi, hogy Valérie Pécresse pénteken közölte, ha nem jut a második fordulóba, egyik talpon maradó jelöltet sem támogatja. Öt éve a konzervatív jelölt, François Fillon még Macron támogatására buzdította (Pécresse-énél jóval nagyobb) táborát.

A jobbszél feltörésének pedig akkor is súlyos üzenetértéke van, ha nem nyer Le Pen. „Ha a második körben a Macron–Le Pen párharcban a szélsőjobb a történetében először átlépi a 40 százalékot, az mégis egy vereség benyomását is fogja kelteni” – mondta Brice Teinturier, az Ipsos közvélemény-kutató intézet igazgatója.

A Politico forrásai szerint a választást Washingtonban is remegő térdekkel követik, miután egy Le Pen-győzelem geopolitikai katasztrófa lenne az Egyesült Államok számára, ami az Oroszország elleni fellépést és általában véve az észak-atlanti szövetség jövőjét is veszélybe sodorná.

Az MKB-hitel alapján a voksolás a magyar kormánykörök fantáziáját is megmozgatta, és Le Pen személyében örülnének egy nativista-nacionalista partnernek az EU-ban – vagy legalábbis az integrációpárti Macron gyengítésének. A Fidesz és a Nemzeti Tömörülés közti közeledés nem új dolog, régi terv, hogy a jobbközép Európai Néppártból kisasszézó magyar kormánypárt más jobbpopulista erőkkel próbált szövetkezni az európai színtéren.

Ugyanakkor a formális szövetség létrehozását erősen gátolja, hogy a jobbszél nacionalista erői számos kérdésben nem jutnak dűlőre, például az erősen oroszellenes lengyel kormánypárt számára nem szalonképes szövetséges Le Pen (és a jelek szerint az ukrajnai konfliktusban tanúsított magatartása miatt a Fidesz is egyre kevésbé).

Az mindenesetre érdekes kérdés, hogy a számos pragmatikus kérdésben a Fidesz-kormányhoz elég közel álló Macron esetleges bukása, és a Magyarország biztonságát garantáló NATO, valamint a Magyarország úgy-ahogy gazdasági jólétét biztosító EU egységét veszélyeztető Marine Le Pen megválasztása milyen stratégiai előnyökkel járna Magyarország számára.