A szélsőjobboldal belső harcáról is szól a francia elnökválasztás

Húsz évvel ezelőtt, 2002. április 21-én csapott le a villám a francia politika derült egéből. Ezen a napon, az elnökválasztás első fordulóját követően Jean-Marie Le Pen, a szélsőjobboldal vezetője – az Ötödik Köztársaság történetében először – bejutott a fontos szavazás második fordulójába a szavazatok 16,86 százalékával. Legyőzte az akkori miniszterelnököt, Lionel Jospint, a szocialista párt hivatalos jelöltjét, aki csak 16,18 százalékot kapott.

Jospin a vereséget tudomásul véve még aznap este úgy döntött, hogy visszavonul a politikai élettől; a küzdőtéren Jean-Marie Le Pen Jacques Chirac addigi köztársasági elnökkel került szembe, aki megpróbálta egy második ciklusra is elnyerni a tisztséget. Az első fordulót 19,88 százalékkal megnyerő Chirac a második fordulóban a szavazatok 82,21 százalékával jelentős győzelmet aratott. A „szovjet” arányú választási eredmény annak a „köztársasági frontnak” volt köszönhető, amelyet a baloldal és a jobboldal azért hozott létre, hogy gátat vessen a szélsőjobbnak.

A szélsőjobboldal akkori látványos belépője a francia politikai színtérre csak a kezdet volt. 2007-ben Jean-Marie Le Pen negyedik lett az első fordulóban a szavazatok 10,44 százalékával (a jobbközép Nicolas Sarkozyt aztán 53,06 százalékkal választották meg elnöknek), 2012-ben lánya, Marine Le Pen, aki apja helyébe lépett a Nemzeti Front élén, a szavazatok 17,90 százalékát szerezte meg (az elnök a baloldali François Hollande lett a szavazatok 51,64 százalékával a második fordulóban Sarkozy ellenében).

2017-ben Marine Le Pen az első fordulót sikeresen vette a szavazatok 21,30 százalékával, míg a másodikban vereséget szenvedett a 66,10 százalékot szerző Emmanuel Macronnal szemben. A szavazataik száma folyamatosan nő, ami azt mutatja, hogy a szélsőjobb mély gyökereket vert a francia társadalomban.

Fennáll a veszélye, hogy a történelem megismétli önmagát. Noha az új, 2022-es választáson tucatnyi jelölt áll sorba, valamennyi felmérés azt mutatja, hogy ismét Marine Le Pen és Emmanuel Macron kerül majd szembe egymással a végén.

Ugyanakkor ez alkalommal a szélsőjobboldali politikai küzdelem némiképp megváltozott.

Éric Zemmour 2021 végén robbant be a francia politikai színtérre, és radikális megnyilvánulásai nagymértékben destabilizálták Marine Le Pent, aki hosszú évek óta próbálja „tisztára mosni” a Nemzeti Frontot, oly módon, hogy kevésbé radikális álláspontokat képvisel a bevándorlást és a biztonságot illetően. Ennek a stratégiának a célja az erőszakos megnyilvánulásoktól megrettenő konzervatív jobboldali szavazók megnyerése.

A Le Figaro napilap vitákban edzett volt újságírója a szélsőjobboldal klasszikus, bevándorlásellenes és biztonsággal kapcsolatos témáit átvéve, és szándékosan keverve az iszlám és az iszlamizmus fogalmait ugyanakkor sikeresen Visszahódítás (Reconquête) elnevezésű pártjához csábított sok embert, akiknek köre immár a neonáci szélsőjobboldaltól a konzervatív jobboldalig terjed. Olyan választókról van szó, akiket érzékenyen érint a „nagy felcserélés”, vagyis az a rasszista összeesküvés-elmélet, amelyet Zemmour is hangoztat, és amely azzal kapcsolatban kelt félelmet, hogy az európai lakosságot muszlim lakosságra cserélnék.

Zemmour ezt az elméletet programjában olyan sokkoló javaslatokkal fűszerezi, mint például a külföldi eredetű keresztnév adásának tilalma a jövőben születő gyermekekre vonatkozóan, vagy egy „bevándorlási és kitoloncolási minisztérium” létrehozása, amely repülőgépekkel rendelkezne a „nemkívánatos külföldiek” eltávolításához. Versengésük ellenére az első forduló előtt másfél héttel a felmérések szerint a két jelölt a szavazatok közel 30 százalékára számíthat együttesen, Marine Le Pen egyértelmű előnye mellett. Ilyen még nem volt!

Hogy jutott idáig Franciaország? Fabrice d’Almeida történész és a jelenkori történelem tanára szerint sikerük titka a „transzgresszió”, a szélsőjobboldal politikai hagyománya. „Annak bemutatása, hogy képes megszegni a normákat, hangosan hirdetni véleményét, illetve mindenhol és mindig egyetlen témát, a biztonság és a bevándorlás témáját sulykolni, ez jellemző ezekre a politikusokra, például Donald Trumpra és Éric Zemmourra” – írta a Le Monde napilapban.

A semmiből induló, de az évek során az összes televíziós platformra való számos meghívása révén kialakított népszerűségét kihasználó Éric Zemmour néhány hét alatt egyesíteni tudta a különböző „jobboldaliakat”, amire Jean-Marie Le Pen és lánya húsz év alatt sem volt képes. Látva, hogy fordul a széljárás, pártjának megalapítását és a közvélemény-kutatásokban bemutatott szárnyalását követően a Nemzeti Tömörülés számos tagja is hamar csatlakozott hozzá.

A legnagyobb – és a legszimbolikusabb – fogás a 32 éves Marion Maréchal, Marine unokahúga volt, aki számos szélsőjobboldali számára a mozgalom újjászületését jelképezi. „Ő mindig is a jobboldaliak összefogásáért küzdött” – ezzel üdvözölte hívei között Zemmour. A volt képviselő, aki 2017 óta visszavonult a politizálástól és Lyonban egy politikatudományi intézetet hozott létre az erőteljesen jobboldali elit számára, úgy véli, hogy a francia szélsőjobb győzelmét a „kultúrharc” fogja elérni, vagyis egy olyan elmélet, amelyet Antonio Gramsci dolgozott ki a harmincas években, aki nem volt más, mint... az Olasz Kommunista Párt egyik alapítója.

Ez a látványos tömörülés azonban mindenekelőtt felélesztette a gyűlöletbeszédet és az elszámolásokat a francia szélsőjobb különböző áramlatai között. A Nemzeti Tömörülés néhány régi tagja, akik „átálltak az ellenséghez”, távozásukat éppen azzal indokolták, hogy korábbi pártjuk „fanatikus szektává” vált. Marine Le Pen hívei szerint Zemmour pusztán Macron kezére játszik, és azzal vádolják a volt újságírót, hogy jelöltjük bukását akarja.

„Nem azért küzd, hogy nyerjen, hanem azért, hogy kinyírja a Nemzeti Tömörülést” – fejti ki Marine Le Pen, aki a politikai középre törekvésének keretében rámutat, hogy Zemmourt nácik is támogatják. Mégpedig ugyanazok, akiket néhány éve a Nemzeti Front soraiban láthattunk, mielőtt Le Pen úgy döntött, kizárja őket a pártból, hogy az „eladhatóbb” legyen. Vannak köztük identitáriusok, tradicionalista katolikusok, neofasiszták, sőt ott van Jean-Marie Le Pen is, akit a bíróság által is elmarasztalt rasszista kirohanásai miatt eltávolítottak a Nemzeti Frontból. Ez is az „apagyilkosság” egy módja Marine Le Pen részéről...

Éric Zemmour a maga részéről azzal igazolja politikai szerepvállalását, hogy Marine Le Pennek szerinte „semmi esélye” arra, hogy köztársasági elnökké válasszák. „Veszített 2012-ben, 2017-ben, és veszíteni fog 2022-ben is” – ismételgeti gyűlésein. Mindennek ellenére a Nemzeti Tömörülés vezetője úgy döntött, hogy nem vív pozíciós háborút Zemmour ellen. Tovább folytatja Franciaország „felszántását”: a terepen akar találkozni a franciákkal. Ez egy „visszafogott” kampány, amely a franciák vásárlóerejére, nem pedig a bevándorlásra és a biztonságra épül, ellentétben a volt újságíró kampányával, aki a nagygyűléseket, a hangos nyilatkozatokat és az ellenfeleivel való konfrontációt választotta.

Ez a stratégia meghozta az eredményeit, mivel Marine Le Pen immár valamennyi felmérésben átlagosan nyolc százalékponttal vezet Zemmour előtt. Utóbbi több intézet szerint 10 százalék alatt van, holott sokáig kacérkodott a 13-14 százalékkal is.

Zemmourt az Oroszország által február 24-én megindított ukrán háború lökéshulláma is megrázta.

Az ország lerohanása előtt egyértelműen Vlagyimir Putyin mellett foglalt állást, aki továbbra is példakép számára: megvédi a nemzeti narratívát a globalizációval szemben, és tekintélyt mutat országa irányításában.

Marine Le Pen ezzel szemben az ukrajnai agresszióval kapcsolatban visszafogottan nyilatkozott, noha soha nem titkolta, hogy támogatja az orosz elnök politikáját, ugyanazokból az okokból, mint Zemmour. A Kreml ura értékelte is ezt a támogatást, mivel az orosz bankok Vlagyimir Putyin jóváhagyásával segítettek Marine Le Pennek finanszírozni jelöltségét a 2017-es kampányában.

Idén is támaszkodhat több európai szélsőjobboldali vezető segítségére, és Orbán Viktoréra is, aki tavaly decemberben fogadta is őt Budapesten. Emellett a jelöltként nyilvánosságra hozott vagyonbevallásából az is kiderül, hogy a részben Mészáros Lőrinc tulajdonában álló magyar MKB Bank 10,6 millió eurós hitelt nyújtott a kampánya finanszírozására.

A közvélemény-kutatásokra tekintettel Emmanuel Macron stábja tehát Marine Le Pent vette célba, nem Éric Zemmourt.

A jelenlegi elnök környezetében azonban nem akarnak idő előtt győztest hirdetni, ha újra Marine Le Pen lesz az ellenfél, aki 2017-tel szemben most a közép felé húzódott, hogy megszabaduljon a rossz, szélsőjobboldali imázsától. Éppen ezért támogatói – köztük több miniszter – habozás nélkül tüzet nyitottak a Nemzeti Tömörülés vezetőjének programjára, kiemelve, hogy ő „az országra legveszélyesebb ember”, és ha valaha megválasztanák, „az maga lenne a nemzeti meghasonlás, majd jönne a polgárháború”.

Mások felhívják a figyelmet Marine Le Pen kampányának hatékonyságára, és arra, hogy mennyi helyen fordult meg Franciaországban. „Nem látható, de tudja, hogyan kell kampányolnia. Ott van a terepen, a piacokon. Hiba lenne elfeledkezni róla” – folytatja Aurore Bergé, Macron a Köztársaság lendületben (La République en marche) pártjának egyik képviselője. Még ha senki nem is akarja elhinni, sokaknak ott motoszkál a fejében Donald Trump meglepetésszerű győzelme az Egyesült Államokban 2016-ból.

Az ukrajnai háború azonban teljesen felborította ezt a szokatlan elnökválasztási kampányt. Emmanuel Macron köztársasági elnöki és az Európai Unió Tanácsának júniusig betöltött francia elnökségének vezetőjeként betöltött státusza miatt úgy döntött, hogy nem vitázik versenytársaival. „Nem zárkózom el a vitától – mondta azonban. "Ahelyett, hogy olyan gyűléseket tartanék, ahol az emberek megtapsolnak, mert már meg vannak győzve, inkább vitatkozom a franciákkal, ezzel tartozom nekik.” Ez a döntés kiváltotta ellenfelei dühét. Nicolas Dupont Aignan, a 2 százalékon álló nacionalista jobboldali jelölt elítélte Macron „elnöki besurranását”, míg Zemmour azzal vádolta, hogy „el akarja lopni a választást”.

Gérard Larcher, a szenátus jobboldali elnöke és így a második legmagasabb közjogi méltóság is figyelmeztette az újrázni kívánó elnököt: „Az, ha valaki vezet a közvélemény-kutatásokban, nem elég ahhoz, hogy átugorja a választást, és formaságnak tekintse, már csak a demokrácia iránti tiszteletből sem. A demokratikus találkozást nem lehet kihagyni. Ha nincs kampány, felmerül a győztes legitimitásának kérdése” – jelentette ki.

Emmanuel Macronnak, aki a közvélemény-kutatások szerint már az első fordulóban is 29–31 százalékra számíthat, komoly esélye van arra, hogy április 24-én este elnyeri második mandátumát. „Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni, hogy ha a második körben a Macron–Le Pen párharcban a szélsőjobb a történetében először átlépi a 40 százalékot, az mégis egy vereség benyomását is fogja kelteni” – figyelmeztet Brice Teinturier, az Ipsos közvélemény-kutató intézet igazgatója. És a húsz évvel ezelőtti helyzettel szemben a „villám” most az utcán is lecsaphat.