Macron diktálta a tempót a francia elnökjelölti vitán

2022. április 21. – 01:34

Macron diktálta a tempót a francia elnökjelölti vitán
Emmanuel Macron és Marine Le Pen a stúdióban – Fotó: Ludovic Marin / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lezajlott Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje és Emmanuel Macron francia elnök utolsó elnökjelölti vitája, amelyet itt lehet visszanézni. Nem először csapott össze egymással a két politikus, 2017-ben végül Macronnak szavaztak bizalmat a franciák. Most 11 millió olyan francia van, aki a választás első fordulójában nem ezekre a jelöltekre szavazott, a vita az egyik legfontosabb utolsó lehetősége a jelölteknek, hogy a billegő szavazókat meggyőzzék a saját alkalmasságukról.

Bár a közvélemény-kutatások nagyjából 4-5 százalék előnyt adnak Macronnak, fontos megjegyezni, hogy az elnök közel sem zökkenőmentes ciklust tudhat maga mögött. Ugyanakkor elég egyértelműnek tűnik, hogy a jelenlegi államfő jól szerepelt a vitán, amivel még nagyobbra nyithatja az ollót saját maga és a Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje között.

Erősen kezdett Macron

A moderátorok Gilles Bouleau és Léa Salamé voltak. A legfontosabb kérdések a francia vásárlóerő, a környezetvédelem, a társadalmi modell (nyugdíj, egészségügy, eltartottság), az orosz-ukrán konfliktus, az oktatás, valamint végül a biztonság és a bevándorlás voltak.

A vitát Le Pen kezdhette – ezt előzőleg sorsolással döntötték el. A szélsőjobboldali politikus azzal támadta Macront, hogy szerinte 10 franciából 7 úgy gondolja, az elmúlt 5 évben a jövedelme veszített a vásárlóerejéből – ő ezért például adót csökkentene, „jobban elismerné munkát”, és támogatná az elesetteket. Az elnök szinte azonnal visszaszúrt Le Pennek azzal, hogy a programjában egy szó sem esik például a munkanélküli segélyről, és hiába beszél az elesettek támogatásáról, a fogyatékossággal élő felnőttek támogatásával kapcsolatos parlamenti vitákra el se ment.

A háború mellett Le Pen magyar hitele is feljött

A másodikként kitárgyalt, egyik legfontosabb téma a külügy kérdése volt, különös tekintettel az orosz-ukrán háborúra és az EU-ra. Mindkét fél azon a véleményen volt, hogy Franciaország támogassa Ukrajnát fegyverrel, pénzzel, és azzal, hogy fogadja a menekülteket, valamint elősegíti, hogy ne fokozódjon a háború. A válasznak európainak kell lennie – mondta Macron.

Le Pen leszögezte: teljes mértékben szolidáris az ukrán néppel, akik elszenvedői ennek a háborúnak. Meglepő módon még bókolt is ellenfelének: azt mondta, Macron eddigi erőfeszítései megérdemlik a támogatást. Az elnököt azonban nem hatotta meg a dicséret, egyből belecsapott a közepébe, és felhozta Le Pen orosz kapcsolatait, például azt, hogy 2015-ben egy orosz banktól vett fel kölcsönt, amit még mindig törleszt. „Ön az orosz hatalomtól és Putyintól függ” – mondta Macron.

Macron a magyar banktól felvett hitelt is megemlítette, egy lapon az orosz bankokéval. Először francia lapok írták meg, hogy a Nemzeti Tömörülés jelöltje ugyanis egy magyar banktól kaphatott 10,6 millió eurós (kb. 3,7 milliárd forintos) kölcsönt az elnökválasztási kampányához. Később Le Pen vagyonnyilatkozatból kiderült, hogy kampányát a Mészáros Lőrinchez köthető MKB bank finanszírozta a hitellel.

„Ha kénytelen voltam külföldről hitelt felvenni, az azért volt, mert egyetlen francia bank sem vállalt hitelt” – válaszolta Le Pen. A Le Parisien szerint 2015 áprilisában a Mediapart nyilvánosságra hozta a Kreml tisztviselőinek lehallgatott beszélgetéseit. A tisztviselők azon töprengtek, hogyan lehetne megköszönni Marine Le Pennek, hogy egy évvel korábban elismerte a Krím annektálását. Le Pen tagadta, hogy a 2014-es kölcsön lett volna a jutalma az állásfoglalásért.

Marine Le Pen – Fotó: Ludovic Marin / AFP
Marine Le Pen – Fotó: Ludovic Marin / AFP

Le Pen egyébként Macronhoz hasonlóan humanitárius segélyt, pénzügyi támogatást és védelmi felszerelést ígért Ukrajnának. „Az egyetlen szankció, amivel nem értek egyet, az az orosz gáz és olaj behozatalának tilalma” – érvelt, hozzátéve, hogy egy ilyen büntetőintézkedés sok kárt okozna a franciáknak. Macron erre felhozta, hogy ehhez képest korábban a Nemzeti Tömörülés képviselői Ukrajna pénzügyi támogatása ellen szavaztak az Európai Parlamentben. Az állítást Le Pen tagadta.

A nemzetközi politika fejezetének zárásaként Léa Salamé megkérdezte a jelölteket, kívánják-e továbbra is támogatni az Európai Uniót. Macron amellett foglalt állást, hogy Franciaország az EU részeként lehet csak szuverén. Le Pen erre visszavágott, hogy „nincs európai szuverenitás, mert nincs európai nép”, ugyanakkor kijelentette, hogy nem akarja kiléptetni az országot az EU-ból.

„Nem akar többé kilépni Európából? Akkor a programjának 80 százaléka megváltozott, ez jó hír”

– szúrt oda Macron Le Pennek, azzal kapcsolatban, hogy 5 évvel korábban a Nemzeti Tömörülés még ki akart lépni az EU-ból. Erről a témáról a két fél egyébként olyan szenvedélyesen vitázott, hogy a két moderátor nem tudott időben témát váltani.

Fiatalok, klímaváltozás, betiltandó fejkendők és egyebek

A két jelölt arról is vitázott, hogy hogyan látják a fiatalok helyzetét, és az oktatást. Macron azt ígérte, ha újraválasztják, megemeli a pedagógusok bérét, megreformálja a szakközépiskolákat és az egyetemeket, és támogatni fogja a művészetek iskolai oktatását. Le Pen arról beszélt, számára a fiatalok, akik „annyit szenvedtek az elmúlt két évben”, prioritást élveznek. Emellett azzal kritizálta Macron programját, hogy az a diákok teljesítményétől tenné függővé a tanárok fizetését.

A környezetszennyezéssel kapcsolatban Le Pen nemes egyszerűséggel azt javasolta, hogy a franciák ne bio zöldséget vegyenek, hanem hazait, emellett felszólalt az állatvédelem érdekében. Macron inkább a megújuló energiák és a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett érvelt. Macron Le Pent klímaszkeptikusnak titulálta, Le Pen Macront „klímaképmutatónak” minősítette. Le Pen azzal támadta Macront, hogy Le Touquet-nél nem engedélyezte a minisztérium, hogy szélerőművet telepítsenek oda, ami azért is érdekes, mert épp ott van az elnöki pár nyaralója is. A Le Monde szerint ugyanakkor nem Le Touquet volt az egyetlen helyszín, ahol ezt nem engedélyezték, hanem még legalább 6 település nem kapott engedélyt. Egyébként mindketten amellett álltak, hogy a nukleáris energiára is szüksége van az országnak, és az elkövetkezendő években több új reaktorra lesz szükség.

A bevándorlás és biztonság kérdéséről is volt szó. Le Pen bírálta a „kaotikus és tömeges bevándorlást”, amely szerinte csak bizonytalanságot szül. A szélsőjobboldali párt elnöke kiállt a rendőrök és csendőrök mellett, és szigorítaná a testi épség kárára történt bűncselekmények büntetését, hogy ne lehessen olyan könnyen módosítani az ítéleteket. Macron azt hozta fel pozitívumként, hogy a ciklusa alatt mennyivel több forrást bocsátott az igazságszolgáltatás rendelkezésére. Az államfő emellett felhozta, hogy nagyobb erőbedobással küzdött a nők elleni erőszak ellen.

Összecsaptak még Le Pen azon törvényjavaslata miatt, ami megtiltaná, hogy a muszlim nők a köztereken fejkendőt viseljenek. Macron azzal érvelt, hogy a kendő egy vallási jelkép, és a köztársaság nem szólhat bele vallási kérdésekbe. A Nemzeti Tömörülés jelöltje szerint az elnök nem olvasta a törvényjavaslatát, az elnök erre azzal vágott vissza, hogy valóban, mert ő az alkotmányt olvasta helyette.

Ezeken kívül szó volt még a nyugdíjkorhatárról, a kórházak finanszírozásáról, a digitalizációról, és a francia vállalkozások és startupok helyzetéről.

Macron diktálta a tempót, de még a témát is

Ahogy már a vita legelején is, Macron gyakorlatilag végig nyeregben volt. Ha támadta, Le Pen nem tudott mit mondani közben, nem szakította félbe a vitapartnerét. Legfeljebb fejét csóválva hagyta, hogy Macron szóáradatot borítson rá. Mindeközben Macron nem ismert kegyelmet, gyakran nem hagyta szóhoz jutni Le Pent. A moderátort figyelmen kívül hagyva érvelt a maga igaza mellett, nem érdekelte az sem, ha sokadjára szóltak rá, hogy másik téma következik.

Fotó: Ludovic Marin / AFP
Fotó: Ludovic Marin / AFP

Gúnyos odaszólásokat is hallhattunk:

Le Pen: „Nem vagyok olyan, mint maga.”

Macron: „Köszönöm, hogy ezt felhozta.”

Persze időnként jött olyan téma, amelyeknél Macron buzgalma kicsit alábbhagyott, például a kórházak és a környezetvédelem kérdése. Ez összességében még jó is volt, mert a nézőket minden bizonnyal már fárasztotta, hogy Macron állandóan félbeszakítja Le Pent, arról nem is beszélve, hogy ezzel az elnök kissé arrogáns hatást keltett. Ezek a visszafogottabb percek sem tartottak viszont sokáig, és rendszerint úgy tűnt, hogy Le Pen hiába kap végre több teret, nem sikerült újra erőre kapnia a vitában.

Talán csak egy pillanat volt, amikor a két fél valamennyire felengedett, vagy legalábbis megpróbált viccelődni egymással. Egy moderátori figyelmeztetésnél Macron megjegyezte, hogy Le Pen sokkal fegyelmezettebben szerepel, mint öt évvel korábban, mire Le Pen nevetve azt válaszolta, hogy biztos öregszik. „Nagyon tiszteletteljes leszek, önön nem látszik (a kor), rajtam viszont nagyon látszik.” – mondta Macron, bár a kettejük közötti 2 és fél órás vita inkább ennek az ellenkezőjére utalt.

Kövess minket Facebookon is!