Macron–Le Pen: a második forduló nagy kérdése, hogyan oszlanak meg a kiesett jelöltek szavazói

Férfi vagy nő lesz a következő francia köztársasági elnök? Április 24-én, vasárnap este nyolckor megtudjuk, miután az elnökválasztás második fordulójának végén bezárják az utolsó szavazóhelyiségeket is. Öt évvel 2017-es összecsapásuk után, amelyet Emmanuel Macron nyert meg a szavazatok 66,1 százalékával – az akkor a Nemzeti Frontot, most már a Nemzeti Tömörülést képviselő Marine Le Pen 33,9 százalékával szemben –, az április 10-i első fordulóban a jelentős számú távol maradó (25,14 százalék) ellenére az élen végzett két jelölt ismét egymással küzd meg. És ennek a küzdelemnek az eredménye ez alkalommal bizonytalan, noha a két forduló között némileg nőtt Macron előnye a felmérésekben.

Bár az új választás két szereplője azonos, ez nem egy „remake”, ahogy azt a filmszakmában mondják. Ez alkalommal ugyanis egészen más a forgatókönyv. Az újraválasztásáért induló Emmanuel Macron már nem az az új arc a politikában, aki a semmiből néhány hónap alatt létrehozott „En Marche” pártjával („EM” Emmanuel Macron kezdőbetűi) egyaránt meghódította a jobb- és baloldali szavazókat az „En même temps” (Egyszerre) szlogennel. Most felelnie kell ötévnyi kormányzás eredményeiért, amely nem a legjobb körülmények között valósult meg, mivel „sem baloldali, sem jobboldali” politikai pozíciója nem volt egyértelmű.

A „sárga mellényesek” ellen tanúsított hajthatatlansága és erőszakos fellépése beárnyékolta ötéves ciklusát, csakúgy, mint a nyugdíjak mélyreható reformjára irányuló törekvése, amely a szakszervezetek heves ellenállásába ütközött. Azt a gyanút sem tudta soha eloszlatni, hogy „a gazdagok elnöke”. Nem is beszélve a számos botrányról, köztük a McKinsey amerikai tanácsadó cég közelmúltbeli igénybevételéről, amelynek egy szenátusi jelentés szerint több mint egymilliárd eurót fizettek azért, hogy „tanácsokat adjon” a kormánynak a köztisztviselők kárára hozott döntésekben. A francia középosztálybeli választók közül sokan nem felejtették el a legszegényebbeket megalázó „megjegyzéseit”, amelyek ötéves ciklusa alatt aláásták népszerűségét és hitelességét.

Mindennek ellenére az újraválasztására készülő elnökjelölt a szavazatok 27,8 százalékával az élen végzett a voksolás első fordulójában, és őt követte Marine Le Pen, aki az általa átnevezett Nemzeti Tömörülés (Rassemblement National) párt élén 23,1 százalékot szerzett. Ez a szélsőjobboldal számára példátlan eredmény, ha hozzáadjuk a másik szélsőjobboldali jelölt, Éric Zemmour (7,1 százalék) és a magát a populista jobboldalhoz soroló kis jelöltek szavazatait is. Ez összesen több mint 32 százalék, amire még nem volt példa az V. Köztársaság történetében.

Ugyanakkor a számokon túl a választásokon a mérleg valódi nyelve a populista baloldal jelöltje, Jean-Luc Mélenchon lesz, aki pártja, az Engedetlen Franciaország (La France Insoumise) élén a szavazatok 22 százalékát szerezte meg április 10-én, és ezzel alig maradt le a második fordulóba jutásról. Mélenchon öt évvel ezelőtt szintén nem jutott tovább, ugyanebből az okból. A populista baloldal jelöltjének ez a történelmi eredménye az ellenzéki baloldal „erős emberévé” teszi őt, miközben a Szocialista Párt a szavazatok 1,7 százalékával, a zöldek pedig a szavazatok mindössze 4,6 százalékával nem tudtak áttörést elérni.

A második forduló központi kérdése tehát az, hogy kihez vándorol ez a sok szavazat.

Mélenchon, aki Macronnak és Le Pennek is ádáz ellenfele, az első forduló estéjén nem fogalmazott egyértelműen, többször megismételte, hogy „egyetlen szavazat sem mehet Le Penre”, de nem mondta azt, hogy Macronra kell szavazni a szélsőjobboldal megállítása érdekében.

Így az április 11–15. közötti héten a France Insoumise 215 292 aktivistájával folytatott internetes konzultáció során, amelynek célja az volt, hogy megtudják, melyik opciót választják az elnökválasztás második fordulójában, az érvénytelen szavazat nyert 37,65 százalékkal, ezt követte Emmanuel Macron (33,4 százalék) és végül a távolmaradás (29 százalék). A Marine Le Penre szavazás nem szerepelt a lehetőségek között.

A konzultáció után készült több felmérés szerint azonban Jean-Luc Mélenchon szavazóinak közel egyharmada, 22 százaléka azt mondta, hogy kész a szélsőjobboldal vezetőjére szavazni, hogy megbüntesse Emmanuel Macront. Ez az eredmény persze nyilvánvalóan öröm Marine Le Pen környezete számára, amely immár meg van győződve arról, hogy jelöltje április 24-én bejut az Elysée-palotába, még akkor is, ha az összes közvélemény-kutatás szerint Emmanuel Macron többpontos különbséggel nyer.

Éppen ezért a második forduló bonyolultabbnak tűnik Macron számára, mint ahogy az korábban látszott.

Az újraválasztására készülő elnökjelölt, aki az első fordulós kampánya során úgy döntött, hogy nem akar nagyon „besározódni”, és visszautasított minden vitát az ellenfeleivel, kénytelen volt magasabb fokozatba kapcsolni és „kapcsolatba lépni” a franciákkal. Gyűlések, tömegbe vegyülések, szelfik, médiaszereplések alkotják a programját szinte mindennap. Még a nyugdíjreformmal kapcsolatos javaslatait is „felpuhította”, hogy megpróbálja elcsábítani a baloldali választókat.

A 2017-es és különösen a 2002-es évvel ellentétben, amikor Jean-Marie Le Pen először jutott be az elnökválasztási küzdelem második fordulójába, a 2022-es „köztársasági front”, amely a jobb- és baloldalt fogja össze a szélsőjobboldal blokkolása érdekében, sokkal nehézkesebben működik. A hagyományos jobboldal vezetőinek és szavazóinak jó része kész Le Penre szavazni, az első fordulóban harmadszor is kiesett baloldal pedig a „se Macron, se Le Pen” irányába mozdul el. Például az április 16-i, a szélsőjobboldal megállítása érdekében meghirdetett tüntetésen csak néhány ezer aktivista gyűlt össze, míg 2017-ben több százezren vonultak utcára Franciaország-szerte a Nemzeti Front ellen.

Marine Le Pen esetleges köztársasági elnökké választásától félve rengeteg kulturális személyiség, sportoló, tudós és a közgazdász lépett fel, számos újságban és internetes oldalon megjelent cikkekkel. Ezekben zenészek, színészek és sportolók részletekbe menően elítélték azt a veszélyt, amelyet szerintük a Nemzeti Tömörülés vezetője jelent Franciaország és Európa számára.

Magyarország is bekerült a vitába. Néhány nappal az első forduló után Marine Le Pen megtiltotta, hogy a vele szemben igen kritikusan megnyilvánuló „Quotidien” televíziós magazin stábja részt vegyen a sajtótájékoztatóján, arra hivatkozva, hogy „a Quotidiennél nem újságírók dolgoznak”. Hogy igazolja ezt a tekintélyelvű gesztust, hozzátette: „Itthon vagyok, a főhadiszállásomon, a saját mozgalmamban.”

Ez az eset az egész szakma reakcióját kiváltotta, ahogyan Emmanuel Macronét is, aki határozottan elítélte Marine Le Pent. „Amikor a szélsőjobboldal elkezdi azt mondani: én döntöm el, hogy melyik újságíró jöhet vagy nem jöhet, akkor ugyanazt csinálja, amit Magyarországon. Vagyis módszeresen és fokozatosan csökkenti és leépíti a jogokat” – mondta anélkül, hogy Orbán Viktort megnevezte volna. Macron megnyilvánulásaiban nem mulasztotta el kiemelni a magyar miniszterelnök részéről Marine Le Pennek nyújtott támogatást és a Vlagyimir Putyinnal kapcsolatos közös kétértelműségeiket.

Így hát az eredmény bizonytalanságával szembesülve mindegyik párt megpróbálja elképzelni azt, hogy „mi jön utána”, a vasárnapi második fordulót követően. A baloldal az eredménytől függetlenül a „harmadik fordulóra”, azaz a június 12-én és 19-én vasárnap tartandó parlamenti választásokra készül. A tét hatalmas, mivel ha az 577 képviselői helyből a többség a baloldalé lesz a választás eredményeként, akkor Macron vagy Le Pen a francia politikában már elnevezett, úgynevezett „együttélésre” (cohabitation) kényszerül, és ebből az új többségből kell kineveznie a miniszterelnököt. Ez a helyzet már előállt François Mitterrand, illetve Jacques Chirac elnöksége alatt.

Jean-Luc Mélenchon már bejelentkezett egy televíziós műsorban készített interjúban. Levélben szólította fel a baloldal összes vezetőjét – a Szocialista Párt kivételével –, hogy csatlakozzanak az „Union populaire” (Népi Unió) nevű közös brandhez, azért, hogy „politikai többséget alkothassanak a nemzetgyűlésben”. Pártjával azt javasolják a zöldeknek, a francia kommunista pártnak (a szavazatok 2,1 százaléka az első fordulóban) és a Új Antikapitalista Pártnak (Nouveau parti anticapitaliste, 1 százalék), hogy a parlamenti választáson alkossanak koalíciót, amelynek alapja egy Mélenchon programján alapuló „közös program” lenne. A tárgyalások tehát bonyolultnak bizonyulnak.

Az is nagy kérdés, hogy a kampány utolsó napjaiban döntő lesz-e a két forduló között tartott hagyományos tévévita, amelyet szerda este rendeztek meg élőben. Ezt végül 15,6 millió néző követte, ami nem számít kiugrónak.

A több közvélemény-kutatásban is 55 százalékra mért Macron vágott neki az élről. Öt évvel ezelőtt a sok papírja között elvesző Marine Le Pen katasztrofálisan szerepelt a témákban rendkívül könnyedén mozgó Emmanuel Macron ellen. Ezúttal Marine Le Pen bizonygatta, hogy jól felkészült erre a párbajra. Ennek ellenére megint nagyon megközelítőleg beszélt a gazdasághoz és a vásárlóerőhöz köthető mutatókról, és nem sikerült kikerülnie a szekularizmussal kapcsolatos kétértelmű álláspontjait.

De elsősorban nem tudott mit válaszolni, amikor a vita során egyébként meglehetősen arrogáns Macron a Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz köthető függőségei miatt támadta. „A bankárjáról beszélt, amikor Oroszországról beszél. (...) Az ön érdekei az orosz hatalomhoz kötődnek” – mondta az elnökjelölt, felidézve azt a kölcsönt, amit ellenfele öt éve egy Putyinhoz köthető körök által irányított orosz banktól kapott.

Vasárnap este tehát Franciaországban az ország és Európa jövője a tét. Győzelme esetén ugyanis Marine Le Pen végre fogja hajtani a programját (a határok visszaállítása, az ország törvényeinek elsőbbsége, nemzeti prioritás, Vlagyimir Putyin támogatása stb.), amely ütközni fog a közös európai szabályokkal. Ez a program számos megfigyelő szerint azzal a kockázattal járna, hogy Franciaországot szankciókkal sújtják, sőt akár az unióból való tényleges kilépéssel is járhat, noha ez már nem szerepel Le Pen programjában.

Egy olyan világban, ahol az ukrajnai háború miatt a szabályok teljesen megváltoztak, a választás tétje ezért rendkívül nagy.