Putyin visszatérően fenyegetőzik az orosz atomfegyverekre utalva – de mit jelent ez a valóságban?

A lassan egy hónapja tartó orosz-ukrán háború mentén rengeteg aggasztó dolgot lehetne felsorolni. A szomszédban zajló háború miatt már három és félmillió ember menekült el az országból, több ostrom alatt álló ukrán városban középkori állapotok uralkodnak, és a halottak eltemetése is egyre égetőbb problémát jelent. A háború gazdasági hatásai is nagyon komolyak, nemcsak a szankciók tömegével sújtott Oroszország, hanem az egész világ számára. A magyar cégek háromnegyede mondta azt, hogy a háború negatív hatással van rájuk, az amerikaiak az olajár emelkedését nyögik, a kínaiak pedig a magas energiaárak miatt kezdik nagyon megutálni az inváziót.

Az elmúlt hetekben ráadásul úgy tűnhetett, hogy az atomkatasztrófához is közelebb kerültünk, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.

Az orosz hadsereg atomerőműveket foglalt el, a zaporizzsjai erőmű egyik reaktora előtt robbantottak is, Vlagyimir Putyin orosz elnök utalás szintjén már az offenzíva megindítását bejelentő tévébeszédében is ott volt az atommal való fenyegetés, néhány nappal az invázió után pedig készültségbe helyezte Oroszország nukleáris elrettentő arzenálját, és teljesen nyíltan kezdett el fenyegetőzni az atommal.

A Kreml legutóbb kedden azt közölte, hogy Oroszország csak akkor vetne be atomfegyvert, ha a saját létét érezné veszélyben, így világvégét és nukleáris telet így sem kell vizionálni. Még abban a továbbra is valószínűtlen esetben sem, ha Putyin a tabukat ledöntve tényleg bevetné az atomfegyvereket.

Hadászati helyett harcászati atom

Az oroszok eddigi nyilatkozataiból nem volt teljesen egyértelmű, hogy Putyin pontosan milyen atomfegyverek bevetésével fenyegetőzik, de a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy ha bekövetkezne atomcsapás, valószínűleg nem egy hadászati (vagy a talán ismertebb angol változatban strategic), hanem egy harcászati (vagyis tactical) atomfegyverről lenne szó.

A nagy hatóerejű stratégiai atombombákat, ahogy a nevük is mutatja, a hátországban található stratégiai célpontok – például katonai támaszpontok, főhadiszállások – ellen vetik be, hogy harcképtelenné tegyék, vagy megadásra kényszerítsék az ellenfelet.

A kisebb hatóerejű harcászati atombombákat ezzel szemben a hagyományos rakétákhoz és bombákhoz hasonlóan harctéri használatra tervezték.

Hirosima és Nagaszaki lebombázása klasszikus hadászati atomcsapás volt a II. világháború végén, azzal a nem titkolt céllal, hogy minél előbb véget vessenek a háborúnak, miután a japánok többször is leszögezték, hogy nem hajlandók megadni magukat a szövetséges hatalmaknak.

A két városra ledobott bombák akkoriban nagy hatóerejűnek számítottak, a hidegháború alatt azonban a csúcsra pörgetett nukleáris fegyverkezés miatt sokkal pusztítóbb bombák születtek. Köztük minden idők legnagyobb hatóerejű atomfegyverével, az 50 megatonnás Cár-bombával. Ezeket a kölcsönösen biztosított megsemmisülés (Mutually Assured Destruction – MAD) elve miatt persze sosem vetették be, propagandacélokra és elrettentésre szolgáltak.

Manapság az oroszoknak és az amerikaiaknak is jóval kisebb hatóerejű nukleáris fegyverei vannak, még úgy is, hogy a modern bombáknál ezt bizonyos keretek között módosítani is lehet. Az amerikai B61-es bomba legutóbbi változata például 0,3-tól egészen 50 kilotonnáig módosítható. Pont emiatt nem is tűnik annyira elképzelhetetlennek a bevetésük, mint a nagyobb nukleáris tölteteké, amelyeket az országok rögtön egymásra lőnének ki interkontinentális rakétákkal.

A mostani helyzetben is ezek miatt kezdtek el a legtöbben aggódni, miután Vlagyimir Putyin készültségbe helyezte az orosz nukleáris arzenált, és azóta is folyton napirenden tartotta a témát, de az egész ettől még valószínűleg nem több kardcsörgetésnél. Rácz András biztonságpolitikai elemző, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója a Telex kérdésére azt mondta:

nem tartja reálisnak, hogy lesz atomcsapás, később pedig hozzátette, hogy ha lenne is, ez biztosan kisebb hatóerejű, a fronton, vagy annak közelében bevetett harcászati, nem pedig hadászati atomot jelentene.

Mint mondta, az orosz katonai gondolkodásban alapvető gondolat az eszkalációval való deeszkalálás, amiről ebben a cikkben már mi is írtunk korábban. Nagyon leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy tesznek egy olyan, a folyamatban lévő háborúnál is radikálisabb lépést, amitől az ellenfél feladja, ennek pedig részét képezhetik az atomfegyverek is, melyek alkalmazását hadgyakorlatokon szimulálják is. Rácz szerint ugyanakkor ha az oroszok ezt az utat választják, semmi okuk nincs arra, hogy ezt az eszkalációt nukleáris fegyverrel hajtsák végre, és az eszkalációs logikába sem illik, hogy egyből nukleáris fegyvereket használjanak.

A közvetlen atomcsapás nem valószínű, de a vegyi fegyverek még jöhetnek

Szerinte inkább a vegyi fegyver tűnne logikusnak, amivel szintén lehet eszkalálni, és az az előnye is megvan, hogy a használatában már komoly rutinra tettek szert Szíriában. Miután Oroszország 2015-ben beavatkozott a szíriai polgárháborúba, Moszkva gyakran állította, hogy az általuk támogatott Aszad-rezsim helyett a lázadók vetettek be vegyi fegyvereket, ezt pedig általában hatalmas pusztítás követte. Az atomcsapásokkal ellentétben a vegyi fegyverek alkalmazásánál megvan annak a lehetősége is, hogy rákenjék a dolgot az ukránokra – pont úgy, mint Szíriában.

Ezt a párhuzamot többen megvonták már, miután Moszkva elkezdett megágyazni a narratívának, azzal, hogy ukrajnai biolaborokról és oroszokra targetált biológiai fegyverekről beszéltek. Nem véletlen, hogy Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára korábban azt mondta, nincs kizárva, hogy az oroszok vegyi fegyvert vessenek be, aztán az ukránokra fogják az akciót, kedden pedig Joe Biden amerikai elnök is erről beszélt. Ehhez a Szíriában is gyakran alkalmazott klórgáz tűnik a legmegfelelőbbnek, mert egy összetettebb vegyi fegyvernél már nehezebben hihető a dolog.

Rácz azt is hozzátette, hogy szerinte a nukleáris mellett biológiai fegyvert sem fognak bevetni az oroszok, mert az a saját katonáikra is komoly veszélyt jelentene. Itt érdemes rögzíteni, hogy bár az elmúlt hetekben szinonimáknak tűnhettek, a biológiai és a vegyi fegyverek külön dolgokat jelölnek – előbbi kategóriába tartoznak például a sárgalázat, pestist vagy ebolát okozó vírusok és baktériumok, utóbbiba pedig az olyan mérgező vegyi anyagok, mint a mustárgáz, a cián vagy a szarin. A két dolog között természetesen nagy az átfedés, de ez szándékos, nehogy ki lehessen játszani a létező nemzetközi szerződéseket egy olyan fegyvertípussal, melyet explicit módon nem tiltanak.

Rácz szerint tehát abban az esetben, ha az oroszok az eszkalációval való deeszkalálást választják, nem biológiai fegyverrel vagy atommal kezdenek majd, hanem vegyi fegyverrel.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter korábban ugyan azt mondta, hogy „az atomháború csak a nyugati fejekben létezik”, Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden mégsem zárta ki, hogy Oroszország atomfegyvert vessen be, ha saját létét érezné veszélyben. Ezt a Pentagon nem sokkal később veszélyesnek nevezte, Rácz pedig ehhez kapcsolódóan arról beszélt, hogy az orosz stratégiai dokumentumok alapján nukleáris fegyvert akkor lehet alkalmazni, ha Oroszországot nukleáris támadás éri, vagy olyan hagyományos támadás, amely az ország létét fenyegeti.

Mint mondta, konkrétan nem lehet tudni, hogy ez alatt pontosan milyen feltételeket kell érteni, de szerinte egy másik országban zajló fegyveres konfliktusnál semmiképpen nem alakulnak ki olyan feltételek, hogy létében fenyegessék Oroszországot.

Az tehát egyértelmű, hogy Rácz András nem tart attól, hogy az atomcsapás reális veszély lenne, ezt a véleményt pedig a legtöbb elemző osztja. Dr. Heather Williams, a londoni Kings College szakértője azt is hozzátette, hogy az oroszok számára komoly visszatartó erő lehet a Kínával fenntartott viszony is. Oroszország a bevezetett nyugati szankciók mellett pláne nagyban függ Kínától, melynek doktrínája egyértelműen tiltja az első atomcsapást. Ha Putyin bevetné az atomot, valószínűleg elveszítené a kínaiak támogatását, ami óriási érvágás lenne az országnak.

Mik Putyin lehetőségei és hogyan eszkalálná egy esetleges atomcsapás a konfliktust?

Ulrich Kühn, a Hamburgi Egyetem szakértője is arról beszélt, hogy az atomcsapásra még mindig kicsi az esély, de szerinte az biztos, hogy nagyobb, mint korábban. Kühn ugyanakkor kiemelte, hogy a háború eddig nem alakult az oroszok szája íze szerint, a nyugati nyomás pedig egyre fokozódik, és hozzátette, hogy emiatt elképzelhető, hogy Putyin lakatlan területre lő ki atomot, afféle figyelmeztető lövésként.

A szakértő egy 2018-as tanulmányában a balti régiót alapul véve vázolt fel egy lehetséges nukleáris krízist Oroszország és a NATO között,

ebben pedig arról írt, hogy eszkaláció esetén Moszkva először az Északi-tenger elszigetelt részére mérhet atomcsapást, hogy jelezze, hajlandó használni a nukleáris arzenálját.

Ugyan egyértelmű, hogy az orosz elnök leginkább arra használja fel a nukleáris arzenálját, hogy elejét vegye a nyugati beavatkozásnak, a csütörtöki rendkívüli NATO-csúcson azonban a várakozások szerint így is szó lesz majd arról, hogy hogyan reagáljon a szövetség, ha az oroszok tömegpusztító fegyvereket vetnek be. Ez már csak azért is fontos lehet, mert olyan vélemények is vannak, melyek szerint az oroszok a hidegháború után jóval lazábban kezdték el kezelni az atomfegyverek használatát, és már nem érzik elképzelhetetlennek a bevetésüket.

Ezt erősíti az a fentebb már említett tény is, hogy mostanra sokkal kisebb hatóerejű bombákról és robbanófejekről van szó, pedig a nagyobb hatóerejű társaikhoz hasonlóan a harcászati atomfegyverek szintén vezethetnek atomháborúhoz. A Princeton Egyetem pár évvel ezelőtti szimulációja alapján egy figyelmeztetésnek szánt orosz atomcsapás, illetve egy NATO-s válaszcsapás olyan háborúhoz vezethet, melynek első pár órájában 90 millió ember halhat meg. Azt viszont lehetetlen megmondani, hogy a valóságban mi történne egy kisebb atomcsapás esetén.

A szakértők szerint elképzelhető, hogy a NATO és az Egyesült Államok egy lakatlan területre, vagy egy orosz katonai bázisra mért csapással jeleznék, hogy hajlandók reagálni, ezzel visszadobva az eszkaláció felelősségét. De az is lehet, hogy hagyományos fegyverekkel mérnének pusztító válaszcsapást az oroszokra.

Az atomháborútól való félelem mellett azért is nehéz megmondani ezt, mert ezeket a fegyvereket eddig még soha nem vetették be, és nem is szabályozza őket semmilyen nemzetközi megállapodás, így mindenkinek a lelkiismeretén múlik, hogy mennyit gyárt le belőlük. Az oroszok egyáltalán nem transzparensek ezen a téren, így senki nem tudja, hogy pontosan hány harcászati atomfegyverrel rendelkezhetnek.

Rácz András néhány ezerre becsülte a töltetek számát, más elemzők szerint pedig nagyjából kétezer ilyennel rendelkezhetnek, de pontos számot nem lehet mondani. Az Egyesült Államoknak ezzel szemben nagyjából 100 ilyen töltete lehet Európa különböző országaiban.

Ha máshol nem is, ezen a téren tehát az oroszok egyértelműen fölényben vannak, a NATO országainak haderejével ellentétben pedig az orosz hadsereg a hadgyakorlatokon is rendszeresen szimulálja azt, hogy hogyan álljon át hagyományosról az atomháborúra. A harcászati atomcsapáshoz a gyakorlat mellett a megfelelő eszközökkel is rendelkeznek, az Iszkander ballisztikus rakétarendszer ugyanis arra is alkalmas, hogy atomtöltettel felszerelt rakétát juttasson célba.

Ahogy arról korábbi helyszíni riportunkban is írtunk, Iszkandereket a háború megindítása előtti hadgyakorlatokon is lehetett látni Belaruszban, de arról nincs információ, hogy milyen töltettel szerelték fel a rakétákat. Február végén az országban népszavazást tartottak arról, hogy kerüljenek-e atomfegyverek az ország területére, az emberek pedig támogatták az atomfegyver-mentességet eltörlő alkotmánymódosítást, úgyhogy papíron semmi nem akadályozza azt, hogy orosz atomtöltetek legyenek ott. Az viszont bizakodásra adhat okot, hogy az Egyesült Államok szorosan követi a harcászati atomtöltetek mozgását, egyelőre pedig nem észleltek komolyabb változásokat.