Kína a magas energiaárak miatt kezdi nagyon utálni az orosz inváziót

Melyik gazdaságnak fáj a legjobban az oroszok ukrajnai inváziója? Rossz kérdésnek tűnik.

• Egyrészt ridegnek és lelketlennek, hiszen egyáltalán szét lehet választani a társadalmi károkat és az emberi szenvedéseket a gazdaságtól, az anyagi károktól?
• Másrészt, ha esetleg szét lehet is, akkor is bornírtnak tűnik a felvetés, hiszen biztosan a háború színtere, vagyis Ukrajna a nagy vesztes, ahol már tízmilliárd dolláros nagyságrendben pusztult el a fizikai infrastruktúra.

A további vesztesek

Mindez így van, de emellett nyilván a nagy vesztesek között van maga Oroszország is a hadi kiadásokkal, az összeomló rubellel, az elértéktelenedett tőzsdei társaságokkal, a pillanatok alatt megjelenő adminisztratív korlátozásokkal, a limitált devizafelvétellel, az élelmiszerboltok előtti sorokkal, a hiánnyal. Miközben rémes paradoxon, hogy a nagy geopolitikai káosszal Moszkva a saját bevételeit is sikeresen megnöveli, ennyit még soha nem keresett a szénhidrogénexportján, lehet, hogy ez csak ideiglenes lesz, de most még igaz, hogy napi egymilliárd dollár felett van a bevétele.

Vannak aztán a vesztes oldalon olyan európai országok is, amelyek közelebb vannak a hadszíntérhez és így a korlátozásokhoz, amelyeknek erőteljesebben kell helytállniuk a menekültek ellátásában, ahol jobban leértékelődött a nemzeti valuta, vagy éppen a tőzsde. Mi, vagyis Magyarország is ide tartozunk.

De ha egy pillanatra nem a mindenkit sokkoló harcokra, a fizikai pusztulásra, hanem a nemzetgazdaságokra eső összesített anyagi károkra térünk rá, valójában kiderülhet, hogy

a legnagyobbat eddig Kína bukta, amelynek több iparága versenyképtelenné vált a magas energiaárak miatt, és a kimagasló olaj-, gáz vagy szénárak ennek a gazdaságnak heti 10 milliárd dolláros kárt okoznak.

Így talán az is érthető, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben, Kína nem nagyon szeretheti ezt a háborút.

Energiafüggőség

Arról van tehát szó, hogy a világon van öt-hat nagy energiaimportőr, ezek az országok, vagyis Kína, Németország, Japán, Dél-Korea és India (olykor idesorolják Tajvant is), arról nevezetesek, hogy nagy, olykor hatalmas a lakosságuk, kiemelkedő az iparuk (kivétel India), ugyanakkor nem, vagy csak alig rendelkeznek energiaforrással.

Földgáz, olaj szinte egyáltalán nincs ezekben az országokban, a szénből Németország és Kína nem annyira szegény, de talán meglepő módon nemcsak olajból, hanem valójában már szénből is Kína a világ legnagyobb importőre.

Illetve ez a megállapítás úgy pontos, hogy két típusú szén van, az egyik a kokszolható szén, ez a vas- és acélgyártáshoz szükséges, ebben Kína és India hiánnyal küzd, Ausztrália volt a nagy beszállító, de amióta Kína és Ausztrália összeveszett, Kína kétségbeesetten keres új beszállítókat.

A másik típusú szén a nem kokszolható, avagy termikus szén, ebből csinálnak áramot az erőművekben. Ebben Kína Ausztráliával, Dél-Afrikával, Oroszországgal, illetve Indonéziával nagyhatalom.

Olajból pedig tényleg mindent visz ez az ázsiai ország, hiszen kiket emlegettünk nagy importőrországként? India, Japán, Dél-Korea, Németország és Kína. Utóbbinak az olajimportja egymagában annyi, mint a másik négynek összesen.

Földgázban Németország, Japán és Kína volt sokáig az importsorrend, de LNG-ben, vagyis a cseppfolyósított, tankereken szállított földgázban Kína már Japánt is megelőzve világelső lett.

Az egyes országoknak persze más-más a pozíciójuk:

• Németország sok orosz földgázt kap vezetéken,
• Japán egy sziget, ahová nem megy vezeték,
• Kína pedig immár megverte LNG-ben is Japánt, pedig hozzá azért még orosz vezeték is megy, a nevezetes 4000 kilométer hosszú Szibéria Ereje.

Hát ezért utálja Kína az energiaárakat égbe lökő háborút, gazdasági növekedése, elsősorban acélipara veszélybe került, naponta dollármilliárdos veszteséget jelent neki az, hogy minden energiaforrás ára többszöröse a bázisidőszaknak.

Óvják őket

Nemrég éppen arról írtunk, hogy hamarosan Ukrajna áramrendszere is nagy veszélyben lehet, mert a háborúban az ellenfél szenvedéseinek növelésére alkalmas eszköz az áramhálózat kiiktatása.

Érdekes felvetést fogalmazott meg azonban ezzel kapcsolatban Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője, aki arra figyelmeztet, hogy

bár Oroszország igyekszik elkerülni Ukrajnát a szénhidrogén-szállításaival, de még mindig mennek Ukrajnán keresztül nagy orosz vezetékek, a Testvériség földgázvezeték és a Barátság kőolajvezeték, márpedig az áram lekapcsolása az orosz vezetékes infrastruktúrát is sújtja, hiszen a különböző pumpákhoz kell áram.

Ugyanakkor a szénhidrogén nemcsak visszafogja az orosz felet, de olyan magyarázatok is vannak, amelyek szerint kifejezetten ez ösztönöz a háborúra. Ebben a videóban például a fekete-tengeri gázmezőket az orosz biztonságpolitika fontos elemeként írja le a szerző.

Na, de Kína?

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy bárhogyan folytatódik is a harc, a bolygón visszaáll a hidegháborús gondolkodás, a Nyugat leválik a Keletről, nem lesz erős a kapcsolat a két blokk között, és a legnagyobb pofont éppen a konfliktust kirobbantó Oroszország kapja, amelynek a napi egymilliárd eurós szénhidrogénexportját kell majd részlegesen pótolnia.

Ebben a pótlásban valamennyire Kína lehet a partnere, nem véletlen, hogy az Egyesült Államok már előre jelezte:

annak, aki segít az oroszoknak kijátszani a nyugati szankciókat, magának is büntetésekre kell felkészülnie.

Oroszország amúgy egy ideje már megkapta a vészjósló üzeneteket, az európai zöld átmenet, a fosszilis tüzelőanyag elleni harc miatt számíthatott arra, hogy ennek a hatalmas kapcsolatnak vége lesz, csak egyik oldalnak sem mindegy, hogy erre úgy kell felkészülnie, hogy még jön az anyag, vagy úgy, hogy a felek már beszüntették a kereskedelmet.

Kína pozíciója, szerepe eközben nem tiszta.

• Vannak, akik arról cikkeznek, hogy Kína ugyanúgy az autoriter és hódító birodalmak egyike, egy oldalon áll Oroszországgal.
• Mások szerint Kína és Oroszország összeköltöztetésével a Nyugat hibát követett el, de ennek a logikának az a nagy kudarca, hogy korábban kárhoztatta a Nyugatot, hogy a fő ellenfél Kínára kellene figyelnie, és kicsit jobb viszony kéne ápolnia Oroszországgal, aztán mégis Moszkva felől jött a közvetlen baj.
• Megint mások visszafogottabbnak írják le Kínát, mint amely nem dédelget a nemzetközi gazdasági hódításai mellett agresszív katonai lépéseket külföldön, igaz ennek a logikának az a része is fontos, hogy Hongkong vagy Tajvan kínai logikával nem külföld.

Ahogy Orbán Krisztián, az Oriens partnere véli, az orosz–kínai szövetségnek mindenképpen van némi gazdasági alapja, haditechnika, nyersanyag, nemrég a vámmentes gabonaszállítások, de valójában Kína és Oroszország viszonya nem olyan békés. Ott van az örök geopolitikai konfliktus, hogy a határ egyik oldalán kevesen, a másik oldalán sokan laknak, Kínának hely kéne, de Oroszország nem fog adni. Emellett ez a két gazdaság nem lenne egyenrangú, Oroszország egyedül a nukleáris kapacitásaival van erőfölényben, de amúgy Oroszország ebben a viszonyban nem lehetne más, csak egy kistestvér.

Márpedig Oroszországnak és Kínának is nagy szüksége van a nyugati árucikkekre, részegységekre, még a hadiiparban is hiányoznak a hadihajómotorok, lézertechnikák, szenzorok, sok német, angol, francia technológiát használtak korábban a felek. Ha mindketten ki lennének tiltva a nyugati piacokról, az gondot jelentene nekik. De mi van, ha csak a keleti blokk fér hozzá például a tajvani chipekhez? Reméljük ilyen azért nem lesz.

Kijátszanák?

Oroszország és Kína sokat kereskedik, úgy évente a teljes magyar GDP-hez mérhető 150 milliárd dolláros összegben. A kereskedés azonban technikailag elég bonyolult, a nagy orosz kikötők, Novorosszijszk, Szentpétervár, Uszt-Luga nagyon messze vannak.

De, mint a Wall Street Journal írja,

az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók kevésbé bizonyulhatnak hatékonynak, ha Kína segít azokat kijátszani. Ebben az ázsiai államnak nagy tapasztalata van, Korábban Észak-Koreától szenet, Irántól és Venezuelától olajat vásárolt Kína.

Kína ugyanis nemcsak a világ második legnagyobb gazdasága, de az első számú kereskedője is. Több mint 5800 kereskedelmi hajója van, a világ legforgalmasabb kikötőinek a zöme már kínai.

Ráadásul a globális kereskedelmet segíti, hogy rengeteg a kínai bank, van alternatív „Swiftje” is az országnak, tényleg működik a szankciós kijátszás. Igaz, Hszi Csin-ping kínai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök – bár mindketten autokrata vezetők, akik deklaráltan az Egyesült Államok nagy kritikusai és még inkább az USA deklarált kritikáinak céltáblái – szerencsére egymást sem bírják nagyon. Nem hangzik jól, de leginkább ebben lehet bízni, ez a két, örökké bezárkózó, másokat nem igazán becsülő, igaz, az erő szavából értő nagyhatalom nagyon soha nem fog összemelegedni.