A Bataclan elleni támadás egyik túlélőjének röntgenfelvételét NFT-ként akarta értékesíteni a sebésze

2022. január 24. – 20:02

Másolás

Vágólapra másolva

Sokkolta a Bataclan párizsi koncerttermet 2015-ben érő terrortámadás egyik túlélőjét, hogy a sérüléséről készült röntgenfelvételt sebésze nem helyettesíthető tokenként (NFT) próbálta meg értékesíteni online – írja az MTI.

A Georges Pompidou Kórház ortopéd sebészéről kiderült, hogy digitális művészeti alkotásként kínálta eladásra a nő alkarjának képét, amelyen egy Kalasnyikov-fegyver lövedéke is látható a csont közelében. Pácienséről közölte, hogy fiatal nő, aki barátját elveszítette az Iszlám Állam által elkövetett vérontás során.

„Ez az orvos nem elég, hogy megsértette a páciensével szembeni titoktartási kötelezettségét, jó ötletnek tartotta még azt is, hogy leírja a fiatal nő privát életének részleteit, ezzel tökéletesen azonosíthatóvá téve őt” – mondta Elodie Abraham, a nő ügyvédje.

Masmejean vasárnap felhívta a sértettet, „hogy tisztázza magát a megbánás vagy szimpátia legkisebb jele nélkül” – fogalmazott az ügyvéd.

Emmanuel Masmejean ellen jogi és fegyelmi eljárás indul – írja a The Guardian.

A felvételt 2776 dollárért (886 ezer forint) kínálta az orvos eladásra az OpenSea weboldalon – közölte a Mediapart nevű weboldal.

Az NFT olyan technológia, amely lehetővé teszi digitális állományok egyedivé tételét, adásvételét és birtoklását. Minden NFT-nek van saját blokkláncalapú digitális „pecsétje”, amely eredetiségét és tulajdonosát igazolja. A blokklánc elvén alapuló egyedi tokenek egyre népszerűbbek, és egyre többen gondolják, hogy teljesen átírhatják a játékszabályokat az egész szórakoztatóiparban – erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

A Bataclan-ban történt terrortámadás egyetlen életben maradt elkövetőjét nemrég állították bíróság elé. Francia vendégszerzőnk írását, aki maga is megsebesült a támadásban, itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!