Biden aláírta az első elnöki rendeleteit, visszalépett a párizsi klímaegyezménybe

2021. január 20. – 14:20

frissítve

Biden aláírta az első elnöki rendeleteit, visszalépett a párizsi klímaegyezménybe
Fotó: Photo by Alex Brandon / POOL / AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Magyar idő szerint szerda este hat előtt nem sokkal hivatalosan is letette az esküt Joe Biden, ő az Egyesült Államok elnöke.
  • Kamala Harris pedig az első női, az első fekete, az első dél-ázsiai származású és az első, bevándorlók gyermekeként született alelnök.
  • Biden a beiktatási beszédében többek között a nemzeti egység és az igazság fontosságát emelte ki.
  • Biden a Fehér Házba költözve ígéretéhez híven rögtön egy sor elnöki rendelet aláírásával kezdett, Donald Trump számos lépését visszacsinálja, például visszalépett a párizsi klímaegyezménybe.
  • Trump órákkal a beiktatás előtt elhagyta a Fehér Házat, majd az Andrews légitámaszpontról Floridába repült.
  • Trump 152 éve az első, összesen a negyedik elnök volt, aki kihagyta utódja eskütételét. Mike Pence leköszönő alelnök viszont ott volt a ceremónián.
  • A beiktatást vírusvédelmi és biztonsági szempontok miatt is szigorú előírások mellett rendezték meg.
  • A Capitolium két héttel ezelőtti ostroma miatt 25 ezer nemzeti gárdista, 10 ezer rendőr, szövetségi ügynök és a Secret Service ügynökei óvták a rendet.
  • Lady Gaga énekelte a himnuszt, ünnepség helyett 1,5 órás virtuális ünnepi műsort terveztek Tom Hanks vezetésével.

Kövesse élőben az Egyesült Államok 46. elnökének, Joe Bidennek a beiktatását:

A televízióban először Harry Truman 1949-es beiktatási beszédét láthatták az amerikaiak. Összevetettük, azóta milyen hosszan beszéltek beiktatásukon, illetve leköszönő beszédjük alkalmával az amerikai elnökök.

Nagyjából másfél óra múlva az Arlington temetőbe megy Joe Biden és Kamala Harris, akiket Bill Clinton, George Bush és Barack Obama is elkísérnek majd. Itt megkoszorúzzák az Ismeretlen Katona sírját, miközben a Fehér Házban tovább folytatódik az átrendezés befejezése.

A menetrend szerint Biden és Harris magyar idő szerint este negyed tízkor érkezik meg a Fehér Házba, ahol az ovális irodában egyből alá is írják az első rendeleteket.

Felcsendült a Stars and Stripes, a hangosbeszélőben pedig bemondták, hogy az eseménynek vége. Először az elnök, majd az alelnök hagyhatja el a helyszínt, a többi vendég majd csak utánuk. Most olyan a látvány, mint egy konferencia után, ahol mindenki dumál mindenkivel, Bush és Clinton egymás mellett cseveg másokkal, Obamához mennek mások beszélgetni, miközben Biden már bőven az épület belsejében van.

Fotó: Jim Lo Scalzo/Pool / Reuters
Fotó: Jim Lo Scalzo/Pool / Reuters

Külföldi vezetők nem is voltak meghívva a ceremóniára, így mindenki a távolból gratulálhatott maximum a nem sokkal ezelőtt beiktatott Joe Bidennek.

A miniszterelnök biztosította arról, hogy a magyar kormány továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a magyar–amerikai kapcsolatok erősítése mellett a kölcsönös tisztelet és jóakarat alapján, „építve NATO-n belüli szövetségünkre, a terrorizmus elleni küzdelem iránti elkötelezettségünkre és Közép-Európa alternatív energiaforrásainak biztosítására irányuló közös törekvésünkre. Sok sikert és jó egészséget kívánok felelősségteljes feladatainak ellátásához” – zárta az új amerikai elnöknek írt levelét Orbán Viktor.

Biden a beiktatási beszédében beszélt egyik kedvenc daláról, aminek az a címe, hogy American Anthem, egészen pontosan erről a részről:

Let me know in my heart

When my days are through

America

America

I gave my best to you

Az American Anthem Gene Scheer munkája, és először 1998-ban adták elő, éppen az itt is jelen lévő Bill Clinton és Hillary Clinton rendezvényén. Többször, többféleképpen is feldolgozták, a legnépszerűbb valószínűleg Norah Jones változata, ami a második világháborús The War című dokumentumsorozathoz készült 2007-ben:

Biden azt mondta, hogy véget kell vetni ennek a harcnak, ami a republikánusokat a demokraták, a vidékieket a városiak, a konzervatívokat a liberálisok ellen fordítja. „Nem az a megoldás, hogy befelé fordulunk, nem bízunk abban, aki nem ugyanúgy néz ki vagy nem ugyanaz a vallása vagy éppen nem ugyanabból a hírforrásból tájékozódik, mint ti” – mondta. Csak egy pillanatra kell beleképzelni magukat a másik helyzetébe.

Azt mondta, hogy az előttük álló munkához mindannyiukra, minden erőre szükség van, hogy túljussanak ezen a sötét télen. Félre kell tenni a politikát, és egy országként kell szembenézni a járvánnyal. „Együtt túljutunk ezen” – ígérte.

Egy pillanat néma csendet kért, hogy emlékezzenek meg a koronavírus több mint 400 ezer amerikai áldozatáról.

Az ország szövetségeseinek is üzent. „Amerikát próbára tették, és erősebbek lettünk általa” – mondta. Azt ígérte, hogy helyrehozzák a szövetségeket, és újra szerepet játszanak majd a világban. „Nem azért, hogy a tegnap, hanem hogy a holnap kihívásaival nézzünk szembe” – mondta. „Erős és megbízható partner leszünk a békéért, haladásért és biztonságért” – jelentette ki.

Az impozáns kalapban Garth Brooks – Fotó: Kevin Lamarque / Reuters
Az impozáns kalapban Garth Brooks – Fotó: Kevin Lamarque / Reuters

Garth Brooks countrysztár az Amazing Grace című himnuszt adta elő, zenei kíséret nélkül, csak énekelve. Brooks a szokásos cowboykalapjában érkezett meg a pódiumhoz, ahol levette, és maga előtt tartotta. Megkérte a közönséget, azokat is, akik otthon nézik a közvetítés, hogy énekeljék vele közösen az utolsó versszakot.

„Minden amerikai elnöke leszek” – mondta Biden, és azt ígérte, ugyanannyira fog küzdeni azokért, akik őt választották, mint azokért, akik nem.

Azt mondta, el kell utasítani azt, hogy a tényeket manipulálják és kitalálják. „Van az igazság, és vannak hazugságok. Hazugságok, amiket a hatalomért vagy nyereségvágyból mondanak” – jelentette ki. A vezetőknek különösen nagy felelősségük van abban, hogy megvédjék az igazságot, és legyőzzék a hazugságokat.

Biden a változás fontosságával, a változni tudás fontosságával folytatja, kiemelve, hogy 108 éve nők vonultak az utcára, hogy szavazójogot szerezzenek, most pedig Kamala Harris személyében az ország első női alelnöke áll az oldalán, ez is mutatja, mindig van változás.

Ezután nagy tapsot kapott, amikor azt mondta, hogy a lázadók megpróbálják megváltoztatni a szavazópolgárok akaratát, de

„Ez nem fog megtörténni, se ma, se holnap, se semmikor!”

Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP
Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

Mondta Biden Abraham Lincolc 1863-as emancipációs kiáltványára utalva. Ezt a beszédet idézték egyébként Biden emberei a beiktatás előtt, amikor beállították a hangtechnikát, nem véletlenül ezek szerint.

Biden szerint az élet az egyenlőség ideája és a félelem, rasszizmus közötti őrlődésről szól. De a legnehezebb pillanatokban mindig voltak elegen, akik előrébb tudták vinni az országot, és erre most is képesek lesznek. Képesek rá, hogy tisztelettel és méltósággal tekintsenek egymásra, de jelenleg nem egy nemzetet, hanem egy káoszba fulladt országot lát csak, amit újra az Egyesült Államokká kell tenni.

„Amerika évek óta állja a próbákat, sőt, felül is kerekedik azokon. Ma nem egy elnökjelölt, hanem egy cél győzelme teljesedett be, a demokrácia győzedelmeskedett” – kezdte beszédét Biden, aki a két héttel ezelőtti capitoliumi ostromra és erőszakra utalva folytatta, miszerint azon is sikerült felülkerekedni.

Biden köszönetet mondott a jelenlevő korábbi elnököknek, Clintonnak, Bushnak és Obamának, de megemlítette Jimmy Cartert is, akivel kedd este telefonon beszélt.

„Ez egy remek nemzet, mi jó emberek vagyunk, az elmúlt hosszú, háborús és békés évek alatt nagy utat tettünk meg, de még hosszú út áll előttünk is” – folytatta, de tudja, hogy jóra érdemesek.

Biden kitért a koronavírus-járványra is, amiben többen haltak meg, mint a második világháborúban, és amiben milliók vesztették el az állásukat, ezen változtatni kell.

„Le kell győzni a fehér felsőbbrendűséget hirdetőket és a belföldi terrorizmust, egység kell”

– mondta.

Az előző 14 beiktatást vizsgálva leghosszabban Ronald Reagan beszélt (2464 szó), a legszűkszavúbb (854 szó) Ford volt.

Ha az összes elnököt tekintjük, az eddigi leghosszabb, 8460 szavas beszédet William Henry Harrison elnök mondta 1841-ben, leggyorsabban pedig George Washington végezhetett 1789-ben, 135 szavas beszédével.

Kevin Lamarque / Reuters
Kevin Lamarque / Reuters

A 127 éves családi Bibliára tett kézzel tette le az elnöki esküjét.

Jennifer Lopez az elnöki beiktatási ünnepségen – Fotó: Kevin Lamarque/Reuters
Jennifer Lopez az elnöki beiktatási ünnepségen – Fotó: Kevin Lamarque/Reuters

Lopez a This Land Is Your Land című Woody Guthrie-folkdalt énekelte el, majd ezt kötötte át az America The Beautiful című hazafias dalba. Rajta nem volt békegalamb, viszont váratlanul spanyolul üzent valamit a közönségnek, amit sajnos én nem értettem, és a végén beleénekelte az America The Beautiful dallamába, hogy „Let’s get loud!”

Az amerikai internet segít: Lopez spanyolul azt mondta, hogy „libertad y justicia para todos”, azaz szabadságot és igazságot mindenkinek.

Azon felül, hogy fekete tervező ruháját viseli. Nem véletlenül választották a beiktatatás napjára ezt a lila színt: Shirley Chisholm, az első fekete női elnökjelölt előtt tiszteleg vele, aki 1972-ben indult az elnökválasztáson.

Harris már az elnökválasztási kampány alatt is tudatosan választotta a lila és sárga színeket Chisholmra utalva, aki komoly hatással volt Harris politikai pályájára.

Kamala Harris a beiktatási ceremónia előtt – Fotó: Brendan McDermid / Reuters
Kamala Harris a beiktatási ceremónia előtt – Fotó: Brendan McDermid / Reuters

Ezzel hivatalosan is ő lett az első női, az első fekete, az első dél-ázsiai származású és az első, bevándorlók gyermekeként született alelnök az Egyesült Államok 244 éves történelmében.

Harris amerikai alelnökké választása már önmagában történelminek számít, azonban szimbolikus jelentőségén túl a gyakorlatban is kifejezetten nagy befolyása lehet a következő négy év politikájára. Sőt, könnyen ő lehet az, aki megszabja a demokraták irányvonalát a következő évtizedre, írtuk novemberi portrénkban.

Fotó: Brendan McDermid / Reuters
Fotó: Brendan McDermid / Reuters

Lady Gaga egy óriási békegalambbrossal, aranykiegészítőkkel, hatalmas vörös szoknyában lépett a pódiumhoz, és miután köszöntötte a jelölteket, úgy elénekelte azt az amerikai himnuszt, hogy beleremegett a Capitolium.

Meg is érkeztek róla a felvételek:

Elkezdődött a beiktatási ceremónia, először Amy Klobuchar demokrata szenátor beszélt. Szerinte a Capitolium elleni, két héttel ezelőtti támadás ráébresztette az országot, hogy meg kell védenie az amerikai demokráciát. Azt mondta, hogy ez a nap egy új kezdet az országnak és a demokráciának.

Donald Trump elnökségének utolsó hetei komoly hatással voltak a politikáját nyíltan támogató Fox Newsra, amelynek nézettsége azután kezdett mélyrepülést venni, hogy a csatorna hivatalosan is elismerte Joe Biden győzelmét, és alaptalannak nevezte a csalással kapcsolatos vádakat. A nézettségcsökkenést a csatorna úgy igyekszik megállítani, hogy az egyik népszerű esti hírsávját lecserélte véleményműsorra, amelyben jobboldali beszélő fejek véleményezik az aktuális történéseket valódi hírtudósítás helyett.

A döntés következtében elbocsátották Chris Stirewaltot, a csatorna veterán politikai szerkesztőjét, aki a választások arizonai tudósítója is volt. A Fox elsőkként jelentette be, hogy Biden nyerte Arizonát, amellyel magukra haragították a trumpista nézőik komoly részét, akik a hírek szerint átmentek más keményvonalasabb jobboldali hírcsatornákra, mint a Newsmax vagy a One America News, ahol sokkal liberálisabban bántak Trump mindenféle alapot nélkülöző állításaival.

Nem sokkal később Bill Sammon, a Fox News washingtoni irodájának főnöke jelentette be, hogy január végén nyugdíjba megy. A New York Times forrásai szerint Sammon sok kritikát kapott belülről, ahogyan a választást kezelte. Rajtuk kívül közel 20 online újságírót rúgtak ki a csatornától kedden. A döntést az „üzleti és tudósítói struktúra új korszakhoz való igazításával” indokolták.

Mindenki megtapsolta őket, majd a meghívottak elfoglalták a helyüket. Hamarosan következik Kamala Harris alelnöki eskütétele.

Fotó: Jim Bourg / Reuters
Fotó: Jim Bourg / Reuters

Az Egyesült Államok következő alelnöke is megérkezett az eskütétel helyszínére, a Capitolium elé. Ő lesz az Egyesült Államok első női és első színes bőrű alelnöke. Sajtóértesülések szerint Harris kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy a hagyományoknak megfelelően a Capitolium előtt tegyék le az esküt, a két héttel ezelőtti Capitolium elleni támadás miatt fennálló fenyegetés ellenére. A beavatáson Donald Trumppal ellentétben ott van Mike Pence és felesége is.

Fotó: Jim Bourg / Reuters
Fotó: Jim Bourg / Reuters

Robert Frost volt az első költő, aki egy elnök beiktatásán részt vett fellépőként, Bidennél a költő a 22 éves Amanda Gorman lesz, akit Jill Biden válaszott ki.

Amanda Gorman megérkezik a ceremóniára – Fotó: Win McNamee / POOL / AFP
Amanda Gorman megérkezik a ceremóniára – Fotó: Win McNamee / POOL / AFP

Az egyébként beszédhibával küzdő Gorman már 16 éves korában Los Angeles koszorús költője lett, most az erre az alkalomra írt The Hill We Climb (A domb, amit megmászunk) című versét adja elő, ami hat percig fog tartani. Gormant saját bevallása szerint harmadikos korában kezdte el érdekelni a költészet, amikor az egyik tanára felolvasott Ray Bradbury Pitypangbor című könyvéből.

Gorman egyébként már korábban bejelentette, hogy 2036-an szeretne indulni az amerikai elnökválasztáson. (Los Angeles Times)

Olivier Douliery / AFP
Olivier Douliery / AFP

Már Obama, Bush, Clinton és a legfelsőbb bírák is bevonultak. Bernie Sanders, Joe Biden előválasztási ellenfele abban az egyujjas kesztyűben van, amit még két éve kapott egy vermonti tanárnőtől, és rendszeresen hordott a kampány alatt is.

Melania és Donald Trump megérkeztek Floridába, miután felszálltak az Andrews támaszpontról az elnöki különgéppel.

Kamala Harrist a beiktatáshoz az az egyik rendőr kíséri majd, akit hősként ünnepeltek a Capitolium két héttel ezelőtti ostroma után. Eugene Goodman egymaga terelte el az épületbe betörő zavargók egy csoportját, amely már egészen közel járt a szenátus ülésterméhez, ahol akkor még bent voltak szenátorok. Az Irakot is megjárt rendőr kiprovokálta, hogy inkább őt üldözze a tömeg, elcsalva őket az ülésteremtől. Lélekjelenlétét a kongresszus több demokrata tagja kitüntetéssel jutalmazná.

Fotó: Erin Schaff-Pool/Getty Images/AFP
Fotó: Erin Schaff-Pool/Getty Images/AFP

A svéd klímaaktivista a leköszönő elnök egy korábbi, rajta élcelődő tweetjét figurázta ki. Trump 2019. szeptember 24-én gúnyolódott egy sort az akkor 16 éves lány ENSZ-csúcson tartott, érzelmes beszédén. Az aktivista beszédében könnyeivel küszködve ítélte el a világ vezetőit azért, mert szerinte azok elárulták a fiatalokat azzal, hogy nem tettek eleget a globális klímakatasztrófa ellen.

Erre reagált akkor Donald Trump. Az elnök úgy kommentálta a beszédet közösségi oldalán, hogy

„Egy nagyon boldog kislánynak tűnik, aki optimistán tekint előre egy fényes és csodálatos jövőre. Olyan jó ezt látni!”

Ezt figurázta ki most Thunberg. Twitterén a Fehér Háznak szomorúan búcsút intő elnök képe mellé azt írta,

„Egy nagyon boldog öregembernek tűnik, aki optimistán tekint előre egy fényes és csodálatos jövőre. Olyan jó ezt látni!”

A keleti lépcsőnél, két különböző autóból kilépve megérkezett a ceremónia két főszereplője, Joe Biden és alelnökjelöltje, Kamala Harris.

Fotó: Joe Raedle/Getty Images
Fotó: Joe Raedle/Getty Images

Legalábbis több helyszíni tudósító is így értesült a beszéd hosszáról. Egy tanácsadó arról beszélt a CNN-nek, hogy Biden várhatóan az utolsó pillanatig dolgozik majd a beszédén, amit egyébként már több hete készítenek elő. Biden egyébként is arról ismert, hogy rendkívül alaposan készül még a legkisebb beszédekre is, az első elnöki beszédénél pedig aligha volt fontosabb eddigi politikai karrierje során.

Bidenhez közeli informátorok szerint optimista, egyúttal realista hangvételű lesz a beszéd, amiben Biden nem ejti majd ki elődje, Donald Trump nevét, miután Trump sem említette Bident a búcsúbeszédében sem ma, sem tegnap.

A CNN egy tisztviselőre hivatkozva azt írta, hogy bombariadó miatt kiürítik a legfelsőbb bíróság épületét, ami ott van a Capitolium közvetlen közelében. Tudósítójuk szerint az eddiginél több katona van az épületnél.

Frissítés: Nem sokkal később azonban pontosítottak, hogy nem volt szó az épület kiürítéséről. Érkezett bombafenyegetés, emiatt átvizsgálták az épületet és a környékét.

Ezen a videón az érkezése után integetett:

A korábbi elnökök közül George W. Bush, Bill Clinton és Barack Obama is ott van a beiktatáson, a 96 éves Jimmy Carter viszont a járványhelyzet miatt először marad otthon saját 1977-es eskütétele óta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!