Húszperces lesz Biden beszéde, Trumpot nem említi majd név szerint

2021. január 20. – 16:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Legalábbis több helyszíni tudósító is így értesült a beszéd hosszáról. Egy tanácsadó arról beszélt a CNN-nek, hogy Biden várhatóan az utolsó pillanatig dolgozik majd a beszédén, amit egyébként már több hete készítenek elő. Biden egyébként is arról ismert, hogy rendkívül alaposan készül még a legkisebb beszédekre is, az első elnöki beszédénél pedig aligha volt fontosabb eddigi politikai karrierje során.

Bidenhez közeli informátorok szerint optimista, egyúttal realista hangvételű lesz a beszéd, amiben Biden nem ejti majd ki elődje, Donald Trump nevét, miután Trump sem említette Bident a búcsúbeszédében sem ma, sem tegnap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!