Ott van a capitoliumi ostrom egyik hős rendőre is

2021. január 20. – 16:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kamala Harrist a beiktatáshoz az az egyik rendőr kíséri majd, akit hősként ünnepeltek a Capitolium két héttel ezelőtti ostroma után. Eugene Goodman egymaga terelte el az épületbe betörő zavargók egy csoportját, amely már egészen közel járt a szenátus ülésterméhez, ahol akkor még bent voltak szenátorok. Az Irakot is megjárt rendőr kiprovokálta, hogy inkább őt üldözze a tömeg, elcsalva őket az ülésteremtől. Lélekjelenlétét a kongresszus több demokrata tagja kitüntetéssel jutalmazná.

Fotó: Erin Schaff-Pool/Getty Images/AFP
Fotó: Erin Schaff-Pool/Getty Images/AFP

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!