Egy amerikai tanulmány szerint a T-sejtek védhetnek a brit, a brazil és a dél-afrikai vírusmutáció ellen is

2021. március 31. – 13:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Az új koronavírus eredeti változata ellen fellépő T-sejtek a szervezetben a kórokozó brit, dél-afrikai és brazil változata ellen is védelmet nyújtanak – állapították meg a marylandi székhelyű Országos Allergia és Fertőző Betegségek Intézetének (NIAID) kutatói. A tanulmány megállapításai egyelőre 30 páciens vizsgálatán alapulnak, még felülbírálatra szorulnak, nagyobb mintán elvégzett vizsgálatok is szükségesek a megerősítésükhöz, közölte a Reuters.

Nemrég több olyan tanulmány látott napvilágot, amely szerint a vírus új változatai gyengíthetik az immunválaszt. A NIAID kutatóinak tanulmánya szerint azonban az antitestek – amelyek blokkolják a koronavírus kapcsolódását az emberi sejtekhez – nem adnak teljes képet a védelemről, úgy tűnik, a T-sejtek is fontos szerepet játszanak ebben.

A NIAID által 2021. március 31-én közreadott fotó egy egészséges ember T-sejtjéről (T-limfocita) – Fotó: NIAID/AFP

A kutatók harminc olyan ember vérét elemezték, akik az új, fertőzőbb változatok megjelenése előtt már átestek a Covid-19-en, és felépültek a betegségből. Az ő mintákból azonosították a vírus ellen aktív T-sejtek egy speciális formáját, és megnézték, hogy ezek a T-sejtek hogyan teljesítenek az új vírusváltozatok ellen.

„Adataink, valamint más kutatócsoportok eredményei azt mutatják, hogy a kezdeti vírusvariánsokkal fertőzött egyének T-sejt-válasza teljes mértékben felismeri az Egyesült Királyságban, Dél-Afrikában és Brazíliában azonosított főbb új variánsokat” – mondta Andrew Redd, a NIAID kutatója, a Johns Hopkins Egyetem Orvostudományi Karának vezetője.

A NIAID kutatói szerint kiterjedtebb vizsgálatokra van szükség az eredmények megerősítéséhez. Folyamatos monitorozásra van szükség azoknak a változatoknak, amelyek elkerülik mind az antitest, mind a T-sejtek védelmét – mondta Redd.

Mint korábbi cikkünkben megírtuk: az immunrendszerünk két módon támadja a vírust. A B-sejt nevű immunsejtek termelik a vérben keringő és a vírust megkötő, deaktiváló antitesteket, illetve jegyzik meg ezek gyártási sémáját a későbbi elhárításhoz. A T-sejtek a megfertőzött sejteket pusztítják, gyulladási szabályozó fehérjéket termelnek, és segítik a B-sejtek munkáját.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!