Már litvániai nyércekben is kimutatták a koronavírust

2020. november 26. – 06:45

frissítve

Már litvániai nyércekben is kimutatták a koronavírust
Védőmaszkot viselő járókelők a budapesti Örs vezér téren 2020. november 11-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírek a koronavírusról csütörtökön.

.

  • Csütörtökre 6360 újabb magyar koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, meghalt 115 beteg. 7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő.
  • Az operatív törzs tájékoztatóján Müller Cecília országos tisztifőorvos arról is beszélt, hogy a tömeges tesztelések és az antigén alapú gyorstesztek miatt lehettek magasabbak a csütörtöki adatok.
  • Az Emberi Erőforrások Minisztériuma miniszteri rendeletének módosításával az orvosi segédeszközök kiváltásához szükséges vény a veszélyhelyzet után 30 napig, a háziorvos által szakorvosi javaslatra felírható gyógyszerek esetében a javaslat a veszélyhelyzet megszűnése után 90 napig érvényes marad.
  • További két hónappal, 2021. február 1-ig meghosszabbítják a határzárat, amit szeptember 1-jén állított vissza a kormány ideiglenesen a koronavírus-járvány miatt.
  • Azt, hogy a külföldről beutazókra vonatkozó szabályok karácsony környékén hogyan alakulnak majd, egyelőre nem tudni, várhatóan december 10-ig meghozzák a döntéseket. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón beszélt az intenzíven kezelt koronavírusos betegek számáról, eszerint 961-en vannak ott.
  • Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kigyógyult a koronavírusból, és újra betegeket lát el. Merkely szerint körülbelül másfél millió ember fertőződhetett már meg az országban.
  • Az európai síturizmus felfüggesztését sürgette Angela Merkel német kancellár a koronavírus-járvány elleni védekezésről mondott beszédében. A svájci síparadicsomokat viszont a járvány ellenére sem akarják bezárni.
  • Egy amerikai orvos videón szimulálta, hogy mi lehet az utolsó kép, amit egy haldokló covidos lát egy kórház intenzív osztályán. Ezzel hívta fel a figyelmet a kézmosás, a maszkviselés és a távolságtartás betartására.
  • Részletes cikkünkben írtunk arról, nagy felelőtlenség a lóféreghajtót Covid elleni csodaszerként reklámozni. A Nébih közleményben figyelmeztet, hogy ember csak embernek való gyógyszert vegyen be.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a csütörtöki 6360 új fertőzötthöz – aminél több eddig csak egy nap volt korábban – azt mondta az M1-en, hogy szerinte az úgynevezett antigén tesztek miatt nőttek a számok, ilyenekkel szűrik a tanárokat is. Szerinte a PCR-, tehát az örökítőanyagot vizsgáló tesztek végeredményében nincsen eltérés, sőt ezek alapján fokozatosan csökken a fertőzöttek száma. Kitért arra is, a vakcina megérkezése előtt fel kell mérni, hogy mennyien eshettek át a fertőzésen, a saját becslése szerint körülbelül másfél millióan, tehát a magyarországi népesség mintegy 15 százaléka. (MTI)

Amíg az egyes uniós országokban arra készülnek, hogy a járvány tejedése miatt lényegében lezárják a síparadicsomaikat, addig Svájcban nagyobb korlátozások nélkül készülnek a téli síszezonra. Svájcot hasonló mértékben sújtja a járvány második hulláma, mint Európa többi részét, ennek ellenére a svájci hatóságok és az idegenforgalmi szektor is egységesen amellett van, hogy folytassák a téli síszezont. „Svájcban a kormány, a hatóságok és az idegenforgalmi ágazat meg van győződve arról, hogy helyes ez az irány, és hogy a téli szezon biztonságosan folytatódhat” – mondta Veronique Kanel, a nemzeti turisztikai hivatal szóvivője. Wallis kantonban egy rövid bezárás után, december közepén már újranyitnak a szállodák és az éttermek. Ugyanakkor Alain Berset egészségügyi miniszter csütörtökön azt mondta, karácsony előtt a kormány újból felülvizsgálja ezt a helyzetet. (AFP)

Egy tavaszi, ausztrál kutatás során tudósok azt találták, hogy az ivermektin nevű hatóanyag – itthon csak állatgyógyászatban használják – hatékony a koronavírus ellen és a Covid-19 kezelésében. Ez akkor heves tudományos vitát váltott ki, ugyanis a kutatás minősége nem indokolta, hogy ilyen biztossággal állítson valamit. Most váratlanul a hazai köztudatban is megjelent a szer, ezért a NÉBIH közleményben figyelmeztet, hogy ember csak embernek való gyógyszert vegyen be. Részletek ebben a cikkünkben>>>

Egy litvániai nyércefarmon több prémes állatban is kimutatták a koronavírust, jelentették be az ország illetékes hatóságai csütörtökön. A vírust 169 váratlanul elhullott állatban mutatták ki. Feltehetően a Jonava régióban található farm egyik dolgozójáról terjedhetett át a fertőzés a nyércekre. A helyszínen óvintézkedéseket léptettek életbe, és korlátozták a tevékenységet. A hatóságok szerint további negyven nyércet kell leölni a farmon, ahol összesen mintegy 60 ezer állatot tartanak. Korábban svédországi, hollandiai, dániai, franciaországi és görögországi nyérctelepeken is azonosították a koronavírust. Csütörtökön úgy tűnt, hogy Lengyelországban is megjelent a nyércek között a vírus, ezt azonban a hivatalos vizsgálat nem igazolta – mondta Grzegorz Puda lengyel mezőgazdasági miniszter. (MTI)

A kormány száz lélegeztetőgépet és ugyanennyi, a betegek őrzésére szolgáló monitort adományozott a Vajdasági Klinikai Központnak, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó szerint a vajdasági magyarok jelezték, hogy segítségre van szükségük a legsúlyosabb koronavírusos betegek ellátása terén. A lélegeztetőgépeket és a monitorokat a Vajdasági Klinikai Központ osztja majd szét az érintett kórházak között, az adományt a szerb egészségügyi hatóságok engedélyezték. (MTI)

A horvát miniszterelnök, Andrej Plenkovic csütörtökön újabb, a koronavírus-járvány lassítását célzó korlátozásokat jelentett be, melyek karácsonyig tartanak. Horvátországban október vége óta hetente megkétszereződött az új fertőzések napi száma. A szombattól életbe lépő, december 21-ig tartó korlátozások értelmében bezárnak a kávézók, éttermek, edzőtermek és sportközpontok. A nyilvános összejöveteleken és temetéseken legfeljebb 25-en, más magánjellegű rendezvényeken pedig legfeljebb tízen vehetnek részt, és ezek 22 óráig tarthatnak. Az elmúlt egy nap alatt rekordszámú, 4009 új fertőzöttet azonosítottak, a járvány kezdete óta megfertőződöttek száma ezzel elérte a 115 626-ot. Az elmúlt napon 46 ember halt bele a betegségbe, a járvány eddigi áldozatainak száma így 1552-re emelkedett. (MTI)

A Fővárosi Önkormányzat 100 ezer forintos külön juttatást ad az idősotthonokban és hajléktalanszállókon dolgozóknak a decemberi munkájukért. A jutalomban a fővárosi fenntartású szociális otthonok minden munkavállalója, több mint 2500 munkatárs részesül, erre a főváros összesen 300 millió forintot szán. (hvg.hu)

A bukaresti Matei Bals kórházban, ami az egyik legnagyobb, koronavírus-fertőzötteket kezelő kórház Romániában, az intenzív osztály már a váróterembe, folyosóra költözött ki helyhiány miatt. Egy páciens posztolt képeket és videókat arról, ahogy a sürgősségi folyosóján található padokon fekszenek, ülnek a betegek oxigénpalackkal, számolt be róla a Transindex.

A Transindex egy másik cikkében pedig a bukaresti Sf. Pantelimon kórházból mutatott képet arról, hogy ott a kórház mellett felhúzott sátorban kezelik a coronás betegeket, akik ágyak helyett hordágyakon fekszenek. Csütörtöki cikkében pedig arról ír a lap, hogy „a Floreasca kórház intenzív osztályának orvosa azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy egyik napról a másikra a romániai egészségügyi rendszer veszélyesen közel került ahhoz, hogy nem lesz képes új betegeket fogadni a kórházakban. Azok ugyanis mind meg fognak telni koronavírusos betegekkel”.

A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta soha nem kezeltek annyi súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget a romániai kórházak intenzív osztályain, mint jelenleg, írja az MTI. A kórházakban kezelt 13 402 beteg közül 1205-en vannak intenzív terápiás osztályon, sokan közülük lélegeztetőgépen.

6360 újabb magyarnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 192 047 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 beteg, így az elhunytak száma 4229 főre emelkedett. A gyógyultak száma 49 616 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma 138 202 fő. 7537 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 640-en vannak lélegeztetőgépen. Az igazolt fertőzöttek számában összesítve megjelennek a mentők által, a szűrőbuszokon és a kórházi dolgozók körében gyorsteszteléssel kiszűrtek is. Cikkünket itt olvashatja.

Csütörtök, tehát kormányinfó: volt szó George Clooney-ról, a választási törvény módosításáról, és persze a koronavírusról is. Azt, hogy a külföldről beutazókra vonatkozó szabályok karácsony környékén hogyan alakulnak majd, egyelőre nem tudni, türelmet kért a kormány, várhatóan december 10-ig meghozzák a döntéseket. Beszélt az intenzíven kezelt koronavírusos betegek számáról, eszerint 961-en vannak ott. Részletesen itt írtunk a kormányinfóról.

Az operatív törzs csütörtöki online tájékoztatóját György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára nyitotta meg, aki a közoktatási intézmények dolgozóinak teszteléséről beszélt. Az ezen a héten véget érő első tesztelési körről az államtitkár azt mondta, „a kezdeti tapasztalatok rendkívül pozitívak”. Álhírnek nevezte azt, hogy a tesztelésben részt vevő orvostanhallgatóknak nem biztosítanak megfelelő védőfelszerelést vagy napi háromszoros étkezést. Cikkünk az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatójáról ide kattintva elérhető.

Képes megmérni a páciensek testhőmérsékletét, ellenőrizni tudja a maszkviselési szabályok betartását és koronavírusteszteket is tud végezni a Cira-03 elnevezésű távirányítású robot, ami a héten állt munkába egy Kairótól északra található magánkórházban, egyelőre csak lázmérő robotként, írja a Reuters. Tervezője, Mahmud el-Komi szerint a gép segíthet megelőzni a vírus terjedését. Cikkünket a témában itt találja.

A sepsiszentgyörgyi Proel Biotech cég piacra dobott egy, kórházaknak és diagnosztikai központoknak szánt tesztet, amely alkalmas a SARS-CoV-2 típusú vírusfertőzés ellen termelt, IgG típusú antitestek kimutatására. A teszt a laboratóriumokban jól ismert ELISA-módszeren alapszik. Ez az első olyan romániai fejlesztésű teszt, amivel a SARS-CoV-2-fertőzésen átesett betegek immunválasza mérhető fel, ráadásul kevesebb mint két óra alatt. A teszt a hatósági bejegyzéshez készült hitelesítési kísérletek során sem álpozitív, sem álnegatív eredményt nem adott, a szükséges engedélyeket pedig már megkapta. (MTI)

Az elmúlt hét napban az országos átlag fertőzöttségének legalább négyszereséről érkeztek hírek a németországi Hildburghausen járásból, ezért a Türingiában található területen élő gyerekek és fiatalok teszteléséről döntöttek. Minden érintett ingyenesen eshet át a vizsgálaton, kedden kezdik a mintavételt. „Így most először fogjuk biztosan tudni, mennyire biztonságosak az iskolák és az óvodák.” A járásban 63 ezren élnek, a magas fertőzöttség miatt jóval szigorúbb korlázások szerint, mint a többi német járásban vagy tartományban. Itt zárva vannak az iskolák, az óvodák és az iskolák, az emberek csak meghatározott indokkal hagyhatják el az otthonaikat. (Reuters)

A brit kormány a terveknek megfelelően december 2-án feloldja a járvány megfékezéséért elrendelt négyheti angliai zárlatot, de az utána életbe lépő háromfokozatú készenléti rendszer alapján Anglia nagy része a magas készültségi szint hatálya alá kerül. Az egészségügyi tárca által csütörtök délután közzétett részletes lista szerint a második, vagyis magas készültségi szint hatálya alá kerül a tízmilliós Londonnal együtt Anglia legnagyobb része, de több közép- és észak-angliai járványgócban, köztük Manchesterben és Birminghamben a hármas, nagyon magas készültségi szint lép életbe. (MTI)

Egy amerikai orvos videón szimulálta, hogy mit lát egy lélegeztetésre szoruló covidos beteg, illetve, hogy mi lehet az utolsó kép, amit egy haldokló covidos lát egy kórház intenzív osztályán.

Az orvos a videón, majd a BBC-nek is elmondja, hogy tette mindezt azért, hogy felhívja a figyelmet a kézmosás, a maszkviselés és a távolságtartás betartására.

Dr. Kenneth Remy szerint érdemes elgondolkodni, hogy akarjuk-e, hogy a mi utolsó látott képünk, vagy szeretteink utolsó képe egy maszkos, védőszemüveges orvos legyen, ahogy egy tubust tesz a szánkba. Ahogy ő fogalmaz

„A maszk viselése nem lehet olyan kényelmetlen, mint amikor egy műanyag csövet dugnak le légutadba, hogy lélegezni tudj.”

Hozzáteszi, hogy az természetesen örömteli, hogy a vírust elkapók többsége meggyógyul, de fontos tudni, hogy ha valaki kórházba kerül, sőt, ha lélegeztetésre szorul, akkor a túlélési esélye meredeken csökken.

A zenekari és énekkari próbák leállítását kérik az Operaház dolgozói a vezetéstől, mert egyre több koronavírus-fertőzött van a társulatban. A balettkar próbáit már egy hete leállították a sok fertőzött miatt. Cikkünket itt találja.

Ukrajnában túltelítettek az intenzív osztályok, a koronavírusnak pedig több mint 11 ezer halálos áldozata van. A Szabad Európa kisfilmjében aneszteziológusok beszélnek a tapasztalataikról és félelmeikről.

Egyikük például azt mondja az egyik kórházi tapasztalatairól, hogy tíz, lélegeztetőgépre került betegből egy éli túl. (Ha nem jelenik meg a videó, akkor ide kattintva tudja megnézni.)

Svédországban pozitív lett Károly Fülöp svéd királyi herceg, és felesége, Zsófia hercegné koronavírustesztje. A királyi udvar közleménye szerint a házaspár karanténba vonult, a tüneteik enyhék. A nap folyamán a királyi család több tagját is tesztelik, beleértve XVI. Károly Gusztáv királyt és feleségét, Szilvia királynét, valamint Viktória trónörökösnőt is. A palota szóvivője, Margareta Thorgren az Expressen című svéd napilapnak azt mondta, a családtagok pénteken találkoztak utoljára, Szilvia királyné testvérének a temetésén. (MTI)

Az európai síturizmus felfüggesztését sürgette Angela Merkel német kancellár a koronavírus-járvány elleni védekezésről a szövetségi parlamentben (Bundestag) csütörtökön mondott beszédében az MTI híradása szerint. A kormányfő kiemelte, hogy Németországban október végére ellenőrizhetetlenné vált az új típusú koronavírus terjedése. Az egészségügyi hivatalok nem tudták feltárni és megszakítani a fertőzési láncolatokat, így robbanásszerű emelkedésnek indult a napi új esetek száma. Ezért nem lehet feloldani az eredetileg november végéig tervezett korlátozásokat, hanem valószínűleg egészen januárig, de legalább december 20-ig fenn kell tartani valamennyit – mondta a kancellár, ismertetve a tartományi kormányfőkkel szerdán kidolgozott új védekezési terv elemeit, amiről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

A tervezettnél 4 ezerrel több, összesen 32 ezer alkalmazottjától válik meg a Walt Disney a járvány hatásai miatt az aktuális költségvetési év első felében, ami októberben kezdődött. A vállalat 12 parkja zárva tartott márciusban és májusban, és habár azóta már újranyitották őket Sanghajban és Floridában, a zászlóshajónak számító Kaliforniai park még mindig zárva tart, és ez így is marad legalább 2020 végéig. A párizsi Disneylandet októberben kellett ismét bezárniuk, amikor Franciaországban bejelentették a lezárást. Szeptember 30-ig a Disney 2,8 milliárd dollár veszteséget számolt el, miközben az előző év ugyanezen időszakában 10,4 milliárd dolláros profitot termeltek. (CNN)

Karanténba vonult a fideszes országgyűlési képviselő, Boldog István, jelentette be a Facebookon. A politikus azt írta: „Sajnos minket is elért a vírus. Feleségem pozitív tesztet produkált, de szerencsére jól van. Nekem egyelőre nincsenek tüneteim, jól vagyok, de fő a biztonság, ezért karanténba vonultam, és itthonról folytatom a munkát, és segítek itthon Magdinak. Bízom benne, hogy minden rendben lesz.”

Boldog mentelmi jogát egyébként tavasszal függesztették fel, miután felmerült a neve egy hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt folytat eljárásban. Boldog István ügyét Hadházy Ákos robbantotta ki még 2019 végén. Nagy Szilárd, volt fideszes kengyeli polgármester volt az, aki egy vádalku keretében elmondta a hatóságoknak, hogyan voltak előre leosztva Boldog körzetében az EU-s pályázatok. A jelek szerint nemcsak az volt leosztva előre, mikre pályázhatnak a települések, hanem az is, a közbeszerzéseken mely cégeket kell megbízni, és kinek mennyit kell visszaosztani. Az ügyészség gyanúja szerint Boldog István jogellenesen befolyásolta uniós pályázatok elbírálásának eredményeit, amiért vállalkozóktól jogtalan előnyt kapott. A legutolsó információk szerint Boldog nem tett vallomást és tagadta a bűnösségét. Erről bővebben itt olvashat.

Hétfőn indult a tanárok, óvónők, egészségügyi és bölcsődei dolgozók tesztelése, és az eddigi jelzések alapján a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete úgy látja: „az intézményrendszer meglehetősen átfertőződött”. A napokban írtuk, hogy egy debreceni iskolát állítólag már be kellett zárni a vírus miatt, egy orosházi intézményben pedig szerdától a teljes felső tagozat és két első osztály is átáll a digitális oktatásra. Egy szeghalomi általános iskolában nagyjából húsz pozitív teszteredmény lett a tanárok között. Vannak szerencsés intézmények is, Dunakeszin például, bár ott már több tanár eleve otthon volt fertőzés miatt. A hvg.hu-nak több budapesti önkormányzat is azt mondta, hogy a hozzájuk tartozó bölcsődék és óvodák dolgozóit még nem tesztelték.(hvg.hu)

A koronavírus-teszteket végző, védőruhát viselő egyetemi hallgatók érkeznek egy mosonmagyaróvári általános iskolába 2020. november 24-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI
A koronavírus-teszteket végző, védőruhát viselő egyetemi hallgatók érkeznek egy mosonmagyaróvári általános iskolába 2020. november 24-én – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Egyetlen nap alatt több mint 2400 halottja volt a koronavírus-járványnak az Egyesült Államokban – derült ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház szerda esti összesítéséből, amit az MTI szemlézett. A szerdai volt a második nap, amikor több mint kétezer amerikai halt bele a vírusfertőzés okozta Covid-19-be és szövődményeibe. A helyi idő szerint kora este közzétett adatok szerint ugyanakkor szerdán mintegy 200 ezer új fertőzést diagnosztizáltak országszerte. A politikusok és az orvosok napok óta arra figyelmeztettek, hogy a hálaadás ünnepét csütörtökön mindenki szűk körben ünnepelje, ne menjen távoli országrészekbe családlátogatásra. Ennek ellenére a hétvége óta mintegy ötmilliónyi amerikai kelt útra, zsúfoltak a nagyvárosok repülőterei és a főbb országutak is. Erről szóló cikkünket itt olvashatja.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kigyógyult a koronavírusból, és újra betegeket lát el, jelentette be a rektor a Facebookon. Előtte még interjút adott a Kossuth rádiónak, ahol azt mondta, a tünetek közepesen súlyosak voltak, de a családjával már túl vannak rajta.

Merkely szerint fokozatosan csökken a pozitív fertőzöttek aránya, és lassan a kórházi ellátásra szorulók száma is, a számok arányosak, mondta. Azt javasolta, minden találkozásnál viseljünk maszkot. Az átfertőzöttség relatíve hosszú védettséget ad, de biztosra nem lehet ezt megmondani Merkely szerint. Azt is mondta, a szuperterjesztők aránya körülbelül tíz százalék, ők több vírust termelnek, mint mások, de a legjobb az, ha mindenkit szuperterjesztőnek tekintenek. Merkely szerint körülbelül másfél millió ember fertőződött már meg az országban.

Mostantól 15 nap helyett újra 45 napjuk, tehát háromszor annyi idejük van az állami szerveknek a közérdekű adatok kiadására, ha valaki azokat kérvényezi. Ha pedig a hivatalos szervek szerint „valószínűsíthető”, hogy a „határidőben való teljesítés” a közfeladatot ellátó szervet gátolja a közfeladatai ellátásában, akkor még plusz 45 napra meghosszabbítják a határidőt, így akár már 90 napot kell várni a kikért hivatalos adatokra A rendelet csütörtökön lép életbe, és február 8-ig tart. A kormány már a koronavírus első hullámában is élt azzal, hogy kitolta a közérdekű adatok kiadását 45 napra. Cikkünket itt olvashatja el.

Felnőtteknek heti legalább 2,5, gyerekek és tinédzserek számára pedig napi legalább 1 óra testmozgást javasol legújabb ajánlásában a WHO a testi és lelki egészség megőrzése érdekében a koronavírus-járvány közepette. A WHO minden korosztálynak azt javasolja, hogy próbálja fizikai tevékenységekkel ellensúlyozni, hogy a pandémia miatt megnövekedett a négy fal között töltött órák száma. „A testmozgás nem pusztán a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség és a rák esélyét csökkenti, de mérsékli a szorongás és a depresszió tüneteit, valamint javítja az emlékezőképességet és visszafogja az Alzheimer-kór tüneteinek előrehaladását is”. (MTI)

Futó a Margit-szigeten – Fotó: Mónus Márton / MTI
Futó a Margit-szigeten – Fotó: Mónus Márton / MTI

A világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 60 346 970-re nőtt, 1 420 721-en meghaltak, 38 667 637-en pedig meggyógyultak a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen, de a regisztrált eseteknél jóval több lehet a valódi fertőzöttek száma. A koronavírus leginkább az Egyesült Államokat sújtja, ahol 12 772 721 fertőzött volt eddig, 262 177-en haltak meg, és 4 835 956-an meggyógyultak. Aztán jön India 9 222 216 fertőzöttel, 134 699 halottal és 8 642 771 gyógyulttal, majd Brazília 6 166 606 fertőzöttel, 170 769 halottal és 5 534 010 gyógyulttal. (MTI)

Szeptember 1-jén állította vissza ideiglenesen a kormány a határforgalom-ellenőrzést és a határőrizetet, amit előbb október 1-jéig, majd november 1-jéig, azután pedig december elsejéig tolt ki, most pedig, a Magyar Közlönyben megjelent friss rendelet értelmében, további két hónappal meghosszabbítják 2021. február 1-jéig. Cikkünket erről itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!