Van Covid-kórház Bukarestben, ahol már folyosói padokon fekszenek a koronás betegek, mellettük oxigénpalack

2020. november 26. – 15:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A bukaresti Matei Bals kórházban, ami az egyik legnagyobb, koronavírus-fertőzötteket kezelő kórház Romániában, az intenzív osztály már a váróterembe, folyosóra költözött ki helyhiány miatt. Egy páciens posztolt képeket és videókat arról, ahogy a sürgősségi folyosóján található padokon fekszenek, ülnek a betegek oxigénpalackkal, számolt be róla a Transindex.

A Transindex egy másik cikkében pedig a bukaresti Sf. Pantelimon kórházból mutatott képet arról, hogy ott a kórház mellett felhúzott sátorban kezelik a coronás betegeket, akik ágyak helyett hordágyakon fekszenek. Csütörtöki cikkében pedig arról ír a lap, hogy „a Floreasca kórház intenzív osztályának orvosa azt nyilatkozta a Digi24-nek, hogy egyik napról a másikra a romániai egészségügyi rendszer veszélyesen közel került ahhoz, hogy nem lesz képes új betegeket fogadni a kórházakban. Azok ugyanis mind meg fognak telni koronavírusos betegekkel”.

A szerdán közzétett hivatalos adatok szerint a járvány kezdete óta soha nem kezeltek annyi súlyos állapotban lévő koronavírusos beteget a romániai kórházak intenzív osztályain, mint jelenleg, írja az MTI. A kórházakban kezelt 13 402 beteg közül 1205-en vannak intenzív terápiás osztályon, sokan közülük lélegeztetőgépen.