Már litvániai nyércekben is kimutatták a koronavírust

2020. november 26. – 06:45

frissítve

Már litvániai nyércekben is kimutatták a koronavírust
Védőmaszkot viselő járókelők a budapesti Örs vezér téren 2020. november 11-én – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírek a koronavírusról csütörtökön.

.

„Hirtelen lettem rosszul. Az egyik pillanatban még semmi bajom nem volt, a másikban magasra szökött a lázam, szédülni kezdtem, köhögni, alig kaptam levegőt” – mondta a Kozák Lászlóként anyakönyvezett 27 éves előadó arról, hogy kórházban kezelik koronavírus-fertőzéssel. A tünetei állandósultak, ezért kedden bement a kórházba, ahol bent tartották, miután a tüdő-CT-jén kétoldali tüdőgyulladást diagnosztizáltak nála. A lapnak azt mondta, infúziós kezelést kap rá, és bár bizakodó, a vírus mentálisan is megviseli. (Bors)

„Az értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal élőknek” sem kell maszkot hordaniuk, jelent meg erről a rendelet a Magyar Közlönyben. A rendelet szerint azoknak értelmi fogyatékossággal élő embereknek, akiknek gondot okoz a maszkviselés, mentességet kapnak, és nem fenyegeti őket büntetés. Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége üdvözölte a döntést.

Korábban az autizmussal élőket mentették fel a maszkviselés alól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!