A súlyos Covid-betegek állapotán nem sokat javít a vérplazma-terápia, állítja egy tanulmány

2020. november 25. – 07:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nincs számottevő hatása az új típusú koronavírus miatti tüdőgyulladásban szenvedők gyógyulási vagy túlélési esélyeire annak, ha már felépült betegek vérplazmájával kezelik őket, olvasható a The New England Journal of Medicine című szakfolyóiratban megjelent tudományos cikkben. Az argentin kísérletben 333, súlyos Covid-19-es tüdőgyulladásban szenvedő betegnek adtak vérplazmát vagy placebót, és 30 nap elteltével nem találtak jelentős különbséget a két csoport adatai között. A halálozási arány a plazmával kezeltek és a kontrollcsoport tagjai között is 11 százalékos volt, és az életben lévő betegek tünetei sem mutattak lényeges különbséget. Ventura Simonovich, a tanulmányt készítő csoport vezetője elképzelhetőnek tartja ugyanakkor, hogy az enyhébb tünetekkel küzdőknél hatásos lehet a vérplazmakezelés. Októberben Indiában is végeztek hasonló kutatásokat, és ott is arra jutottak, hogy a vérplazmakezelés egyes tüneteket enyhíthet ugyan, de nem javítja jelentősen a betegek felépülési esélyeit. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!