Az Európai Unió és India megállapodása egy új kereskedelmi világ fontos mérföldköve, és erős üzenet az USA-nak is
Január végén jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Narendra Modi indiai miniszterelnök, illetve António Costa, az Európai Tanács elnöke, hogy befejezték a tárgyalásokat az Európai Unió és India közti szabadkereskedelmi egyezményről.
A történelmi megállapodás, vagy ahogy Von der Leyen méltatta, a „mother of all deals” („minden megegyezés anyja”) nemcsak a két fontos gazdasági entitás, azaz együttesen kétmilliárd ember életében mérföldkő, de abban az új globális útkeresésben is, ami az idei davosi Világgazdasági Fórum óta az Egyesült Államokon kívüli világnak egyre nyilvánvalóbb lett.
Kezdjük Davos felől!
A januári Világgazdasági Fórum, azon belül is Donald Trump amerikai elnök és Mark Carney kanadai miniszterelnök beszédei (előbb Carney szólalt fel, másnap Trump) hangsúlyosabbá tettek egy mindenki szemében egyre nyilvánvalóbb folyamatot. Nagyon leegyszerűsítve, az Egyesült Államok a hagyományos szabadkereskedelmi kapcsolatok helyett imperialista, erőalapú lépéseket tett mind a klasszikus szövetségeseit (vámkivetés, Grönland elfoglalásának lebegtetése), mind az ellenfeleit illetően (Nicolás Maduro elnök elfogása Venezuelában, Irán kemény katonai fenyegetése), gazdasági, diplomáciai és akár katonai területeken hozott egyoldalúan döntéseket.
Trump Davosban is kifejezetten arrogánsan, magas lóról beszélt az európai politikusokról és hirdette a MAGA (Make America Great Again) érdekérvényesítő politikájának lépéseit. Vagyis hosszasan beszélt a világpolitikai elképzeléseiről, érvelt a zöldenergia, illetve a szabadkereskedelem ellen és sokadjára jelezte, hogy vége van annak a világnak, ahol az Egyesült Államok ingyen védi meg a szövetségeseit.
A rövid beszédével hatalmas sikert arató Carney pedig valójában Donald Trump nevének kiejtése nélkül beszélt arról, hogy az új nagyhatalmi agresszióra, az alávetettség elleni védekezésre miként kell felkészülni, és arra szólított fel, hogy a középhatalmak ne hagyják veszni a hagyományos értékeiket. Az üzenet egyértelmű volt az Egyesült Államokon kívüli világ, különösen az európai szövetségeseknek: „fogjunk össze, legyen több együttműködés, ne hagyjuk magunkat”.
Volt, akiknek a beszédről az Igazából szerelem című film ismert jelenete jutott az eszükbe, amikor a Hugh Grant játszotta brit miniszterelnök nekimegy a Billy Bob Thornton játszotta amerikai elnöknek, és kifejti, hogy egy kapcsolat nem alapulhat azon, hogy az erősebb fél elveszi azt, ami kell neki, egy basáskodó barát nem jó, és a jövőben az Egyesült Királyság felveszi a kesztyűt. A merészebb filmes képzettársítások már A szolgálólány meséjének alapszituációját is felvetették a két államférfi davosi beszéde alapján. A tévésorozatban az Egyesült Államokban már tombol a nők ultrakonzervatív elnyomására épülő Gileádi Köztársaság őrülete, és Kanada a normalitás, ahová próbálnak átszökni az amerikai vezetés által kipécézett emberek.
Ebben a baljós környezetben nem csoda, hogy az EU–India kereskedelmi megállapodást, illetve az EU és a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) közti egyezményt sem pusztán kereskedelmi áttörésként értelmezték a nemzetközi kommentárok, hanem az Egyesült Államoknak címzett stratégiai üzenetként, a formálódó világrendhez való európai alkalmazkodási kísérletként is.
Sorjáznak a kereskedelmi megállapodások
Trump és Carney beszéde előtt, alatt, illetve után rengeteg jel utalt arra: az Egyesült Államok valóban elérte, hogy a korábbi hagyományos szövetségeseit átterelje más irányokba, akár a riválisai felé.
Természetesen lehet abban valami paradox, akár kritizálnivaló, hogy a morális alapon érvelő Carney a beszéde előtt az autoriter Kínával fűzte szorosabbra a kapcsolatait, de tényleg eljutottunk oda, hogy a Trump alatt megbízhatatlanná váló Egyesült Államok helyett Kína inkább jelent megbízhatóságot. Ilyenkor pedig könnyebb elfelejteni a régi sérelmeket (Kína és Kanada viszonya nem is olyan régen híresen rossz volt) és az ujgurokat érintő jogtiprást.
Kanada és Kína januárban kötött kereskedelmi megállapodást, aminek értelmében csökkennek az elektromos járművekre és a repcére kivetett vámok, miközben mindkét ország ígéretet tett a kereskedelmi akadályok további lebontására. De Nagy-Britannia és Kína is felelevenítette gazdasági kapcsolatait, amit Trump azonnal nagyon veszélyesnek minősített. Az EU még szeptemberben zárta le a tárgyalásokat Indonéziával is; ebbe a sorba illeszkedett az említett EU–Mercosur, vagy az EU–India megállapodás, és hamarosan az Ausztráliával korábban elakadt egyezkedést is befejezhetik.
Az Unió új partnere, India a közelmúltban kötött más megállapodásokat is, például Új-Zélanddal, Ománnal és az Egyesült Királysággal, de 2022 vége óta már Ausztráliával is van működő kereskedelmi együttműködése. Ennek keretében Ausztrália eltörölte az összes indiai exportra kivetett vámot, míg India az ausztrál áruk értékének 90 százalékára vonatkozóan szüntette meg a vámokat.
Az indiai megállapodás háttere
Az EU–India egyezményt megelőző időszakban mindkét fél közös sérelme volt, hogy nagyon komoly vámfenyegetéseket és intézkedéseket kaptak az USA-tól. India az Egyesült Államokba irányuló exportjára kivetett 50 százalékos vámokkal küzdött, az EU eddig csak 15 százalékot volt kénytelen lenyelni, de Trump már azért is plusz büntetővámokkal fenyegetett, ha az európai országok kifogásolják a Dániához tartozó, autonómiával bíró sziget megszerzésére irányuló terveit.
Ebben a légkörben különösen jól jött az Uniónak és Indiának is a megállapodás, de valójában egy ilyen szerződés nem születik meg csak úgy pikpakk, ezt is közel két évtizedes előkészítő munka, rendszeres egyeztetések előzték meg (ezeket most nem tárgyaljuk részletesen, de itt olvashatók a fordulók történetei). Ám abban, hogy az egyeztetések felgyorsultak, biztosan szerepe volt az amerikai elnöknek.
A nemzetközi elemzések szerint ahhoz, hogy a megállapodás végre megvalósuljon, legalább három erőnek kellett egy irányba hatnia.
A Trump-faktort már alaposan körbejártuk, de belökte a szekeret az európai gazdaság gyenge teljesítménye is, a folyamatos kudarcok mellett egyre növekvő igény mutatkozott a hagyományos partnerektől történő diverzifikációra, és ebben India is érdekelt volt. Végül egyfajta tényező lett a kereskedelemeltérítés is. Ha az Egyesült Államok a kínai termékeket más piacokra tereli át, illetve Kína is másfelé kacsingat, az EU, de India is el akarta kerülni, hogy a kínai áruk dömpingterületévé váljon. A Kínával vállalt konfliktusnál pedig egyszerűbb volt az egymással szemben fennálló akadályok lebontása.
Kimondatlanul az Egyesült Királyságnak is szólhat, hogy az Európai Bizottság többször is hangsúlyozta: India egyetlen kereskedelmi partnerének sem kínált az EU-hoz fogható előnyöket. A brexit melletti kampány egyik érve az volt, hogy a „Globális Nagy-Britannia” a közös uniós kereskedelempolitikától megszabadulva gyorsabban és a szigetországra szabottan köthet egyezményeket. A britek azt is vállalták, hogy ne csatlakozzanak az EU vámuniójához, és ezen még a mostani, szorosabb kapcsolatokra törekvő munkáspárti kormány sem hajlandó változtatni.
Így szabadon köthetnek szabadkereskedelmi megállapodásokat, de az uniós kilépés legnagyobb fejtörőjévé tették, hogyan tarthassák fenn a szabad átjárást a brit fennhatóságú Észak-Írország és az EU-tag Írország közt. A britek meg is előzték az EU-t az egykori birodalmuk ékkövénél: már tavaly júniusban aláírtak egy szabadkereskedelmi megállapodást Indiával.
A viszony az oroszokkal nem egy irányba mutat
Noha a kereskedelmi partnerséget régóta készítik elő, politikai szövetségek, különösen az orosz–ukrán háború viszonylatában nagyon nincs egy platformon India az EU-val, és ezeket az érdekellentéteket a mostani deal sem simítja ki. Indiának speciális tulajdonsága, hogy Delhi az orosz–ukrán háború kirobbanása óta egyfajta kötéltáncot jár, hiszen hagyományosan jóban van Moszkvával, de szeretne jóban lenni Washingtonnal is. Az orosz–indiai kapcsolatok régóta kiválóak voltak, Oroszország sok fegyvert adott el Indiának, amolyan biztonsági támasz volt a Nyugatról fegyverkező Pakisztánnal, illetve a védelmi potenciálját szintén folyamatosan erősítő Kínával szemben.
Oroszország többször is nyíltan India mellett szavazott az ENSZ-ben az utóbbinak fontos kérdésekben, például Kasmírral kapcsolatban, de a Covid idején is orosz vakcinák védték az indiaiakat. A háború óta pedig India nagyon sok orosz olajat vett, amiről korábban részletesen is írtunk. A trend az volt, hogy Oroszország Nyugatra kevesebb olajat adott el, így több jutott Indiának, Kínának, Indonéziának.
India részben a saját egyre gyorsabban növekvő belső piaca, részben az exportlehetőségek miatt finomítói nagyhatalom lett, így valóban volt egy időszak, amikor India „segített kijátszani a szankciókat”, vagyis sok feldolgozott terméket adott el Európának. India természetesen megtehette azt, hogy papíron nem sértett előírásokat, a máshonnan, elsősorban a Közel-Keletről érkező olajból Európának finomított, az orosz olajból finomított üzemanyagot meg eladta a belföldi piacon. Az Európai Unió közben fokozatosan korlátozta az orosz olaj mellett az orosz kőolajból harmadik országban finomított termékek (benzin, dízel) behozatalát is.
Az olajüzletben később voltak törések is. A jemeni húszi lázadók támadásai miatt az indiai export Európa irányába körülményesebbé vált, illetve nehézkes lett az indiai–orosz pénzügyi elszámolás: India sokat importált Oroszországból (fegyvert, olajat), de semmit nem tudott adni cserébe. Oroszország pedig nem tudott mit kezdeni a sok rúpiával. Az Egyesült Államok mindvégig összevonta a szemöldökét, amikor közvetítők – például az Egyesült Arab Emírségekben működő bankok – vállaltak elszámolási szerepet. Az USA ilyenkor azonnal rájuk mordult, és az említett 50 százalékos vámtarifáig emelve meg is büntette Indiát.
Az Indiába exportált orosz olajjal kapcsolatos legújabb fejlemény, hogy Trump bejelentette: 50-ről 18 százalékra csökkenti az indiai termékekre kivetett vámokat, ha India megígéri, hogy nem vesz több orosz olajat. Ez nem lesz egyszerű feladat az országnak, mert manapság naponta közel másfél millió hordó orosz olajat importálnak. Trump hétfőn posztolt arról a Truth Socialre, hogy beszélt az indiai miniszterelnökkel, Narendra Modival, aki szerinte beleegyezett abba, hogy India venezuelai és amerikai olajjal fogja helyettesíteni az eddig Oroszországból importált nyersolajat.
4 milliárd eurós vámmegtakarítás európai cégeknek
A január közepi megegyezés Ursula von der Leyen jellemzése szerint „a világ legnagyobb demokráciái között mélyíti el a partnerséget”, egy kétmilliárd fős szabadkereskedelmi övezetet hozva létre.
„Jelet küldtünk a világnak, hogy a szabályalapú együttműködés még mindig nagyszerű eredményeket hoz”
– mondta az Európai Bizottság elnöke. Modi sem fukarkodott a bejelentés fontosságát leíró jelzőkkel, „a történelem legnagyobb szabadkereskedelmi megállapodásának” nevezte a dealt.
Az EU és India kereskedelmi kapcsolata amúgy 180 milliárd eurós szinten áll jelenleg, ebből 120 milliárd az árukereskedelem és 60 milliárd a szolgáltatáskereskedelem, az uniós export 100 milliárd euró, az indiai 80 milliárd euró. A kereskedelmi kapcsolat ma még csak töredéke az Unió legfontosabb partnereivel (USA, Kína, Egyesült Királyság) folytatott kereskedelemnek, de ez a reláció nőtt a leggyorsabban és az EU-nak fontos szerepe van az Indiába irányuló működő tőkében is, hiszen már 6000 uniós vállalat van jelen az országban.
A megállapodás – a remények szerint – várhatóan megduplázza az EU Indiába irányuló exportját 2032-re azáltal, hogy a kereskedett áruk értékének 96 százalékára vonatkozóan eltörli vagy csökkenti a vámokat, és 4 milliárd eurós vámmegtakarítást eredményez az európai vállalatoknak – közölte az EU.
Nem véletlen, hogy az EU-nak érdekében állt nyitni India felé. A teljes szubkontinenst elfoglaló ország, amely 1,48 milliárd lakosával a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága is, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint jó úton halad afelé, hogy idén a negyedik legnagyobb gazdasággá váljon.
A dobogón az Egyesült Államok, Kína, Németország sorrend ma még kikezdhetetlen, de a negyedik Japán már behozható Indiának, sőt valójában azért Németország sincs nagyon messze. Ha ugyanis ez volt a tavalyi sorrend a GDP alapján:
- Egyesült Államok 30 616 milliárd dollár;
- Kína 19 399 milliárd dollár;
- Németország 5014 milliárd dollár;
- Japán 4279 milliárd dollár;
- India 4125 milliárd dollár,
akkor ha India valóban 7 százalékkal tud növekedni 2026-ban, ami nagyjából kijön az Indiára adott, amúgy április 1-jétől március 31-ig tartó pénzügyi évek növekedési előrejelzésének naptári évre konvertált adatából, Japán pedig csak kerekítve 1 százalékkal gyarapodik, már az idén megtörténik a csere. 4414 milliárd dollár lesz az indiai és 4320 milliárd dollár lesz a japán gazdasági teljesítmény összesített értéke.
Az autóipar a leglátványosabb
A megállapodás legfontosabb elemeit kibontva (aki a mindenre kiterjedő összefoglalást is megnézne, itt tudja megtenni) a terv most az, hogy Újdelhi öt év alatt 10 százalékra csökkenti a személygépkocsikra kivetett vámokat a korábbi 110 százalékról, ami olyan, jelenleg nem a legfényesebb időszakát élő európai autógyártóknak kedvez, mint a Volkswagen, a Renault, a Mercedes-Benz és a BMW. Igaz, a legalacsonyabb árkategóriában, vagyis a 15 ezer euró (kb. 5,7 millió forint) alatti áron megvehető autóknál az indiai gyártók kapnak piacvédelmet.
A megállapodás értelmében végül akár 250 ezer európai gyártású jármű is beléphet Indiába kedvezményes vámtétel mellett.
India emellett szinte teljes mértékben eltörli a gépekre (amelyek korábban akár 44 százalékos vámtarifát is tartalmaztak), a vegyi anyagokra (22 százalék) és a gyógyszerekre (11 százalék) kirótt vámokat.
Európai oldalról korábban kritikus volt az alkoholos italok vámtétele, mert ez a szegmens a luxusipar mellett az egyik utolsó európai sikerágazat. A világ bortermelésének még ma is közel a felét adja három európai ország, Franciaország (20 százalék), Olaszország (16 százalék) és Spanyolország (12 százalék). A közepes és prémium borfajták vámját 150 százalékról 20-30 százalékra csökkentik. Az EU bízik ebben a piacban, hiszen bár Indiában az alkoholfogyasztásnak ma még csak 1 százaléka a bor, az egy főre jutó éves borfogyasztás kevesebb mint 1 liter, de utóbbi – a lokális termeléssel együtt – gyorsan nő. A töményebb szeszes italok esetében 150 százalékról 4 százalékra csökken a tarifa, ez pedig már egy nagyobb piac, mert India például nagy whisky-, rum- és viszonylag nagy brandyfogyasztó nemzet.
Cserébe az EU is megnyitja a piacait, csökkenti az Indiából importált áruk 99,5 százalékára vonatkozó vámokat. Az indiai tengeri termékekre (például garnélarákra), bőrárukra, textilekre, kézműves termékekre, drágakövekre és ékszerekre, műanyagokra és játékokra kivetett uniós vámok megszűnnek. Ezek olyan munkaigényes ágazatok, ahol Indiának valódi versenyelőnye van. Rendkívül érdekes például a fagyasztott garnélarák piaca, India éves exportja eléri a 4 milliárd dollárt, ezzel Ecuador után a világ második legnagyobb exportőre, majdnem övé a piac negyede.
A megállapodásban azért természetesen bizonyos korlátok is szerepelnek. A legfontosabb, hogy
nem tartalmaz átfogó rendelkezéseket a munkavállalói jogokról, a környezetvédelmi normákról vagy az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekről.
Utóbbi úgy igaz, hogy vannak utalások a szén-dioxid-kibocsátás határokon történő kiigazítására szolgáló mechanizmusokra (karbonvámok), de azért ez nem jelenti azt, hogy az indiai termékektől elvárnák az uniós környezetvédelmi normákat. Ahogy India az alacsonyabb értékű autókra, úgy az EU is bizonyos árucsoportokra fenntart vámokat.
A magyar–indiai nexus
Éppen egy éve Orbán Viktor miniszterelnök magánúton a családjával Indiában nyaralt (telelt). Ez a személyes út alkalmas volt arra is természetesen, hogy a miniszterelnök a két ország gazdasági kapcsolataiban rejlő lehetőségekről is beszéljen. A potenciál valóban nagy, de a magyar–indiai kereskedelmi kapcsolatok ma még nem igazán jelentősek, viszont elég sok indiai cég dolgozik Magyarországon.
2024-ben, vagyis az utolsó évben, amiről van adat, az indiai export Magyarországra 792,9 millió dollár volt, a magyar export Indiába pedig 495,6 millió dollár, vagyis a kereskedelmi kapcsolatok együttesen 1,288 milliárd dollárt tettek ki.
A cégek közül a gyöngyösi Apollo Tyres gumigyár talán a legismertebb, de a Tata-csoport is kapott fontos hazai informatikai megrendeléseket (itthon TCS, azaz Tata Consultancy Services néven található cég), illetve indiai tulajdonban van a neves, egykori Alkaloida gyógyszeripari hatóanyagcég is Tiszavasváriban. A negatív példa pedig a brit, de indiai alapítású Liberty Steel lehet, amely megmentőként érkezett a Dunaferrhez, de csak rontott a helyzeten.
A magyar cégek közül is többen próbálkoztak Indiában (például a Ganz utódcégek, vagy korábban a Mol), de valóban sikeres a Richter Gedeon gyógyszercég lett, ami hosszú évek óta gyárt Indiában, illetve a Water Organica, ami indiai városokban segít modern szennyvízkezelési megoldásokban. Indiaiak eddig sokkal többet fektettek be (2 milliárd dollár felett eddig), a vállalatok 11 ezer embert alkalmaznak.
Lesz-e itt is a Mercosurhoz hasonló európai parlamenti vita?
A mostani EU–India szabadkereskedelmi bejelentés még nem tekinthető végleges megállapodásnak, hiszen, ahogyan a Mercosurral korábban letárgyalt uniós szabadkereskedelmi egyezménynél is láthattuk, az Európai Parlament (EP) még kifejezheti fenntartásait. Akkor a ratifikálás előtt az EP úgy döntött, hogy az uniós gazdák védelmére hivatkozva bírósághoz fordul.
Az EU–India csúcstalálkozó előtt 2025. október 7-én, majd január 21-én az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén már vitáztak a csúcsról. Ahogy arról bővebben írtunk, itt Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője adott tájékoztatást a készülő megállapodás előkészületeiről.
Természetesen egészen más egy általános, sok pozitív célkitűzést tartalmazó „vita”, illetve az a helyzet, amikor már részérdekek alapján egy konkrét megállapodást kell véleményezni, de az EP képviselői alapvetően nagyon pozitívak voltak. Elhangzott egyebek között, hogy
- a két térség együtt a globális GDP és népesség közel negyedét képviseli, így összefogva képesek lehetnek a globális trendek és mutatók megváltoztatására;
- India, a világ legnagyobb demokráciája, a globális gazdasági növekedés motorja, és informatikai kapacitásai lenyűgözők;
- India így fontos partner Európa biztonsága, jóléte és ellenálló képessége szempontjából, olyan ország, amely megbízható a szabályok, a normák betartásában;
- Európa pedig a tiszta energia, a digitális hálózatok, a fenntartható közlekedés, de az oktatás területén is sok vonzó lehetőséget kínálhat Indiának.
Az indiai megállapodásból olyan mezőgazdasági termékeket hagytak ki, amelyeket hiába védenek a Mercosurnál – az EP és a Tanács között informálisan már leegyeztetett – záradékok, így is politikai céltáblává tették a dél-amerikai egyezményt. Az Európai Bizottság egy külön a mezőgazdasági részről készített magyarázatban hangsúlyozta, hogy Indiával kölcsönösen kihagyták az érzékeny termékeket. Ilyen a csirke- és a marhahús, valamint a méz. Más élelmiszereknél – mint a bárányhús vagy a szőlő – kvótákat vezetnek be egy olyan védzáradék mellett, amilyet a Mercosurnál is használnának.
A januári EP-vitán Győri Enikő fideszes EP-képviselő üdvözölte az akkor még jövőbeni csúcstalálkozót: „Jó volna, ha egy utolsó hajrával ott le lehetne zárni a szabadkereskedelmi megállapodást a világ negyedik legnagyobb gazdaságával.”
Igaz, hogy Győri korábban, a tárgyalások lezárása előtt még a Mercosurnál is lelkesedett a szabadkereskedelemért, amíg a kormánypártok a kész alku ellen nem fordultak. Az Indiáról szóló EP-vitában is utalt rá, hogy a végső egyezményt nem feltétlenül fogják támogatni: az Európai Bizottság tanuljon a „korábbi hibákból”.
Egy későbbi Facebook-posztjában már arról írt, hogy
az alku „nem követi el azt a hibát”, amit a Mercosurral:
„kiveszi a legérzékenyebb agrárszektorokat, mint amilyen a csirkehús, a tojás, a méz vagy a cukor. A magyar borok viszont kedvezménnyel kerülhetnek az indiai piacra.” A megállapodás így is széles területet fed le a mezőgazdaság egyes ágazataitól kezdve a szolgáltatásokon át a digitális kereskedelemig.
Egy közel „másfél milliárd embert felölelő piac, a világ negyedik legnagyobb gazdasága nyílhat meg előttünk – amiből Európa és Magyarország is profitálhat. Reális várakozás, hogy az európai export néhány éven belül akár meg is duplázódhat Indiába.” Úgy látta, mindez „kézzelfogható lehetőséget ad a magyar vállalkozásoknak is – az exporttól a beszállítói láncokig”, ráadásul összhangban van a kormány „konnektivitás-stratégiájával”.
A januári vitában a fideszesek EP-frakciója, a Patrióták Európáért vezérszónoka is úgy vélte: stratégiailag és gazdaságilag is szükség van az egyezményre. Thierry Mariani szerint létfontosságú piacot kínál az iparunknak, és erősíti a gazdasági önrendelkezésünket, miközben úgy tűnik, hogy „a Mercosurral ellentétben” a mezőgazdaságot is megőrzi. A francia Nemzeti Tömörülés (RN) politikusának véleménye azért is jelentős, mert Franciaország volt a legnépesebb tagállam, amelynek a vezetése a legnagyobb ellenzéki párt, az RN politikai nyomása mellett ellenezte a Mercosur-alkut. Rendes eljárásnál minél többen élnek egy javaslatot ellenző országban, annál könnyebb összehozni egy blokkoló kisebbséget.
A Mercosur-egyezményt másik oldalról támadó frakciók közül a Zöldek vezérszónoka, Vladimir Prebilič büszke volt, és megfelelőnek látta a geopolitikai pillanatot, bár több ambíciót szeretett volna látni többek között a fenntarthatóság terén.
A konzervatív-euroszkeptikus ECR első felszólalója, Joachim Stanisław Brudziński viszont az agrártermékek és az orosz kapcsolatok miatt is aggódott. Figyelembe vették-e az India és Oroszország szoros együttműködése miatti védelmi fenyegetéseket, a biztonsági technológiák közvetett átadásának kockázatát, vagy a beszivárgás veszélyét a létfontosságú és digitális infrastruktúrába – kérdezte a Fidesz korábbi fő szövetségesét, a lengyel Jog és Igazságosságot (PiS) képviselő politikus.
Nem tette hozzá, de a szabadkereskedelmi egyezménnyel párhuzamosan egy biztonsági és védelmi partnerség szövegét is véglegesítették. Ez jogilag nem kötelező, de – ahogy arra a szövege is utal – egy előfeltétel ahhoz, hogy India beszállító lehessen uniós védelmi programoknál, például a 150 milliárd eurós SAFE-nél.
Az EP-nek viszont a külügyekben nincsenek közvetlen jogkörei, a partnerség jogilag nem jogszabály – azaz már csak ezért sem kell a képviselők jóváhagyása –, és a megállapodás épp arra lehet jó, hogy odébb húzza Indiát Oroszországtól. Talán nem véletlen, hogy a szöveg rögtön az első bekezdésében kimondja: tiszteletben tartják az olyan alapelveket, mint az országok önrendelkezése és területi sérthetetlensége, az erőszak tiltása, vagy a konfliktusok békés rendezése.
Mariani az Európai Bizottság „furcsa játékát” kritizálta, amiért a kereskedelmi egyezményt az EU politikai irányvonalához kötné Oroszország ügyében. „Ez a zsarolás elfogadhatatlan és nevetséges.”
A szép új világ
A világkereskedelemben bekövetkezett egy fordulat, immár nemcsak azt látni, hogy mindenki a világ legnagyobb fogyasztói piacának, az Egyesült Államoknak udvarol, hanem azt is, hogy az USA-val már nem akar mindenki jóban lenni, ellene is össze lehet fogni. Természetesen ezért Trump sokat tett, hiszen ő unta meg azt a világrendet, amelynek amúgy ő volt a fő győztese, és szállt bele páros lábbal a szövetségeseibe, lesajnáló nyilatkozatokkal, agresszióval, vámokkal.
Ebben a világban India tényleg jó partner lehet, mert demokratikusabb és nyitottabb, mint például az a Kína, amely szövegben mindig hitet tesz a szabadkereskedelem mellett, miközben azért a piacait egyáltalán nem nyitja meg a világ előtt.
Az Egyesült Államok, vagy főleg Trump aligha fog megijedni ettől a megállapodástól, vagy ezektől a folyamatoktól, de azért azt mindenképpen észlelheti, hogy a korábbi közeli szövetségesek is aktívan keresnek alternatív új partnereket, amikor gazdasági kényszerrel vagy átpolitizált kereskedelmi nyomással szembesülnek. Egyes országok azt bizonyítják, hogy nem úgy alkalmazkodnak az amerikai protekcionizmushoz, hogy maguk is protekcionistává válnak, hanem úgy, hogy elmélyítik egymással a partnerségeket.
