Az Európai Unió és a Dél-amerikai Közös Piac, vagyis a Mercosur olyan közel áll ahhoz, hogy szabadkereskedelmi egyezményt írjon alá, mint eddig még soha. Az egyezmény pártolói szerint Trump vámháborúinak és Kína softpower terjeszkedésének idején egyedülálló lehetőséget nyújt Európának ez a megállapodás, amit nem szabad elszalasztani. Mások szerint viszont az egyezséggel az EU elárulná a gazdáit és klímavédelmi terveit. A tervezetet a magyar kormány is ellenzi, kérdés viszont, hogy lesz-e elég ellenállás ahhoz, hogy megállítsák.
Az Európai Unió tagállamainak hamarosan dönteniük kell az EU és a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásáról, vagyis hogy megnyissák-e az európai piacot négy nagy dél-amerikai ország előtt. A megállapodásról talán nem hallottak még olyan sokan, pedig annyiban nem újdonság, hogy már 25 éve tárgyalnak róla a felek, 6 évvel ezelőtt pedig a fő kérdésekről már meg is állapodtak. Az elmúlt 25 évben, de igazából az elmúlt 6 évben is akkorát fordult a világ, hogy az az egész megállapodást teljesen új perspektívába helyezi.
Azok a politikai nyomások, amik miatt az Európai Bizottság most nagyon gyorsan le szeretné végre zárni ezt a folyamatot, sehol sem voltak még negyedszázaddal ezelőtt, és 2019–2020 táján is csak körvonalazódtak. Akkoriban talán azt sem lehetett megjósolni, mennyire fenyegetők és mennyire gyorsan itt lesznek. 1999-ben még zenitjén járt az a szabadkereskedelmi, globalizációs ideológia, ami a mából visszanézve már számos mellékhatásért felelőssé tehető, hogy mást ne mondjunk, a globális egyenlőtlenségeket növelő hatásai később a Fehér Házba repítették Donald Trump amerikai elnököt, aki igyekszik ellene menni az egész paradigmának.
Mai perspektívából a 25 évvel ezelőtt megkezdett tárgyalás egyre inkább a szabad és szabályokra alapuló kereskedelemre épülő gazdasági világrend utolsó mentsvárának és az EU utolsó nagy gazdasági lehetőségének kezd tűnni. Pártolói szerint ez a megállapodás fogja megállítani Kína terjeszkedését, újra a világpolitika középpontjába helyezni Európát, és nem mellesleg kihúzni az EU gazdaságát a gödörből.
Ellenzői szerint feláldozza Európa elveit, céljait és az európai gazdák megélhetését, ahogy a dél-amerikai őslakos közösségeket és az őserdők maradékát is, néhány európai iparóriás gazdasági és pár európai vezető politikai érdekeinek oltárán. Akárhogy is, az óra ketyeg, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még az idén aláírná az egyezményt.
Régi terv, új helyzetben
Kezdjük talán azzal, hogy mi a Mercosur, és miért akar vele az EU szabadon kereskedni! A Mercosur négy dél-amerikai ország, Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay kereskedelmi szervezete, amibe tavaly Bolívia is beszállt, és amihez megfigyelőként és társult országként még egy sor latin-amerikai ország csatlakozott. A Mercosur név a spanyol Mercado Común del Sur, vagyis Dél-amerikai Közös Piac rövidítése, ami jól összefoglalja a szervezet lényegét. Ha a megállapodás létrejönne,
780 millió ember kerülne egy szabadkereskedelmi övezetbe Európában és Dél-Amerikában.
A társulás két nagyobb tagja, Brazília és Argentína, a világ 11. és 27. legnagyobb gazdaságai, és a világ legnagyobb mezőgazdasági exportőrei között is ott vannak. (Brazília a második, alig lemaradva az Egyesült Államoktól, egyes termékeknél, például marhahúsnál és szójánál pedig Argentína is az éllovasok között van.)
Miközben nagyon szeretnék az egész világot elárasztani a mezőgazdasági termékeikkel, ezek az országok hosszú évtizedekig nagyon igyekeztek, hogy őket ne árasszák el a külföldi ipari termékek: Latin-Amerikában fejlesztették ki az úgynevezett importhelyettesítő iparosításfejlesztő állami modelljét, vagyis azt, hogy a hazai ipart vámokkal védik a hatékonyabb külföldi, főleg amerikai és európai árutól, addig, amíg a hazai termelés nem lesz elég versenyképes. Emiatt a dél-amerikai piacra még mindig elég nehézkes, pontosabban drága például európai autókat és egyéb gépeket bevinni. Az európai autókra például jelenleg 35 százalékos vámot vetnek ki a Mercosur országaiban. Európában pedig fordított a helyzet: az európai országok nagyon szeretnének fejlett ipari termékeket eladni más országoknak, viszont féltve őrzik a gazdáikat a sokkal nagyobb területen, lazább szabályozás mellett termelő versenytársaktól, például a latin-amerikai termelőktől.
Az EU–Mercosur-egyezmény mindkét irányba kinyitná az ajtót: 15 év alatt, fokozatosan kivezetnék az egymás termékeire kivetett vámok több mint 90 százalékát.
Az Európai Bizottság szerint ezzel évi 4 milliárd eurót (több mint 1500 milliárd forint) spórolnának azok a cégek, amelyek a Mercosur-államokba importálnak. A két régió közötti kereskedelem pedig, ami már így is 111 milliárd eurót tett ki 2024-ben (ezzel a Mercosur az EU tizedik, az EU a Mercosur második legnagyobb kereskedelmi partnere), még jobban felpöröghet. Az EU részéről ez egyrészt a már említett ipari cikkek kereskedelmének tesz majd jót, de az olyan speciális, eredetvédett élelmiszeripari termékek vámja is csökken majd, mint a francia vörösbor vagy a parmezán sajt. A megállapodásban európai befektetésekről és szolgáltatásokról is szó esik.
A dél-amerikai országok részéről a megállapodás elsősorban a marha- és csirkehúst, szóját, cukrot, rizst és etanolt érintené. A növekmény nem lenne jelentéktelen: a Grain nevű, kis agrártermelők érdekeit védő civil szervezet 2019-ben úgy becsülte, hogy a vámok eltörlésével az EU több mint 700 százalékkal több sajtot és 1200 százalékkal több tejport exportálhatna a Mercosur országaiba, amelyek a mostaninál 50 százalékkal több marhát és csirkét, és több mint 500 százalékkal több etanolt küldhetnének Európába.
A Mercosur-országoknak a haszonállatok és ültetvények mellett még egy fontos árucikkük van, amire az EU rászorul: olyan nyersanyagok, mint a lítium és egyéb ritkaföldfémek, amelyek nélkülözhetetlenek a modern elektronikai termékek, például az elektromos autók és akkumulátoraik gyártásához, és amiknek a világpiaca jelentős mértékben Kínától függ. Az Európai Bizottság a 2021–2022-es energiaválság idején felismerte, hogy nem jó, ha egy kulcsfontosságú nyersanyag ellátását egy olyan ország tudja kontrollálni, ami ezt politikai nyomásgyakorlásra vagy károkozásra is hajlandó használni. Azóta jókora erőfeszítések történtek, hogy a ritkaföldfémek és egyéb nyersanyagok ellátását alternatív forrásból lehessen megoldani.
Sorsdöntő alku?
A megállapodás azonban sokkal többről szól, mint hogy mennyivel több brazil marha jöhet az európai piacra vagy az argentinok mennyivel több sajtot vásárolnak. Sokak, köztük az Európai Bizottság vezetői szemében ez a megállapodás
talán az EU utolsó esélye arra, hogy globális tényező legyen, és hogy az erős emberek kézfogásai helyett szabályok és elvek irányítsák a nemzetközi kapcsolatokat.
Donald Trump lényegében egy személyben véget vetett a szabad kereskedelemre alapuló globalizációnak, ami már tőle függetlenül is egyre nehezebb időket élt meg. Ennek részeként első elnöki ciklusa elején egymaga nyírta ki a már amúgy is nagyon nehezen összeálló, de már elég előrehaladott állapotban lévő transzatlanti kereskedelmi és beruházási partnerségi, avagy TTIP-megállapodást az Egyesült Államok és az EU között. Majd a második elnökségében bevezetett globális vámrezsimmel felrúgta az addig működő nemzetközi gazdasági rendszert, hogy a saját szájíze szerint írja át az Egyesült Államok és a világ viszonyát. Az EU és az Egyesült Államok is új kereskedelmi megállapodást kötött, amiből az Európai Unió mindenki szerint elég rosszul jött ki, még ha annyi elmondható is, hogy lehetett volna ennél is rosszabb a végeredmény.
Ebben a környezetben sok ország új lehetőségeket, új partnerségeket keres, mind kereskedelmi, mind politikai értelemben, az Európai Bizottság is elkezdett azon dolgozni, hogy mélyítse a kapcsolatát több közel-keleti és ázsiai országgal. Ebben a helyzetben pedig a már amúgy is tárgyalás alatt lévő EU–Mercosur-megállapodás új jelentőséget és lendületet kapott. Egyrészt azért, mert egy elég nagy piaccal mélyítheti a kapcsolatát Európa, másrészt azért, mert a megállapodás politikai együttműködéssel is jár, így pedig az EU Kína és az Egyesült Államok rovására erősítheti a kapcsolatát Latin-Amerikában. Az EU abban a szerepben tetszeleghetne ismét, amit a legjobban szeret:
- a demokrácia, a rend, a megbízhatóság példaképeként;
- amely kiszámíthatóbb partner, mint a hektikus, egy öregember szeszélyeitől függő amerikai kormány;
- amelynek (legalább névleg) fontos a fenntarthatóság; és
- amely nem fenyeget agresszív hatalmi terjeszkedéssel, mint Kína.
Nem utolsósorban a globális politika meghatározó szereplőjeként tűnhetne fel, ezzel ellensúlyozva a folyamatos pozícióvesztést. Éppen ezért elég nagy a nyomás az Európai Bizottságon, hogy a deal összejöjjön. Azt, hogy mekkora is ez a nyomás, jól kifejezi Cecilia Malström, az EU korábbi kereskedelmi biztosának írása a Peterson Institute of International Economics oldalán. A volt biztos, aki a már említett, sok év után kudarcba fulladt TTIP tárgyalásait vezette a Bizottságban, úgy látja, igazi csapás lenne kereskedelmi háborúk idején a saját, független geopolitikai ösvényét kitaposni akaró Európának, ha nem jön össze az EU–Mercosur-megállapodás.
Mit áldoznak fel cserébe?
Ehhez képest az Európai Unió tagjai messze nem egységesek abban, hogy a Mercosur-államokkal kötött deal jót tenne-e a kontinensnek. Több állam, elsősorban Franciaország, Hollandia, Ausztria, Olaszország és Lengyelország hevesen tiltakozik amiatt, hogy a megállapodás Európára szabadítaná a dél-amerikai mezőgazdasági áruk dömpingjét, amelyek nem felelnek meg az európai gazdáktól elvárt élelmiszer-biztonsági standardoknak.
Ahogy a Magyar Természetvédők Szövetségének novemberben az Országgyűlési Irodaházban tartott konferenciáján elhangzott, a Mercosur-országokban, különösen Brazíliában rengeteg olyan növényvédő szert használnak, amelyet Európában betiltottak, vagy amelyeknek szabályozásáról komoly vita van. Ilyen például a glifozát, amiről újabb és újabb tanulmányok írják, hogy rákkeltő hatású lehet, és amiből Brazíliában ötezerszer annyit engedélyez a szabályozás az ivóvízben, mint az EU-ban. A gyomirtó szerek nagy részét amúgy az EU-ból vásárolják a brazil termelők, környezetvédő szervezetek pedig azért aggódnak, hogy az EU–Mercosur-megállapodással ezek a szerek, amelyektől a hatóságok meg akarják védeni az európai fogyasztókat, mégis az európai családok tányérján landolnak. A sok helyen szintén nem engedélyezett génmódosított élelmiszerekkel együtt, amelyeknek Brazília a világon a második, Argentína pedig a harmadik legnagyobb előállítója.
A gazdaszervezetek mellett környezetvédők és zöld pártok is hevesen tiltakoznak a megállapodás ellen, részben a GMO-k és a növényvédő szerek okozta fenyegetés miatt. De azért is, mert több elemzés szerint a megnövekedett kereskedelem még több erdőirtással, még több környezetszennyezéssel és a klímaváltozás felgyorsításával járna. A Grain szervezet elemzése szerint a leginkább érintett 8 mezőgazdasági termék (köztük a marha- és csirkehús, a szója és a cukor) megnövekedett forgalma miatt 34 százalékkal nőne ezeknek a termékeknek a károsanyag-kibocsátása. Ez nagyjából 8,7 millió tonna szén-dioxidot jelent évente, ami több, mint Lisszabon éves szennyezése. Egy másik, a francia kormány számára készült jelentés szerint pedig
csak a megnövekedett marhatenyésztés miatt évente 36 ezer négyzetkilométeren vághatják ki az őserdőt, vagyis nagyjából akkora területen, mint a Dunántúl.
Ezért is írta korábban Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének gazdasági igazságosság programvezetője, hogy az EU–Mercosur-megállapodással az EU égő áldozatként tenné az esőerdőket és a Föld éghajlatát a kereskedelem és növekedés oltárára.
A jelentés szerint a megnövekedett kereslet kiszolgálása miatt 25 százalékkal nőhet az erdőirtás, mindezek miatt pedig az egyezmény gazdasági előnyei nem ellensúlyozzák az okozott károkat. A francia kormánynak készült és a Grain által készített jelentést már több mint 5 éve írták, de a megállapodás kereskedelmi részletei azóta nem változtak.
A megállapodás pártolói szerint viszont az egyezmény szövegébe több olyan garancia is bekerült, amely kezeli a növekvő kereskedelem környezeti hatásait. Az Európai Bizottság állítja, hogy a megállapodásban fontos vállalások vannak arra, hogy az EU és a Mercosur-országok is betartsák a párizsi klímaegyezményben tett vállalásaikat, ahogy arról is, hogy a latin-amerikai országok fellépjenek az illegális erdőirtás ellen, és tiszteletben tartsák a gazdák, munkások és őslakosok emberi jogait. Kritikusok szerint viszont az egyezmény szövege nem elég erős ahhoz, hogy garantálja ezeknek a céloknak a betartását, a megállapodás más elemei, például a vállalatok és országok közötti vitarendezési mechanizmus pedig alááshatja a környezet- és jogvédelmi célokat, így az EU–Mercosur-szerződés az EU saját zöldvállalásait is gyengíti.
Gyengülő ellenállás
Az agrárpiaci aggodalmak miatt a kétezres évek közepén egyszer már megakadtak a tárgyalások a Mercosurral, és a legtöbb kritika ebből az irányból éri a tervet a kormányok részéről. A magyar kormány szintén a gazdák védelmére hivatkozva ellenzi a megállapodást: Nagy István agrárminiszter legutóbb szeptemberben nyilatkozott arról, hogy az egyezmény veszélyezteti az európai, azon belül a magyar gazdák megélhetését. Igaz, a magyar kormány még megfűszerezi ezt a narratívát a lassan megszokott ukránozással, miszerint az EU a szintén hatalmas és az EU-nál szabályozatlanabb agrárpiacú Ukrajnával is mélyítené a kereskedelmi együttműködést, így félő, hogy – ahogy a már említett konferencián Fazekas Sándor korábbi agrárminiszter, az Országgyűlés alelnöke fogalmazott – a magyar agrárium „dél-amerikai–ukrán satuba” kerül. Érdekes adalék, hogy mindeközben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az Európai Unió Tanácsában kereskedelmi ügyekben szavaz, többször hangoztatta a véleményét, hogy az EU-nak több szabadkereskedelmi egyezményt kellene kötnie.
A gazdákat féltők aggodalmai miatt a Bizottság egyfajta biztonsági mechanizmust is beépítene a megállapodásba, ennek alapján ha egy mezőgazdasági termék európai importja rövid időn belül 10 százalékkal növekszik, az import pedig 10 százalékkal a hasonló európai áruk ára alá esik, akkor ideiglenesen visszaállítják a vámokat, megállítva az esetleges dömpinget. A Bizottság szerint viszont a vámok és a latin-amerikai agrártermékekre, például marhahúsra, mézre és etanolra bevezetett behozatali kvóták lassú kivezetése miatt nagyon valószínűtlen, hogy ilyen helyzet előállna. Az Unió tanácsa november 19-én meg is szavazta a bizottság javaslatát a biztonsági mechanizmusról, ami még nem jelenti azt, hogy az egész megállapodásra igent mondtak, de az biztos, hogy ezzel sokkal közelebb került annak elfogadásához. Erről a mechanizmusról viszont az Európai Parlamentnek is döntenie kell, amelynek kereskedelmi bizottsága teljesen megosztott abban, hogy a jelenlegi formájában kellő biztosítéknak tartja-e a biztonsági mechanizmust. Mindez lassítja az európai döntéshozatalt, Ursula von der Leyen őszinte sajnálatára.
Az Európai Parlamentben hétfőn előkészítő, szakbizottsági szinten szavaztak a saját álláspontjukról, amely alapján majd a Tanáccsal kellene kialkudni a javaslat végső formáját. Csakhogy amíg a tagállami kormányok testülete hozzá se nyúlna az eredeti szöveghez, a parlamenti szakbizottság belemódosítgatna. Többek között tízről öt százalékra csökkentené a mechanizmus beindításának küszöbét. Egy olyan módosító indítványt is elfogadtak, amely kölcsönös kötelezettségeket róna a Mercosur országaira a termelési szabványoknál.
A teljes képviselő-testület december 16-án hozna döntést a végső álláspontjáról. Ha ott nem nyesik vissza a módosítókat, jöhet az alkudozás az uniós országok kormányait képviselő Tanáccsal. Valószínűtlennek tűnik, hogy változtassanak, mert a szakbizottsági javaslat nagy többséget kapott, az ottani erőviszonyok pedig nagyjából ugyanolyanok, mint a teljes Európai Parlamentben. Az egyezséget tovább bonyolíthatja, ha átmegy a Mercosurra is kötelezettségeket rovó szakbizottsági módosító, mert akkor ezt jó eséllyel a dél-amerikaiakkal is el kellene fogadtatni valamilyen formában.
Az Európai Bizottság a kritikusok szerint kevésbé elegáns megoldásokkal is igyekezett elérni, hogy a tagállamok ne blokkolják a megállapodást. Az EU–Mercosur-deal főként kereskedelemről szól ugyan, de a kereskedelmi kérdéseken túlmutató gazdasági és politikai elemeket is tartalmaz. Az ilyen nemzetközi politikai megállapodásokra általában minden tagállamnak igent kell mondania, vagyis már egy ország is vétózni tudja őket. A Mercosurral kötött megállapodást viszont az Európai Bizottság két részre bontotta, külön kereskedelmi és politikai megállapodást kötve a latin-amerikai partnerekkel.
Ez uniós szervezeti és politikai értelemben azt jelenti, hogy mivel a kereskedelem a bizottság hatásköre, a kereskedelmi megállapodásra elég a tagállamok kétharmadának és az Európai Parlament egyszerű többségének rábólintania.
Franciaország, Olaszország és Lengyelország, pár kisebb tagállammal együtt valószínűleg így is blokkolni tudná a Tanácsban a megállapodást, de egyre több beszámoló szerint a francia és olasz ellenállás – talán a megállapodás tágabb geopolitikai jelentősége és valószínűleg az európai gazdaság gyengélkedése miatt – egyre puhul. Emmanuel Macron francia elnök például az elmúlt időszakban több olyan nyilatkozatot is tett, amelyek alapján úgy tűnt, barátkozik a megállapodással, hogy aztán tüntető francia gazdáknak azt mondja, mindenképpen a deal ellen szavazna majd a Tanácsban, miközben a francia parlament nemrég ellenszavazat nélkül fogadott el egy határozatot arról, hogy a kormány szavazza le az EU–Mercosur-dealt.
Szeptemberben pedig Giorgia Meloni olasz kormánya is pozitívan reagált a gazdákat védő mechanizmus szövegbe emelésére, miközben saját autó- és gépipara szempontjából komoly lehetőségeket lát a latin-amerikai terjeszkedésben. Azzal pedig, hogy a Tanács elfogadta ezt a mechanizmust, valószínűleg végleg sikerült meggyőzni az olasz kormányt, és így tovább gyengíteni az ellenállást.
A folyamatot az Európai Parlamentben is próbálták lassítani egy 145 EP-képviselő által támogatott javaslattal. Ez a javaslat Európai Bírósággal is ellenőriztette volna az egyezmény szövegét, hogy az biztosan nem csorbítja-e az uniós szabályozásokat és a European Green Deal klímavédelmi céljait. A javaslatról viszont egyelőre nem szavazhattak a képviselők. Az EP frakcióvezetőiből álló vezetői szervezete, az elnökök konferenciája ugyanis procedurális okokból nem volt hajlandó azt napirendre venni, majd az a kifogás merült föl, hogy csak akkor lehet erről dönteni, ha már a megállapodás teljes és végleges szövegét lehetne a bíróságnak megküldeni.
Mindezek, a gazdákat védő biztonsági mechanizmus körüli vitákról és procedurális tötymörgéssel együtt egyre távolabb tolják a dátumot, amikor a Tanács ténylegesen szavazhat a megállapodásról. Azt, hogy erre mikor kerülhet sor, egyelőre nem tudni, Ursula von der Leyen mindenesetre karácsony előtt ünnepélyes aláírási ceremóniát tervez Brazíliában. Kérdés, hogy megkapja-e ezt az ajándékot az uniós döntéshozóitól.
