Minden a hatalomról és az erőről szól idén a világban

Az enyhe kifejezés, hogy izgalmasan indult az új év. Noha az Amundi elemzőinek 2026-ra szóló kitekintőjében az szerepelt, hogy a geopolitikai kockázatok továbbra is magasan maradnak, ennyire gyors és ilyen mértékű eszkalációra ők sem számítottak. Több megatrend együttes eredménye, hogy a feszültségek nem enyhülnek: a többpólusú világrendre való átállás, az Egyesült Államok és Kína közötti verseny, a gazdasági protekcionizmus felerősödése, az egyes országok és régiók stratégiai autonómiára való törekvése, valamint a folyamatban lévő globális fegyverkezési és technológiai verseny.

Ezt a folyamatot, illetve a világrend jelenlegi helyzetét „kontrollált rendezetlenségként” írják le, amelyben az egyes országok alternatív szövetségeseket keresnek, illetve új szövetségi rendszereket alakítanak ki, melyek által csökkenthetik a gazdasági függőségeket, illetve átirányíthatják a kritikus ellátási láncokat, azonban ezek új kockázatokat is jelenthetnek. A többszörös szövetségek kialakítása növeli a bizalmatlanságot, ami arra ösztönzi az országokat, hogy bebiztosítsák magukat, és megerősítsék a haderejüket.

Aktívabb amerikai külpolitika

Az Egyesült Államok venezuelai akciója megmutatta, hogy Trump akár katonai erőt is bevet geopolitikai céljai elérése érdekében. Ez egyrészt újdonság 2025 vámokkal vívott kereskedelmi háborúja után, másrészt az amerikai történelmet ismerve egyáltalán nem új dolog, hogy egy amerikai kormány latin-amerikai országok politikai irányultságát vagy vezetőjének személyét katonai vagy más módszerekkel befolyásolja, ne adj isten irányítja. Ez most viszont riadalmat kelt mind a szövetségesek, mind az ellenségek körében.

Az Egyesült Államok aktívabb beavatkozása Latin-Amerikában most már tény, miután évtizedekig gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta a kontinenst. Ráadásul már figyelmeztette Kubát, Mexikót és Kolumbiát is. Trump latin-amerikai stratégiája összefoglalható úgy, hogy csökkenti a segélyek útján eszközölt puha hatalomgyakorlást, és fokozza a gazdasági és katonai nyomást. Ez a kábítószer-kartellek gyengítését, az Egyesült Államok számára feltehetőleg kedvezőbb megállapodások elérését, valamint az Egyesült Államokkal politikailag nem szimpatizáló rezsimek aláásását célozza.

De a latin-amerikai politika ettől függetlenül is jobbra tolódni látszik a belföldi választói preferenciák változása miatt. 2026-ban fontos választások lesznek többek között Brazíliában, Peruban és Kolumbiában. Az észak-amerikai szabadkereskedelmi megállapodás (USMCA) újratárgyalása is esedékes idén, amihez Amerikának jól jön a minél erősebb alkupozíció.

Trump azonban annak ismételt hangsúlyozásával, hogy a venezuelai olaj mostantól az Egyesült Államok ellenőrzése alatt áll, felidézi a korábbi „amerikai imperializmust”, amely segítette a szélsőbaloldali politika felemelkedését a kontinensen. A sors fintora, hogy Trump így inkább kockázatot jelent latin-amerikai politikai szövetségeseire nézve, bármennyire is igyekszik támogatni őket (a támogatás formájára és mértékére jó példa az Argentínának nyújtott gazdasági mentőöv).

Kína szerepének jelentős csökkentése a régióban nehéz lesz, mivel Peking jelentős beruházásokat hajtott végre az infrastruktúrafejlesztés (kikötők és távközlés), az erőforrások feltárása és kiaknázása, valamint a diplomácia területén a szubkontinensen. Sok ország számára Kína ugyanolyan fontos partner, mint az Egyesült Államok, sőt a legtöbb ország nagyobb kereskedelmi forgalmat bonyolít Kínával, mint az USA-val.

Ha a novemberi félidős választások után megosztott törvényhozással szembesül majd Trump – ami jelen állás szerint valószínű, tekintve az elnök és a párt népszerűségi mutatóit –, akkor valószínűleg a külpolitikára nagyobb hangsúlyt fog fektetni. A belpolitika alakításának korlátozott lehetőségei általában erre ösztönzik az elnököket.

Donald Trump vezetése alatt azonban nem valószínű, hogy az Egyesült Államok kidöntené azokat a pilléreket, amelyekre az elmúlt évtizedekben az ország világpolitikai hatalma és befolyása épült. Vannak amerikai elnökök és vannak amerikai érdekek, és míg az előbbiek jönnek és mennek, az utóbbiak általában tartósak. A NATO és az Egyesült Államok szövetségei alapvető amerikai érdekek, és ezek aláásása valószínűleg ellenállásba ütközik az amerikai hatalmi struktúrák belsejében.

Hasonlóképpen vélekednek az Amundi geopolitikai elemzői, ugyanis úgy gondolják, hogy egy befolyási övezetekre felosztott világ, ahol az Egyesült Államok visszavonja Ukrajna támogatását, és hagyja, hogy Oroszország bekebelezze, miközben Kína tajvani törekvéseit elfogadja, ütközne az Egyesült Államok alapvető érdekeivel, ezért ezt nem tekintik alapforgatókönyvnek.

A Közel-Keleten továbbra is politikai bizonytalanság uralkodik. Az iráni rezsim gyengül, és a belföldi tiltakozások, valamint Izrael és az Egyesült Államok valószínűsíthető beavatkozása miatt nő a rezsimváltás esélye. 2026 ezért az országban a vezetésváltás éve lehet. A kérdés az, hogy ez csak a csúcson bekövetkező változás lesz-e (á lá Venezuela) vagy radikálisabb átalakulás.

A régióban szélesebb körű hatalmi átrendeződés zajlik. A Perzsa-öböl a növekvő beruházások miatt kerül a figyelem középpontjába, de hatalmi rivalizálás folyik az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia között, gyengül Irán befolyása, Szíria instabil, Izrael pedig választások előtt áll. Jelenleg nehéz megjósolni, hogy ebből az átrendeződésből egy stabilabb egyensúly alakul ki, vagy tovább nő a bizonytalanság, azaz mennyire lesz kontrollált a zűrzavar.

Európa is kritikus év előtt áll

A rendszerváltás kikényszerítése egy ellenséges országban, mint Venezuela, amely földrajzi és stratégiai szempontból fontos az Egyesült Államok számára, nem ugyanaz, mint egy szövetséges ország területének elfoglalása. Bár Grönlandot földrajzi elhelyezkedése és ritka népessége miatt katonailag könnyű lenne elfoglalni, az Egyesült Államok számára a költségek túl magasak: a szövetséges ellen indított katonai akció aláásná a NATO-szövetséget, és szakadást okozna más amerikai szövetségesekkel, amelyek az Egyesült Államok támaszai Oroszországgal és Kínával szemben.

A közelmúltban vitát kiváltó új nemzetbiztonsági stratégia hangsúlyozta az Egyesült Államok szövetségi rendszerének és Európának mint szövetségesnek a fontosságát. Az Egyesült Államok Grönlanddal kapcsolatos törekvéseinek nagy része katonai hatalomátvétel nélkül is megvalósítható, az Egyesült Államok ugyanis korábban megállapodást kötött Dániával, amely lehetővé teszi számára katonai bázisok fenntartását és természeti erőforrások kitermelését; a dán kormány jelezte, hogy hajlandó javítani a jelenlegi feltételeken. Időközben a Davosban rendezett fórumon, úgy tűnik, (egyelőre) sikerült megnyugtató megoldást találni ebben az ügyben.

Annak ellenére, hogy előrelépés történt a nyugati álláspont összehangolásában a tűzszünet biztosításának módjáról, a legvalószínűbb forgatókönyvnek az orosz–ukrán háború folytatódását tartják az Amundi elemzői, legalábbis az év első néhány hónapjában. Az alapforgatókönyv egy fokozódó hibrid háború, amelynek potenciális elszigetelt fellángolásai Ukrajnán túlra is nyúlhatnak. A legutóbbi hírek alapján azonban megindulhat a közeledés az álláspontokban, az első háromoldalú találkozót már meg is tartották pénteken az Egyesült Arab Emirátusokban.

Európa valószínűleg nagyobb politikai átalakuláson megy keresztül idén, mivel a védelmi kiadások emelése és az Amerikával való változékony viszony erre kényszeríti. Nagy figyelem fog irányulni Németország fiskális kiadásaira és azoknak az európai gazdaságra gyakorolt szélesebb körű hatására. Pozitív meglepetést jelentene, ha az orosz-ukrán tűzszünet után elindulhatna Ukrajna újjáépítése, melyben az európai vállalatoknak nagy szerep juthatna.

A geopolitikai nyomás valószínűleg továbbra is arra kényszeríti majd az EU vezetőit, hogy nehéz reformokat hajtsanak végre, de a tempó valószínűleg lassú marad, többek között azért is, mert az USA az EU egységének gyengítésére törekszik (lásd az új nemzetbiztonsági stratégiát). Bár Franciaországban csak 2027-ben lesznek választások, 2026-ban valószínűleg már ott is elindul a kampány. A magyarországi választásokat is kiemelten figyelik majd Európa-szerte.

Kína továbbra is erőt demonstrál, de stabilitásra törekszik

Kína valószínűleg aggódik a Trump-kormányzat Latin-Amerika iránti megújult érdeklődése és a kínai befolyás nyugati féltekén való csökkentésére irányuló törekvése miatt. Azonban 2025-ben mind az Egyesült Államok, mind Kína felismerte kölcsönös függőségüket. Az Egyesült Államok most már tudja, hogy a kínai ritkaföldfémek nélkül nem sokat tehet, míg Kína gazdasági teljesítménye és társadalmi szerződése (politikai ellenőrzés a gazdasági prosperitásért cserébe) a globális kereskedelem áramlásától függ, ezért 2026-ban valószínűleg korlátozott lesz a kapcsolatok romlásának mértéke. Lehetségesek taktikai „dealek” a két ország között, de a kapcsolatok érdemi javulása nem valószínű, mivel a bizalom továbbra is alacsony.

Az Amundi elemzői szerint a „feszült egyetértés” forgatókönyv érvényesül továbbra is, még akkor is, ha Hszi és Trump várhatóan találkozik. A tajvani politikai státusz kérdése egyre nagyobb jelentőséggel bír majd, mivel a geopolitikai realitások folyamatosan változnak, és Kína igyekszik kiterjeszteni befolyását és hatalmát a régióban.

2026-ot tehát az fogja meghatározni, hogy a Trump-kormány megpróbálja kiterjeszteni hatalmát belföldön és nemzetközi szinten egyaránt. Az Oroszországgal fennálló feszültségek várhatóan inkább fokozódni fognak, mint csillapodni, legalábbis a következő néhány hónapban. A Közel-Kelet tovább fortyog, ennek kimenetele egyelőre nem látszik. A Kína és az Egyesült Államok közötti feszültségek megmaradnak, de alapesetben nem számítunk eszkalációra. Folytatódik a verseny a mesterséges intelligenciában, amely a nagyhatalmi versengés egyik legfőbb terepe marad, míg érdemi szabályozási felügyelet hiányában a politikai és társadalmi következmények idővel valószínűleg egyre jelentősebbek lesznek.

Számos kockázattal és negatív kimenettel kell szembenéznie a befektetőknek és döntéshozóknak egyaránt. Ma több aktív konfliktus van, mint a második világháború vége óta bármikor, mivel az egyes országok egyre inkább a saját érdekeiket helyezik előtérbe. Mivel a gazdasági feszültségek valószínűleg fokozódni fognak, a kormányok és a befektetők igyekeznek porlasztani a kockázatokat az ellenállóképesség növelése érdekében. Lesznek nyertesek és vesztesek, vagy legalábbis olyan országok és régiók, amelyek jobban tudnak majd navigálni az újonnan kialakuló világrendben. Röviden: 2026-ban minden a hatalomról és az erőről szól majd.