A Sodexo-ügy: nagy titokban megállapodott a magyar állam a francia cafeteriacégekkel

Úgy tűnik, ritka nagy szerencséje volt végül Magyarországnak abban a 10 (!) éve húzódó ügyben, amelyben három francia cafeteriacég nagyságrendileg 70 milliárd forintot követelhetett a magyar államtól. Azért csak nagyságrendileg, mert pontos összeget nehéz írni, hiszen a bonyolult ügyben több cég, többféle eljárás, több ítélet, eltérő árfolyamok és jelentős késedelmi kamatok is szerepet kaptak az idő múlásával.

Végül Magyarország egy cégnek fizetni kényszerült (Edenred), két céggel pedig peren kívül egyezett meg (Sodexo, Groupe Up), és úgy tűnik, végre maga mögött tudhatta az egész ügyet. Bár erről mintha elfelejtette volna tájékoztatni a közvéleményt. Szerencsére azonban az egyik érintett cég, a Sodexo tőzsdén jegyzett vállalatként, az egyik 2022-es riportjában beszámolt a megállapodásról.

A lebilincselő bűnügyi, jogi sorozatok vélhetően gyakrabban foglalkoznak emberölésekkel, mintsem befektetésvédelmi esetekkel, de a 70 milliárd forint, a tíz év, illetve a felsorakoztatott neves magyar, francia és angolszász jogászok nem akármilyen fordulatos sztorit jelentenek.

Az érintettek mindenesetre az egész ügyet igyekeznek a legnagyobb csendben kezelni. A magyar államnak talán az kellemetlen, hogy mégiscsak gigantikus összeget kellett kifizetnie, a francia cégek egy részének pedig az lehetett megmagyarázandó, hogy amennyiben korábban kedvező ítéletet kaptak, miért elégedtek meg mégis a pénz töredékével.

Magyarország kirúgta a francia cégeket

Az ügyről rég lehetett olvasni, de a napokban a Miniszterelnöki Kabinetiroda nyilvánossá tette a szerződéseit, és ezekből derült ki, hogy a régi perrel kapcsolatban az államnak még mindig jelentős költségei vannak a DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda felé. Mint látni fogjuk, amennyiben a végül elért egyezség az ügyvédi iroda munkáját dicséri, akkor a kifizetett 540 millió forint sokszorosát fogta meg az állam.

A magyar kormány 2012-ben a szokásos finomságával, jogi és tanácsadói előkészítés nélkül olyan adószabályokat vezetett be, amelyekkel gyakorlatilag ellehetetlenítette, kirúgta a magyar piacról, az étkezési jegyes piacot addig uraló három francia cafeteriacéget, vagyis az Edenred, a Sodexo és a Le Chèque Déjeuner (ma már Groupe Up) nevű társaságokat.

A technikai megoldás egy magas adó volt a béren kívüli juttatásokra, amely alól az állami Szép-kártya és az Erzsébet-utalványok voltak kivételek, így a korábbi márkanevek, a Le Chèque Déjeuner, a Sodexo Pass és a Ticket Restaurant ellehetetlenült.

Az ő hazai szerepvállalásuk egyébként elég vegyesre sikeredett, mindenesetre nagyon jól kerestek. A mostani témánktól független ugyan, de megemlíthető, hogy Franciaországban is elég vegyes megítélésű a csapat, nemrég 4 francia cég kapott 415 millió eurós (166 milliárd forintos) büntetést egy nagy versenyhivatali ügyben, az érintett cégek (köztük a magyar ügyben érintett három) bizalmas információkat osztott meg egymással, és összehangoltan zárta le a piacot az új belépők előtt.

A beruházás-védelem

Amikor egy külföldi befektető belép egy másik országba, akkor előtte jogi biztosítékokat épít ki a politika, a környezet kiszámíthatatlan változásai ellen. Vagyis akár két ország (Magyarország és Franciaország) is szerződésben kezelheti azt, hogy az esetleges későbbi jogviták rendezését milyen független nemzetközi fórumra terelhetik a felek. Ennek például az lehetett az oka, hogy amikor a francia befektetők még Magyarország uniós tagsága előtt megérkeztek az országba, az invesztorok nem bíztak kellően a magyar igazságszolgáltatásban.

Az egyik ilyen bíróság a Világbank mellett működő, washingtoni központú ICSID választottbíróság. Amikor a magyar állam kiebrudalta a cégeket, ők, ha nem is azonnal, de 2014-re valamennyien eljárást is kezdeményeztek.

A leggyorsabban ébredő Edenred nyert is, Magyarország, akit ekkor még egy másik nemzetközi ügyvédi iroda képviselt (a Napi.hu cikke szerint a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda) 7 milliárd forintot kifizetett. Akit ennek az ügynek a részletei érdekelnek, megismerheti a nemzetközi jogi oldalakon.

Az állam a maradék két cég elleni perben egy másik ügyvédi irodát (DLA Piper Posztl, Nemescsói, Györfi-Tóth és Társai Ügyvédi Iroda) vett fel, amely elsősorban nem azzal védekezett, hogy Magyarország patyolattiszta az ügyben, hanem elkezdte húzni az időt.

Természetesen kerestük a Miniszterelnöki Kabinetirodát és az érintett ügyvédi irodát az ügy részleteinek megismerése miatt. A DLA Piper a titoktartási kötelezettségükre hivatkozva zárkózott el a nyilatkozattól, a Miniszterelnöki Kabinetiroda eddig nem válaszolt.

Joghatóság

Úgy hallottuk, a magyar államnak hatalmas szerencséje is volt, ugyanis eddigre egy nagyon komoly joghatósági vita alakult ki, és az uniós tagállamok közötti választottbírósági ügyek gyakorlatilag ellehetetlenültek. Erről itt olvashat egy elemzést, de mi is írtunk, még az Index hasábjain egy nagyobb anyagot. Miről volt szó?

Képzeljük el, hogy a francia cégeknek joguk volt egy amerikai bírósághoz fordulni a vitás ügyek rendezésekor, majd Magyarország belépett az EU-ba, és egy magasabb rendű szerződéssel az országunkat alávetettük az unió szabályainak.

Innentől az EU bírósága azt mondta, hogy nem kell ide külső bíróság, az unió tagjai bízzanak meg egymás igazságszolgáltatásában, az ilyen ügyek térjenek haza Európába. Sőt, még azt is kikötötte, hogy az uniós tagállamok nem is fogadhatják el azokat az ítéleteket, amelyeket két uniós partner között Washingtonban hoztak. Vagyis Magyarország azzal nyert haladékot, hogy Brüsszel azt kérte volna, hogy a felek tekintsék semmisnek a franciáknak megítélt összegeket (a már kifizetett 7 milliárd forinton túl kamatokkal további mintegy 60 milliárd forintot), és kezdjék újra a pert egy Európai Unión belüli bíróságon.

A franciák ezt nem tűrhették

Ez természetesen nem tetszett a francia oldalnak, éppen eleget várt már, és éppen elég méregdrága ügyvédórát fizetett, így arra törekedett, hogy az ICSID által megítélt hatalmas összegeket valahogy kikényszerítse Magyarországtól. Ám az EU paradox módon velünk volt, mert amellett érvelt, hogy az a tagállam, amely egy másik tagállammal szemben nem uniós bíróság által meghatározott összeget kifizet, az szabotálja az uniós jog primátusát.

A francia félnek igen nehéz dolga volt, neki egyrészt el kellett volna valakivel ismertetnie, hogy érvényes az ítélet, másrészt mivel Magyarország önként aligha fizetett volna, valamiképpen végre kellett volna hajtatnia a döntést.

Ez azért sem sikerülhetett volna egykönnyen, mert az unió kimondta, ha bárki a jövőben két uniós tagállam vitájában ilyen választottbírósági ítélet alapján fizetne, az ellen kötelezettségszegési eljárás indul. Ráadásul a végrehajtás – még az unión kívül is – nagyon bonyolult. Ennek több oka is van

• egyrészt az adott harmadik országban kell százszázalékos magyar állami tulajdonban levő kereskedelmi eszközt találni,
• ami nem lehet diplomáciai vonatkozású (nagykövetségi épület),
• nem lehet monetáris eszköz,
• vagy az MNB értékei is immunisak (például a külföldön őrzött aranytartalék).

Az új-zélandi szál

Három évvel ezelőtti cikkünkben ezt írtuk:

„A franciák vagy meg tudnak egyezni peren kívül a magyar állammal, vagy új jogi rezsimben kell új eljárást indítaniuk, de szinte biztos, hogy csak nagyságrendekkel kisebb kártérítésben reménykedhetnek.”

Az internet tanulsága szerint végül is pontosan ezek történtek, így szépen, sorjában. A francia cégek előbb Új-Zélandon próbálkoztak egy jogi eljárással. Ennek állítólag az volt az értelme, hogy egyrészt Új-Zéland nem EU, másrészt a Brit Nemzetközösséghez tartozik, a tagállamok között pedig olyan a jogi együttműködés, hogy egy ottani ítélet akár Nagy-Britanniában is végrehajtható lett volna. Itt olvashatók részletek az új-zélandi jogi esetről, illetve annak „titkosításáról”.

Igazi patthelyzet alakult ki.

A francia fél úgy érezte, hogy van egy megnyert pere, azt már csak valahogy végre kellene hajtania. A magyar állam pedig azt gondolhatta, hogy az ítéletet nem fogadja el, abban az EU is támogatja, az elnyert összeget pedig aligha tudja a két francia cég lefoglalni. Az állóháborút csakis egy egyezséggel lehetett volna feloldani, ami végül meg is történt.

Az egyezség

A megállapodást itthon nem jelentették be, legalábbis mi nem találtunk erre utaló nyomot, de az internet ismét a segítségünkre sietett. Kiderült, hogy a tőzsdén jegyzett Sodexo a részvényesei elé tárta, hogy megállapodott Magyarországgal. A cég pénzügyi jelentéseiben a „Hungary” szóra kerestünk rá, és a 2022-es első féléves pénzügyi riport 41-42. oldala foglalkozott az egyezséggel. Mint a cég írta:

• Az élelmiszer- és étkezési utalványok magyar piacának jogszabályi és szabályozási változásait követően a Sodexo 2014 júliusában kérelmet nyújtott be az ICSID választottbíróságnál.
• Az ICSID 2019. január 28-án hozta meg határozatát, amelyben a Magyar Államot 73 millió euró összegű kártérítésre kötelezte.
• A Magyar Állam 2019. május 27-én érvénytelenítési kérelmet (annulment) nyújtott be e határozat ellen, amelyet az ICSID 2021. május 7-én elutasított, és ezzel véglegesen megerősítette korábbi határozatát.
• A Magyar Állam végül 33,5 millió euró összegű kártalanítást fizetett a Sodexo Passnak.
• Ez a kifizetés véglegesen véget vetett a felek közötti vitának.

A Bloomberg is lehozta anno mindezt, de úgy tűnik, azt nem igazán vette észre senki.

Miért állapodtak meg?

Kinek volt ez jó, ki miért ment bele az egyezségbe? A franciák alighanem úgy érezték, hogy Magyarország és az EU ellenében a megítélt magas összeget nehezen hajtanák be, nem akartak tovább várni a pénzükre. Ha ugyanis valóban új eljárás indult volna Magyarországon, akkor csak az összeg töredékét nyerhették volna meg. Na, nem azért, mert a bíróság részrehajló lett volna, hanem mert Magyarországon mások az ilyen ügyekben a kártérítési nagyságrendek, mint az Egyesült Államokban.

Magyarországot pedig az zavarhatta, hogy csak ketyegett az elméleti kamat, vagyis egyre nagyobb összegre rúgott az ítélet anyagi terhe, ha azt egyszer ki kell fizetni. Magyarország semmiképpen nem akarta elfogadni a negatív ítéletet, amit mindig is vitatott, egy egyezség arra is jó volt, hogy nem elveszített perben, hanem peren kívül egyezségben legyen vége az ügynek. De talán az is számított, hogy jött 2022 áprilisában a választás, talán még az is megfordult a fejekben, hogy ezt a lezáratlan vitát nem érdemes egy új rezsimre hagyni.

A végül kifizetett összeg nagyjából csak a harmada volt a megítéltnek.

Az ítélet 73 millió euró volt, az egyezség 33,5 millió euró, de az ítélet és az egyezség között a pénz elvileg még tovább kamatozott (85-90 millió euró körüli összegre), így nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a franciák végül az ítéletben megfogalmazott kártérítés töredékével is megelégedtek. Sőt, a Telex úgy tudja, hogy ma már egyetlen per sincsen nyitva, de azt nem találtuk meg sehol, hogy a harmadik francia csoporttal milyen összegről szól a megállapodás, erről nyilvános adatot nem leltünk.

Örüljünk vagy ne örüljünk?

Magyar állampolgárként, magyar adófizetőként elég vegyes képünk lehet az ügy után.

Kezdjük a rossz hírekkel! Nem lehetett volna ezt az egészet megspórolni? Nem lehetett volna a francia cégeket békén hagyni, vagy ha valóban annyira utálta őket a kormány az extraprofitok miatt, akkor megfontoltabban elzavarni őket? Ugyanis az is egy fontos járulékos, negatív hatás, hogy mit reagálnak majd a jövő európai befektetői. Kérdés, hogy az európai befektetőket visszafogja-e, ha azt látják, hogy nem tudnak választottbírósághoz fordulni? Extrém potenciális hatásként még az is elképzelhető, hogy egy európai befektető unión kívüli entitáson keresztül fektet be, csak azért, hogy nemzetközibb jogorvoslatban reménykedjen.

Ha a pozitív oldalát keressük: végül is Magyarország megúszott egy látványos kudarcot, nem kellett elismernie a perveszteséget. És természetesen az is mindenképpen öröm, ha végül 30-40 milliárd forinttal kevesebbet kellett kifizetni, ez minden magyarra nézve 3-4 ezer forint spórolás.

Talán még annak is örülhetünk, hogy egy jogsértés után legalább azt felfogta a magyar állam, hogy valamit illene fizetnie, ha nem akarja azzal rossz hírét kelteni az országnak, hogy itt a befektetők még a nemzetközi ítéleteket sem tudják végrehajtatni. A tranzakciós szakemberek rendre azt mondják, hogy Magyarország még mindig vonzó a külföldi befektetők előtt. A jogviták, a lezárni nem engedett tranzakciók (Aegon), vagy a nyereséget hirtelen megtépázó különadók (mint legutóbb az extraprofitadó) azért egy kicsit mindig rontanak a gazdasági ökoszisztémánk megítélésén.