2023. december 6. – 06:29
James Parkinson nevét általában az általa azonosított és róla elnevezett Parkinson-kórral kapcsolatban ismerik. Kevesen tudják azonban, hogy az egyébként gyógyszerész, sebész, geológus és paleontológus minőségben is tevékenykedő férfi tagja volt több titkos londoni politikai társaságnak is, radikális társadalmi reformokért kampányolt, és valószínűleg egy III. György elleni merényletnek is részese volt.
Parkinson 1817-ben adta ki méltán híressé vált An Essay on the Shaking Palsy (Egy tanulmány a remegő bénulásról) című munkáját, amely elsőként különítette el a „reszkető bénulást” a többi, hasonló tünetekkel is járó állapottól. Parkinson nagy eredménye igazából az volt, hogy a rendellenességet tünetek összességeként fogta fel, és egyértelműen megkülönböztette más, felületesen hasonlónak tűnő problémáktól. Az áttörés állítólag mindössze hat esettanulmányon alapult, amelyek közül kettővel Parkinson az utcán találkozott, egy harmadikat csak távolról figyelt meg, egy negyedikről pedig egy orvostársától hallott.
A tanulmány saját bevallása alapján csupán sejtéseken alapult, semmiféle anatómiai bizonyítékot nem mutatott fel, mégis azonnal elismerték. A Parkinson-kór kifejezést Jean-Martin Charcot francia klinikus tette népszerűvé a 19. század végén, de a közvélemény még az 1950-es években is inkább „reszkető bénulásként” ismerte az állapotot.
Amellett, hogy sebész és gyógyszerész volt, Parkinson geológusként és paleontológusként is tevékenykedett. Fosszíliákon zajló munkáját a Royal College of Surgeons (Sebészek Királyi Iskolája) aranyéremmel jutalmazta. Egy hajdani világ szerves maradványai című művével a fosszíliák tanulmányozását feltette Nagy-Britannia tudományos térképére, még azelőtt, hogy a tudományterületnek saját neve lett volna.
Ennél is kevésbé ismert a politikai pályafutása: a francia forradalom után ő is az uralkodó osztállyal szemben helyezkedett el, 1794-ben kiadott Forradalmak vérontás nélkül című röpirata kellően jól illusztrálja temperamentumát és filozófiáját is. Saját és írói álneve („Öreg Hubert”) alatt megjelent írásaiban radikális társadalmi reformokért állt ki.
A London Corresponding Society egy drasztikus reformokat követelő társaság volt, a francia forradalom utáni évtizedben a brit parlament demokratikus átalakítása mellett agitált. Ellentétben a korszak többi reformszövetségével, ez nagyrészt munkásemberekből állt, akik a természeti körülmények helyett elkezdték a társadalmi berendezkedést hibáztatni szegénységükért és azért, hogy nincs szerepük a saját életük irányításában, és sokkal nagyobb reprezentációt követeltek a brit parlamentben.
1794-ben a London Corresponding Society tagjai kongresszust terveztek, hogy megvitassák, hogyan érhetnék el az általános választójogot – a férfiaknak, természetesen. Ezt III. György király valószínűleg az angol kormány megdöntésére tett kísérletnek tekintette.
Ugyanebben az évben a London Corresponding Society öt tagját letartóztatták az úgynevezett játékfegyver-összeesküvéssel kapcsolatban (Popgun Plot), amelynek az lett volna a lényege, hogy egy színházban a királyt játék fegyverből kilőtt mérgezett nyíllal megölik. A kivitelezésig soha nem jutott el a támadás, a feltételezett összeesküvőket még előtte elfogták. Parkinson neve is szóba került, be is hívták kihallgatásra, de végül nem volt ellene elég bizonyíték, és elengedték.
A vélemények megoszlanak arról, hogy valóban volt-e ilyen összeesküvés, vagy III. Györgynek csak ürügyre volt szüksége ahhoz, hogy megint főben járó bűnnek számítson a király megtámadása. Kétségkívül összejött a terv, ha így volt, a később elfogadott hazaárulási és lázító gyakorlatokról szóló törvény és a lázadó gyűlésekről szóló törvény ugyanis már azt is hazaárulásnak minősítette, ha valaki csak rosszat mert mondani a királyról.
Parkinsont nem vádolták meg, csak kihallgatták, hogy megvizsgálják, milyen szerepe volt az összeesküvésben. Nem mondott semmit a társaságban zajló munkájáról, és végül vádemelés nélkül szabadon engedték, ezután – igencsak bölcsen – nem adott ki több reformokat követelő röpiratot. Társai ellen az ügy addig haladt, amíg a koronatanú meg nem halt a tárgyalás megkezdése előtt. Mivel más bizonyítékot nem nyújtottak be velük kapcsolatban, és a társaság többi tagja sem volt hajlandó ellenük tanúskodni, 1796-ban őket is szabadon engedték.
(Buffalói Egyetem, Londoni Földrajzi Társaság, Bristoli Egyetem, History Today)