A Terror című sorozat rajongója segített azonosítani a jeges pokolban eltűnt hajóskapitány maradványait

2024. október 3. – 06:33

A Terror című sorozat rajongója segített azonosítani a jeges pokolban eltűnt hajóskapitány maradványait
James Fitzjames kapitány egy 1845-ben készült dagerrotípián – Fotó: Wikimedia Commons

Másolás

Vágólapra másolva

Az AMC Terror című sorozatának mindig is lelkes rajongótábora volt, ami nem véletlen, a produkciónak igazán különleges, szó szerint dermesztő hangulata van. De még közülük is kitűnik az a rajongó, akinek a segítségével közel 180 év után sikerült azonosítani a sorozatot ihlető, tragikusan végződött expedíció egyik vezetőjének maradványait.

A 2018-ban bemutatott Terror David Kajganich egyértelműen legnagyobb dobása. Az amerikai forgatókönyvíró emellett olyan projektekben vett részt, mint a szép reményekkel és világsztárokkal (Jonah Hill, James Franco) induló, de végül nagyot bukó Igaz történet (True Story) vagy a 2016-os Csontok meg minden (Bones and All), amit a fiatal Timothée Chalamet próbált elvinni a hátán, végül sikertelenül.

A Terror egy valós történelmi eseményen alapuló dráma, amiben jócskán akadnak horror- és fantasyelemek is. A főbb szerepeket Jared Harris (Csernobil), Ciarán Hinds (Suszter, szabó, baka, kém) és Tobias Menzies (Outlander) játsszák, karaktereik a Franklin-expedícióval kutatják a legendás északnyugati átjárót, amely a Jeges-tengeren át köti össze az Atlanti-óceán és a Csendes-óceán vizeit Kanada partjainál, hogy megtalálják az utat Kínába és Indiába.

A sorozatban azt a pokoljárást követhetjük végig, amely során a Franklin-expedícióban részt vett két hajó, a Terror és az Erebus jégbe fagyott a sarkvidéken, fogságba ejtve 129 embert. A legénység egy évet töltött a fagyos pokolban. Végül úgy döntöttek, hogy elhagyják a lélekvesztőket, és a közeli szigeteken próbálnak meg túlélni, majd egy részük gyalog kísérelt meg visszatérni a civilizációba, ez végül egyiküknek sem sikerült.

A sorozatban a legtöbben belehaltak különféle betegségekbe, akik pedig életben maradtak, azok később vagy megfagytak, vagy éhen haltak. Időközben lázadás tört ki a hajón, majd megjelent egy rejtélyes lény is, ami tovább tizedelte a túlélőket. A valóságban az expedíció összes tagja meghalt, és maradványaikat szétszórva találták meg a mai Vilmos király-sziget környékén. Egyes források szerint a csontvázakon kannibalizmus jeleit fedezték fel a kutatók.

A Franklin-expedíció egyaránt a hobbista és a professzionális történészek egyik kedvenc rejtélyévé vált, amit közel 180 éve próbálnak megoldani, de még mindig nem lehet tudni, hogy pontosan miért haltak meg a legénység tagjai.

A sorozat egyik lelkes rajongójának hála azonban kicsit közelebb került az igazság: Fabiënne Tetteroo, aki tengerészeti történész, azután kezdett aktívabban érdeklődni a Franklin-expedíció iránt, hogy megnézte a sorozatot. Különösen James Fitzjames, az Erebus kapitányának személye ragadta meg, és elkezdte kutatni az életét. Tetteroo ugyanakkor nem volt tökéletesen elégedett a Terrorral, Fitzjames sorozatbeli karakterét kifejezetten mellényúlásnak találta. A történész szerint a kapitányt megformáló Tobias Menzies alakítása alapján a laikus nézőknek félreértelmezhető Fitzjames igazi személyisége.

Akárhogy is, Tetteroo kutatásának köszönhető, hogy a Waterlooi Egyetem antropológusai eljutottak a kapitány egyik élő leszármazottjához. A történész jó ideje kutatta már Fitzjames családfáját, mire eljutott az egyik egyenes ági leszármazottig, aki hozzájárult a DNS-vizsgálathoz. A maradványokkal összevetett minta egyezést mutatott, így derült ki, hogy pontosan mely csontok voltak az Erebus kapitányáéi. Az erről beszámoló tanulmány 2024 szeptemberében jelent meg a Journal of Archeological Science folyóiratban.

Mi történt valójában a Franklin-expedícióval?

Az 1845–1848 közötti Franklin-expedíció története a mai napig nem teljesen tisztázott, de annyi bizonyos, hogy tragikusan végződött: a legénység minden tagja meghalt. Sir John Franklin expedíciójának célja az északnyugati átjáró végighajózása volt, de a két hajó, az Erebus és a Terror 1846-ban jégbe fagyott a kanadai Victoria-szorosban.

A legénység egy része 1848-ban próbált dél felé menekülni, a környékbeli szigeteken is megpróbáltak menedéket keresni, de senki sem élte túl a fagyos poklot. Az expedíció 129 fős volt, tagjai halálát éhezés, fagyás, tuberkulózis, skorbut, ólommérgezés és tüdőgyulladás okozta. A maradványokon később vágásnyomokat is találtak, ami arra utal, hogy a túlélők kannibalizmusra kényszerülhettek.

Miután a Franklin-expedíció felől már két éve nem érkezett hír, Lady Jane Franklin, parlamenti képviselők és a brit közvélemény sürgetni kezdték mentőcsapatok küldését. Végül három expedíciót indítottak 1848-ban, de egyik sem járt sikerrel. A brit közvélemény nyomására 1850-ben 13 további indult útnak, hogy felkutassák az eltűnt Terrort és az Erebust. Az első nyomokat a Beechey-szigeten találták meg, három sírt és különböző használati tárgyakat, de feljegyzéseket a történtekről nem.

Az Erebus és a Terror hajók az expedíción egy 19. század végi rajzon – Fotó: Clements Markham / Royal Geographical Society / Getty Images
Az Erebus és a Terror hajók az expedíción egy 19. század végi rajzon – Fotó: Clements Markham / Royal Geographical Society / Getty Images

1854-ben John Rae sebész és felfedező az inuitoktól értesült, hogy a Back folyó közelében az expedíció tagjai éhen haltak, és kannibalizmusra kényszerültek. Rae a helyiektől felvásárolta az expedíció tagjainak használati tárgyait, majd a jelentése után újabb felderítőket küldtek a térségbe, viszont több nyomot ott és akkor már nem találtak.

Lady Franklin nem tudott belenyugodni a férje elvesztésébe, ezért 1857-ben saját költségén Francis Leopold McClintock vezetésével újabb expedíciót indított, amely végül 1859-ben a Vilmos király-szigeten megtalálta a Franklin-expedíció tisztjei által írt feljegyzéseket. A tragédia részleteit ezek alapján próbálta meg összerakni a közvélemény.

Az első üzenet 1847. május 28-án született, és arról számol be, hogy az Erebus és a Terror az északi 70° 5’ és nyugati 98° 23’ fokon telelt 1846–1847-ben, majd a Beechey-szigetnél is eltöltöttek egy telet. A második üzenetet 1848. április 25-én írták, ebben arról számolnak be, hogy az Erebus és a Terror 1846 szeptembere óta a jég fogságában volt, majd a hajókat 1847. április 22-én kiürítették, a fedélzetet elhagyták. A 105 fős legénység F. R. M. Crozier kapitány vezetésével partot ért. Sir John Franklin 1847. június 11-én meghalt, addigra már 9 tiszt és 15 ember vesztette életét. Az expedíció többi tagja április 26-án indult a Back Fish folyó felé.

2014-ben nagy visszhangot váltott ki a sajtóban, amikor az Erebus roncsát viszonylag jó állapotban találták meg a Vilmos király-sziget közelében.

(Források: Royal Museums Greenwich; U.S. Naval Institute; Britannica)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!