Kis kitérővel kell kezdenem ezt a cikket, amiben ráadásul megosztok némi – elvileg szenzitív – egészségi információt is magamról. Majdnem két évtizede szenvedek úgynevezett aurás migréntől, ami évente egyszer-kétszer csap le rám. Ilyenkor úgy fél óráig egyre furcsább, villódzó alakzatokat látok, szétesik a látóterem, nem tudom például összerakni az arcokat. Ezt pedig – ha nem veszek be fájdalomcsillapítót még ebben a fázisban – masszív, egész napos fejfájás követi. Ősszel volt egy riasztó eset, ami után új tünetek is megjelentek, többek közt enyhe arczsibbadás. Ez már nem játék, gondoltam, felkerestem egy neurológust, aki beutalt egy MR-vizsgálatra (spoiler: nem találtak elváltozást). Arról, hogy az emberi szervezetre amúgy nem veszélyes mágnesesrezonancia-vizsgálat során mi történik, átadnám a szót a Semmelweis Egyetem egyik aloldalának:
„Az MR egy különleges és bonyolult képalkotó eljárás, amellyel egyes testtájékok, számos esetben egyes szervek célzott vizsgálatát végezzük, legtöbbször más radiológiai vizsgálatok után. Kiválóan alkalmas a koponya, a gerinc, az ízületek, a nyaki lágyrészek, a mellkas, az emlő, a has és a kismedence vizsgálatára.”
Vagyis az MR mindenféle szervet tud vizsgálni, javasolt fejfájás, szédülés, agyi történések, daganatos áttétkeresés, sérülések, gerinc vagy ízületi problémák esetén is. A gépben erős mágneses tér van, ezért mindenfajta fém – így az implantátumok – bevitelét is szigorúan ellenőrzik.
Malac a technotunnelben
Az MR-vizsgálat során az embert ráfektetik egy tepsire, és mint az egész malacot a nagy kemencébe, betolják a gépbe. Jó esetben kap egy fülvédőt, ami a borzasztó hangos mágneses ketyere hangjait kizárja. Márpedig abból van bőven: az MR-készülék sci-fibe illő hangokat ad ki, miközben úgy érezhetjük, épp egy szupermasszív fekete lyukba teleportál minket. A hasonlat annyiban megáll, hogy a fekete lyukból (talán) kijut valami információ, innen meg az említett hangok: kerregés, kattogás, vinnyogás, zúgás, és az egész egy olyan éktelen kakofóniává áll össze, ami egy bemindenezett minimáltechno-DJ legrosszabb szettjére emlékeztet (hogy miért, azt a cikk végéig nem is spoilerezzük el).
Ezt nem én figyeltem meg először a gépben fekve: zenészek és DJ-k is rákaptak a lovecrafti irtózatokkal vetekedő zajmintára (Chtulhu kb. így szólhat híveihez a Nagy Öregek bármelyik bankettjén). Akadt már olyan tiktoker is, aki a masinában fekve elgondolkozott azon, hogy mikor jön a drop.
Egy egészen remek törtütemes történetet szállított le tavaly MRI music (EDM mix 2024) néven Franz Gusto a csatornájára, állítása szerint egy barátja rakta össze a mixet. A dal remekül illusztrálja, hogy lehet kiaknázni az MR-gépekben rejlő lehetőségeket (és itt bizony jött is a drop a végére):
Mutatunk egy másik remek MR-remixet is, amiben elhangzik egy fontos, a működésre vonatkozó mondat is: „Ahogy ezek a tekercsek gyorsan be- és kikapcsolnak.”
Íme, egy vadabb, ugrálós darab, ezt már a házibulik éjfél utáni első órájára ajánljuk:
A berendezés megihlette a magas művészetet is, találtunk például egy multimédia-előadást, aminek inspirációját az MR-készülék kerregése adja. A művet Mira Calix és Anna Meredith komponisták rakták össze 2011-ben, és az Aurora Orchestra zenekar játszotta le. Az egész mellé a londoni Wilton’s Music Hallban a Loop.ph dizájnstúdió létrehozott egy multimédiás installációt Neurális Fészek (Neural Nest) címen. Az egész gesamtkunstwerk neve Gyorsabban a hangnál: Agyhullámok (Faster Than Sound: Brainwaves) lett. Calixnak egyébként egy szörnyű élmény után jött az ötlet: agytumor gyanújával kellett befeküdnie MR-vizsgálatra.
A komolyzene sem maradhat ki: Qinwei Zhang egy komplett hegedűszólót komponált meg az MR-gép machinálásával. Andalító, bármilyen meditációhoz vagy szimplán elalváshoz ajánljuk. Fontos megemlíteni, hogy a betegkomfort szempontjából is alkalmazhatónak ítélték a módszert, hiszen nyugalmasabb benn feküdni a csőben, ha az ember nemcsak kerregést, kattogást, zúgást hall, hanem mindez egy közös hangzássá áll össze. Erről még tudományos lapban is megjelentettek cikket.
A végére hagytuk a legpusztítóbb dalt, amit Martin Gallop adott elő, és a német Radiologienetz csatornára töltötték fel. Az MRI-Song arról szól, hogy tessenek elmenni MR-vizsgálatra. Az MR-hangokkal megspékelt dal után holtbiztos, hogy önnek is dallamtapadása lesz, és egész nap azt fogja dünnyögni, hogy „emememememememememerrrrrááájjj”, és nyaralás helyett képalkotó diagnosztikára akar majd befizetni.
Akit továbbra is érdekel a műfaj, az meghallgathatja a Deep Purple Smoke on the Waterjét, itt Scott Joplin Entertainerét, ez pedig egy 2020-as Covid-lezárás alatti kísérletezgetés kínai zenével, vagy megnézheti, milyen eredménnyel járt, hogy egy kürtös a gép belsejében fújta a magáét. Az Archipelago nevű zenekar pedig hagyományos dalt szerzett az MRI-ről.
De térjünk vissza a Redditet is foglalkoztató kérdésre: miért ad ki az MRI-gép olyan hangokat, mint egy rossz technoszám? Az egyik válaszadó szépen elmagyarázta a rendkívül komplex gép működését. E szerint az MR-gép egy óriási mágnes, ami kétdimenziós képek sorozatát lövi az ember bensőjéről, majd ezeket egy számítógép összeilleszti egy 3D-s képpé.
A mágneses fémtekercsek mozgása a mező hatására kelti a kopogó hangot. A zúgás amiatt van, mert a gradiens tekercsek a hatalmas feszültség (cirka 2000 volt) hatására kitágulnak és összehúzódnak elképesztően rövid idő alatt, méghozzá nagyon gyakran, ezt pedig felerősíti a dobszerű szerkezet. Arra, hogy miért jön ki többféle hang a készülékből, az a magyarázat, hogy a vizsgálat során különböző típusú impulzusszekvenciákat használnak, így ezek különböző hangokat keltenek. A folyamatos, gőzmozdonyszerű szuszogást dióhéjban a rendszert hűtő héliumgáz folyadékká alakítása okozza. Mindenesetre a mérnökök folyamatosan dolgoznak azon, hogy a képalkotás minőségének romlásától mentesen kifejlesszenek olyan MR-gépeket, amik nem ennyire zajosak.
Végül zárómuzsikaként álljon itt egyfajta mümmögés–basszgitár kombó, amit az MR ihletett:
