Az egész úgy kezdődött, hogy kíváncsi voltam, ki és mikor kezdte el gyártani azokat a zenés képeslapokat, amiket ha kinyitunk, rettenetes MIDI-feldolgozásban hangzik fel a Happy Birthday vagy a Stille Nacht. Persze a „music” és „postcard” szavakra rákeresve pont ezt az infót nem találtam meg, viszont valami sokkal érdekesebbre bukkantam.
Amikor Vilde Frangot vártuk a budapesti koncertjére, próbáltam felkészülni Bartók második hegedűversenyéből. A darab Amszterdamban debütált, a magyarországi bemutató Kolozsváron hangzott el, a szólista Szervánszky Péter volt. 1944 januárjában aztán Budapesten is előadták a Székesfővárosi Zenekarral, Ferencsik János vezényletével. Ezt a koncertet rögzítette röntgenlemezre Makai István. Nyersanyag híján a kórházakból kidobott röntgenfelvételek felületébe vágták a hanglemezek barázdáit. Arról már régebben tudtam, hogy a háború alatt, az ínséges időkben alakult ki hangrögzítésre ez az eljárás, de az újdonság volt, hogy Bartók egyik fő művének ilyen alakban fennmaradhatott egy történelmi előadása.
A technológia arra is jó volt, hogy a háború után a vasfüggöny másik oldaláról át lehessen csempészni a beatkorszak első zenéit, illetve minden olyan felvételt, ami a cenzúrán nem jutott volna át. Mindenesetre bizarr látvány egy valakinek a tüdőgyulladását megörökítő röntgenfelvételt feltenni a lemezjátszóra, majd meghallgatni pár szaftos Hammond-futamot és torzított gitárt. A múzeumokban és gyűjtőknél fennmaradt példányok kultikus tárgyak. Bár időről időre felbukkannak az Ebayen is ilyen lemezek 40–70 dolláros áron, ezek túlnyomó többsége hamisítvány.
Kolobok
Én már olyan boomer vagyok, hogy még tanultam oroszul a suliban, és évente egyszer-kétszer érkezett a Szovjetunió gyerekújságja, a Kolobok. Ebben középen volt egy színes lemez, pirosra és halványkékre is emlékszem, amit akkurátusan körbe lehetett vágni ollóval, feltenni a lemezjátszóra és meghallgatni. Többnyire dalok voltak. Édesanyám, aki hanglemeztáros volt már ekkor, kizárta, hogy egyszer is feltegyük a Lenco hangszedős Akai lemezjátszóra. Nem a bojtos farkú nyuszi és a medve duettjével volt baja, sokkal inkább a „lemez” lágy anyaga aggasztotta, ami könnyedén letörhette a hangszedő tűszárának végéről a csiszolt kristályt, tönkretéve azt.
Én tehát soha nem hallottam Kolobok-lemezt, de a röntgenlemezbe vésett zenék is körülbelül ilyen minőségben szólalhattak meg. Az anyag lágyságából adódik, hogy túl sok lejátszást nem bírt ki, az egészet nem arra találták ki, hogy remekművek örökké fennmaradjanak. (A Bartók-felvételt sem ezért készítették, és végül mégis ez lett belőle).
Pocztówki Dźwiękowe
Lengyel bolhapiacokon régebben nagyobb tömegben előfordultak olyan levelezőlapok, amik középen egy hét milliméteres lyukkal és körben barázdákkal várták a böngészőket. A hatvanas–hetvenes években élték virágkorukat, a lengyelek Pocztówki Dźwiękowe-nek hívják ezeket, amit magyarra talán hangos képeslapként lehet lefordítani. A nagyobb városokban tucatszám található kioszkokban árulták őket. Többféle mintából és zenéből lehetett választani, ezek egyetlen esetben sem kapcsolódtak egymáshoz. A zene egy számot jelentett, ennek elejére volt lehetőség egy rövid üzenet barázdába vágására. Boldog születésnapot! Szeretlek! – és így tovább. Az elkészült lap másik oldalára a szokott módon üzenetet írhattak, és feladhatták, pontosan úgy, mint más levelezőlapot, azaz bélyeggel, postán.
A fennmaradt lapok viszont a legtöbb esetben nem hordanak magukon címzést vagy bélyeget. Ez azt valószínűsíti, hogy az emberek maguknak gyűjtötték ebben a formában, azaz számonként a zenét. Ez az a korszak, amikor a magnók még drágák voltak, a nyugati zenékhez nehéz volt hozzájutni. A zenekarok még albumokban gondolkodtak, a lemezborító grafikája, a szöveg a művészi koncepció részét képezték. Ám sokan voltak olyanok, akiknek csak a zene kellett. Akár egy képeslapon is, amin egy utánjátszó együttes „feldolgozásában” ott volt a Shadows vagy Donna Summer slágere. Analóg formában sokkal nehezebb volt az, ami ma már csak néhány koppintás a Spotifyon. Praktikus volt hozzá mondjuk egy bonbonos doboz.
A hangos levelezőlapok ma már gyűjtői tételek, bár olyan tömegben készültek, hogy nem számítanak igazi ritkaságnak. Lejátszásuk is rizikós, mert a vinil újjászületésével visszatérő lemezjátszók a legolcsóbb kivitelben is túl sérülékenyek. Maradnak a korabeli lemezjátszók, például a Bambino, de ezek közül is egyre kevesebb van használható állapotban. Mindenesetre, ha legközelebb hangüzenetet küldünk egy alkalmazásban, gondoljunk arra, hogy régen minden jobb volt: most csak az üzenet mellé tudunk egy gerberát vagy cicafejet csatolni, de nem alá.
