Miért érezzük ennyire borzasztó depressziósnak magunkat a válság óta?

Biztos mindenkinek ismerős érzés, hogy ha az elmúlt időszakban beült egy kávéra vagy egy sörre a barátaival, szinte előre ki tudta találni, milyen témákat fognak végigbingózni az első fél órában: drága ez és az, nehezen alszunk, nem nagyon tudjuk, mit hoz a jövő, van valami különös görcs az emberek gyomrában. Ha magára ismer, először is ne lepődjön meg: nincs ezzel egyedül. De lehetünk-e depressziósak a válságtól? Mitől van az, hogy néha olyan rosszul érezzük magunkat, hogy el se tudjuk mondani? Mit csináljunk, hogy ne így legyen? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe Kőváry Zoltán pszichológussal, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docensével.

„Általában a válságot vagy krízist úgy szokták leírni, mint ami a lehetséges pszichológiai problémák előszobája. A válság két lehetőséget rejt magában: esélyt és veszélyt. De önmagában olyan fogalom, hogy válságdepresszió, nem létezik” – kezdi a szakember. Kőváry Zoltán szerint az emberek kétféle úton reagálhatnak bármilyen jelentkező krízis esetén: az esély akkor érvényesül, ha a válság okozta trauma hatására fel nem használt energiák szabadulnak fel, így az akár fejlesztő hatású is tud lenni. „Viszont, ha valaki nem jól reagál vagy nem ragadja meg ezt az esélyt, akkor annak következményei vannak. Megjelenhetnek pszichológiai tünetek, például depresszió vagy szorongás – ez a másik út az, amely a veszélyt rejti magában” – teszi hozzá.

A szorongás egyfajta veszélyérzet, amikor attól tart az ember, hogy valami fontos elveszhet az életében. Kőváry szerint ilyenkor az egyén azt érzi, „nem fogja tudni ugyanazokat az értékeket megvalósítani az életében, mint eddig, vagy elveszt fontos embereket, dolgokat”. A depresszió pedig egy, már visszafordíthatatlan veszteségre adott reakció, amikor az egyén tehetetlennek és reménytelennek érzi magát. Kőváry hozzáteszi viszont, hogy

„a válság önmagában még nem garantálja a depressziót. Az is lehet belőle, de kellenek hozzá más tényezők is.”

Kicsit olyan, mint 2008, de sokkal durvább

Egy, a 2008-as nagy gazdasági világválságot célzó kutatás azt próbálta felmérni, hogy az akkor az egyének által tapasztalt pénzügyi, munkával kapcsolatos és lakhatási problémák előre jelezték-e a depresszió, az általános szorongás, a pánikrohamok, valamint a problémás alkohol- vagy egyéb szerhasználat tüneteinek előfordulásának megsokszorozódását. A kutatás azt mutatta, hogy a válság okozta hatások, a munkaügyi, pénzügyi és lakhatási tényezők negatívan hatottak a mentális egészségre, különösen jellemzővé vált a depresszió és a szorongás, és nőtt a káros megküzdési magatartások, mint az alkohol- és droghasználat kockázata.

Kőváry Zoltán szerint a mostani és a 2008-as válság közt vannak ugyan párhuzamok, de jelentős különbségek is: a jelenlegi krízis szerinte jóval komplexebb. Míg 2008-ban azt érzékelték az emberek, hogy különböző hatások nyomán a gazdasági tényezők elszabadultak, recesszióba sodródott az ország, addig 2008 nem foglalta magában az egész nyugati fogyasztói társadalom válságát.

„Az egy gazdasági krízis volt, a mostani viszont civilizációs. Az azóta eltelt időszakban volt migrációs és politikai válság, lett egy alapvető megrendülés a racionalitásban és a tudományban. A mostani válság apokaliptikusabb, azt látja az ember, hogy bármerre néz, ott válságfolyamatok vannak”

– mondja a pszichológus. Kőváry úgy látja, 2019-ben átütötte a társadalmi küszöböt a klímaválság, ezt sorra követte a koronavírus-járvány, majd a háború:

„Négy éve tehát folyamatosan egyre összetettebb válság határozza meg az életünket.

A reakciók persze valószínűleg hasonlóak, mint 2008-ban. Talán abban látni a különbséget, hogy akkor még nem volt bennünk az a félelem, hogy nem lesz kiút. Most az ökológiai válság visszafordíthatatlannak tűnik, az egész civilizációt veszélyeztető dolgokat látunk, reménytelenség és kilátástalanság lehet az egyén alapélménye.”

Túl sok a teher

Kőváry szerint már a járvány alatt ugrásszerűen megnőtt a pszichológiai segítséget igénylők száma. „Olyan mértékben, amit a rendszer már nem bírt el, mindenki 140 százalékon dolgozik azóta is” – tette hozzá a pszichológus. Úgy látja, a probléma valóban súlyos, hiszen azóta már a segítők olyan pszichés problémái is megjelentek, mint a kimerültség vagy a túlvállalás. Kőváry szerint az egyénben és a csoportban is vannak különböző szintű megküzdési és ellenállási képességek, de ha sok a teher, „akkor megjelenhet a kiégés és a kimerülés, akár testi betegségek formájában, fizikai tünetekkel is”.

A PLOS ONE folyóiratban megjelent kutatás alapján a pandémia alatt a válság nagyban hatott a személyiségjegyekre is. A tanulmány szerint az emberek általánosságban kevésbé lettek extrovertáltak és kreatívak, csökkent a kedvesség és a lelkiismeretesség is. Bár az emberek személyiségjegyei általában ellenállnak a változásnak, a világjárvány ezt mégis kikezdte: a fiatal felnőttek személyiségfejlődése láthatóan megtorpant, az emberek nagy része pedig nem tudta, hogyan kezelje újra a karanténon túli világot, az így keletkezett stresszt, kimerültséget és frusztrációt.

Kőváry úgy látja, a mostani, rétegzett válságban a különböző faktorok mélyen összefüggnek egymással, ez pedig akkor fordulhat letargiába, ha az egyén már azt érzi, nem tud érdemben változtatni a helyzeten. A pszichológus szerint hat az is, hogy az ember nagyban függ a politikai döntéshozóktól, az államtól és a politikától: így pedig

„azt éli meg, hogy akármit is tesz, azzal nem tudja érdemben befolyásolni a jövőjét”.

Ezzel pedig onnantól, hogy meglátjuk, mennyibe kerül egy darab tojás vagy egy csomag tészta, elindul a félelem attól, hogy ezen mi magunk nem tudunk változtatni. A problémában ráadásul nagyban közrejátszik a bizonytalansági faktor is: nem egyszeri dologról van szó, hanem egy régebb óta észlelt kiszolgáltatottságról, amiről nem tudjuk, még meddig tart.

Alkoholproblémák és politikai átrendeződés

Kőváry szerint a társadalmi válságok hatása olyan reakciókat vált ki az emberekből, amelyek a túlélést vagy a védekezést segítik elő. Úgy látja, az évekkel ezelőtt elindult populista hullám is egy erre adott reakció,

„a tekintélyfigurákhoz való vonzódás és a konformizmus tipikus válságtünetek. Ha jön valaki, aki azt mondja, megoldja ezt a problémát és felmutatja a bűnösöket, akiket meg kell büntetni, akkor a társadalom is képes regresszióba menni, visszább csúszni egy primitívebb működési szintre.”

Mint Kőváry hangsúlyozza, több országban is megfigyelhető a szélsőjobboldali pártok erősödése, ezek mind megfelelnek az aktuális társadalmi folyamatoknak. Válsághelyzetben az emberek leegyszerűsített válaszokat várnak, ez jelent számukra kapaszkodót és biztonságérzetet. A pszichológia nyelvén ilyenkor hasításról, bűnbakképzésről, kivetítésről, fekete-fehér gondolkodásról beszélhetünk, Kőváry szerint pedig

„nem is tudnak ilyenkor nagyon másfajta vezetők pozícióba kerülni, mint akik olyan sajátosságokat mutatnak, amiket a mindennapi életben szélsőségesnek vagy abnormálisnak tartunk”.

A gondolkodásmód megváltozása mellett más, jól látható tünetei is vannak az alapjáraton nehezen szétválasztható válsághalmaznak: megjelentek új fogalmak, mint a rezsiszorongás – tehát olyan dolgok váltak a belső félelmek forrásaivá, amik korábban nem okoztak problémát. Kőváry szerint a helyzet igazán problémás, hiszen „ha a gazdasági válság már egy így is megterhelt társadalmat ér el, az eredmény az lesz, hogy tovább fokozódhat a depresszió, az izoláció, a szorongás, a beszűkülés és a menekülés”. Kőváry úgy látja, bár a jövőkép ismeretlen, az például problémát jelenthet, hogy a koronavírus-járvány hatására már így is megnőtt alkoholfogyasztás tovább fokozódik.

„Az alkoholproblémát okozhatja egyrészről az izoláció a karantén miatt, de fokozhatja az is, ha a válság hatására bezárnak a szórakozóhelyek, kulturális intézmények, múzeumok, uszodák, és nincs hova menniük az embereknek.”

Mivel a fokozódó válsággal csökken a feltöltődés lehetősége, „csak az izoláció és a pótszerek maradnak”. Szerinte látható, hogy egyre jobban kimerülnek az emberek tartalékai, de úgy véli, „pontosan azért, mert a krízisnek lehet olyan hatása is, hogy még meg nem valósított elképzelések, új gondolatok is megjelennek, ez átalakíthatja az egész világhoz, természethez, önmagunkhoz való viszonyunkat”.

Úgy látja, ehhez az embereknek meg kell találniuk azt is, amiben megélhetik saját autonómiájukat és én-hatékonyságukat, de „erre nincs konkrét recept, mindenkinek magának kell keresnie az utat”. Szerinte meg kell találnunk azokat a dolgokat, amelyekből regenerálódni és feltöltődni tudunk, de azt sem tartja kizártnak, hogy a spirituális eszmék vagy a családi-baráti kapcsolatok felértékelődését hozza majd magával a válság.

A pszichológus szerint addig is meg kell tanulni a jelenlegi helyzetből, hogy nem lehet olyan erősen a gazdasági tényezőkre hagyatkozni, mint ahogyan eddig a társadalom tette. Emellett pedig az egyénnek meg kell keresnie az örömforrásait, mert

„ahhoz, hogy túl tudjunk élni, kellenek olyan dolgok is, amikből töltekezni tudunk, hogy ne csak mindig a küzdelmet kelljen megélni”.

Eközben pedig szerinte szintén nem szabad elfelejteni, hogy az, amit a járvány előtt normálisnak tartottunk, nagymértékben hozzájárult magához a válsághoz is. „Ahhoz, hogy ezt elkerüljük, újfajta normalitásra lesz szükség. Nem gondolhatjuk, hogy vissza tudjuk állítani a fogyasztásra és az önzésre épülő világképünket.”