Három gyógyszert tesztel a WHO, hogy hatékonyak-e a koronavírus ellen is
2021. augusztus 11. – 21:51
–
Mizsur András
A gyógyszerek között olyan is van, amit daganatos betegségek kezelésére használnak.
WHO: Várni kellene a harmadik oltással, amíg a szegényebb országok nem kapják meg az elsőt
2021. augusztus 5. – 09:11
–
Nyilas Gergely
A gazdagabb országok átoltottsága sokkal előrébb van, pedig a járvány visszaszorításához közös érdek, hogy a vakcinák egyenletesebben jussanak el mindenhová.
Kína nem örül, hogy a WHO továbbra is a koronavírus eredetét próbálja kutatni Vuhanban
2021. július 22. – 11:39
–
Dömötör Bálint
A WHO főigazgatója nem tartotta elég alaposnak a márciusi első vizsgálatot a koronavírus eredetéről, ezért egy másodikat rendelt el.
WHO-főigazgató: Elkerülhetetlenek a megfertőződések az olimpián, de nem ez a lényeg
2021. július 21. – 06:50
–
Csatári Flóra Dóra
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint az életben sosem lehet nullára csökkenteni a kockázatot, de Japán „bátorságot ad az egész világnak”.
A WHO szerint a harmadik oltás igazságtalan azokkal szemben, akiknek még egy sem jutott
2021. július 16. – 18:21
–
Német Tamás
Szerintük tudományosan sem teljesen igazolt a módszer.
A WHO attól tart, hogy a kormányok a lazításokkal elherdálják a Covid elleni eddigi eredményeket
2021. július 7. – 21:48
–
Kolozsi Ádám
A kormányok úgy tesznek, mintha már vége lenne a világjárványnak, pedig sok helyen megint egyre több a fertőzés.
Újra megdőlt a halálozási rekord Oroszországban, több országban is gyorsan terjed a delta variáns
2021. július 2. – 15:31
–
Világi Máté
Világszerte terjed a delta variáns, sokan egy újabb hullámtól tartanak.
Attól tart a WHO, hogy a járvány újabb hullámát indíthatja el a foci-Eb
2021. július 1. – 14:20
–
Mizsur András
A szervezet szerint a stadionokban, kocsmákban összegyűlő tömeg kedvez a vírus terjedésének. Skóciában 2000 koronavírusos esetet kapcsoltak Eb-hez.
WHO: Azok is hordjanak maszkot, akiket már beoltottak
2021. június 26. – 22:51
–
Világi Máté
Még sok ország van, ahol nagyon rosszul álnak az oltásokkal, és itthon is sokan vannak, akik még nem kapták, vagy nem is kaphatják meg a védőoltást.
Éves emlékeztető oltásra lehet majd szüksége a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak a WHO szerint
2021. június 24. – 22:49
–
Világi Máté
A legjobb forgatókönyv szerint minden készülő védőoltás engedélyt kaphat, így jövőre bőven lesz elég vakcina az igazságos globális elosztáshoz.