Félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe a járvány csúcsán a Világbank és a WHO szerint

2021. december 12. – 16:28

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint félmilliárd ember süllyedt mélyszegénységbe az elmúlt egy évben, a koronavírus-járvány csúcsán, mert saját zsebből kellett állnia az egészségügyi kiadásait – közölte vasárnap a Világbank és az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

A két szervezet közös közleménye – amelyet az MTI szemlézett – kiemeli, hogy a járvány nem csak az egészségügyi ellátórendszer működésében okozott zavarokat, hanem

az 1930-as évek óta a legsúlyosabb gazdasági válságot is előidézte, amely miatt sokaknak még nehezebbé vált ellátásuk finanszírozása.

„Minden kormánynak azon kell lennie, hogy azonnal helyreállítsa és felgyorsítsa erőfeszítéseit, hogy az emberek hozzáférhessenek az egészségügyi ellátáshoz anélkül, hogy anyagi következményektől kellene tartaniuk” – mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Juan Pablo Uribe, a Világbank egészségügyi, táplálkozási és népesedési igazgatója szerint a világ kormányainak nehéz döntéseket kell meghozniuk, hogy szűkülő pénzügyi környezetben fenntartsák és növeljék az egészségügyre fordított költségvetési keretet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!