Az AstraZeneca szerint a harmadik oltásuk hatékony lehet az omikron ellen

2022. január 13. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Az AstraZeneca szerint a gyógyszergyártó cég és az Oxford Egyetem kutatói által fejlesztett vakcina harmadik – emlékeztető – adagja jelentősen megnöveli az antitestek mennyiségét, és hatékony lehet a rendkívül gyorsan terjedő omikron variáns ellen. A gyógyszegyártó cég bejelentéséről a Reuters számolt be.

A megnövekedett immunválasz azoknál volt megfigyelhető, akiket korábban Vaxzevriával (az AstraZeneca oltásának a neve) vagy valamilyen mRNS-alapú vakcinával oltottak be (ilyen a Pfizeré és a Modernáé). Az előzetes adatok azt mutatják, az AstraZeneca-vakcina emlékeztető adagja nemcsak az omikronnal, de a koronavírus más variánsaival szemben is hatékony védelmet nyújt.

A gyógyszergyártó szerint a fenti kutatás is bizonyítja a harmadik oltás szükségességét.

„Ezek a fontos tanulmányok azt mutatják, hogy a Vaxzevria harmadik adagja ugyanazon vakcina két adagja, illetve mRNS- vagy inaktivált vakcinák után is jelentős mértékben erősíti a COVID-19 elleni immunitást”

– írja Andrew Pollard, az Oxford Vaccine Group vezetője közleményében.

Egy decemberi brit kutatás szintén megállapította az AstraZeneca harmadik oltásának hatékonyságát, ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy az antitestek számát a Pfizer és Moderna által gyártott mRNS-alapú vakcinák harmadik dózisa növeli meg a legnagyobb mértékben.

Bár a fenti eredmények reménykeltőek, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója korábban arra hívta fel a figyelmet, hogy az emlékeztető oltások önmagukban nem jelentik a járvány végét. „Nem lehet kilábalni a koronavírus-világjárványból pusztán emlékeztető oltásokkal, fontosabb, hogy mindenhol haladjanak az első adagok beadásával” – jelentette ki Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz a tavaly december végén Genfben tartott sajtótájékoztatóján.

Arról, hogy pontosan mi az omikron variáns, miért terjed gyorsabban, mint a koronavírus korábbi mutációi, és hogyan lehet ellene védekezni, itt írtunk korábban részletes összefoglalót.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!