Völner Pál
Schadl–Völner-ügy: Nem talált vizsgákkal kapcsolatos visszaélést a Pécsi Tudományegyetem
Egy hónapig tartott a vizsgálat, az egyetem lezárta az ügyet. A vizsgálat azért indult, mert korábban felmerült, hogy szakmányban intézhette ismerősöknek a sikeres egyetemi vizsgákat a Völner-ügy...
Lázár János meglepődne, ha felmentenék a hivatali vesztegetéssel gyanúsított Völner Pált
A fideszes képviselő szerint kínos lenne az ügyészség számára, ha bűncselekmény hiányában felmentenék a botrány miatt lemondott államtitkárt.
A Fidesz leszavazta a javaslatot, amellyel felfüggeszthették volna Völner Pál végkielégítésének...
Az igazságügyi bizottság ülésén tárgysorozatba se vették Tóth Bertalan indítványát. A kenőpénzek elfogadásával gyanúsított Völner bruttó 7,6 millió forinttal búcsúzhat a közélettől.
Parlamenti vizsgálóbizottsággal tárná fel az ellenzék a Völner-ügy részleteit, szerintük magasra...
Varga Judit, Rogán Antal és Orbán Viktor esetleges szerepét is tisztáznák.
Varga Judit jött, három percig szuggerált egy pontot, majd angolosan távozott a kormányinfóról
Nem engedte, hogy holmi újságírói kérdések megzavarják.
Már hat embert tartóztattak le a Schadl–Völner-ügyben, tizenhárom gyanúsítottat hallgattak ki
Ezt Polt Péter válaszolta Hadházy Ákos kérdésére.
A Mol-vezér unokaöccse, Esztergom polgármestere váltja Völner Pált a Fidesz választókerületi...
Itt egyébként Erős Gábor, Esztergom alpolgármestere lesz a kormánypárti jelölt.
57 ezer forint a nyugdíjam, ennek ellenére Völnerrel vagyok
A korrupciós ügybe belebukó Völner Pál nagyon be volt ágyazva a választókerületébe. Nem minden fideszes hiszi el, amivel az ügyészség vádolja az egykori miniszterhelyettest, viszont többen...
Karácsony: Márki-Zay beszédmódja szükségszerű, de azért kívül esik a komfortzónámon
Ma ezek a mondatok kellenek, hogy kipukkasszuk a buborékokat, amelyekben a választók élnek – mondta a főpolgármester a Magyar Hangnak.
Rogán Antalt is meghallgatná a Schadl György ingatlanszerzéseit vizsgáló bizottság
Nem valószínű, hogy a miniszter élni fog ezzel a lehetőséggel.








