Vasút
Már 6 éve körbevonatozható lehetne a Balaton
2016-ban született már egy kormányhatározat a körvasútról a 2014-2020-as uniós költségvetés terhére, mégsem készült el.
444.hu: Magyarországon a legdrágább a vasúti szállítás az EU-ban, ezért olcsóbb kikerülni
Nem jókor vásárolt áramot a MÁV, ezért olyan drága az áram, így a szállítás is. A lap úgy tudja, emiatt kellett távoznia a MÁV-vezérnek is.
Navracsics Tibor körbevonatozhatóvá tenné a Balatont
A területfejlesztési miniszter szerint olyan panorámajárat jöhetne létre, mint amilyen Budapesten a 2-es villamos.
Az elmúlt harminc év legnagyobb vasutassztrájkjára készülnek Nagy-Britanniában
A közlekedési miniszter szerint a munkabeszüntetés millióknak okoz majd kellemetlenséget.
Csuja Imre hangjára is várhatja a vonatot, aki a Balatonra tart a nyáron
Szombattól, a nemzeti összetartozás napjától 36 vers szól majd a Balaton menti vasútállomásokon magyar színészek előadásában.
Kisiklott, két sínpár között landolt az elővárosi vonat
Szerda reggelig, délelőttig pótlóbuszok közlekednek Kőbánya-Kispest és Gyál között.
Egymilliárd forintért néhány percet gyorsultak a vonatok, amiket négy éve még a csiga is lehagyott
Vagyis egy csigaruhás futó. A Mátészalka–Debrecen-vasútvonal állapota azóta a MÁV szerint jelentősen javult. Az utasok nem ezt érzik.
Még mondtam, hogy itt a rakéta, aztán megszakadt a vonal. Kirohantam, és már minden tiszta rom volt
A kárpátaljai Volóc kis hegyi település, amit a hét közepén váratlanul rakétával lőttek az oroszok. A helyszínen nemcsak azt tudtuk meg, hogy miért történhetett a támadás, hanem azt is, hogy a...
Bemutatjuk a nettó 277,5 millió forintból frissen felújított vasútállomást
A kétszintes vonatok is előre mennek, nem hátra! – írta a Facebookon Rétvári Bence, miután a kampányhajrában bemutatták a megújult Vác-Alsóváros megállót.
Az teljesen kizárt, hogy elfogyna az oroszok lőszere, de nagy szükségük lenne a vasútvonalakra
Az invázió kezdetekor az orosz haderő több logisztikai hibát is elkövetett. Félig felpakolt teherautók indultak útnak, amelyeket karban sem tudtak tartani. Az orosz katonai szállítmányozás...









