Hadházy Ákost indítja Zuglóban a Momentum az előválasztáson
A független országgyűlési képviselő indulása okozhat még feszültségeket a jelenleg az MSZP-s Tóth Csaba által képviselt körzetben, és az összefogni készülődő ellenzéki színtéren is.
Történelmi győzelmet aratott a baloldal a koszovói választáson
Albin Kurti mindössze hét hete volt miniszterelnök, amikor tavaly márciusban a saját koalíciós partnerének kezdeményezésére bizalmatlansági indítványt szavaztak meg ellene.
Szijjártó emberét veti be a Fidesz Szél Bernadett ellen
Menczer Tamás nem cáfolta, hogy a Budaörs-Budakeszi térségét lefedő választókerület jelöltje lesz, sőt azt írta, nem szokott elugrani a feladat elől.
Tehenek az istállóban, nők a konyhában
A svájci férfiak csak 1971-ben szavazták meg, hogy nőtársaik is részt vehessenek választásokon. Az ellentábor elképesztő érveket sorakoztatott fel a házimunka elhanyagolásának veszélyétől kezdve a...
Tényleg lekapcsolta az internetet a katonaság Mianmarban
A hadsereg még hétfőn vette át a hatalmat, de a pénteken kezdődött volt a legjelentősebb demonstráció az puccsal szemben.
Háromgyerekes édesanya az év taxisa
Váradi Zsuzsanna öt éve állt taxisnak.
A hazai ellenzék erőszakosságára húzza fel a kormánypárti sajtó a washingtoni helyzet értelmezését
Joe Biden „elnökségének káosza” és nyilvánvalóan csalásokkal teletűzdelt elnökválasztás képe rajzolódik ki a hazai kormányközeli médiumok híreiből.
Csizmadia Ervin: Nem elég, hogy az ellenzék együtt indul a választáson
Ha kormányra kerülnek, egyetlen nagypárt imázsát kell sugározniuk, különben gyorsan megbuknak.
Vissza lehet hívni az ellenzéki összefogás jelöltjeit, ha vállalhatatlan dolgok derülnek ki róluk
A közös jelölteket átvilágítják, és ha ezután derülnek ki róluk kompromittáló dolgok, le is cserélhetik őket.
Jobbik: Szavazhassanak a 16 évesek is a választáson
A választói korhatár tizenhat évre csökkentését kezdeményezték alaptörvény-módosító javaslatukban.
Kövess minket Facebookon is!