Élő adásban verekedtek össze szlovák politikusok

2023. szeptember 13. – 11:39

Másolás

Vágólapra másolva

Botrányba fulladt a Smer-SD szerda reggeli sajtótájékoztatója, miután megjelent a helyszínen egy másik ellenzéki párt, az OĽaNO elnöke, Igor Matovič – írja a Paraméter.

A volt szlovák miniszterelnök, Robert Fico által vezetett Smer képviselői éppen arra szólították fel a szlovák kormányt, hogy a migrációs helyzet miatt zárják le a Magyarországgal közös határokat, és állítsák vissza az ellenőrzést, amikor a korábbi kormányfő és volt pénzügyminiszter Matovič megjelent egy terepjáróval a háttérben, és a pártja szlogenjét kezdte el ismételgetni egy megafonba: „Mi nem adjuk el magukat a maffiának”. Emellett korábbi sérelmeket hozott fel még azokból az időkből, amikor a Smer volt kormányon.

A Smer politikusai körbevették az autót, Matovič a korábbi smeres belügyminiszterrel, Robert Kaliňákkal dulakodni is kezdett. A két politikus először csak ordibált egymással, majd Matovič mellkason rúgta Kaliňákot. Erre a Smer egy másik képviselője, Richard Glück ütéssel válaszolt. Az esetet élőben közvetítették.

Szlovákiában éppen választási hajrá van, a 2018-ban megbukott Fico nagy visszatérését tervezi. A közvélemény-kutatások szerint pártja, a Smer az élen végezhet a szeptember végén tartott parlamenti választásokon. A Smert a parlamenten kívüli (de Čaputová elnök mögött álló) Progresszív Szlovákia követi 17 százalékkal, majd a Pellegrini-féle Hang jön 13 százalékkal. A Ficót leváltó kormánykoalíció legerősebb pártját, az OĽaNO-t 7 százalékra mérik.

Fico 2006–2010 és 2012–2018 között volt Szlovákia miniszterelnöke, azonban kénytelen volt lemondani a 2018-as válság során, amit a Smer, valamint a szlovákiai politikai elit és az olasz maffia kapcsolata után kutakodó Ján Kuciak újságíró és barátnője meggyilkolása idézett elő.

A választások előtti belpolitikai helyzetet ebben a cikkben elemeztük részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!