Előrehozott választásokat tartanak Szerbiában decemberben

2023. október 13. – 09:40

Másolás

Vágólapra másolva

A tervek szerint december 17-én előrehozott általános választásokat tartanak Szerbiában, jelentette be Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök a belgrádi Prva Televízió esti műsorában kedden, írja az MTI.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy meghallgatta az ellenzék kérését. A választást az is előkészítette, hogy szeptember végén több mint húsz szerbiai polgármester, köztük Belgrád első embere is lemondott, ezzel lehetőséget teremtve az előrehozott önkormányzati választások kiírására. Mivel az ellenzék a nyár eleje óta követeli a kormány lemondását és választások megtartását, már a különböző koalíciók kialakulása is elkezdődött.

Egyelőre egy többpárti baloldali és egy szintén több pártot tömörítő jobboldali szövetség alakult meg, a várakozások szerint a jelenleg is kormányzó pártok a korábban megszokotthoz hasonlóan önállóan indulnak a választásokon, és csak a mandátumok megszerzését követően lépnek koalícióra.

Szerbiában legutóbb 2020 tavaszán tartottak általános választásokat, előrehozott parlamenti választást pedig 2022 tavaszán. A december 17-i választással az önkormányzati és a tartományi képviselők megbízatása fél évvel rövidül meg, míg a parlamenti képviselőké két és fél évvel lesz rövidebb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!