Kormányváltás jöhet Új-Zélandon, nyert a jobboldal

2023. október 14. – 12:54

Másolás

Vágólapra másolva


Christopher Luxon jobboldali ellenzéki vezető nyerte a 2023-as új-zélandi választásokat. Chris Hipkins munkáspárti miniszterelnök szombat este elismerte vereségét, és telefonon gratulált a Nemzeti Párt vezetőjének.

Chris Luxon 2020-ban került be az új-zélandi parlamentbe, és 2021 novembere óta vezeti az ellenzéket. Kampányában a bűnözés visszaszorítását nevezte egyik fő céljának, és a középosztálynak ígért adócsökkentést.

Az előrejelzések szerint a Nemzeti Párt 51, a Munkáspárt 33, a Zöldek 13, az Act 12, az NZ First 8, a Te Pāti Māori pedig négy mandátumot szerezhet.

Chris Luxon máris bejelentette, hogy jobboldali-liberális ACT párttal közösen alakít kormányt, ők együttesen 65 mandátumra számítanak a 120 fős parlamentben. A még nem végleges eredmények szerint a választópolgárok mintegy 40 százaléka szavazott a Nemzeti Pártra, a kormányzó Munkáspárt súlyos vereséget szenvedett a voksok 25 százalékával, ami csak a fele a legutóbbi választásokon elért eredménynek.

2023 januárjában nagy meglepetésre fáradtságára hivatkozva bejelentette lemondását Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök, aki öt és fél év kormányzás után távozott Új-Zéland éléről, és nem fejezte be második hároméves ciklusát. Távozásával a kormányfői posztot a 45 éves Chris Hipkins vette át, aki korábban oktatási miniszter volt, és ő vezette a koronavírus-járvány elleni védekezést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!